Most egy kis pihenő után folytatjuk a felvázolását annak, hogy hogyan fest az a kép, amit én látok, ahogyan én látom azt, hogy megnézhessétek teljességében, és utána eldönthessétek, mely részlete tetszik, mely része elfogadható számotokra, s mely nem; vagy tán az egész megnyeri a tetszéseteket; vagy úgy, ahogy van, kidobjátok azt a kukába, keresvén egy másik képet. Tehát folytatjuk a beszélgetést az eddigi módon.
A negyedik alkalommal azt mondtam: ha lebontod a magad tájképén lévő összes hazugságot, az összes illúziót, eljutsz önmagad szent és tiszta, esszenciális, isteni magjához, amit nevezhetünk akár a legbelső igazságpontodnak, vagy legbelső igazságodnak. Azzal már ugye tisztában vagytok, hogy nincs hazugság, csak különböző szintű igazságok vannak, s erről szeretnék egy kicsit bővebben szólni, mert nagyon fontosnak tartom ennek a megértését, mert mindennek ez a gyökere; az is ki fog derülni, miért mondom ezt.
Itt vagy te, egy földi és ugyanakkor egy ennél sokkal hatalmasabb létező is egyben. A hatalmas alatt itt azt értem, amit ez a nyelv oly gyönyörűen ki is fejez a maga módján, hogy hatalmad van, nem mások, hanem önmagad felett. Ez vagy te, egy nagy hatalmasság egyfajta manifesztációja itt a földön. No mármost, ahogy megnyilvánulsz, ahogy létezel és tapasztalod meg önmagad, vannak benned különböző szintek, különböző rétegek, hogy így mondjam, amik mind téged fejeznek ki egy sajátos módon. Van a tested, van a testednek egy sajátos kifejezésmódja önmagáról, ezek azok a testi jellemzők, amikkel rendelkezel. És most ez alatt nem azt értem, hogy szép vagy, vagy csúnya, mert ennek így semmi értelme nincs, hiszen ez is, mint minden, csak és kizárólag viszonyítás kérdése; inkább azt, hogy a tested kifejezi a lényednek azt az egyediségét, azt a sajátosságát, amit a lelked reprezentál, s amire korábban azt mondtam, az Isten egy egyedi ujjlenyomata. Ha megnéznéd a földi létidőid során készült „éteri fotókat” önmagadról, nagyon sok olyan jellemzőt fedezhetnél fel ezeken a képeken, amik valahol mindig tartalmaznak egyfajta hasonlóságot, és a megtapasztalás másságából fakadó különbségeket is természetesen, de karakterisztikusan egyértelműen láthatnád az azonos jegyeket a fizikai felépítésed tekintetében. Tehát ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy a tested is kifejez valamit, tehát ezen a szinten is van egy igazságod, amit ugyanúgy el lehet fedni hazugságrétegekkel, mint bármi mást, és ez a ti mostani kultúrátok élen jár ebben, hogy hogyan kell a test eredeti adottságait különböző illúziórétegekkel elfedni. De ez más korokban sem volt igazán másként, inkább a módozat tekintetében vannak különbségek.
Tehát ott van a testednek egy igazsága, egy legmélyebb igazsága, amit akkor tudsz megismerni, ha nem teszel rá semmilyen olyan réteget, amit igaznak érzel ehhez képest, és ezzel elfeded önmagad elől azt, aki vagy a testedben. Magyarán itt van egy igazságpont, nevezzük ezt külsőnek, és lám, erre is rápakolsz számos réteget, ami miatt nehezen tudod ezt megtapasztalni a maga teljességében.
Ám, ugye, azt mindannyian tudjátok, hogy a külsőségek, a test által kifejezett igazság alacsonyabb rendűnek számít annál az igazságnál, amit az elmétek fejez ki, mert akármilyen furcsának tűnhet ez a kijelentés, bizony ott is van egy igazságpontotok, az egy réteggel mélyebben helyezkedik el, mint a test igazsága. (Ezt ti pontosan érzitek is: ha valaki a ti szemetekben csúnya, de „vág az esze, mint a borotva” – ahogy ti mondanátok –, azt a társadalmatok jelen pillanatban „értékesebbnek” címkézi, mintha valaki gyönyörű a ti fogalmaitok szerint, ám tegyük fel, az észbeli képességei tekintetében nem éri el egy elemista színvonalát.)
