Az előző beszélgetésünk során megmutattam nektek azokat az alaprétegeket, amik elfedik előletek azt a szent és esszenciális igazságpontot, ami számotokra az a pont, amin keresztül találkozhattok azzal az isteni részetekkel, melynek integrálása során teljességgel visszanyerhetitek a hatalmat önmagatok felett. A rétegek lebontása hosszadalmas feladat és mindenki számára más-más módszer lehet az, ami hatékonynak bizonyul, ám vannak olyan általános, hogy úgy mondjam, eljárások, amik segíthetnek ebben a folyamatban mindenkinek, aki úgy választ, hogy meg szeretné tapasztalni önmagát, mint autentikus létezőt itt a földi síkon.
Először pár szót ejtenék ezekről a módszerekről, hogy kellő fogódzót adva a kezetekbe, bepillantást nyerhessünk abba csodás világba, abba hatalmas teljességbe, amit a szív igazsága képvisel, amit, ezt a pontot megtalálva tudtok önmagatokon keresztül megtapasztalni már itt a fizikai valóságban, hiszen ebben a kalandban ez a legnagyobb kihívás. Miután itt nincsen másról szó, mint egyfajta bontásról, egyfajta lehámozásáról azon rétegeknek, amik a tájképeteken oly zavaróak és oly mértékben elburjánzottak, ehhez a legfontosabb és első lépés, hogy kikerüljetek abból az illúziórétegből, ami titeket fogva tart.
Talán páran közületek emlékeznek arra, amit mondtam a magam tapasztalatáról, amikor belekerültem egy olyan illúzióba, amit számotokra egyfajta kristályként írtam le. Ez nem volt más, barátaim, mint egy olyan hiedelemrendszer, egy olyan hatalmasra duzzasztott és megkristályosodott hazugság és illúzióréteg, ami szabályszerűen – mondhatjuk így – fizikailag is fogságban tartott. Ebbe besétálni egy pillanat műve volt, ám kijönni belőle egy örökkévalóság. S miután én bejártam ezt az utat, amit magamnak választottam, pontosan tudom, hogy hogyan lehet belőle kikerülni, és azt is pontosan tudom, hogy közületek elenyésző azok száma, akik azon a ponton vannak, hogy már csak egy lépés választja el őket e rácsból, e kristályból való szabaduláshoz vezető úttól.
Amikor bele vagy rögzülve egy ilyen rácsba, kristályba, mátrixba – vagy nevezzétek úgy, ahogy nektek tetszik –, az egyetlen és legfontosabb felismerés, hogy ezt ebből a pozícióból nem fogjátok tudni ledönteni, a mátrixból nézve nem lehet kijutni onnan; a mátrix egy hihetetlenül ellentmondásos dolog, csak akkor vagy képes ezt lebontani, ha kívülre helyezkedsz belőle oly módon, hogy a nézőpontodat kihelyezed önmagadból is, hiszen te a mátrix foglya vagy.
„Mit jelent ez valójában? Hogy lehet azt az ellentmondást feloldani, hogy amíg benne vagyok, nem tudok belőle kikerülni, ám csak akkor tudok belőle kiszabadulni, ha kívülre helyezkedem a mátrixhoz, kristályhoz képest? Ez teljes abszurditás, Adamus és bevallom, ebből így nem sokat értek, ez így most elsőre nagyon zavarosnak tűnik!” – Igazad van, barátom, egy nonszensz éppen attól nonszensz, hogy egy bizonyos nézőpontból, egy bizonyos perspektívából lehetetlennek tűnik. De miután én ezt megoldottam, most első kézből kapod általam a választ, hogyan lehet ezt feloldani, méghozzá rendkívül könnyedén. Miután azt mondottam, hogy te bele vagy ragadva ezekbe a hazugság- és illúziórétegekbe, amik téged egyfajta módon egy rögzített állapotban tartanak, ebből belülről nem tudsz kikerülni, mert ez pontosan olyan lenne, mintha egy biciklin ülve a mögötted ülő tolná a hátad, hogy menjetek gyorsabban; ez lehetetlen, így nem tudja megtolni az emelkedőn a biciklit, sőt azzal, hogy ott ül mögötted, csak nehezíti a dolgod. Neki le kell szállnia a csomagtartóról és a földön állva megtolni téged, hogy sikerüljön lendületbe jönnöd és feltekerned az emelkedőn. Tehát a kristályba rögzülésből való szabaduláshoz sem kell igazából más, mint leszállni a bicikliről, és a földről megtolni azt.
No és ez mit jelent a gyakorlatban? Hát nem mást, mint megtalálni azt az egyszerű módot, ahol van egy olyan átjáró, egy flexibilis átjáró ebből a mátrixból, ahol minden gond nélkül ki lehet szabadulni. És ez az átjáró a szív igazsága, mert amikor erre rátalálsz önmagadon belül, az, mint egy számítógépes program, azonnal felülírja a mátrix aktuálisan futó programját és mintegy önmagát egy elsőrendű programmá minősítve, fölé helyezkedik, és ezáltal ki is kerül annak a rendszeréből.
„No de hogyan lehet eljutni ehhez az igazságponthoz, Adamus, ha azt mondtad az imént, hogy belülről lehetetlen ez a fajta lebontás?” Erre van egy nagyon egyszerű módszerem, amit most megosztok veled, azzal a megkötéssel, hogy mindenki egyéni útjában vannak olyan sajátos jellemzők, eltérések, amik nem teszik lehetővé, hogy egy, egyetlen és mindenkire nézve működő módszert lehessen megállapítani; ám vannak olyan általános megközelítési módok, amik segíthetnek a te, csak és kizárólag rád szabott módszerének a megtalálásában. Egy ilyen segítséget kívánok most nyújtani, ami pont annyira általános, hogy lehetőséget ad az egyéni felfedezések számára, de konkrét kapaszkodóul is szolgál az első lépések megtételénél.
Képzeld el magad a tájképeden, képzeld el magad a tájképed közepén, mint egy figurát, vagy bábut, ahogyan az számodra a legvalószínűbben jelenik meg, ne határozd meg a színét, ne határozd meg a méretét, a formáját, a lényeg: álljon ez a bábu a tájképed kellős közepén mozdulatlanul. Láthatod a képet felülről, szemből, oldalról, ahogy jólesik, a lényeg, hogy egy először egy teljes képet láss, tehát lásd önmagad és a körülötted lévő tájképet, ami a te valóságodat szimbolizálja. Majd amikor már tiszta a kép és sikerül könnyedén lélegezve ezt a képet bizonyos ideig megtartani, a következőket tedd: képzeld el, hogy fölülről erre a figurára, vagy bábura leereszkedik egy bura, egy keret, aminek a mértani formáját semmilyen módon ne határozd meg előre, csak engedd, hogy ez a maga módján alakuljon. Van, akinek ez gömb alakú lesz, van, akinek kocka vagy háromszög, de ez teljesen lényegtelen, a lényeg, hogy ne változtasd meg azt a képet, ami számodra megjelenik. Az egyetlen fontos elem, hogy ez a bura, ez a keret átlátszó legyen; az nem baj, ha kap egy színt, de lássál ki rajta. Na mármost, ha rajta van a bura a bábudon, akkor ezt szép lassan kezdd el terjeszteni kifelé, de ez a folyamat lassú legyen és természetes. Mindeközben ügyelsz végig a légzésedre, hogy az is megmaradjon a kiegyensúlyozott ritmusában. Addig terjeszd ezt a keretet, ameddig jólesik, ameddig magától tágul. Ez egy ponton meg fog állni, és azt fogod érzékelni, hogy egyfajta vákuumba kerültél, egyfajta légüres térben vagy, ahol a burában nincsen az égvilágon semmi, de semmi, csak te magad. És itt megállsz, és ezt az érzést magadba szívod egy darabig, ezt a „csak én vagyok és semmi más”-t, ezt ízlelgeted, lehetőleg minden érzékeddel és minden porcikáddal átélve ezt. Mikor ezzel megtelítődtél, hogy így mondjam, kinézel ebből a légüres burából vagy keretből a tájképedre és megvizsgálod ebből a nézőpontból. Ha jól végezted a gyakorlatot, idegennek fog tűnni, nem tudod majd elhelyezni magad benne, tehát valamilyen módon azt mondhatod, kikerültél belőle. Ez persze csak egy olyan imaginációs gyakorlat, ami nem tesz mást, mint segít a hazugság, az illúzió valódi arcát felismerni, mert a hazugság és az illúzió furcsán működik: csak addig életképes, amíg újabb és újabb illúzióval és hazugsággal táplálod; nevezhető egyfajta kannibálnak is, vagy vírusnak, aki csak önmagából képes táplálkozni oly módon, hogy folyamatosan sokszorozza meg önmagát azon „gazdatest” által, amin megvetette a lábát, teljesen eltorzítva ezáltal annak a valós lényegét. Ezzel a talán elsőre banálisnak tűnő gyakorlattal be lehet indítani azt a bontási folyamatot, ami elkezdi ezeket a vírustörzseket kiirtani a tájképedről, de ezt csak úgy teheted meg, ha a lényed egy részét elkülöníted a vírus elől, mert csak úgy nem tudja azt a hatalmába keríteni.
S most joggal teheted fel azt a kérdést: „Adamus, ezzel a gyakorlattal hogyan kerültem ki a mátrixból? Hogyan oldottam fel azt az ellentmondást, hogy a biciklin ülve nem lehet megtolni a biciklit?” Úgy, drágám, hogy te ezzel nem teszel mást, mint a biciklin ülve leszúrsz egy botot a földbe és abból a pontból kiindulva, arra a pontra támaszkodva tolod meg magad, és amint kimozdultál a statikus, álló helyzetedből, a lendület révén képes vagy elindulni. Más szóval, te létrehoztál a mátrixban, a rácsozatban egy olyan pontot, ami egy olyan viszonyítási ponttá válik, amihez képest a rács kívül van és ezzel a módszerrel hopp!, kint is vagy a csapdából. Ez a pont, ez a leszúrt karó az a lecsupaszított lényed, ami nem mond mást, mint „én vagyok”, de mindezt azzal a hihetetlen részletgazdagsággal teszi, ami hűen fejezi ki mindazt , ami te vagy és ezáltal önmaga ellentételezésévé válik, hiszen a Mindenséget és a Semmit jelenti egyszerre.
S miután azon az úton, amin ti jártok, ez a leglényegibb felismerés, a következő beszélgetésben folytatjuk a szív igazságának feltárásához vezető más módszerek bemutatását, valamint szót ejtenék azokról az eredményekről, hogy úgy mondjam, amik ennek a belső igazságpontnak a feltárásából és felfedezéséből egyenesen és automatikusan következnek.
Forrás: http://adamus-saint-germain.net
Kapcsolódó bejegyzések:
TUDATI RÉTEGEK SOROZAT
2. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek és azok módozatai
3. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek felismerése
4. beszélgetés a tudati rétegekről - a tájkép tereprendezése
5. beszélgetés a tudati rétegekről - kérdések és válaszok
6. beszélgetés a tudati rétegekről - az igazságpontjaitok és azok megtalálása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése