2011. december 31., szombat

Üzenet 2012-ről



„Sokan várjátok az újévet, ezt a nagy időpontot, ami az emberek világában olyan nagy port kavart. Fontos, hogy mindvégig nyugodtak legyetek, nyitott szívvel várjátok Teremtőtöket, mert megfogjátok hallani a hangját és eljövetelét. Fontos, hogy béke legyen az emberekben, akkor fogják tudni meglátni a fényt és benne a Teremtőt, aki eljön értünk. Aki békével és szeretettel fordul Teremtője felé, annak nincs mitől félnie. A teremtő szeretettel jön el, hogy magához ölelje minden gyermekét, aki felé fordul, de elfordul azoktól, akik Tőle is elfordulnak, és a sötétséget választják. A sötétség és a fény kettéválasztódik. A fény fogja uralni ezt a bolygót és minden lényt, aki rajta él. 

 
Krisztus eljön, és beköltözik minden ember szívébe, aki be tudja Őt fogadni. Közel van már, nagyon közel. Lassan-lassan alászáll a ti lelketekbe, hogy felismerjétek Őt, és ezentúl Vele tudjatok élni, hogy minden percben együtt legyetek Vele, együtt örüljetek az új fénynek, az Új Földnek, és annak a szeretetnek, ami a Földön fog élni. Mert szeretet köszönt a Földre, olyan szeretet, amit eddig nem ismertetek, amire a lelketek csak nagyon homályosan emlékszik a régmúlt időkből, amikor még nem a Földön volt az otthonotok. Most ez a szeretet lejön a Földre, és itt vesz szállást. És mindazok az emberek, akik megméretnek, és tisztának találtatnak, benne fognak élni ebben a szeretetben, a mi Urunk Jézus Krisztus jelenlétében. 

Ne féljetek, Jézus szeretettel jön el, és nem büntetéssel. Isten a szeretet nem pedig a bosszúállás. Mondjátok el testvéreiteknek, hogy Isten szeret, ezért nem kell félni. Nyissátok meg szíveteket, hisz ott áll a kapu előtt, kitárt karokkal. Egyetlen pillanat lesz, amit mindenki fog érzékelni. Mindenki tudatában világos lesz, hogy mi történik. Nem fog fájni: fény lesz és boldogság lesz azok számára, akik fölvétettnek a magasabb világba. Ne nézzetek hátra, csak előre, és amikor Jézus megjelenik, öljétek át teljes szívetekkel, hogy magával tudjon emelni az égi birodalomba. Nincs mitől félni, aki szeret, az biztonságban van. 

Jézus már itt van közöttetek, és számolja báránykáit. Még néhány, bizonytalanul kóborló báránykára vár, azért nem zárja még be e sötét kor ajtaját. De már csak néhány bárány, és bezárul a kör. És aki nincs bent, az kint marad a külső sötétségben, hogy egy új korszakban tanulja újra a szeretet törvényét. 

Aki viszont megtanulta, az megkapja azt, amibe hitt: a szeretet, a fény és a testvéri közösséget. Mert meg kell látnotok azt, hogy valóban létezik az , amibe eddig csak hittetek. Urunk azt mondta: Boldog vagy, mert hiszel, de nem látsz. És most fordítva lesz: boldogok vagytok, mert meglátjátok azt, amibe hittetek. Ez a fizetség hűségetekért, ez a fizetség könnyeitekért, amely végig kísérték utatokat. Isten látta könnyeiteket, amelyeket nem hullajtottatok hiába. Hosszú az út, ami haza vezet, de ott már kitárul a mennyek kapuja, és a kapuban ott vár Az, Akit mindig is kerestetek. Az, akit most megtalálhattok magatokban, a szívetek legmélyén. Ezért nyugtassátok meg embertársaitokat. 


A szeretet ünnepe jön, és a szeretet ünnepe most hosszú lesz: 'hosszú ezer éves béke', ezért a szeretetre kell készülni, nem a büntetésre. Urunk a szeretetet hozta el elvetette a lelketekben a szeretet magját, és most learatja azt a gyönyörű gyümölcsöt, amit megérleltetek. Begyűjti a termést, és megsokszorozza azok lelkében, akik magukban hordozzák a fényt, a szeretetet és a békét. 

Kérdezitek, hogy mi fog történni a Földön? Találgatjátok, hogy mit kell tennetek, hogy megmeneküljetek a nagy pusztulástól. A pusztulás be fog következni, ahogy az árnyék elválik a fénytől. De csak azokat érinti, akik árnyékban vannak. A fény nem lesz kevesebb azáltal, hogy eltávozik az árnyék. Aki a fényben van annak semmiféle bántódása nem lesz. Aki az árnyékban van azt kapja amit választott. Ezért nem kell futkosnotok másik országba, másik helyre, dimenziókapuhoz, szent helyekre,- sehová. Ott fogtok találkozni Istennel, ahol találkoznotok kell: belül, a lelketek mélyén, függetlenül a külvilágtól. Függetlenül attól, hogy földrajzilag hol vagytok, hiszen a találkozás nem ebben a dimenzióban lesz. A találkozás pillanatában megszűnik minden körülöttetek, és isteni énetek találkozik Teremtőjével. Az egy másik pillanat lesz, egy másik világ és egy másik dimenzió, ahol bármi is történik körülöttetek, nem fogjátok érzékelni, annyira erős lesz a találkozás Istennel.. Ezért nem kell számítgatnotok, hogy mikor hová menjetek, és mit vigyetek magatokkal. Lelketeket, megtisztított lelki ruháitokat, szereteteteket és alázatotokat vigyétek magatokkal bárhová is mentek. Elég lesz ezt felmutatni a találkozás pillanatában. Ha kitárjátok lelketeket, a szeretet átölel, és magával emel. Nincs helye a félelemnek, mert a szeretet kiszorítja. 

Szeretnénk, ha nyugodtak lennétek. Szeretnénk, ha a nyugalmat és a békét továbbítanátok embertestvéreiteknek. Elméjük kicsit zaklatott, zavart a sokféle hírektől, amelyek terjengenék. A szívetekkel lássatok, és fogjátok érezni, mikor mit kell tenni. A szívetekkel lássatok, és fény lesz körülöttetek. Ha egy kicsike félelem beszivárogna lelketekbe, hívjátok a Megváltót, hívjátok Krisztus végtelen szeretetét, ami most árad rátok. Adjátok át neki félelmeteket, és kérjétek, hogy az Ő békéje töltse el a ti lelketeket, és rajtatok keresztül másokét is. Ezt tegyétek, ha a félelmek támadnának. 

A Föld meg fog remegni, sötét lesz, azért, hogy a fény teljes mértékben megnyilvánulhasson, amikor eljön a Megváltó. De ha megérzitek a szívetekben, nem fogtok félni, mert biztonságban vagytok. Mindez nem fog sokáig tartani. Az öröm, a találkozás öröme átjárja a szíveteket, megfogjátok érteni, mi történni, és tudni fogjátok, mit kell tennetek. 

A Földnek meg kell rázkódnia, hogy lerázza végre magáról a súlyos sártömeget, ami eddig uralta. Mikor a Megváltó megérkezik, a második dobbanásra**  a Föld lerázza magáról az alsó asztrálist. És így a Megváltó a megtisztult földre lép le. Ezért éreztek remegést a testetekben. 


Ahogy a múltkor mondtam, a Megváltó már letette egyik lábát a Földre – akkor volt a szigetországban a nagy földindulás. Ott egy nagyon magas rezgésű, erős, mély energia lépett be a Földbe, ami már megindította az új világ megszületését. Ugyanakkor, ahogy a Föld testébe lépett a Megváltó, a ti testetekben is érezni ezt a lépést. Ez a rezgés, ez a rázás átrendeződést jelent a finomtesteitekben.

Ez a kozmikus szeretet energia hangolja össze most testeitek működését. A harmonizálás mellékjelensége ez a finom rázás, amit éreztek. Ez a magas rezgésű energia más módon nyilvánul meg az emberi szervezetben, mint a Földanya testében. A Megváltó azért lépett oda, mert ott volt abban a pillanatban a legkisebb pusztítás esélye. Ott volt egy törés a Földanya testén, ami lehetővé tette a magasabb, égi energia befogadását úgy, hogy az a lehető legkisebb károkat okozza. Ha más helyen történt volna ez, tízszeres lett volna a fájdalom és a szenvedés. Ezért urunk a legpuhább pontot választotta. Tudtuk, hogy áldozattal fog járni ez a lépés, de minden, minden megvolt tervezve, és a lelkek nem szenvedtek ok nélkül, cél nélkül. Ezen a területen volt a legkisebb veszteség lehetősége. 


Itt ezen a résen keresztül, a Föld belsejébe jutott be az a fényenergia, ami azt az alsó asztrális burkot lefogja rántani a Földről és az emberről. Ezért akkor, nagyon gyorsan azután, hogy belépett oda az emberek testét is megérintette. Nem annyira drasztikusan mint a Föld testét. Be felejtsétek el, hogy a Föld óriási a ti testetekhez képest. Bár fájdalmas, ami a szigetországban történt, fájdalmas a veszteség, de Földnek ez volt legkisebb veszteség.. Ez a belépés az ember testébe, nem okoz nagy veszteséget, de mélyen és finoman megtudja indítani az átrendeződést,- bár néhány embernél valóban lelki megrázkódtatásokat is okozott. 


Amikor másodszor teszi le lábát a Földre, az erősebb lesz, és az fogja eltávolítani a Földről mindazt, ami tisztátalan. Szükség van erre, hogy a Föld újjászülethessen, hogy az a sáros burok leváljon, és megmutatkozzék a szép, új élet. Ez szükséges és elkerülhetetlen a feltámadáshoz. Most a sötét éjszaka utolsó napját élitek. A sötét éjszaka még sokak lelkében kétségeket, félelmeket és aggodalmakat kelt. De ez már a vége. Szükség van arra, hogy még mindig magatokba nézzetek, és megtaláljátok a fényt, megtaláljátok a megoldásokat régi lelki terheitek leoldására. Hiszen a lelketek, isteni énetek akar most megszabadulni minden nehéz súlytól, ami lehúzhatná. ezért vannak még nagy munkáért az utolsó pillanatokban is. Egészen addig, amíg Jézus azt mondja. „Elég, vége, bezárom a kapukat!” 


A jövőt most nem láthatjátok, el van takarva előletek. Amint tudjátok, van olyan pillanat, amikor az „istenek eltávoznak”. Ezt régen így hívták. Az újjászületés előtti szakaszban az újjászülető lélek magára van hagyva. Elhagyják tanítói, elhagyják mesterei, elhagyják szerettei, és végtelenül egyedül érzi magát. Ennek kell megtörténnie a Földön is, hogy az ember belássa, milyen kicsike valójában-és belássa, hogy egyedül csak Teremtőjével tud bármit is tenni a világban. Hogy belássa: Isten nélkül nincs élet. Az alázat és meghajlás időszakát élitek. Minden életnek fel kell ismernie, hogy teremtője nélkül semmit sem tehet. Az emberi gőgnek meg kell szűnnie ebben a sötét éjszakában . Csak meghajolva léphettek be Isten országába. Ezért érzitek most az utóbbi időszakot még nehezebbnek, mint a korábbit. De a lélek felfogja ismerni e korszak feladatát, és alázatosan meghajol a fény előtt- és így beléphet a mennyek birodalmába. Ezért gyűjtsétek erőtöket, mert már nincs messze a megszabadulás. Az időpontot nem láthatjátok, ne is kérdezzétek,-ahogy a jövőt sem. De ha a szívetek tiszta, mindent fogtok tudni, és hajatok szála sem görbül meg. Isten végtelenül szeret benneteket-minden gyermekét. 


A békesség angyal, az áldás úrnője, az ég csillaga, a Teremtő fénye, és a mi Megváltónk, Jézus Krisztus végtelen szeretete öleljen át benneteket, töltse el a lelketeket, az Ő végtelen szeretetével és békéjével, hogy rajtatok keresztül sugározzon az életbe, ami hamarosan újra föltámad, ahogy a mi Urunk föltámad a ti lelketekben, és a Földön újra. Ámen. 
 


* A karácsonyt szimbólumként érti, nem szó szerint. 
** Egy korábbi közlésre utal, ahol azt mondta, a japán földrengés volt az első, amikor Jézus letette a lábát a Földre. A "második dobbanás" arra utal, amikor a másik lábát is leteszi a Földre. 

A szellemi üzenetet közreadta: Szabó Judit
http://www.spiritualis-tanitasok.hu/

A kapcsolódó bejegyzések linkjei: Metatron - 2012; 2012 - Ajtó az új kezdetre; 2012 - Önmagunk felfedezése; Hiranus - 2012; A maja vének tisztázzák a maja naptár kérdését; Énok kulcsai; Névtelen Szellem szózata 1940--ből az átalakulás időszakáról; Kryon - Ezek a végső idők; Mit jelent a mesteri tudás?; A felemelkedés tudat ösvényének ajándéka; Metatron szeptemberi üzenete a felemelkedésről; Orin az átváltozás ideje; Spirituális fejlődés; Az emelkedés hét világa; Orin - A fény forrásává válás; Változások korunkban ; Ébredés - A külső valóban megváltozik; Az ember, mint mester;A mester 42 életbölcsessége;Tarts igényt a mesterlétre!;Kirael: Mikor történik meg a nagy váltás? ; A terhek könnyítése: belépés a személyes valóságunkba



2011. december 30., péntek

A maja vének tisztázzák a maja naptár kérdését




Mayan Elders Clear Mayan Calendar
www.eceti.org


Carlos Barrios, maja vén és Ajq’ij (egy szertartás pap és lelki vezető) a Sas Nemzetségből. Carlos egy kutatást kezdeményezett a különböző maja naptárakkal kapcsolatosan. Carlos fivérével, Gerardoval együtt számos tanárral folytatott tanulmányokat és kikérte a véleményét közel 600 hagyományos maja vénnek, tudása körének szélesítése érdekében.

Carlos gyorsan rájött, hogy számos ellentmondásos tolmácsolása létezik a maja hieroglifáknak, sziklába vésett írásoknak, ábráknak (petroglifáknak), „Chilam Balam” Szent Könyveinek és több ősi szövegnek. Carlos néhány erős szót talált azok számára, akik hozzájárultak az összezavaráshoz:

Carlos Barrios: „Antropológusok látogatják a templomok helyszíneit, elolvassák a feliratokat, és történeteket állítanak össze a majákról, azonban nem helyesen olvassák el a jeleket. Ez csupán az ő képzelődésük. Más emberek jóslatról írnak a maják nevében. Azt mondják, hogy a világ véget fog érni 2012 decemberében. A maja vének dühösek erre. A világnak nem lesz vége. Át fog alakulni.”

„Többé nem vagyunk a Negyedik Nap Világában, viszont még nem vagyunk az Ötödik Nap Világában. Ez a közbenső időszak, az átmenet kora. Ahogy keresztülmegyünk az átmeneten, a környezet pusztulásának roppant nagy, világméretű a lecsapódása (konvergenciája), társadalmi zűrzavar, háború van, és a Föld Változásai folyamatban vannak.”

Így folytatja: „Az emberiség megmarad, azonban egy más módon. Az anyagi struktúrák változni fognak. Ebből lesz lehetőségünk, hogy jobban emberek legyünk. A maja naptárak és jóslatok legfontosabb korszakában élünk. A világ összes jövendölése, minden hagyomány most fut össze. Nincs idő a játszmákra. E korszak lelki eszménye a cselekvés.”

Carlos meséli nekünk: „Az őshonos népeknek vannak naptáraik, és ők tudják, hogyan kell pontosan tolmácsolni őket – nem mások. A maja naptárak idő, évszakok és ciklusok jelentésköre bebizonyította magáról, hogy hatalmas és bonyolultan kifinomult. A maják 17 különböző naptára megértett, úgymint a Tzolk’in, vagy Cholq’ij, néhányon ezek közül az időt pontosan jegyezték le grafikonban több mint tízmillió évnyi időtartamra.”

„A maja naptárak matematikai ciklusai mindent előre jeleztek. Ez változni fog – minden változni fog. A maja nap-őrzők 2012. december 21. napját az újjászületés dátumának tekintették, az Ötödik Nap Világának kezdetének. Ez egy új kor kezdete lesz, melyet a nap-meridián galaktikus egyenlítőn történő áthaladása, valamint a Föld önmagának a galaxis középpontjához való hozzáigazítása jelez és következik is belőle.”

2012. december 21-én napfelkeltekor, 26.000 év során első alkalommal a Nap felkel, hogy összekapcsolja a Tejút metszőpontját, és az ekliptikus síkot. Ezt a kozmikus keresztet a Szent Fa, az Élet Fájának megtestesülésének vélik, mely fára a világ minden lelki hagyományában megemlékeznek.
 

Néhány megfigyelő azt mondja, hogy 2012-ben a galaxis szívével történő ilyen együttállás megnyit egy csatornát a kozmikus energiáknak, hogy átáramoljanak a Földön, megtisztítva azt, és mindent, ami rajta van, felemelve mindent a rezgés egy magasabb szintjére. Carlos emlékeztet minket: „Ez a folyamat már elkezdődött. A változás most felgyorsul, és gyorsulását folytatni fogja.”

Ha a Föld emberei el tudnak érni e 2012-es dátumig jó formában anélkül, hogy a Föld túlontúl nagy részét tönkretennék, egy új, magasabb szintre fogunk felemelkedni. Azonban azért, hogy oda eljussunk, óriási hathatós erőket kell átalakítanunk, melyek az út akadályozását keresik.”

A naptárban megszabott dátum, a téli napforduló 2012 évében nem a világvégét jelöli. Sok kívülálló ember ír a maja naptárról eltúlozva ezt a dátumot, viszont ők nem ismerik. Azok, akik ismerik, ők az őshonos vének, akiket a hagyományok őrzésével bíztak meg.

Carlos elmondja nekünk: „A gazdaság most egy fikció. Az átmenet első ötéves terjedelme, 1987 augusztusától 1992 augusztusáig, volt az anyagi világ lerombolásának kezdete. Előre haladtunk mélyebbre tíz évnyit az átmenet fázisába mostanáig, és az úgynevezett pénzügyi stabilitás forrásai közül sok valójában egy üreg. A bankok gyengék. Ez egy érzékeny pillanat számukra. Globálisan összeroppanhatnak, ha nem figyelnek. Most, az emberek figyelnek.”

Mind az Északi-sark, mind a Déli-sark olvad. A víz szintje az óceánokban növekedni fog. Ugyanakkor viszont a föld az óceánban, különösen Kuba közelében szintén emelkedni fog. Carlos egy történetet mesél a legutóbbi maja Újév szertartásokról Guatemalában. Azt mondta, hogy az egyik tisztelt mam vén, aki egész évben egy hegyi remetebarlangban él, elutazott Chichicastenangoba, hogy a szertartáson beszéljen az emberekkel. A vén egy egyszerű, egyenes üzenetet hozott. Kérte az emberi lényeket, hogy az élet és fény támogatásáért gyűljenek össze.

„Jelenleg minden személy és csoport a saját útját járja. A hegyek vénje elmondta, hogy van remény, ha a fény népe képes összegyűlni és egy bizonyos vonatkozásban egyesülni. A kettősség világában élünk – nappal és éjszaka, férfi és nő, pozitív és negatív. A fénynek és sötétségnek szüksége van egymásra. Ők az egyensúly.”

„Épp most a sötét oldal nagyon erős, és igen tisztában van azzal, mit akar. Előrelátásuk, elsőbbségük és hierarchiájuk is világosan megtartott. Számos módon dolgoznak azért, hogy képtelenek legyünk összekapcsolódni majd 2012-ben a spirális Ötödik Világgal.”

„A fény oldalán mindenki azt hiszi, hogy ők a legfontosabbak, és hogy saját megértésük, csoport megértésük a kulcs. A kultúrák és vélemények különbözősége létezik, így van versengés, szétszóródás, és nincs egyetlen összpontosítás.”

Carlos hiszi, hogy a sötét oldal azon dolgozik, hogy gátolja az egységet a tagadáson és az anyagelvűségen (materializmuson) keresztül. Azon is dolgozik, hogy tönkretegye azokat, akik a fénnyel dolgoznak annak érdekében, hogy a Földet egy magasabb szintre juttassák. Szeretik a régi energiát, a hanyatló Negyedik Világot, a materializmust. Nem akarják, hogy változzon. Nem akarnak egységet. Ezen a szinten akarnak maradni, és félnek a következő szinttől.

A hanyatló Negyedik világ sötét hatalmát nem lehet lerombolni, vagy legyőzni. Túl erős, és felkészült erre, és ez egy rossz stratégia. A sötéteket csupán átalakítani lehet, amikor szembetalálkoznak az egyszerűséggel és nyíltszívűséggel. Ez az, ami az egységhez vezet, a kulcshoz az Ötödik Nap Világáért.

Carlos elmondta, hogy az Ötödik felbukkanó korszak a figyelmet egy tudomásul nem vett elemre hívja fel. Habár a négy hagyományos Föld, Levegő, Tűz és Víz elem a múltban különféle korszakokat uralt, lesz egy ötödik figyelembe veendő elem az Ötödik Nap korában – ez az elem az „ÉTER”.

A szótár az Étert egy „vélelmezett anyag”-ként határozza meg, melyről „azt tartják, hogy minden teret elfoglal, lehetségesnek tartják, hogy a téren keresztüli elektromágneses sugárzás terjedését magyarázza.” Lehetséges, hogy „a tér közötti térként” lehetne meghatározni. Azt sejtetném, hogy megjelenhetne naprendszerünkből (a Napból) a töltött részecskék és a mi galaxisunk (a Tejút) erős hullámzásának igazodásaként. Az éter elem képviseli a lelkiség energiáját [spirituális energiát].

„Az Ötödik Nap eleme égi. Az Éter összefüggésében lehet az ellentettség [polaritás] egyesítése. Az emberekben nincs többé sötétség, vagy világosság, csupán egy felemelkedett egység. Épp most azonban a sötétség birodalma nem érdeklődik ez iránt. Ennek akadályozására szerveződtek. Keresik, hogy a Földet és környezetét kihozzák az egyensúlyból, így mi nem fogunk készen állni 2012-ben az együttállásra.”

„Együtt kell dolgoznunk a békéért és egyensúlyért a másik oldallal. Gondoskodnunk kell a Földről, mely táplál minket és menedéket nyújt nekünk. Teljes elménket és szívünket kell belehelyezni az egységre való törekvésbe, és az egység most a másik oldallal történő szembeszállás és az élet megóvása.”

„Nyugtalanok vagyunk – többé nem játszhatunk. Bolygónkat megújíthatják, vagy elpusztíthatják. Most van itt az idő felébredni és cselekedni. Mindenkire szükség van. Nem ok nélkül vagyunk itt. Mindenki, aki itt van most egy fontos céllal rendelkezik. Ez egy nehéz, viszont különleges idő. Van lehetőségünk a növekedésre, azonban készen kell állnunk a történelem e pillanatára.”

Carlos mondja: „A megjósolt változások meg fognak történni, azonban hozzáállásunk és cselekedeteink határozzák meg milyen durvák, vagy milyen szelídek lesznek ezek. Cselekednünk kell, hogy változást hozzunk, és olyan embereket kell megválasztanunk, hogy képviseljenek minket, akik értenek, és politikai intézkedéseket foganatosítanak majd a Föld tiszteletére.”

A meditáció és a lelki gyakorlat jó, viszont a cselekvés is az. Nagyon fontos tisztában lenni azzal, kik vagyunk, és fontos tisztában lenni a kapcsolatunkkal is a Földdel. Fejlesszétek magatokat saját hagyományaitoknak és szívetek hívásának megfelelően. Azonban emlékezzetek a különbözőségek tiszteletére és az egységre való törekvésre. Egyetek bölcsen – nagyon sok étel fertőzött akár nehezen észrevehetően, akár durva módon. Fordítsatok figyelmet arra, amit bevisztek testetekbe! Tanuljátok meg az étel tartósítását, és az energia fenntartását (konzerválását)! Tanuljatok meg néhány jó légzéstechnikát, azért, hogy mesteri fokra vigyétek légzéseteket! Legyetek tiszták! Kövessetek egy nagy gyökerű hagyományt! Nem fontos, milyen hagyomány, szívetek fogja megmondani nektek, azonban nagy gyökerekkel kell bírnia.”

„Az energia világában élünk. Fontos feladat jelenleg megtanulni érzékelni, vagy látni mindenki és minden energiáját – emberekét, növényekét, állatokét. Ez mindinkább fontossá válik, ahogy az Ötödik Nap Világához közeledünk, hiszen ez társul az „éter” elemével – a birodalommal, ahol az energia él és összeszövődik. Menjetek el a Föld szent helyeire, hogy imádkozzatok a békéért, tiszteljétek a Földet, mely ételt, ruhát és menedéket ad számunkra. Újra életre kell keltenünk e szent helyek energiáit. Ez a mi munkánk.”

„Egy egyszerű, viszont hatékony imádkozási módszer egy fehér, vagy világoskék színű gyertya meggyújtása. Egy pillanatra gondoljatok a békére. Mondjátok el szándékotokat a lángnak, és ennek lángját küldjétek el azoknak a vezetőknek, akik bírják a hatalmat, hogy háborút indítsanak, vagy békét teremtsenek.”
Carlos emlékeztet minket, hogy ez egy döntően fontos pillanat az emberiség és a Föld számára. Minden ember fontos.

Azt mondta, a vének kitárták az ajtókat, azért, hogy más fajok eljöhessenek a maja világba, hogy átvegyék a hagyományokat.” A maják régóta méltányolták és tisztelték azt, hogy vannak más színek, más fajok, más lelki rendszerek. Tudják, hogy a maja világ sorsa összefügg az egész világ sorsával.”

„A legnagyobb bölcsesség az egyszerűségében lakozik. Szeretet, tisztelet, türelem [tolerancia], osztozás, hála, megbocsátás. Nem összetett, vagy bonyolult. Az igazi tudás ingyenes/szabad. DNS-ünkbe kódolt. Mindaz, amire szükségetek van, bennetek van. Nagy tanítók mondták ezt a kezdetektől fogva. Találjátok meg szíveteket, és ráleltek utatokra.”


ECETI - Enlightened Contact with Extraterrestrial Intelligence -
ecetievents@gmail.com
http://www.eceti.org/; http://www.selfmasteryearthinstitute.org/
Magyar fordítás: Clarissa
http://univerzumitudatossag.blogspot.com/
http://fenytevo.blogspot.com/


Kapcsolódó bejegyzések: Maják - Az idő harmóniája; Maják- Az átalakulás végső ciklusai; Napi maja mantra; Metatron - 2012; 2012 - Tizenkettek tanácsa; 2012 - Önmagunk felfedezése; Hiranus - 2012;

Változtasd meg az életed!


Samadarshini előadása

2009. dec. 5-én a Corner rendezvényközpontban elhangzott előadás kivonatos fordítása

(Szamadarsini, a gyönyörű fiatal szerzetesnő bejött a terembe, hindu köszöntéssel üdvözölet a résztvevőket és ahogy végigjártatta tekintetét a termen, mélységes béke és öröm járta át a szívünket. Kedves, lágy hangján beszélni kezdett)

Nem azért gyűltünk össze, hogy filozófiai vagy metafizikai dolgokról beszélgessünk, hanem hogybelenézzünk az élet könyvébe, hogy megismerhessük magunkat. Mert csak az önismeret vezet a világ, Isten, az öröm és a fájdalom ismeretéhez. A következő 2 órában egy utazásra indulunk önmagunk felé. Először is megemeljük a rezonanciánkat.

Üljetek egyenesen, csukott szemmel, figyeljetek a légzésetekre. Teljesen mozdulatlanul üljetek és figyeljétek meg a belső nyugtalanságot, a mozgás vágyát és ezt a mozdulatlanságot egyaránt. Vegyetek 5 mély lélegzetet, lassan és nyugodtan. (Szamadarsini itt energiát közvetített.) Köszönöm.


Mikor gyerek voltam, apám mindig azt mondta: légy valami nagyon különleges orvos, szív- vagy agysebész. A kedvenc tanáromtól azt hallottam: ha egy nagyon magas rangú hivatalnok leszel, tehetsz valamit a nemzetedért. A nagyszüleim azt mondták, házasodj össze egy jó emberrel, legyen nagy családod. Az egész környezetem arról beszélt, mit kellene gondolnom, de senki nem mondta meg, hogyan. Gyerekkorom óta hallom: gondolj a vizsgákra, az előrehaladásra, stb. stb. A családod, a környezeted az egész világod arra tanít, mit kéne gondolnod. Ha megkérdeztem, hogyan, azt mondták: ezt először, ezt meg másodszor és így tovább. De hogyan gondolkozzak, tanuljak, érzékeljek, hogyan figyeljek? Lehetetlen, hogy megtanuljam élni az életemet a magam módján? Lehessenek saját érzéseim, megfigyeléseim, a többiektől függetlenül? Lehetetlen, hogy a saját életemet a magam módján éljem?

Olvastam gyerekkoromban egy képregényt. Egy együgyű fiúról szólt, aki kiment a piacra és a spórolt pénzén vett egy kecskét. Ahogy ment haza, meglátta öt vásott fiú és elhatározták, hogy megviccelik. Szétváltak, az első odament hozzá és megkérdezte: mondd, miért viszel egy bivalyt a hátadon? Az együgyű fiú elcsodálkozott: ez egy kecske, nem látod?! Ment tovább, ekkor a második azt kérdezte tőle: miért viszel egy bikát? A harmadik pedig hogy miért viszed a nagyanyádat? A szegény együgyű egyre zavartabb lett, többször is megnézte mit visz, de mindig azt látta, hogy kecskét. Végül mikor a negyedik is valami mást mondott, annyira megijedt, hogy eldobta a kecskét, azt híve, hogy egy alakváltó démon és hazarohant.

A társadalom, az iskola, a vallás, a kormányok mind meg akarják mondani, hogyan gondolkozzunk magunkról. A vallás azt mondja: bűnös vagy. Az alapvető működésed hibás, hibákhoz vezet, bűnös vagy, érezd magad bűnösnek. Az ember alaptermészete gonosz, így ha elkezdem figyelni magam, ezt fogom találni. Az tehát a feladatom, hogy megfigyeljem magam, valójában ki vagyok én, kinek tartom én saját magam, mi pontosan az igaz természetem.

(a közönséghez) Megkérdezhetem önt, uram: kicsoda ön? (több emberhez odafordul a kérdéssel, a jelenlévők próbálnak okos válaszokat adni, végül egyikük megmondja a nevét, a nemzetiségét, a foglalkozását)

Igen, így beszélünk magunkról. Az életünk a kapcsolatainkból áll. Kik voltak a szüleim, a nemzetiségem, ki a férjem/feleségem, mi a munkám, a pozícióm stb. Ha elvesszük a tested, elvesszük ezeket a kapcsolataidat, mi marad? Ezek nélkül nem létezel.

Lehetsz boldog vagy boldogtalan. Volt egy gazdag üzletember, aki mindenféle olajüzlettel egymilliárdot keresett, majd elvesztette a 90 %-át, de még mindig maradt száz milliója. Nagyon szomorú lett. Közülünk viszont hányan örülnének ennyi pénznek? -derült helyeslés a teremben-, de ez az ember szomorú. Miért? Mert csak azzal a sok pénzzel érezte magát biztonságban. Azt mondta: kitűztem magam elé egy célt és húsz évig dolgoztam érte, míg elértem. Most sokat veszítettem és nem vagyok képes tisztelni magam. 

Boldogtalan emberré vált. Értitek? Megváltozott a kapcsolata magával, a bátyjaival is, mert együtt keresték a pénzt, a feleségével is, mert úgy gondolta, nem tudja annyira elégedetté tenni. A boldogtalanságát nem a pénz, hanem a kapcsolatok megváltozása okozta. A százmillió még mindig sok, de ő mégis boldogtalan. 

A kapcsolatok táplálásának lehetősége tesz minket boldoggá. Ezért keresünk mindig kapcsolatokat. Sok dolgot fontosnak tartunk, Istennel, a gazdasági válsággal, halállal és reinkarnációval meg még egy rakás dologgal kapcsolatban, de a kapcsolatok az igazán fontos dolgok. Az, hogy mosolyogsz vagy szomorú az arcod, a kapcsolataidtól függ. Hányszor mosolyogsz egy nap? Hányszor nevetsz, táncolsz, milyen öregnek érzed magad? Mi az energiaszinted, ez mind a kapcsolataid minőségétől függ. 

Készek vagytok egy utazásra? (nevetgélés, néhány „igen” a teremből) 

Itt a titok: ha a kapcsolatok rendben vannak, az élet más területein is minden a helyére kerül. Minél több bennünk a gyűlölet, a fájdalom, ez annál inkább megjelenik a szavainkban, a viselkedésünkben. Váratlan problémák fognak fellépni az éltünkben. A világban semmi sem alakul a kívánságainknak megfelelően. 


Nyisd meg a szíved és kérdezd meg magad: milyen kapcsolatok gyakorolják jelenleg az életedre a legnagyobb befolyást? Csak csukd be a szemed, nézz befelé és gondolkozz. Talán ez a szüleiddel való kapcsolat? Nem kell harcolnod és vitatkoznod velük. Mi van benned velük kapcsolatban, szeretet, fájdalom? Talán ők már eltávoztak és már csak benned élnek? Gondolod, hogy ez a kapcsolat gyógyításra szorul? Úgy érzed, a szüleid igazságtalanok voltak hozzád, nem kaptál elég kedvességet. Nem gondolod, hogy itt az idő elengedni a fájdalmat ebből a kapcsolatból?

Vagy a jelenlegi, esetleg régebbi partnereddel való kapcsolatod szorul gyógyításra? Talán nem tisztelt eléggé? Van itt fájdalom, csalódás? Kell ide gyógyítás? Vagy a gyerekeid. Fáj, vagy dühít, hogy hálátlanok, hogy a maguk életét akarják élni? Találsz itt szomorúságot magadban, szerinted máshogy kéne viselkedniük?

Vagy a munkádban. Keményen dolgozol és észre sem veszik, vagy nem szereted a munkát, csak túl akarod élni a napot. Mely kapcsolatokat érzed őszintének, boldognak? Válaszolj magadnak őszintén, hiszen másnak hazudhatsz, de magadnak mi értelme lenne? Melyik kapcsolatodon kéne dolgozni, gyógyítani? Látod, melyik az, hogy mit kellene tenned? Tedd a kezed a mellkasodra, tartsd csukva a szemed, nem kell senkire nézned, ezt csak te látod, tartsd a kezed a mellkasodon és gondolj arra a személyre, akivel kapcsolatban kéred a gyógyulást. Dönts, és ha hiszel Istenben, mondd Neki: „meg akarom gyógyítani ezt a kapcsolatot”. Ha nem vagy hívő (ez is rendben van), akkor mondd magadnak: eldöntöttem, hogy szeretetet viszek ebbe a kapcsolatba, mert nem akarok szomorú és sérült lenni többé. (itt Szamadarsini gyönyörű hindu nyelvű dallamot invokál) 


Nagyon lágyan mondd magadnak: drága Istenem, segíts meggyógyítani ezt a kapcsolatot! A szeretet és béke felé akarok haladni. Köszönöm, Istenem! 

Köszönöm, nyissátok ki a szemeteket.

Mit gondoltok, ki Isten? Valaki, aki messze van, akivel beszélgethetünk? Az igazság az, hogy Isten a tudatosság. Isten nem valaki, aki kívül, messze van, hanem a mi felsőbb lényünk. Ha a szeretet, béke és öröm állapotában élünk, közel kerülünk ehhez a felsőbb lényiségünkhöz. Ha viszont a félelem, harag és sebzettség állapotát érezzük, a tudatosság alsóbb szintjén élünk. Ebben az esetben az életünk destruktív lesz. Egyik probléma jön a másik után és az életünk kényszerítővé válik. A viselkedésünk kikerül az ellenőrzésünk alól. Anélkül, hogy észrevennénk, egyre több külső körülmény kényszerít, az emberek folyton bántanak, a helyzetek csak egyféle viselkedést engednek. Romboló és kényszerítő lesz az életünk. És ismétlődő. Újra és újra ugyanaz. Ha megfigyeled az életedet, felismered ezeket a mintázatokat. Újra és újra ugyanazok a gondok, konfliktusok, problémák. Megkérdezed, miért történik ez? Azért, mert a tudatosságod alsó tartományában létezel. 

Az élet teljesen megváltozik, ha átkerülsz a magasabb tudatosság állapotába. Konstruktív és biztonságos lesz. El sem képzelheted, milyen szép lesz. Hogyan kerülhetünk ebbe az állapotba? A titok az univerzum működésében rejlik: amit gyűlölsz, azzá válsz amitől félsz, azzá válsz, amit szeretsz, azzá válsz. 

Például. Ismerek embereket, akik utálják a szüleiket. Néha jogosan, például az apa nem törődik a családjával, nem figyel rá, humortalan, csak a munkája érdekli. Miközben felnő a gyerek, folyton ezt hajtogatja: utálom ezért és ezért. Aztán mikor megkérdezte a feleségét és a családját, mi bajuk vele, rájött, hogy ő is pont ilyenné vélt. 

Vagy egy másik, aki utálta a szegénységet, folyton újra és újra szegény lett, hiába keresett sok pénzt. Vagy ha egy embert utálsz. Ha gyűlölsz valamit a másikban, azt magadban is fel fogod fedezni.

Vedd tudomásul, minden, amire fókuszálsz, erőre kap, mert a tudatosság beszívja magába a dolgokat. Ha letagadod, akkor is benned van. Ha egy ember elutasít megában valamit, azt mondja, ez nem én vagyok. Persze, hogy nem te vagy, azért váltál ilyenné, mert utáltad. Vigyázz, hogy használod a tudatosságodat! Valamilyen akarsz lenni? Jó, akkor utáld! 


Azzá válsz, amitől félsz. Gyakran töltjük félelemben az életünket, de igazán magától az élettől félünk. Az elítélő, kritikus emberektől, aki a buszon szemben ül veled, vagy a családodban is volt ilyen? És akkor férjhez mégy és rájössz, hogy a férjed is ilyen kritikus ember. Ez azért van, mert férsz tőle, bevonzod magadhoz. Az univerzum szerkezete ilyen. Nézz bele a szívedbe: félsz a magánytól? Akkor odajön hozzád.

Hogyan használod az elméd? Gyönyörű életed lehetne, de senki nem adja meg neked. Kitől várod a gyönyörű életet? A kormánytól? (kuncogás) Istentől, vagy a paptól a templomban? A fiadtól? Senki nem adja meg neked, meg kell tanulnod az elme nevű szerkezetet máshogy használni. 

Amíg nem tudod máshogy használni az elméd, nem lesz más minősége az életednek. Változtasd meg az elmédet, ne engedd félelemből működni. Valóban meg akarod változtatni? Mert különben nem fog máshogy működni, az akaratodat fogja követni. 
Amit szeretsz, azzá válsz. 

A szeretetnek sokkal több ereje van, mint a félelemnek vagy az elutasításnak. Ha szereted a gazdagságot, gazdag leszel. Képes vagy igazán szeretni? Szeretni a jó tapasztalatokat az életben? Ha szereted a szép kapcsolatokat, meg fogod kapni, bejönnek az életedbe. Ennek a minősége nem másoktól függ. Minden kapcsolat minősége tőled függ. A csomagolás lehet más, de a tartalom ugyanaz lesz mindig. 

Tehát mi az, amit szeretsz az életben? Az, amit leginkább szeretsz, eljön hozzád. Adjunk több időt a szeretetnek, szenvedélyességnek, a kedvességnek és bizalomnak, többet, mint az utálatnak és félelemnek. Az anya csak szeretetet ad a gyereknek, de a gyerek dönthet úgy is, hogy utálja vagy fél tőle. Te is dönthetsz, hogy egy gyönyörű kapcsolatod lehet vele. Karácsony közeleg. Módod van meggyógyítani a kapcsolatodat vele. Lehet, hogy nem kapott szeretetet gyerekkorában, most te megadhatod neki. Lehetsz te az anya, ezen a karácsonyon megteheted, nem kell várnod. Lépj kapcsolatba a magasabb tudatossággal és szólítsd meg: Istenem, vagy ahogy nevezed, Krisztusnak vagy akárhogy. Mondd: meg akarom jeleníteni az életemben ezt a szeretetet, most azonnal. Ha eldöntöd, megtörténik, megtanulod máshogy használni az elmédet, át tudod helyezni a célpontot. Megváltoztathatod a dolgokat, melyek betöltik a fejed. Valaha gyűlölet és közömbösség volt benne, meg tudod tölteni most szeretettel? Vedd észre, kapd rajta magad: aha, már megint ezt csinálom! Tanulj meg másként gondolkodni és megváltozik az életed, tele lesz szeretettel. Használd máshogy a gondolataidat.

Használd máshogy a szavaidat! Hogy akarsz gyönyörű tapasztalatokat az életedben, ha naponta tízszer elmondod: mekkora szívás az életem! (derültség) Ahányszor kimondasz egy szót, az univerzum erejét használod, és az olyan, mint a bumeráng. Tudjátok, mi az? Az egy eszköz, ami visszajön. Minden szó, amit kimondasz, visszajön hozzád, tapasztalatként. Légy tudatos, milyen fogalmazást használsz! „Senki nem tudná ezt a kapcsolatot rendesen kezelni, egy élet kevés a meggyógyításához” 

Hozzáadod magad, a szavaidat a teremtéshez. A gyűlölet olyan, mint a jég. Amikor jeget tesznek valamibe: egyre hidegebb lesz. Melegítsd fel a kapcsolataidat a szeretet erejével. Használd máshogy a szavaidat, figyeld meg, hogyan beszélsz. Ha a szavaid rombolóak, változtasd meg, ne mondd ki.

Beszélj figyelmesen, mind másokhoz, mind magadhoz. Mindig, mikor magadhoz beszélsz, tényleg, akkor kihez beszélsz? Mennyi időt töltesz ezzel? Beszélsz a kocsidhoz: jaj, te rémes autó! Mikor negatív módon használod a szavakat, visszajön hozzád. Építő módon használd a szavakat, amilyen életet akarsz. Vedd észre, hogy te hozod létre az életedet, az univerzum visszaadja neked mindazt, amit kibocsátasz. Tanuld meg máshogy használni a szavaid.

Gondolkodj máshogy, beszélj máshogy és végül: cselekedj máshogy. Ismerek kedves embereket, akik óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy lefogyjanak. 

Jó cél: gyorsan legyen meg. Ne egy hónap alatt akarj lefogyni, mert az ilyen cselekvés nem hoz gyümölcsöt. Helyette van valami amit úgy hívnak: következetes cselekvés. Ne hagyd abba, csak haladj ebbe az irányba és meglátod, valami történik.

Ha utazgatsz Indiában, főleg vidéken, láthatsz embereket, akik ülnek egy kis kalapáccsal a kezükben egy óriási sziklán és lassan ütögetik. Úgy sajnáltam őket, mikor fog ez a nagy szikla széthasadni? De egy hónap után meglepve tapasztaltam, hogy az óriási szikla széthasadt. Miért? Nem az apró ütések miatt, hanem az állandó, folyamatos hangrezgések hatására. Bármit akarsz, pl. egy kapcsolatot meggyógyítani, következetesen tedd. Ha szeretetet akarsz létrehozni, légy benne következetes. Senki nem csalódhat benned, csak a saját gondolataid. Ami árt neked, az a saját szavaid, amit mondasz magadnak. 

Már most is elkezdhetsz szeretetet behozni az életedbe. Most, karácsonykor ajándékozd meg magad vele. Gondolkozz máshogy. Hogyan? Növeld meg a tudatosságodat. Mert a gondolat mindig irányul, halad valami felé, és te döntöd el, hogy ez öröm vagy fájdalom. Ez a gondolat természete. Este, mikor lefekszel, nézd, mit csinálnak a gondolataid. A mozi, amit nézel, milyen? Fájdalommal és félelemmel teli? Hogy tekintesz a jövőre? Kapd el a tudatosságoddal a gondolatokat: „na, már megint!” 

Máshogy gondolkodni azt jelenti, figyelemmel tudatosnak lenni a gondolatok felett. Ha figyelsz, ne kezdd el automatikusan hibáztatni magad: nahát, milyen rémes vagyok, ne fűzz hozzá semmit csak figyeld meg, hogyan gondolkodsz. Figyeld, hogy mennek a gondolatok folyton ugyanarra, mint a lovak. Ha felülsz egy lóra és tízszer elmész valamerre, tizenegyedszer el fog menni arra magától. Ilyen a gondolat is. Lásd a szokásokat, hogy hogyan megy mindig arra. Légy tudatos a gondolkodási szokásaidra (elismételteti a mondatot a közönséggel) ne felejtsd el: ha tudatos vagy, módod van megváltoztatni. Légy tudatos arra, hogyan látod és ítéled meg magad és figyeld, hogyan használod a szavaidat. Helyes szavak, ez nagyon fontos. Tanulj egy új életet. Figyelem és tudatos gondolkodás, észrevenni a régi mintákat. Ne ítélj, csak mondd: na, már megint egy beidegződés. 

Gondolatok, szavak, cselekvés. Bármit teszel, légy tudatában. A mostani karácsonytól a következőig dolgozz azon, hogy meggyógyítsd a kapcsolataidat, tedd szokásoddá a szeretetet. Egy éved van rá. Hozz döntést. Ha 30-40 évig gyűlöltél, 50 évig féltél, mi az egy év, képes vagy rá, ha eldöntöd. Hányan gondoljátok, hogy meg kéne próbálni? Ha meggyógyítunk egy kapcsolatot, jó lenne, ha tartósan sikerülne. 

Lassítsuk le a reakcióinkat (ezt a mondatot is elismétli a közönség). Ahányszor gyorsan reagálunk, az reflex lesz. A felfogás és a reakció között megfigyelés kell, hogy legyen. Legyen idő, mert ha nincs, nem tudjuk a bölcsességet, az intelligenciát használni. Lassuljunk le, ez fontos.

Van egy híres történet, az interneten küldte valaki. Volt egy asszony, akinek késett a repülője, ezért vett magának egy kis süteményt, a kedvencét, leült olvasni és letette maga mellé az ülésre a sütit. Kiment a mosdóba és mikor visszajött, észrevette, hogy egy férfi ül a mellette lévő helyen. Kivett egy sütit, elkezdte enni és észrevette, hogy a férfi is nekiállt enni a sütijét, anélkül, hogy kért volna belőle. Nagyon mérges lett, de nem szólt semmit és kivett egy újabb sütit. A férfi mosolygott, de ő sem szólt, felváltva ették egyik sütit a másik után, végül eléretek az utolsóig. A férfi kivette és megfelezte. A nő nagyon dühös volt, hogy minden köszönet vagy engedély nélkül a férfi megette a fele sütijét és elrohant. Mikor beszállt a repülőbe, elő akarta venni a könyvét és akkor jött rá, hogy a csomag süti, amit vett, ott van a táskájában! A férfi sütijét ette! 

Milyen a felfogás? A felfogás mindig önközpontú. A nő belső módon reagált. Néha tényleg arra reagálunk, ami van, vagyis külső módon, de legtöbbször belsőleg, az előfeltételezések segítségével. Figyeld meg, hogy reagálsz. Rögtön következtetéseket vonsz le. Úgy figyelj, mint egy tudós, mikor mikroszkópba néz. Ne úgy, hogy ez jó, ez meg rossz, csak figyelj. Figyeld meg magad, mi történik a felfogás és a reagálás között. Figyeld magad, hogyan gondolkozol, érzel, hogy cselekszel. Egész életed elmegy úgy, hogy nem vagy rá figyelemmel. 

Ha megismered, hogyan gondolkodsz, megismered magad és az egész világot is. 

Részvéttel, kedvesen, türelemmel fogod majd szemlélni. Lassíts le, ez a kulcs, hogy ismerd meg magad. Ez egy jó kihívás.

A cselekvéseket és szavakat megfigyelni és uralni könnyű, de a gondolatokat! Ez az igazi kihívás. Meg fog változni, könnyűvé fog válni az életed. Ezer nehézséged közt is képes leszel kiegyensúlyozni a dolgokat és te is egyensúlyban tudsz majd maradni. 

Az életed tükör. A külvilág a belső világ tükre. Ha belül egyensúly van, kívül is az lesz és ha kizökken, hamar újra egyensúlyba kerül. Mit választasz, az egyensúlyt vagy az egyensúlytalanságot? De nem fogod csak úgy megkapni, meg kell érte dolgoznod. Ez az élet gyönyörű oldala és minden jót kívánok hozzá. Erre a karácsonyra azt kívánom, hogy tegyetek valamit belül, így a következő karácsonyig meg tudjátok változtatni az életeteket. A múlt ugyanaz marad, de ti egy másik emberré válhattok és ez egy új élet kezdete lehet. 
Köszönöm.

Most pedig kérdésekre válaszolok.

Kérdés: Mit kell magamban átalakítanom, hogy megjelenhessen az életemben az igazi társam?

Jó kérdés. Ha elkezded tisztelni magad, lehetséges, hogy jön valaki az életedbe, aki tisztelni fog. Ha nem tiszteled magad, akkor az, akire rátalálsz, sem fog tisztelni.
Hogyan tiszteljük magunkat? Ahhoz, hogy tiszteljem magam, szeretnem kell magamat. Ahhoz pedig, hogy szerethessem magam, el kell magam fogadnom.

Hogyan fogadjam el magam, például a külsőmet, a testemet? Mondjuk reggel benézek a tükörbe és azt mondom: az orrom lehetne egyenesebb (derültség), magasabb vagy másmilyen lehetnék. Helyette azt mondom: igen, az orrom görbe és elfogadom ezt a tényt. Ha azt mondogatom: „gyönyörű vagyok, gyönyörű vagyok” az nem vezet célra. Elfogadásra van szükség, elfogadni a dolgokat, ahogy vannak, kommentár nélkül. Ne mondjuk, hogy jó vagy rossz, vagy hogy ilyen vagy olyannak kellene lenni. El tudjuk fogadni a testünket, a műveltségünket? Többet kellene tanulni, olvasni, de ha összemérjük okosságunkat valaki máséval, nem leszünk elégedettek. Elég okosnak tartjuk magunkat? 

El tudjuk fogadni a múltunkat, mindent, ami csak történt az életünkben? Ez a kulcsa a spirituális növekedésnek: elfogadni és szeretni magunkat. Szeretem, elfogadom és tisztelem magam és akkor automatikusan kapok valakit, aki tisztelni fog engem.