„Hol van az elme, Adamus? Hát nem azt mondjátok, hogy ne azonosítsuk magunkat az elménkkel? Akkor most hogy mondhatod azt, hogy ott is van egy igazságpontunk?” Úgy, kedvesem, hogy én pont azt kívánom előttetek most vázolni, hogy az igazságaitok rétegzettek, mint a hagyma héja, és ahogy a hagymának is – ahogy bontod, bontod le a rétegeit – ott van középen az a picinek tűnő, de lédús és sima „szíve”; bizony neked is van egy olyan belső igazságpontod, amit csak akkor tudsz megtalálni magadban, ha tudod, milyen rétegeken kell áthatolnod ehhez, sőt azzal is tisztában vagy, drágám, hogy ezekre a rétegekre milyen plusz rétegek rakódtak.
Tehát az elménél tartottunk, aminek az igazsága nagyon egyszerűen kifejezhető: ez nem más, mint az a fogalmi struktúra, a gondolkodásodnak az a kifejeződése, ami a fogalmi szinten megtestesül az elméden keresztül. Ez nem annak a kérdése, hogy okos, intelligens vagy-e, mint a testnél sem a szépség vagy csúnyaság, ami mentén ezt vizsgálnotok kell, hanem az, ahogy az kifejez Téged, és ez az elme esetében nem más, mint a fogalmi rendszer, a fogalmiság. Mit értek ezalatt? Hát azt, hogy te kifejezed magad a gondolataid, a fogalmaid révén, egy olyan módon, ami nagymértékben megmutat belőled valamit. Nem a fogalmak határozzák meg a gondolkodásodat, ez ugye köztudott tény, hanem a gondolkodásod határozza meg, hogy te a fogalmi síkon milyen módon fejezed ki önmagad, és ez oda-vissza ható rendszer, mert ugye maga az a fogalmi rendszer, amibe te beleszületsz (nyelv) ezt behatárolja, de ezen belül te autentikusan fogod önmagad kifejezni. Van egy általános szóhasználatod, egy általános fogalmi struktúrád, amit nevezhetünk egyfajta logikai sornak, és te ezen a rendszeren belül fejezed ki önmagad, de bizony erre is sok-sok hazugságréteg kerülhet, elfedve ezen igazságodat is.
Mit értek ezalatt? Amikor a szavaid, amikor a megválasztott kifejezéseid nem azt fejezik ki valójában, amit megfogalmazni szándékozol; amikor megtanulsz, ahogy ti mondanátok, csúsztatni, mellébeszélni; amikor elsajátítod annak a képességét, hogy lehet valamiről úgy beszélni, hogy közben másra gondolsz; hogy lehet szavak útján úgy elferdíteni, úgy csűrni-csavarni azt az igazságot, ami az elmédből jön, hogy már magad sem tudod sokszor, mit beszélsz. Mesterei vagytok ennek, drágáim, a beszélgetéseitek során a rés, az űr, ami a kimondott és a kimondandó között van, sokszor akkora, hogy elférne közte egy méretes elefánt. És amikor így fejezed ki magad, ez szokásoddá válik, és már magad sem tudod, mi az a valós tartalom, amit szeretnél önmagadból kifejezésre juttatni, a környezetedről nem is beszélve. Hazudozók vagytok ebben az értelemben, mégpedig nem is kisstílű hazudozók. Ha fáj, hogy ezt így kimondom, ha erre most görcsbe rándult a gyomrod, nos, akkor tudhatod, te is az vagy, ami – mint a múltkori zenekaros példámnál már említettem – csak akkor jelent gondot, ha nem ismered ezt el, ha továbbra is tagadod, és ezáltal képtelen leszel ezt korrigálni, és ezeket a rétegeket eltávolítani.
Menjünk tovább a hagyma bontásában, és nézzük meg mi a következő, eggyel mélyebb igazságpontotok az elméhez képest; itt jönnek az érzelmek. Nem érzések, drágáim, az más, nem is érzetek, mert az megint más; én itt azokról az érzelmekről beszélek, amiket azok a jellemzők írnak le, mint pl. harag, düh, féltékenység, vágy, bizakodás, öröm és sorolhatnám. Ezek valahol az elme és a szív között helyezkednek el félúton, kicsit e két szülő közös gyermekeként, amolyan, ahogy ti neveznétek, koktélként. Nem mosódnak össze attól függően, mi az eredetük, de egy közös halmazt alkotnak benned, és ők a ti megnyilvánulásaitok egyik legfontosabb gyújtószikrái; ezek az érzelmek, amik beindítják azt a motort, ami végigvisz titeket a saját utatokon és ezek azok a visszajelző műszerek is, amik ezen az utazáson titeket tájékoztatnak a motor működésének módjáról. (Erre szintén egy későbbi beszélgetésben térnék ki részletesebben.)
Ezek az érzelmek azok a pontok bennetek, ahol ti megtapasztaljátok önmagatokat mint nem fizikai lényeket, de mindezt fizikai módon. Mindjárt megmagyarázom, hogy ez mit jelent, mert talán bonyolultnak tűnhet így elsőre: az érzelmek oly módon fejezik ki a te igazságodat, hogy azt fejezik ki, azt mutatják meg számodra, hogy ebben az utazásban, ebben a fizikai, lineáris tapasztalásban maga a megtapasztalt dolog milyen módon hat rátok, és ti milyen módon hattok arra a tapasztalásra.
Vegyünk egy konkrét példát: vizsgára készülsz, és mikor ott állsz az ajtóban, hogy elindulj a vizsgádra, ott van benned számos érzelem: egyfelől izgulsz, másfelől némi örömöt is érzel, hogy túl vagy a sok tanulnivalón, dühös is vagy magadra, mert két tételre már nem jutott időd stb. Ezek az érzelmek egy kétirányú folyamat eredményei benned, egyfelől meghatározzák azok a dolgok, amik előtted állnak a lineáris megtapasztalásban, hiszen ezzel kapcsolatban merülnek fel benned (izgalom), másrészt meghatározzák azok az események, tapasztalások, amik elvezettek téged erre a pontra (düh), tehát elmondható, hogy a benned lévő érzelmek nem mások, mint a lineáris tapasztalásra adott oda-vissza áramló reakcióid.
S ezek hogy fejezik ki az igazságodat? Nagyon egyszerű a válasz, drágám: úgy, hogy te, mint Isten egyedi és megismételhetetlen ujjlenyomatának egy kifejezésre jutott metszete, nagyon egyedi és egyéni módon reagálsz, és ezt hűen kifejezik azok az érzelmek, amik ebben a tapasztalási úton benned keletkeznek, reagálván a dolgokra és beindítván reakciókat az általatok jövőnek érzékelt események irányába. S hogyan kozmetikázzátok ezt, hogyan pakoltok erre a rétegre hazugságrétegeket a magatok módján? Ó, ez egy elképesztő folyamat, ahogy képesek vagytok a saját érzelmeitekkel hazudni! Képesek vagytok elhitetni magatokkal olyan érzelmeket, amik nincsenek is bennetek, társadalmi elvárások sora alakítja ki bennetek azokat a „kívánatosként” és „nemkívánatosként” felcímkézett érzelmeket, amiket aztán eszerint csoportosítva magatokban, már egy idő után fogalmatok sincs, mit éreztek valójában. Fogalmatok sincs. Már nem tudjátok, mikor éreztek valódi dühöt – sokan meg sem engedik maguknak, hogy egyáltalán ilyesmit érezzenek –, kit szerettek, mikor féltek, és már abban sem vagytok biztosak egyáltalán, hogy amikor nevettek, valóban felszabadultak és vidámak vagytok, vagy csak úgy tesztek. Micsoda hazugság, amit az érzelmeitekkel műveltek, micsoda ocsmány megváltoztatása annak, akik valójában vagytok, csak azért, mert a társadalmatok egyes valós és szent érzelmeiteket bűnösnek, nem helyénvalónak kiáltott ki! Milyen kárt tesztek ezzel magatokban, micsoda eszeveszett módon hamisítjátok meg a legszentebb és legérzékenyebb műszeretek működését! Bizony, barátaim, ezt teszitek!
És akkor elérkeztünk a legmélyebb ponthoz, elérkeztünk ahhoz a szent és esszenciális ponthoz, amit én a szív igazságának nevezek. Ennek felismeréséről és megélésről fog szólni a következő beszélgetésünk.
Kapcsolódó bejegyzések:
TUDATI RÉTEGEK SOROZAT
2. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek és azok módozatai
3. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek felismerése
4. beszélgetés a tudati rétegekről - a tájkép tereprendezése
5. beszélgetés a tudati rétegekről - kérdések és válaszok
GONDOLATOK ÉS VALÓSÁG
ÉRZELMEK
SZÍV
Solara: 2012 február - Ugrás a Szívünk Tudásába
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése