2013. június 28., péntek

Aisha North - 329. rész - 2013. június 26.




Az utóbbi energialetöltésekről szeretnénk beszélni, melyen mindannyian átestetek. Ahogy említettük már, ezek nem csak rátok hatnak, hanem mindenre ami körülöttetek van. Mivel már jól ismeritek, nem meglepő a számotokra ha a fizikai test a szédülés, a sajgás és a fájdalom formáját mutatja. Valakinél mindez nagyon felerősödik, másoknál hamar áthalad a hullám. Van egy módja annak, hogy csillapítsátok a tüneteket, de ahhoz hogy elmondjuk, először vissza kell tekintenünk az energiatöltések hatására és az okára amiért felétek áramlik.

Amint azt tudjátok, nem azért történik/áramlik felétek, hogy legyengítsen benneteket és ne legyetek képesek működni. Igaz, sokan csak ezt érzik így nem tartjátok többnek ezt az egészet egy zavaró tényezőnél. A testi tünetek alatt viszont egy nagyon érdekes dolog zajlik. A tünetek viszont egészen addig elfedik, amíg képesek nem lesztek ráhangolódni a belső rétegre és a külső részt pedig figyelmen kívül hagyjátok. Lényegtelen, hogy a test miként érzi magát, ettől függetlenül teljes gőzzel halad előre ezekkel az energiahullámokkal. Mindez nem egyfajta visszatérés csupán, hanem az újjáépítése önmagatoknak. Ennek a nagy része az idegpályákon történik.

Ugye a fizikai testetek egy nagyon összetett rendszer, még a tudósaitok sem tudták teljesen feltérképezni az összes benne végbemenő folyamatot. Sokkal összetettebb mint bármilyen általatok létrehozott szerkezet. Még a legfejlettebb számítógép sem érhet fel egyetlen parányi sejtetek intelligenciájával. A tudósaitok nem tudják teljesen felfedni, hiszen annyira összetett folyamatok zajlanak már egy sejtben is. A sok milliárdnyi sejt között pedig kommunikáció zajlik, egymáshoz beszélnek. A sejtek egy finomhangolt zenekart alkotnak. A külső tényezőktől függetlenül, kapcsolatban kell maradniuk egymással. Ti viszont egy nagyon összetett világban éltek, így a testetek számos jelet kap kívülről ami hozzáadódik ehhez a belső kórushoz. Egy csodálatos dologgal rendelkeztek. A testetek pedig még csodálatosabb lesz ahogy átalakul.

Ugye már hallottátok, hogy az ember az agyának csupán apró töredékét használja. Nem csupán az agyatok kezdi kibontani a képességeit, hanem a testetek többi része is. A belső kommunikáció felgyorsul és összetettebbé válik, messze túlszárnyalja majd a régit. Mit jelent mindez? Azt jeleni, hogy a testetek sokkal jobban tud reagálni és igazodni bármihez ami megjelenik. Nagyon könnyen képes lesz majd boldogulni.

A kevésbé anyagi részetek, az ÉNETEK mely a fizikai réteg alatt lakozik, sokkal jobban tud majd kommunikálni a fizikai réteggel. Ahogy már említettük, ezt a két részeteket a mennyben kovácsolták egymásnak. A magasabb részetek elkezdett belépni a fizikai testetekbe, a kettő megismeri egymást és kommunikálni kezd. Mit értünk ezalatt? Azt jeleni, hogy beszélni tudtok a testetekhez, a test pedig meg fogja hallgatni. Ugye már mondtuk milyen fontos a testi jelekre hallgatni. Most viszont fordítva is érvényes lesz, a testetek hallgatni fog a bölcsességetekre.

Mindez nem jeleni azt, hogy figyelmen kívül kellene hagynotok a testi tünetek jeleit. Csupán annyit jelent, hogy beszéljetek a testetekkel erről. Mindez a testeteknek is újdonság. Nagyon hosszú ideje megszokta már, hogy egy bizonyos módon működik. Most viszont annyi új mód és lehetőség nyílt meg. Mindez egy csapatmunka, TI és a testetek részéről is. A kettő kommunikációjára van szükség.

Ez visszavezet bennünket oda ahol kezdtük, az energialetöltések fizikai tüneteihez. Ugye a test úgy lett beprogramozva, hogy egy bizonyos módon reagáljon egy adott stimulálásra. Ugyanígy fog reagálni akkor is, ha már megvan a lehetősége egy teljesen új módon való reagálásra. Azért mert így lett beállítva. Az optimális működéséhez egy bizonyos módon reagál, egy bizonyos cselekvéssorozatot állít fel és automatikusan követi is azt. Energiát spórol ezáltal. Így tanulta meg, így él, jár, beszél és ír – minden szokásbeli dolgot így csinál. Egyfajta mintát követ, és a sejtek is automatikusan egy bizonyos mozgást követnek. Most viszont teljesen új lehetőségek nyíltak meg. A testeteknek újra kell magát képezni, hogy új módon reagáljon. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen az alapoktól kell újraépíteni, hanem bizonyos mintákat újra kell írni. A legegyszerűbbel kezdjétek... amikor az energia megnő, a testetek úgy érzi egy bizonyos módon kell reagálnia, ami lehet akár fejfájás, szédülés vagy hasonló tünet.

Azt javasoljuk, hogy BESZÉLJETEK hozzá. Akár csendben magatokban, vagy hangosan kezdjetek el kommunikálni a testetekkel. A testetek a javatokat akarja, meg akar óvni benneteket, így bármit tesz is azt jó szándékkal teszi. A hatása nem lehet mindig pozitív, amint érezhetitek is. Eljött az idő, hogy leüljetek és beszéljetek a testetekkel. Lehet furcsán hangzik ez az egész, vagy nevetségesen, de higgyétek el érdekes hatása lesz.

A testetek a szövetségesetek, nem az ellenségetek még akkor sem, ha zavaróak a jelek amelyeket küld. Értsétek meg ezt az egészet, legyetek hálásak azért amit értetek tesz. Ha nem lenne testetek itt sem lennétek, nem végezhetnétek ezt a munkát sem. Próbáljatok hát kommunikálni vele, és nézzétek meg mi történik. Elmondhatjátok a testeteknek, hogy leengedheti egy kicsit a védőpajzsokat, nem kell állandóan megbolondulnia, ha energiaváltozást érez. 

Ez nem azt jelenti, hogy teljesen figyelmen kívül kell hagyni minden tünetet. Hiszen van közte ami nem is az energiáktól van. Figyeljetek hát oda arra amit a testetek közölni akar veletek. A mai üzenet leckéje viszont ez: Legközelebb ha a testetek elkezd visszajelzést küldeni, beszéljetek vele és mondjátok el neki, hogy nem kell így tennie minden egyesalkalommal. Egy kicsit lenyugodhat még akkor is, ha a dolgok furcsának tűnnek a számára. Hiszen új (ideg)pályák nyílnak épp meg. Nem kell félnie, biztonságban van. TI is biztonságban vagytok, együtt pedig végtelenül erőssé váltok. A testetek is valami sokkal intelligensebbé változik. Eljött az idő, hogy a Lét új játékát játsszátok most úgy, hogy a fizikai testetek is veletek van.


http://felemelkedeskezikonyve.blogspot.hu/2013/06/329-resz-2013-junius-26.html

Gábriel arkangyal üzenete




"Az élet minden területén várnak rád kihívások, minden esetben tartsd szemed előtt azt, hogy mi az aktuális feladat, kik azok a személyek, akiknek segítségét élvezed, és milyen formában történik mindez.

Amikor Isten magával ragad, az életed legszebb pillanatai közé tartozik, élvezd ki ezeket a pillanatokat, mert oly gyakran veszíted el hitedet az élet minden területén, hogy szükséged van az ő szüntelen támogatására, és arra, hogy ezt érezd is!

Sokszor választ vársz életed történéseivel kapcsolatban, pedig a válasz minden esetben ott van benned, csak a módot keresd meg, hogyan halld meg a neked szóló üzeneteket.

Csupa fölösleges dologgal foglalkozol, ahelyett, hogy életed minden pillanatát élveznéd, úgy, ahogy Isten neked szánja.

Minden pillanatban legyen szemed előtt, a legfőbb feladatod, szeretni, és szeretve lenni, csak ez által tudsz igaz valódban létezni, és itt a földön megnyilvánulni.

Kérlek, hidd el fontos vagy, nem kevésbé, mint Isten bármely más teremtménye.

Ugyanolyan részét képezed az egésznek, mint mi, csak más formában.

Amikor úgy érzed magányos vagy, vagy egyedül érzed magad, tudd, hogy mi mindig veled vagyunk, és támogatunk. Kérj és segítünk megoldani gondjaidat, vigaszt, bátorítást adunk, ha arra van szükséged. Ne feledd, minden pillanatban itt vagyunk veled, csak rajtad áll, hogy milyen mértékig engeded be az életedbe segítségünket.

Az egyedül töltött idő rendkívül alkalmas arra, hogy végre, annyi fölösleges dolog után, magaddal törődj.

Csak az a fontos, ilyenkor, ami neked jó! Gondolj bele, hogyan hagyod ilyenkor magad mögött a problémákat, az a fontos, hogy ezt az állapotot bármikor elérhesd, hogy az önmagaddal való foglalkozás léted alapvető funkciójává váljon, hiszen hogyan is tudnád megvalósítani, mindazt a sok feladatot, amiért most itt vagy ha nem úgy, hogy az első körbe magadat állítod.

Amikor szeretnéd, hogy melletted legyünk, kérj meg minket, s mi azonnal segítségedre sietünk, bármely probléma megoldásában.
Isten minket jelölt ki arra a kitüntető feladatra, hogy támogatásunkkal, kreativitásunkkal a segítségetekre legyünk bármely helyzetben.

Kérlek, ne érezd úgy, hogy ez számunkra akármilyen kis mértékben is teher volna; ez a feladatunk, melyet Isten adott, Ő így nyilvánul meg bennünk.

Minduntalan veszélyben érzitek életetek számos területét, ennek a veszélynek igen nagy hányada csak a ti fejetekben létezik.
Gondoljatok bele, hányszor fordult elő életetekben, hogy felesleges aggodalomnak tettétek ki magatokat.

Számtalanszor mondtuk már nektek, hogy az aggodalom az egyik legalacsonyabb szintű rezgés a félelemmel karöltve. Kérünk Titeket a legnagyobb szeretetünkkel, ne tegyétek ki magatokat ezen hátráltató energiáknak. Az élet ennél sokkal egyszerűbb is lehet, ha végre felismeritek a benne lakozó lehetőségeket, főleg, ha megtanuljátok szeretettel, bizalommal, és jó szándékkal kiaknázni őket.

Csodálatos lények vagytok, függetlenül attól, milyen kegyetlenségre ragadtatjátok sokszor magatokat.

Ne ez lebegjen a szemetek előtt.

Az elkövetkezendő időkben sokminden függ majd tőletek a Föld fejlődésének tekintetében. Lássatok tovább az orrotoknál, és megértitek, hogy mi a valódi célotok.

Mindegyikőtöknek, akikhez eljutnak szavaink, fontos feladata lesz ebben a fejlődésben.

Gondoljátok át, mi az, amit a legszívesebben csinálnátok, tennétek, ha minden lehetőség megadatna. Amint kirajzolódik előttetek a cél, az oda vezető út is megvilágosodik. Nem biztos, hogy azonnal eléritek a célotokat, de higgyétek el, nem csak a cél a fontos, az út, mialatt célotokhoz juttok, sok más teremtmény útját keresztezi, olyan lehetőségeket teremthet, amilyenekre nem is számítotok.
Drágáim, higgyétek el, minden út a teljességhez vezet, amelyre mind vágytok, csak a hosszuk és nehézségeik különbözőek, de a döntés mindig is a Ti kezetekben volt, és ez így is marad.”

Gábriel

Írta: Haskó Szilvia

angyalforras.hu

Legyetek azok a rezgések, amelyet meg szeretnétek tapasztalni




Nem kell semmit sem keresnetek. Amikor összhangba kerültök azzal a rezgéssel amelyet kerestek, akkor azonnal a megfelelő helyen találjátok magatokat, és a megfelelő emberek is fognak körbe venni. Megkapjátok a tökéletes lehetőséget, hogy cselekedjetek, beszéljetek, és részt vegyetek abban amiben szeretnétek.

Így amikor abban a helyzetben találjátok magatokat amikor valamit kerestek, kérdezzétek meg magatoktól, hogy milyen is a rezgése annak amit kerestek, valamint milyen rezgést képviseltek/ajánlatok fel most ebben a pillanatban, összeegyeztethető/kompatibilis-e a kettő?! Megegyezik a rezgésük? Általában nem azzal a rezgéssel keresitek azt amire vágytok, így nem is találjátok amit kerestek. Egyre többet találtok abból a rezgésből amelyet épp képviseltek.

Figyeljetek hát nagyon oda, milyen rezgésben is vagytok amikor egy új munkát kerestek, új társat, új életteret, új fizikai állapotot vagy bármit amit kerestek. Legyetek a keresett rezgés, és tegyetek amit tenni akartok.
Már akkor is megélhetitek azt a légkört, társaságot, munkahelyet, házat amelyet kerestem, amikor nincs jelen.

Mindeközben felfedezhetitek, hogy amit igazából kerestek az az énetek, amely a teljesség, az öröm és a szeretet rezgését sugározza. Mindig is ezt keresitek. Valahol mindig azt gondoljátok, hogy ezt fogjátok kapni attól az új helyzettől (társtól, munkától stb. -tom)
Az, hogy már abban a rezgésben vagytok amelyet kerestek, az életetek legvégsőbb tapasztalása. Ez a Forrás Energia nézőpontja és a Minden Ami Van rezgése. Az, hogy tudjátok, hogy a Minden Ami Van vagytok, az hogy tudjátok, hogy bármi amit valaha is megtalálhattok már most bennetek van, hiszen csupán egy rezgés, ti pedig bármilyen rezgésben tudtok létezni azáltal, hogy egyszerűen ráhangolódtok.

Hogyan teszitek ezt? Elég a szándék és utána a relaxáció, csupán megengedni, hogy ez a rezgés/frekvencia állapot megmutassa magát nektek.
Nem kell görcsösen próbálgatni és akarni. Nincsenek előre lefektetett lépéssorozatok. Ez arról szól, hogy ismeritek a valódi természeteteket, elfogadjátok, hogy kik is vagytok valójában és elengeditek az egészet, hogy megjelenhessen az amit kerestek, amire vágytok, amik szeretnétek lenni.


Kozmikus Teknős Hónap a Tiszta szín és a lezárás időszaka



"Elérkeztünk a Kék Rezonáns Vihar év utolsó hónapjához. Eléggé sűrű, erőteljes energiát megmozgató időszak áll mögöttünk. Nemcsak bennünk, hanem a világban is felkavarodtak az energiák, az érzelmek, a gondolatok, a belső és a külső világ egyaránt.

Egy Maja év utolsó hónapja az év lezárásának feladatát és lehetőségét hozza el. A letisztulás időszaka ez, amikor végigvesszük a múlt eseményeit, és elengedjük azokat. A 13-as szám a Tarot-ban a Halál lapjának megjelenítője. Ez a hónap pedig a 13-as szám, és így a szimbolikus halál minőségének hordozója. Ezáltal ez a 28 nap az elengedés, a múlt elfogadásának lehetősége. Elérkezik az idő, hogy szimbolikus halált haljunk, amikor is megtisztulunk, megválunk a múlt sérüléseitől, nem hordozzuk azokat tovább magunkban. A régi sebek, minták átdolgozása rengeteg energiát szabadíthat fel bennünk, amely által újjászülethetünk.

A Kozmikus Teknős Hold hónapja az ünneplésről, a sikerek és fejlődés számbavételéről szól. Most a Kék Sas energiái színezik majd ezt a négy hetet, így támogatást kapunk a belső képeink, céljaink, látomásaink kijelölésére. Nézzünk vissza az elmúlt hónapokban megtett utunkra, vonjuk le a tanulságot, lássuk meg a leckéket, amelyeket a Vihar elénk sodort. Vegyük végig, mit értünk el, és fogalmazzuk meg magunknak erre építkezve azokat a jövőképeket, amelyeket a következő évben meg szeretnénk valósítani. Lássuk meg, honnan indultunk, és hová érkeztünk az év energiái által. Intsünk búcsút mindannak, ami már nem szolgál minket, és engedjük, hogy az új minőségek, tulajdonságok és lehetőségek belépjenek életünkbe.

Továbbra is erőteljes dinamikák mozgatják majd napjainkat, hiszen a hónap első 6 napjában a MAG napok utolsó részét tapasztalhatjuk meg, majd egy kis szünet után a 10 napos Galaktikus Aktiváló Portálnapok köszöntenek ránk. Ezzel rengeteg energiát és fényt kapunk, amellyel feltölthetjük önmagunkat, a begyógyult sebek után maradt űrt, és azokat a projekteket, amelyeket szeretnénk kiteljesíteni a jövőben.

Az elengedést, letisztulást és búcsút két erőteljes hullám támogatja majd: a Sárga Mag és a Vörös Föld. Ezek összekapcsolódnak a Sas energiáival, és segítenek, hogy előhívjuk a bennünk rejlő magokat, felerősítve a jövőbe kivetített képeinket, céljainkat. Adjunk rengeteg energiát ennek a folyamatnak ebben a 13 napban, és hagyjuk, hogy a Vörös Föld elhozza életünkbe azokat a szinkron eseményeket, útmutatásokat, amelyeket felhasználhatunk majd a következő évben céljaink megvalósítására.

A hónap végén elérkezünk majd a Kék Éjszaka energiáiban fürdő Időn Kívüli Naphoz, mely az év teljes lezárására, és a következő év megnyitására ad majd lehetőséget. Ezen a napon mélyüljünk el önmagunkba, és lássuk meg árnyainkat, amelyek még visszahúzó erővel hathatnak ránk. Kapcsolódjunk össze Lelkünkkel, és belső fényoszlopunkon keresztül a Mindenséggel, és adjunk teret önmagunknak a feltöltődésre. Ezzel megalapozhatjuk a sikert, amelyet a Sárga Mag elhozhat majd számunkra a következő évben.

A Tiszta szín hónapja

Elérkeztünk a Maya év utolsó hónapjához, ami azt jelenti, hogy magunk mögött hagytunk 12 szín minőséget az elmúlt hónapokban. Számtalan lehetőségünk volt, és számtalan kihívással találkoztunk szembe…most eljött az idő, hogy tudatosan hátra nézzünk és számot vessünk. Nézzük és lássuk meg, hogy a helyzeteket, hogy tudtuk használni, kihasználni, magunk javára formálni. Vessünk számot mindazzal amit megtettünk és azzal is amit elmulasztottunk megtenni vagy tudatosan döntöttünk esetleg úgy, hogy most azt a dolgot nem tesszük meg.

A Tiszta olyan mintha áttetsző lenne. Áttetsző és mégis 12 szín bújik meg benne. Tartalmazza mind a 12 szín minőséget, így bár áttetsző, mégis hatalmas erő bújik meg benne. A 12 szín letisztult minősége, egy olyan minőség, amiben a 12 szín csak a legmagasabb szintjén lehet jelen. Nincsenek már benne blokkok, akadályok, amikor a színek eggyé válnak a tisztában, nagyon magas Szellemi minőséget képviselnek.

A 12 szín megad egy fejlődési kört, utat, lehetőséget és amikor bejártad ezt, ott a 13. a Tiszta. Vele csak a kör bejárása után találkozhatsz. El kell jutnod oda…meg kell érkezni, vissza kell nézni, számot kell vetni, meg kell halni egy szinten, hogy innen továbblépve megszülethess egy új körre.

Most lehetőségünk van rá, hogy 28 napig a Tiszta üzeneteivel foglalkozzunk, hogy aztán letisztulva, megtisztulva kezdhessünk egy új kört, új évet. Minden szín több szinten is megszólít minket. Annak az energiának amiket a színek képviselnek hatása van érzelmeinkre, gondolatainkra, fizikai világunkra, de spirituális fejlődésünkre is.

Nézzük, hogy konkrétan mire is hívja fel figyelmünket ez a Tiszta eszenciája:
* Lehetőségünk lesz rá, hogy karmikus energiáktól tisztuljunk meg. Mindenre fény, tisztaság fog vetülni, meg fogja világítani a most még árnyékban lévő területeinket Szellemi, Lelki és személyiség szinten.

* Egyszerűen csak álljunk meg egy pillanatra és tudatosítsuk, hogy nem mi, a személyiség irányítjuk életünket. Nézzünk szembe a ténnyel, hogy van valami ami több nálunk, ami meghatározott Rend szerint működik. Adjuk most meg magunkat ennek az erőnek és hagyjuk, hogy elvégezze dolgát, engedjük, hogy vezessen minket. Ez a tisztulás, letisztulás egy egyszerű dolog, csak az elme az ami komplikálja, bonyolítja.

* Érzelmileg megtapasztalhatod, hogy minden érzelmed felerősödik, szinte elviselhetetlenné válik. Intenzív szenvedés is előfordulhat. Tudatosítsd, hogy annak ami most történik meg kell történnie ahhoz, hogy tovább tudj lépni. Ha hagyod, hogy megtörténjen, akkor csak egy pillanatig tart, ha megkötöd a gondolataiddal, érzéseiddel, akár 28 napig is kitarthat. Mit választasz?Ideje, ráébredned, hogy igazából nincs vesztenivalónk, mert az álarc amit hordunk „átlátszó”. Mindenki látja, hogy az egy álarc és várja, hogy felfedjük mögötte a lényeget.

* Mentálisan segíthetjük belső folyamatainkat ha átmenetileg feladjuk maximalizmusunkat, megengedjük magunknak, hogy hibázzunk, tökéletlenek legyünk. Minden segít ami szimbolikusan az ürességet, tágasságot, világosságot jelenti. Nem most van az ideje annak, hogy elbújj, hogy behúzódj…most ki kell lépni a fényre és engedni, hogy letisztítson.

* Itt az ideje, hogy feladd azt az elképzelést, hogy szeretnél rejtve maradni! Vállald fel azt aki vagy, és lépj ki a Fényre! 

Állj ki egy világos, tágas térbe, két kezedet emeld fel az ég felé és engedd, hogy a teremtő Tiszta energiái átjárjanak, megtisztítsanak! Vizualizáld minden nap ezt a tisztulást, add át magad ennek a folyamatnak. Adj időt és teret az elengedésnek!

Ezzel a megtisztulással adunk teret az újnak, annak, hogy a következő vörös hónapban megújulva, megtisztulva kezdjünk egy új évet, amiben képesek leszünk valóra váltani álmainkat, megvalósítani önmagunkat! Ne feledd, hogy az életben mindennek ára van: Az új év sikerének ára, a régi év minőségi lezárása! Készüljünk együtt az új évre!" - Domokos Erzsébet

2013. június 21., péntek

Csillagleső 2013 -ból június 21-re




"Kedves Olvasó Barátom, most ismét meg kell, hogy szólítsalak e könyv lapjain keresztül, túl téren és időn, engedd... hát meg, hogy találkozzunk egy pillanat erejéig. Ez a Napforduló maga a csoda, a lehető legnagyobb energiájú Fényerő beáramlás, amit csak el tudsz képzelni! Kérlek, egy pillanatra állj meg az olvasásban, lélegezz, tágulj, és próbálj meg kinyílni. Arra is kérlek, hogy ne a szavaimra figyelj, hanem inkább azokra a rezgésekre, amelyeket a betűkön túl közvetítek számodra, és így csatlakozz saját magad Isteni Lényéhez. Köszönöm!

A Nyári Napforduló (egzakt reggel 7 óra 4 perckor, budapesti helyi idő szerint) maga a Fény kiteljesedésének ideje. Ilyenkor a leghosszabbak a nappalok, azaz legnagyobb a világban lévő tudatosság. Ez a dátum mindig is különleges volt az emberiség történelmében. Minden természeti nép külön szertartásokkal ünnepelte, éppen azért, mert valahogyan meg kellett pecsételni a Földre beáradó magas tudatosságot. Ezt a különleges alkalmat most a Nap–Jupiter–Tejút hármasa tovább fokozza, erősíti: a Fény-tudás, Fény-bölcsesség árad most le a Földre, azaz a polaritáson és a szétválasztottságon túli erők szétáradnak, s mindenkibe egyre jobban beköltözik a szeretet bölcsessége.

Ám ezzel még nincs vége, mert a csoda folytatódik, mégpedig a Hold helyzetéből adódóan. A Hold az éjszaka folyamán beúszik az Antares csillag elé, amely a Skorpió csillagkép szíve, az Isteni Szeretet szimbóluma! Tehát a TELJES, SZÉTVÁLASZTÁS nélküli SZERETETÉ! Ebben a stációban a Teremtő tökéletes elfogadással tekint minden gyermekére, Rád is. Hibáiddal, balgaságaiddal, csúfságaiddal együtt, Tökéletesen ért és szeret – s mivel Te Isten képére teremtettél, Te magad is képes vagy így tekinteni mindenre.

A Napforduló tehát a SZERETET TELJES EGYSÉGÉNEK megérkezését hozza el! Gyakorold tehát ezt az élményt, hogy mindenre és mindenkire teljes elfogadással tekintesz.
S ami már a képzeletünk határát súrolja, és a csodák teljes sorát hozza el, hogy a Jupiter éppen ma áll együtt a Betelgeuse csillaggal, ami a Nimród csillagkép válla: maga az Isteni Törvényt kiárasztó csillag! A Betelgeuse tulajdonképpen a mi Galaxisunkban lévő Rendet és Törvényeket leíró energia színhelye – tehát az, hogy a Napforduló során a Jupiter együtt áll ezzel a csillaggal azt jelenti, hogy a Tejút–Galaxis teljes bölcsessége megjelenik a Földön és lehorgonyzásra kerül! Érdemes ezt tudatosítanod és a belső csönd megteremtésének segítségével átérezned. Szavakkal igazán kifejezni sem lehet, csak hangolódj rá és érezd!"



Kiss Balázs Kunó

2013. június 6., csütörtök

Az elme uralása





Az elménk új módú használata az Új Energia egyik kulcskérdése. Bár sokszor és sokat beszéltem erről, eddig nem lettek írásban lefektetve az alapok. Ezt most pótolnám.

Gyakorlatilag a felvilágosodás korszaka, illetve Desca...rtes „gondolkodom, tehát vagyok” alapvetése óta planetáris szinten is aktuális a mentáltest fejlesztése. Egyéni szinten a mentáltest hatalmas fejlődése ment végbe az elmúlt századokban – hatalmas eredmények születtek. Az elkülönültség bázisán működő elme csúcsteljesítményeket ért el.

A korszakváltással azonban új kihívások jelentkeznek: egyre többen felismerik, hogy egyetlen forrásból származunk, és elkezdtünk az eddig fokozódó elkülönültségből visszatérni az Egy-ségbe.

Egyre inkább felismerjük, hogy a fejlődés lehetősége nem az elkülönültség fokozásában, hanem annak meghaladásában rejlik. Az elme egyéni fejlesztése sok szempontból a határaihoz érkezett. A tudás felhalmozása nem polihisztorokat, hanem egyre szűkebb területre orientálódó specialistákat hozott létre.

Ugyanakkor a teremtő, sőt isteni társteremtő ember megvalósítása is új kihívásokat hordoz – hiszen egyre komplexebb dolgokat kell egyre tökéletesebben manifesztálnunk a fizikai síkon Isten társaként. Isten elméjéből az Univerzális Elméből mind sokrétűbb és összetettebb teremtések modelljét kell átvennünk. Az ezoterikus tanítások megoldása erre az elkülönültségben lévő konkrét elme, és az Egy-ségben lévő úgynevezett „absztrakt elme” összekapcsolása a Mennyei Akarat ötödik sugarának segítségével.

Az absztrakt elme – vagy a lelkünk elméje – a legalacsonyabb, már az Egy-ség részeként működő elme-aspektusunk. Amikor az ötödik sugár segítségével „egyesül a három elme” – a konkrét, a fizikai agyhoz köthető elménk, a lélek elméje és az Univerzális Elme – akkor megnyílik a „mindentudás” kapuja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy - mint a legtöbben szeretnénk – „varázsütésre” mindent tudni fogunk, hanem, hogy minden megismerhető információ elérhetővé válik a számunkra. És éppen ebben áll az elme új módú használatának lényege: hogy felkészítsük az elménket ezen információk befogadására és feldolgozására.

Az elme új módú használatának része, hogy felismerjük, hogy a gondolatainknak van formai aspektusa is, és a világosság behozásával hathatunk erre a formára – tökéletesebbé tehetjük. Fény segítségével megváltoztathatók a gondolataink! Része az intuíció mind tökéletesebb és kifinomultabb használata. Az elme elcsendesítésének gyakorlati technikáit alkalmazva mind jobban felismerhetjük a különbséget a saját gondolataink, a környezet hatása, és a buddhikus síkról, a felső elméből érkező gondolatok között. Az intuíciónkra való odafigyelés révén – miközben használjuk az e csatornán érkező információkat – fokozatosan megtanuljuk közvetíteni a felső elménk és lelkünk üzeneteit. A kulcs, hogy ezeket át kell vinnünk a mindennapi életünkbe – a lelkünk rajtunk keresztül meg akar nyilvánulni a fizikai létezésben. És ekkortól velünk van az Univerzális Elme „hátszele” – gondolataink (és így a teremtéseink is) automatikusan az Isteni Rend részévé válnak, hiszen az Univerzális Elme (vagy Isten elméje) az, ami összeegyezteti a fizikai sík minden történését, ami gondoskodik az összes törvény érvényesüléséről.

És ami a jó hír, hogy ez nem elérhetetlen álom, hanem kitartó (általában néhány éves) gyakorlás révén elérhető állapot, melyet már manapság is sok ezer ember elért. Gátló hiedelmeink felismerése és átalakítása után a célzott meditációs gyakorlás elhozza az elme – egyre tökéletesedő – elcsendesülését, lassan lekapcsolódhatunk a tömegtudatosság alacsony frekvenciájú „adásáról”, és egyre többször és egyre tisztábban meghalljuk a lelkünk üzeneteit. Természetesen e folyamat része az érintett szintek „méregtelenítése”, a fizikai, az érzelmi és a mentáltest vibrációinak folyamatos emelése is.

Tanulható és gyakorolható ez a készség.

Szigeti Antal
espavo.hu

2013. 06.06. - Együttérzés, érzékenység, egyensúly





A mostani hetek próbái és kihívásai az egyéni és közösségi érzelmi világunk megtisztításról és megtisztulásáról, egyensúlyba hozásáról szólnak. Az Önelfogadáson keresztül az egymásról való gondoskodásról és felelősségvállalástól. Segítséget és tanításokat kapunk a ránk váró következő feladatainkhoz, melyek az emberiség felemelkedéséhez vezetnek.

Az Együttérzés, odaadás energiái vannak „áradóban” most. Nincsen ebben semmi büntetés, ördögi, vagy átokcipelés. Hanem a lényege az, hogy a felfedező és sokat elkalandozó énünk (a hunori) és a belső feltétel nélküli elfogadó, gondoskodó, szerető énünk, amely eddig hétfátyol alatt várta megérni idejét, (a magori) egymásra találjon, azaz egyensúlyba kerüljön, és ezzel a kiegyenlítődő egymásért létező kettősséggel túllépjen a megosztó dualitás rengetegén, mert csak így együtt mehetünk át biztonsággal a földi mennyország világába.

Ami most történik velünk és általunk, azokat megerősítik az isteni, kozmikus, égi feljegyzések, és így ahogy erre válaszolunk, az az összefogás, mindent felülmúló. Együtt dolgozva a beérkező energiákkal, megteremthetjük azt, hogy az „áradást” a saját javunkra fordíthatjuk, elképzelve egy ragyogó és biztató jövőnket. Mindenben ott az isteni gondoskodás és szeretet áldása és „áradása”. A negatív „üzenetek” pedig nem abból a világból valók. Ismerjük fel, mi az, amiben szeretet van és öleljük át a szívünkhöz.

A 666, pedig az Isteni Egyensúly számalapú rezgését hordozza, még akkor is ha ez egy eltorzított ismeretként került be az emberiség egyik nagykönyvébe.



Együtt mindenre képesek vagyunk és ezzel, az elkülönülés nélküli példáját adjuk a világunknak, melyre most nagyon is szüksége van.



Köszönet és Hála Mindannyiótoknak!

Tóbiás

foldicsillagok.hu

Az igazság barométered



Annak a személynek szemszögéből, aki nem látott, hallott vagy érzett semmi olyat, amitől elhihetné azt, amit mi itt mondunk vagy más forrásokból arról, hogy végtelen fény és szeretetlények vagytok, akik épp felemelkedésben vannak, egyetlen írás, kifejezés vagy tapasztalat sem tudja meggyőzni. Nincs semmilyen titkos formula, amely hatására hozzá tudna valaki hangolódni ezekhez az üzenetekhez.


Így tehát amikor kételyed támad, valami hitelességéről, engedd meg magadnak, hogy megtapasztald a kételyt, vedd észre, engedd, hogy létezzen, nem kell semmit sem elhinned. Azért vagytok itt, hogy tapasztaljatok, a tapasztalatok egy része az is hogy megtapasztaljátok a kételyt és a bizonytalanságot, valamint annak a félelmét, hogy mindez csak egy rakás marhaság, hogy olyan lények vagytok, akiknek az elméje különböző történetet talál ki azért, hogy jobban érezze magát.

Mi nem fogunk olyan történeteket mesélni nektek, amitől jobban érzitek majd magatokat. Mi egyszerűen csak rámutatunk arra, hogy milyen tapasztalataitok vannak az út során, erről az útról szól az életetek, ez a lényeg. Engedjétek hát meg magatoknak, hogy érezzétek azokat a részeket is, amelyek még tartalmaznak kételyt, bizonytalanságot és félelmet, engedjétek meg magatoknak, hogy ítélkezés nélkül tapasztaljátok meg ezeket a részeket.


Mi természetes dolognak tartjuk azt, ha valaki rácsodálkozik, hogy helyes-e (igaz) egy dolog vagy sem, akár származik ez emberi lényektől, földön kívüliektől vagy nem-fizikai lényektől. Nem szükséges, hogy elfogadjatok bármit is, amit valaki állit, lényegtelen milyen erényes vagy fontosnak tűnő, hiszen a saját utatok egyedi. Nektek a saját ösztönötöket kell követni, a saját impulzusaitokat, azt az igazságot, amelyet mélyen belül éreztek, és amit senki más nem tud megérteni. Az, hogy mi szolgál benneteket a jelen pillanatban, egy nagyon személyes dolog, mindig is az lesz, hiszen az önvalótok felé történik az utazás. Így az önvalótokkal kell eldöntenetek mi is igaz számotokra és mi nem.

Magasabb dimenzios csoportok csatornázása Daniel Scrantonon keresztül

2013. június 2., vasárnap

Értékeld a fejlődésed/haladásod




Nagyon csodálatos dolog megfigyelni magad és észrevenni a haladást. Arra bátorítunk benneteket, hogy figyeljétek meg milyen messzire is jutottatok el az utatokon. A jelen időszakban ide (le) születni nagy kihívásokkal teli dolog, ti pedig ezt nagy izgalommal és örömmel vállaltátok magatokra. Az a sorsotok, hogy felemelkedjetek, ez pedig a világegyetem minden lényének az előnyére szolgál. Számunkra pedig nagy ajándék az, hogy vezetőként segíthetünk az utatokon. Veregessétek meg a vállatokat, szeressétek magatokat ebben a folyamatban. Tudjátok, hogy bárhol is vagytok, bármit is tapasztaltok, akármilyen kihívással is néztek épp szembe, mindez része a folyamatnak. Lényegtelen milyen földi (földhöz kötött), jelentéktelen és egyszerű is, akkor is szolgáljátok a kollektívátokat és az univerzális kollektívát is, nem beszélve arról, hogy a többi aspektusotoknak is nagy hasznára váltok.


Az út egyre játékosabbá válik, egyre több lesz az, amit szeretnétek (amit elképzeltek) és egyre kevesebb lesz az a szakasz, amikor egymást követik a feldolgozandó és megtisztítandó dolgok. Nyújtson hát reményt ez az üzenet.
Nagyon büszkék vagyunk rátok, nagyon jól haladtok, oly sok szeretet van bennetek és körülöttetek is.

Csodálatos időszak ez, ti pedig igazán áldott fény és szeretet lények vagytok.


A Teremtők – D. Scranton


2013. június 1., szombat

2013. Június - Lélekébredés



2013. Június - Lélekébredés

A hónap mantrája:

LELKEM FÉNYESSÉGE SZÍVEM RAGYOGÁSA

ÖSSZEKÖT MINDENNEL LÉTEM VALÓSÁGA!



Június hónap a lélekben való egyesülés ideje. Ez az időszak a lélekkapcsolatok rendeződése és kapcsolati szálaink megtisztításának hónapja. Lélekcsaládunk, akikkel fejlődési utunkat járjuk és segítjük egymást inkarnációkon át, most összekapcsolódnak velünk egy új minőségben, tudatosabban.

Ezt a kapcsolatot sokszor érezzük, mikor valakire azt mondjuk: „rokonlélek”. Tudjuk, hogy valahogy hasonlóan tapasztaljuk, látjuk a világot és érezzük egymás között a szeretetteljes megértést. Ezek a találkozások segítenek megértenünk, milyen fontos, hogy egymást segítve és elfogadva éljük meg az életünket.

Ezek a találkozások nagyon fontos eseményeket indítanak el az életünkben. Látszólag talán meg sem értjük, fel sem fogjuk, de lelkünk emlékszik, és elindít egy megvalósulási folyamatot az energiarendszerben. Minden fizikai eseményt megelőz egy gondolati és érzelmi teremtés, mely annak folyamatát irányítja. Ez a folyamat nemcsak tőlünk függ, de minden velünk történő lelki kapcsolódástól is. Egy esemény megélését minden lélek a saját tanulnivalója és tudati fejlettsége szerint érti meg, miközben minden történéssel magunkat és másokat is segítünk a tudatosodásban.

Ha ezt megértve, „a minden mindennel összefügg” univerzális törvényét szem előtt tartva lépünk bele adott helyzetekbe, minden embert lelki lényként megértve, az átélések tudatos tanulássá válhatnak.

Ebben most Uriel arkangyal, a lélekcsaládok őrzője, az Akasha Krónika beavatott mestere segít bennünket.

Egyik szellemi találkozásunk alkalmával beszélt a lélekcsaládokról. Ez az üzenet most aktuálisabb, mint korábban bármikor:







Uriel arkangyal üzenete a lélekcsaládokhoz

Én a Fény hordozója üdvözöllek most benneteket! Földi mesterek, figyeljetek szavamra!

Azért vagytok itt és most, hogy felismerjétek a Fényt, mit ti is hordoztok Magatokban! Nem késlekedhettek tovább a felismerés útján, mert kijelölt célotokhoz kell érnetek!

Ez a cél egy olyan találkozási pont, hol a lélekcsaládok egyesülnek!

Mit jelent mindez?

Hogy erőtöket és Fényeteket összeolvasztva az Egy-Család erejével hattok ezután!

Mire is vállalkoztatok?

Mikor elindultatok utatokra, EGY-séges lélekként döntöttetek. NAGYLÉLEK EGY-ségben. Mind Egyként- Egyek léteztetek a lélektérben, melyet a szellemi teremtés hozott létre. Feladataitokat így határoztátok meg – EGY-ségként. A tapasztalás és a tanulnivaló mennyiségének arányában Nagylélekként döntöttetek arról, hány részre osztjátok Egységeteket, hogy minden tapasztalást megélhessetek, és minden feladatot beteljesítsetek.

De te mindez vagy! Minden lélekrészt Önnön EGY-ségedből hoztad létre: Lélekcsalád lettél! Lélektestvéreiddel együtt oda inkarnálódtatok, ahol a rátok bízott feladatot a legjobban elvégezhetitek és a szükséges tapasztalattal leginkább gazdagíthatjátok a Nagylelket. Ez lehet térben, időben és dimenzióban egyező vagy eltérő megnyilvánulás. De a kapcsolat mindig ÉL köztetek. Sosem szűnik meg áramlani közöttetek az energia. Azok a lelkek, kik tudatosan tartják fenn a kapcsolatot lélekcsalád-testvéreikkel, segítik őket a fejlődésben saját tapasztalataikkal és tudásukkal. Így gyorsítva fel a lélekfejlődést.

Míg minden lélekrészed el nem végzi feladatát, nem lehet teljes a családegyesítés!

Most már mindannyian elértétek azt a szintet, hol tudatosan segíthetitek Önmagatok lélekrészeit. A lélekcsaládok együttes energiái felléptek a következő szintre. Létrejöhet a családegyesítés fázisa. Mindehhez azonban tudatosan kapcsolatba kell lépnetek testvéreitekkel! Lélekenergiátokat Önmagatokhoz kell hívjátok és Központotokon keresztül kell eljussatok lélekrészeitekhez.

A Nagylélek központi Egysége a Lélektér azon pontján található, ahol a Teremtés a Nagylelket létrehozta. Itt van Minden Lélekenergia, ami áthatja a lélekcsalád tagjait. Ide érkezik, és itt tárolódik minden. Lélekőrzők – olyan lélektestvéreitek, kik nem választották az inkarnálódást, hogy itt láthassák el feladatukat – figyelik és továbbítják a szükséges energiákat a lélekrészekhez. Vannak olyan lélekrészeitek, kik ezt tudatosan fogadják és vannak kik tudatosan nem érzékelik, de terükben benne rezeg. Ők hasznosítani akkor tudják ezt az energiát, ha felismerik.

Most az egyesítés feladata következik. Minden lélekrészetek arra törekszik, hogy felismerje önmagát a Nagylélek-családjaként. Tudatosítsa magában az összetartozást és ezáltal hozzáférhessen a lélekenergiák Egységes Fényéhez.

Ti, akik tudatosan már érzitek ezt, nektek tennetek kell ezért az egyesítésért! Fel kell emelnetek tudatotok Fényét abba a lélektérbe, hol az Őrzők már várnak benneteket, és Egységes erővel segítenetek kell a többi lélektestvéretek fejlődését.

Hogyan segíthettek?

Tudatosítanotok kell lelketeket! Önmagatokként kell felismernetek! Ezzel a felismeréssel léphettek be abba a térbe, honnan elindulva eljuthattok a Nagylelketek Központjába. Lelketek vezet majd benneteket Önmagatok útján. Ha belehelyezkedtetek lelketekbe, az ő energiáin át eljuthattok oda. Tudatosan, felelősségetek és feladataitok felvállalása mellett fel kell vennetek a kapcsolatot lélektestvéreitekkel. Ha kijelentitek, hogy készek vagytok az Egyesítésre, az őrzők megnyitják az energetikai kapukat azok felé a lélektestvéreitek felé, akikkel a kapcsolat létrehozható. Ez lelketek tapasztalatain, felkészültségén, tudatos felismerésein múlik. Ahol segíthetitek Önmagatok fejlődését, ott tapasztalataitok átadhatók. A kapcsolat tudatossá válik.

Ahol a feladatok megélését befolyásolnák az energiák egyesítése, ott nem nyílik meg a tudatos kapcsolat, de Nagylélek szinten minden információ tárolódik. Ha ez a lélekrészetek is eljut a felismerésig, akkor tudatosan fejlődhet az Együttes lélekenergiák segítségével.

Hol a kapcsolat lélekszinten létrejött, az energiák egyesülnek. Mindazon lélekrészek így már az őket eggyé kapcsoló lélekenergiákkal rendelkeznek.

A tér-idő kapcsolat fölé emelkedett tudatosságú lélekrészek így bármikor lehívhatják egymás tapasztalati tudását.

Ahol a kapcsolat fizikai szinten is létrehozható, az energia-kapcsolódás által emberi tudatossággal is felismerik egymást a lélektestvérek. Így minden szinten együttműködve segíthetitek Önmagatok fejlődését és egyesülését!

Ezek a fizikai kapcsolatok sokatoknál már létrejöttek, de sok testvéreteknél még csak a hangolás fázisában tartanak.

Minden kapcsolat akkor jön létre, mikor az energiaszintek összhangja a megfelelő rezgésbe lép. Ezt tudatos önfejlesztéssel segíthetitek. Erőltetéssel nem juttok előre, csak az elfogadás megértő ereje mutat nektek utat.

Ismerjétek fel magatokat lélekben, hogy másban is meglássátok családotokat!

Jó munkát az egyesített lélek erejében.

Uriel vagyok, a Fény hordozója a FÉNY-ben!



A hónap FényDNS aktiválása a 6. szál. Ez a beavatás segít, hogy lélekcsaládunk rezgéseire ráhangolódva, szívünkön át összekapcsolódjunk velük a szeretetben. Ez az összekapcsoló erő olyan szeretetteljes energiákat szabadít fel bennünk, mellyel megértjük együtt létezik minden és mindenki a Teremtésben.



A 6. szál Lélekmagunk, lélekcsaládunk, szellemi minőségünk kódjait tartalmazza.

Ebben a Fényszálban vannak kódolva mindazok az információk, melyek származásunkat, rendbeli hovatartozásunkat, csillag-családunkat és egész univerzális kapcsolatrendszerünket átfogják. Ebbe beletartoznak mostani, emberi családi kapcsolataink is.



Ez a hónap végigvezet minket emberi kapcsolataink emlékezetén, hogy helyrehozhassuk amit eddig elmulasztottunk. Amíg emberi kapcsolatrendszerünket nem látjuk át, addig lélekkapcsolataink sem lehetnek tiszták.

Benső vezetőnkre hallgatva, szeretetünkkel megtisztíthatjuk és újra élővé tehetjük emberi és lelki kapcsolatainkat.

Csodás kapcsolódást!







A hónap fontosabb napjai:

Június 1. – A nagylélek erejében kapunk most üzenetet szívünk által. Az a fényszál ami összeköt minket minden lelki dimenziónkkal és inkarnációnkkal, Nagylelkünkben egyesül. A Nagylélek nem más, mint az a lelki tudatosság, fényesszencia, melyre megszülettünk a Lélekóceán egységéből, hogy szellemi önvalónkkal összekapcsolódva megélhessünk a létezés alacsonyabb rezgésű (fizikai) dimenzióit. A nagylélek tartalmazza minden eddigi tapasztalatunk és tudásunk információját és egyesíti minden inkarnációnk energiáját. Most ezzel a lélekközpontunkkal összekötő, szívünkből kiinduló fényszálon át kapunk erőt és tudást…

Hogy testetek-lelketek összhangba hozzátok, s a kapcsolódást megvalósíthassátok, egy imát mondjatok el szívetek fényében, mi egységbe hoz titeket Isten erejével:

Nagylelkem az Égben, Szellemi Létem

Hívom erőmet – kapcsolódj Most Vélem!

Tiszta fényességem engem átrezegjen

Egyesítve lelkem Fent a Nagylélekben!

Tisztaságom okán, mi rajtam áthatol

Létrejön az Eggyé válás a lelkemben itt és most!

Így legyen!



Június 2. – Lélekrészek harmonizálása kezdődik. Ez olyan testi érzetekkel is járhat, mintha belül hullámzó energiák (kicsit hányingerszerű érzés is lehet) áramlanának fel és le. Ez a harmonizálás a bennünk működő és a nagylélekben információként számon tartott emlékrezgések síkjait hozza egységbe. A sejtekben eltárolt érzelmi rezgések keltik éppen ezért ez a furcsa áramló érzést bennünk. Bennünk vibrál ma egy olyan benső dallam, melyet lelkünktől kapunk szívünkön át. Ha ezt dúdolgatjuk, segíthetjük a folyamatot.



Június 6. – A szeretet feltöltődésének napja. Ma a lelkünk olyan szeretet-esszenciával töltődik fel, melyet Nagylelkünk küld hozzánk. Energiaterünk, aurarétegeinkbe és erőközpontjainkba most szeretetfény áramlik. Ez egyfajta furcsán felemelő, lebegő érzéssel párosulhat. Nyissuk meg a szívkapukat és engedjük áramlani a szeretet érzését bennünk…



Június 8. – Újhold ereje tölti be a teret. Segít megnyitni lélekkamránk azon részeit, ahonnan már felesleges energiák távozhatnak. Ha tudatosítjuk ragaszkodásainkat, felismerjük belső ellenállásunkat a változással szemben, sokat tettünk magunkért az elengedés meggyorsítása terén.



Június 9. – Olyan energiakapuk aktiválódnak a térben (az országok felett), melyek minden nemzet kollektív gondolati és érzelmi terét hivatottak tisztítani. A nemzeti öntudat felébresztésének fényei járják át a „levegőt”. A kapuk a Krisztusfény-háló szeretetteljes és megbocsátást segítő erejét horgonyozzák minden ember auraterébe. Így magunkon keresztül, saját tisztulásunkkal segíthetjük nemzettudati terünk fényesedését.




Június 10-11. – Ez a két nap összekapcsolódik energiában. Hétfőn egy olyan folyamat indul el a szívtérben, mely lélekkapcsolatunkon dolgozik. Szívcsakránkon át nyílik lélekkapunk. Ha a kapuban akadályok vannak, nem tudunk a lelkünkkel élő kapcsolatot teremteni. Az első napon ezért az akadályok feloldása és szívünk megnyílása kezdődik. Majd ennek a folyamatnak a következő lépésként a lélek és a test közötti energiaáramlás indul meg. Ezért ezekben a napokban és utána is érzékelhetünk mellkas tájékon nyomást, örvénylő forgás-szerű érzéseket, vagy hirtelen felbukkanó, sehova nem sorolható érzelmeket. Ez mind a tisztítás jele lehet. Ha megtisztult a csatorna szívünkben, akkor hullámszerűen törhetnek ránk kellemes, melegedő érzelmi energiák, melyek már lelkünktől érkeznek a nyitott kapun át hozzánk.

Segíthet szíved megnyitásában a szívvirág meditáció (szöveg):


Érdemes elvégezni a szívtisztító meditációt is, Raffael arkangyal vezetésével (mp3-csak bejelentkezés után tölthető le):




Június 15. – Szeretetangyalok érkezése, fénymagok elültetése. Ma egy nagyon különleges szellemi erő hatja át a teret, és ez néhány napig érzékelhető lesz. A szeretet fénylő dimenzióiból angyalok érkeznek hozzánk, hogy tiszta szívünkbe elültessék azt az ajándékot, fénymagot, melyet a Kegyelem által, most mindenki megkap. Ez a mag rendeltetésünk és feladatunk segítője, de csak annyira fog kinyílni, amennyire tudatosan vállaljuk az életünket, rendeltetésünket és a vele járó felelősséget. Ma érdemes végiggondolnod a benned rejlő, benső késztetéseket, és hittel kijelentened, hogy elfogadod a felsőbb Akarat vezetését és vállalod küldetésedet.



Június 19. – Energiaharmonizálás történik a fizikai és lelki síkok között bolygószinten. Most Földanya a kristály/ásványvilág – növényvilág – állatvilág energiáinak kiegyenlítését segíti, miközben Éntudatunk mindehhez alkalmazkodva emberi erőink egyensúlyba hozatalát végzi. A tudathangolásokkal egy újabb szintemelkedés kezdődik a szellemi evolúció történetében. Ember és természet újra közelebb kerülhet egymáshoz.



Június 22. – Az őselemi erők egyensúlyba hozatalának időszaka kezdődik. Fizikai és szellemi elemek együttműködése nélkül nem lenne anyag, egyensúlyuk segíti a Föld és minden élőlény fejlődését. Az emberi teremtés sokszor diszharmóniát okozott (és sajnos okoz a mai napig is) ezen elemek között olyan kísérletekkel, melyek agresszíven beleszóltak az egyensúlyi állapotba. A vegyi és elektromágneses hatások erőszakos alkalmazása a harmónia visszaállítására késztetik Gaiát, és a Föld fejlődését segítő szellemi tanácsot. Ezért egy Fénymártix energiát fognak kiépíteni a Föld éteri és asztrális szintjeire, mely levezetni és semlegesíteni hivatott ezeket az ártó rezgéseket. Ez a folyamat több hétig tart (még július elején is), és ennek részeként lelkünkkel mi magunk is létrehozunk egy hasonló mártixhálót lelki és fizikai energiarendszerünk között. Ezen háló felépülését segíthetjük, ha szeretettel gondolunk a Földünkre és magunkra, hálás szívvel elfogadva mind a szellemi, mind a fizikai életet!

Ma érdemes egy olyan meditációt végezni, melyben a Krisztusi hálón át, szívünk szeretetével bekapcsolódunk az őselemi harmóniába és annak szellemi fényével, lelkünk segítségével kivetítjük magunk köré ezt a szeretetteljes harmóniafényt.



Június 23. – Telihold erői ma is különös fényekkel áradnak szét az éteri térben. Ez a fényenergia most nagyon alkalmas kristályaink feltöltésére. Ha tudod, tedd ki őket egy-két órára a holdfényre és kérd meg Holdanyát tisztítsa meg és töltse fel őket azzal az erővel, amire szükséged van a fejlődésedhez, vagy tisztulásodhoz (a kérést úgy fogalmazd meg, amire szükséged van). Ugyanakkor a Holdfény erőteljes ezüst-energiája részt vesz a Fénymártix „szövésében” is.





Június 24. – Gondolattisztítás kezdődik a lélektérben. Sokszor olyan dolgokat is gondolunk, melyek nem jótékonyak számunkra. Ezeket gyakran nem is tudatosítjuk, észre sem vesszük, de attól még gondolati képük már ott rezeg bennünk. Ezek az automatikus gondolatok aztán az ismétlésektől megerősödve olyan befolyással vannak ránk, amit kényszerítő gondolatként szoktam hívni. Nem is tudod honnan, egyszer csak egy gondolat jelenik meg a fejedben, ami nem is az adott helyzethez kapcsolódik, mégis érzékeled. Legtöbbször ezek magunkat vagy másokat minősítő, hitrendszeri töltettel rendelkező programok.

A mai napon ezen rezgések feloldása kezdődik a Nagylélek segítsége által.

A leggyakoribb negatív gondolati program az emberben: Csak akkor vagyok értékes, ha mások szeretnek és elfogadnak!

Amíg ilyen programok működtetnek minket, mások elvárásai szerint éljük az életünket és nem magunkért.

Meggyorsíthatjuk a tisztulás folyamatát, ha elvégezzük a Gondolatsapka gyakorlatot, melyet Jézus adott át számunkra.

Gondolattisztító meditációt itt meghallgathatod:



Június 27. – Érzelemtisztítás napja a lélektérben. Ahogyan elindult korábban a gondolatok megtisztítása bennünk, úgy kerül sor most az érzelemprogramok tisztázására is. A ma induló folyamat a bennünk tárolt érzelmi programok negatív rezgéseit hivatott feloldani. Az érzelmi programok legtöbbször a vér-, és nyirokáramban keringenek bennünk „oldott formában”. Az életet ezáltal olyannak látjuk és értékeljük, amilyen energiák áramlanak bennünk. A mai napon Nagylelkünk segít nekünk, hogy elengedhessük és kioldódhasson minden minket gátló érzelmi gát, amire már készen állunk. Ezek sokszor álmunkban is oldódnak, tehát lehetnek érzelmes, furcsa álomszakaszaink.

A leggyakrabb negatív érzelem az emberben a félelem!

Amihez ez az érzés kapcsolódik, azt nem tudjuk teljesen elfogadni, így nem is látjuk, értjük igazán. Ha kikerül a félelmi töltet az adott esemény vagy dolog érzelmi teréből, már egészen másként tudjuk befogadni.

Az érzelemtisztításban segít, ha a víz angyalait hívod szeretettel és megkéred őket az alábbi kijelentéssel:

- Negatív érzelmeimtől megtisztulni vágyom! Segítsetek angyalok és tisztítsatok meg engem. Elengedek magamból minden félelmet, alacsony rezgésű energiát, sötétséget, minden lehúzó tényezőt, rossz érzést és gondolatot. Mindezek helyét váltsa fel a Fény és a Szeretet. Mert a Fény és a Szeretet gyermeke vagyok, így isteni Fényként sugárzom!



Június 29. – Akarati programok eltávolítása kezdődik a lélekvezérlés teréből. Nemcsak érzéseinkkel vagy gondolatainkkal, de túlzott akarati erőnkkel is képesek vagyunk gátakat, akadályokat rakni a saját utunkra. Mikor mindenképpen uralni, vagy irányítani akartunk egy helyzetet, akkor kényszerenergiákat tettünk az akaratunkat irányító vezérlésre. Ezzel lelkünk és Isten akaratának térnyerését gátoltuk magunkban. Ezek a programok az önérvényesítésben akadályoznak minket. Nagylelkünk most segít bennünket, hogy elengedhessük ezeket a kényszereket. Ez legtöbbször a testünkben a gerincünk mentén, hátul és a hasi területen tárolódik, de felhalmozódhat alkarban és lábszárban is.

Ezek általában olyan akarati programok, amik azt mondják bennünk: Minél gyorsabban, minél jobban és tökéletesen kell megoldanom minden helyzetet!

Ez aztán olyan kényszereket eredményez, melyek bántanak minket. Ma ezeket engedhetjük el, ha tudatosítjuk bennünk jelenlétüket.



Június 30. – A hónap utolsó napján egy harmonizáló lélekfény tölti be a teret. Mintha kékesfehéren csillogó, rózsaszínes permet szórná be az auraterünket. Ez az energia mint egy fénypalást védelmező és segít további tudatosodásunk lépéseiben.



Csodás lelkesedést mindenkinek!

Áldással: Orsi



Pusztai Orsolya