Kérdés: Úgy értettem az eddigiekből, hogy minden tőlem függ. De életemben nemcsak az én erőfeszítéseim vannak, hanem másoké is. Úgy érzem, hiába viszek egy kapcsolatba szeretetet, ha a másik fél gyűlöletet visz bele. Megvilágítanád ezt a kérdést számomra?
Nem egyedül élünk a világegyetemben. Tapasztalatból beszélek. Nagyon ősinek érzem magam, mert rengeteg élet áll mögöttem, láttam egy csomó dolgot. 

Ha a nem-ítélkezés és kedvesség állapotában létezünk, az emberek körülöttünk mégis dühösen, sebzetten reagálnak dolgokra, vagy éppen nekiállnak őrjöngeni, akkor nagy a kísértés, hogy azt mondjuk, na ebből elég, feladom. De választhatjuk azt, hogy a saját szabályaink szerint játszunk. A saját jólétünkben maradunk. Az élet ki fogja nyitni az ajtókat, melyen bejöhet az öröm, a szeretet és szenvedélyesség. 

Éld az életedet egy kicsit több mosollyal, derűvel és biztos lehetsz, hogy az utadon haladsz. 
Kérdés: Hogyan tudjuk különválasztani az ego motiválta eredményeket és a tudatosság céljait?
Kérlek, definiáld számomra, mit nevezel egónak? Csak hogy tudjam, ugyanarról beszélünk e?
Egónak nevezem azt, ami azon dolgok felé hajt, melyek jelen pillanatban fontosnak tűnnek, de az élet teljességét tekintve lényegtelenek.
Szóval a sikereid nem fontosak?

Mi a siker? Nem úgy értem, hogy felesleges, csak pl. valami, ami épp boldoggá tesz, de ha ma életem utolsó napja lenne, valami mást tennék. 

Szóval az ego az, amit a vágyak dominálnak. Ezt tanultam a mesteremtől. Ha arra használjuk, hogy a sikerekhez vezessen, az nem baj, rendben van. 

Gondolj bele: napi 16 órát dolgozom, azért, hogy egy vadiúj Mercedes-t vehessek, csak mert nagyon szeretem. Nem azért, hogy bárkit lenyomjak, vagy domináns lehessek, csak szeretem, ha a szél a hajamba kap, ahogy vezetem. Ez szenvedély, ami hajthat valami felé. De néha vágyom valami nagyobbra. Mert megvan a Merci és boldoggá is tett 3 hónapra. Először, ha a fiam becsapta az ajtót, még pofon vágtam. A harmadik hónapban már én vágom be az ajtót. 
Miután elértem és kielégítettem egy csomó vágyamat, elkezdek kívánni egy kevésbé ön-központú életet. 

Az önközpontúság az, amikor az én örömöm, az én élvezetem, az én boldogságom a fontos, én vagyok az elején, a közepén és a végén is. A kapcsolataim is engem szolgáljanak, csak kapni akarok, adni nem. 

Ha a tudatosság növekszik, megjelenik a részvét. Nem az a kérdés, mi tesz engem boldoggá, hanem hogy más minek örül. Ez lehet a család, a közösség, az egész nemzet vagy minden ember. Rá fogsz jönni, mekkora örömet okoz, ha másokat boldoggá tehetsz. Ez a kezdet, de a részvét nemcsak egy fogalom.

Ha megtanulsz adni, felfoghatod, hogy mi a különbség az öröm és a boldogság között .Öröm, ha szolgálod magad, de boldogság másokat szolgálni. Gyerekkoromban mindig azt mondta a pap, hogy szolgáljunk másokat. Volt egy ünnepség. És mi elkezdtünk versenyezni a bátyámmal, hogy ki ad nagyobb felajánlást. De nem könyörületességből, hanem izgalomból fakadt. Szolgálni másokat megtiszteltetés. A tudatosság emelkedésével automatikusan emelkedik a részvét, a szolgálat vágya.

Kérdés: Miért nem tudom megteremteni az anyagi jobblétemet, mit rontunk el a pénzzel való viszonyban, hiszen minden bejövő jövedelmem azonnal kifolyik ezer helyre.
Meg kell figyelned, milyen a viszonyod a gazdagsággal, a pénzzel kapcsolatban. Mit mondtak, hogy vélekedtek a szüleid erről, milyen szokásaid vannak. Kérdezd meg magad, mi vesz rá arra, hogy rögtön kiadd, hogy többet költsél, mint amennyid van. Ha megfigyeled a gondolataidat, feltehetően egy nagyon régi eseményhez fogsz jutni. Ez uralja az egész tudatosságodat. 

Volt az egyik tanfolyamon egy üzletember, aki már kétszer rengeteg pénzt keresett, majd tönkrement. Most épp harmadszor szedte össze magát és tanácsot kért, mit tegyen, hogy ne veszítse el újra mindenét. Szerette volna tudni, miért történik ez. Ahogy növekedett tudatosságban a tanfolyamon rájött, hogy nem tiszteli a pénzt, úgy gondolta, megkeresem és kiadom. Egyszer aztán vissza tudott emlékezni a gyerekkorára, mikor az apja 9 éves korában meghalt, annyira szegények voltak, hogy a temetésre sem telt. Emlékezett a fájdalomra, amit átélt. Ekkor kialakult benne egy gyűlölet a pénzzel kapcsolatban.

Ha rájössz, miért gondolkozol valahogy, azt is eldöntheted, hogy máshogy teszed, ekkor egy teljesen új élet kezdődhet számodra. Figyeld magad, a szokásaidat. Mindig, mikor valamit választasz, légy tudatos. Élheted az életedet éber tudatossággal. Az életed nagyon jóvá válhat így.

A utolsó néhány percben üljünk egyenesen, figyeljünk befelé csukott szemmel és döntsük el, hogy kapcsolatba lépünk a saját felső, isteni tudatosságunkkal. Az isteni forma és név nélküli, érezzük a tudatunkban honoló csendességben. A szívünkben lakozó részvét által formát kaphat. Kapcsolódjunk ehhez a belső, isteni jelenléthez (békés indiai zene szól). Beszélj a felsőbb tudatossághoz, mint a barátodhoz, a szeretteidhez vagy épp saját magadhoz. Szólj hozzá és kérd a segítségét, hogy tudatos lehess a gondolataidra és segítsen megtanulni máshogy használni a gondolataidat. Megtanulni szeretettel gondolkodni és cselekedni, kérd, hogy segítsen tudatosan cselekedni, lelassítani a reakciókat, hogy legyen idő a felfogás és reagálás között. 

Döntsük el, hogy a körülöttünk élő emberek számára is szeretetet hozunk, ettől a karácsonytól kezdődően. Öleljük magunkhoz gondolatban őket (a zene átvált Szent Ferenc imájára: Uram, tégy engem békéd eszközévé…) Köszönöm, Istenem! Köszönöm, hogy szeretetet hozhatok, hogy tudatossá teszel, hogy végre láthatom magam igaz valómba. Köszönöm!

Kinyithatjátok a szemeteket. Boldog ünnepeket kívánok mindannyiotoknak és remélem, egyszer még találkozunk. 

Szamadarsini átadja a mikrofont Amritajinak, aki a magyarországi közösségért felelős, Ő is boldog ünnepeket kíván és megköszöni a szervezőknek, hogy lehetővé tették az előadást)






Forrás: http://www.shaumbra.wire.hu

2011. december 29., csütörtök

Magyarázat arról, amit a 11-11-11 képvisel




Íródott a Szeretetért, Békéért és Összhangért
A Föld Bölcsesség Alapítvány Gyógyír Kerék Szertartása végett 11-11-11 napján
KékVillám – Eastern Shoshone – Wind River, Wyoming, USA
http://www.earthwisdomfoundation.net/


Ahogy 2011 végéhez haladunk, és felkészülünk, hogy belépjünk 2012-be, számos jóslat és üzenet említi meg a nagy változások korát a környezetben, az emberiségben, és a DNS minden teremtményében. A jövendölések egy kort említenek, amikor nagyon magasan fejlett lények emberi faja létezik, akik eljönnek megtestesülni ezen a gyönyörű, szent bolygón, az Anyaföldön, és ezek mi vagyunk. Sok ember teremtett összeköttetést felsőbb énjével, és egy állandó kapcsolattal bír a 11:11:11 jelenségével. A 11:11:11-gyel a kapcsolat megtapasztalása sokak számára jelentette azt a megismerést, hogy van egy bizonyos fajta beteljesítendő pozitív lelkiségű [spirituális] küldetésünk, és a bölcsesség áthatol hozzánk. Az emberiség legnagyobb része számára még mindig nem meghatározott, hogy mindnyájunkat összegyűjtenek, és valójában Egy lényként vagyunk összekapcsolva, azonban sokak számára ez nagyon valóságos és nyilvánvaló. Ezt az energiát és az Egység érzetet fogják lehorgonyozni világszerte a 2011. november 11-i szertartásokon. Mi mind egy óriási küldetést teljesítünk, a környezetünk elemeinek és az Anyatermészetnek a gyógyítását.

A 11:11:11 bírja a megérzés [intuíció], türelem, becsületesség, érzékenység és lelkiség [spiritualitás] minőségeit, és ez idealisztikus. A Tizenegyedik Dimenzióban számos ülés ihletett tanításokat fog áthozni, ahogy az élményen keresztül felemelik az emberiséget.

11:11:11 hozza el a lelki örökség ajándékát, melyet a felébresztésre terveztek. A „Fény - Hordozóknak” adományozzák, az emberiség egészének. Ez a Fény mindnyájunkban, megerősítve a béke, szelídség, érzékenység szeretetével és szívünkben betekintéssel [ösztönös megérzéssel]. A legnagyszerűbb ajándék az Egyetemes kapcsolatunk tudatossága. Abból teremtettünk, amiből a Világegyetem. Testünk képviseli a fény színeit, az egyetemes energia szivárvány kristályait.

A 11:11:11 energiája az egyik lehetőség, hogy összegyűljünk a fény kiegyensúlyozására az egységessé tett terület aurájában, megalkotva a hatalmat / erőt, hogy azzal gyógyítsunk. A Tizenegy a BékeTeremtő.

A 11:11:11 egy pozitív kapcsolatot és egy kaput képvisel a világegyetem rejtelmeibe, és ezen túl kiválthatja a szent tudás és bölcsesség emlékezetét a megértésben.

A 11:11:11 hajlamos előfordulni az emelkedett tudatosság korában, mivel a leghathatósabb hatással bír azokra az emberekre, akik az összejövetelek, vagy szertartások alatti meditációban érintettek. Ez sejtes emlékezetünk tárhelyeinek újra működésbe hozatalát [reaktiválását] idézi elő, felkavarva mélyen bennünk egy utalást / útmutatást egy olyan régen elfeledett dologra történő emlékezésre, melyben mindez létezik, és mindig létezett.

A 11:11:11 egy hathatós visszaigazolás megjelenése is, miszerint jó úton járunk, igazodva legfelemelkedettebb Igazságunkhoz. Az évek során, sok ezer ember személyesen tapasztalta meg a 11:11:11 jellegű számsor megpillantását. Sokan akarják tudni, mi a tizenegy, a tizenegy számsor, és mi történik, és mit jelez a 11:11:11.

A 11:11:11 egy előre kódolt kioldó, melyet a sejtes memória bankokba helyeztek el az anyagba történő leereszkedésünket megelőzően, mely, amikor működésbe hozzák, kifejezi azt, hogy a beteljesedésünk kora közel. Ez a kettősség befejezésére utal. Amikor a tizenegy-tizenegy feltűnik számotokra, ez az ébresztőtök. Egy közvetlen csatorna nyílik meg közöttetek és a lelkiség [spirituális] között. Amikor ez megtörténik, ideje eltöprengeni bármin, amit abban a pillanatban tesztek, és egy hatalmas pillantást vetni az életetek minden oldalára. Egy átvitel megy végbe a lelki fejlődésetek helyzetében. Beléptek a tudat és tudatosság Nagyszerűbb Valóságába. Ezzel a tudatossággal most meditálhattok, elhelyezhetitek szándékotokat, és elvethetitek jövőtöket a létezésbe. Hasznosítva gondolataitokat és kimondott szavaitokat a kifejezésekben arra szólítja fel életeteket, amilyenné akarjátok, hogy váljon, a szent láthatatlan energia rezgése révén megjelenve [manifesztálva], mely az Anyaföldet a galaktikus középpontból, a világegyetem központjából bombázza. A meditáció alatt és szívetek megnyitása során, kérhettek segítséget létezésetek bármilyen sajátságos területére, vagy egyszerűen figyelhettek csendesen, és befogadhatjátok a tisztázást szent küldetésetekkel kapcsolatosan életetekben.

A 11:11:11 megjelenése egy mennyei kapcsolat üdvös cselekedete, elmondván nektek, hogy itt az idő, hogy jól körülnézzetek magatok körül, és meglássátok, mi történik valójában. Itt az idő átdöfni a káprázat fátylait, mely lekötve tart minket egy nem valóságon alapuló világhoz, megszabadítva minket a fájdalomtól és szenvedéstől. Kiválasztottak titeket, mert készen álltok belépni a Nagyszerűbb Valóságba. Másokért az élen haladni egy új életmódba, egy Nagyszerűbb Szeretetbe, felülmúlva a kettősséget az Egységbe.

A 11:11:11 a híd felsőbb énünkhöz, teljesen tudatossá válva, a tudatosságon belül minden élet Egyidejűségébe / Egységébe. Ez a mi ösvényünk személyes és planetáris lelki [spirituális] utazásunkba, a pozitív ismeretlenbe, és azon túl. A tizenegy-tizenegyhez a kapuzat jelenleg egy résként érzékelhető a két világ között. Ez olyan, mint egy híd a régi világ hitrendszere és az új világ gondolkodási rendszerei között. A középső ösvény e két világ között képviseli a szivárvány hidat, mely rendelkezik azzal a velejáró lehetőséggel, hogy összekapcsolódjanak a két nagyon eltérő energiák spiráljai, kimozdítva a régit az újba. Ahogy összekapcsolódunk, a szivárvány híd megformálódik, és megengedi számunkra az egység érzését, és azt, hogy teljesen Eggyé váljunk minden dologgal, összeszedve a kulcsunk darabkáit, és nemcsak megalkotjuk a kulcsot, hanem láthatóvá is tesszük a kapuhoz vezető utat. Ily módon működik ez a híd egy a létezés lelki birodalmába vezető láthatatlan kapuként, vagy csillagkapuként, az erőként, hogy összekösse szívünket, és a fény rezgéséhez illessze.

A 11:11:11 tartalmazza a kulcsot a világegyetem rejtelmeihez és azon túl, megengedve számunkra a hozzáférést a minden, ami van megismeréséhez. Összekapcsoltak egy láthatatlan lelki szálhoz, melyen keresztül közvetíthetünk egymásnak értesülést [információt], gondolatot és érzelmet, még akkor is, ha sosem találkoztunk. Ezt a láthatatlan szálat arra használjuk, hogy segítséget, imádságot, szeretetet, pozitivitást küldjünk az elemeknek, az emberiségnek, és minden teremtésnek minden dolog megjobbításáért. Átadhatunk és kaphatunk ismereteket bármely feltett kérdésre.

A színek Szivárvány Lényeivé válunk, kisugározva az összhang rezgéseit, annak érdekében, hogy előidézze a békét, szeretetet és összhangot mindennek, aki szintén kapcsolatban van. A DNS csavarvonalban mozgó energiája hordozza a tizenegy jelképét, melyet régen előre bekódoltak az emberiség sejtes memória bankjába. A visszatérés minden egyes megtestesülésünk ciklusába a Földön az emlékezés és a gyógyulás okán létezik. A tizenegy-tizenegy szunnyadva pihent, egy időzítő kioldó szerkezet alatt, lezárva az ismeretet arról, akik vagyunk, amiért vagyunk, és ahová tartunk lelki utunkon. Ez a szivárvány híd energia fogja felnyitni szemünket a teljes igazságra, amikor a tizenegy-tizenegy csillagkapu teljesen működésbe lép, ami most történik, ebben a pillanatban. Szelíden aludt, a megfelelő pillanatot várva, hogy „elsüsse” a sejtes emlékezet megindítását, hogy a DNS-ünkön belül legombolyodjék, annak érdekében, hogy emlékezzünk számos ajándékra és lelki üzenetre.

A számmisztika lelki jelentésében a tizenegy-tizenegy szám képviseli: a Felemelkedettebb Eszményeket [Ideálokat], Kigondolást, Kifinomultságot, Összehangzást, Egyensúlyt, Beteljesülést és Előrelátást [Látomást]. A tizenegy-tizenegy az egyensúlynak egy rezgő rezgésszámát hordozza. A férfi és női egyenlőséget képviseli. Tartalmazza egyszerre mind a nap energiáját, mind a hold energiáját, mégis a távlati elkülönítettségben megtartva őket. Tökéletes egyensúly. A tizenegyes szám állandó újra előfordulása életünkben jelzi számunkra, hogy legyünk tudatában annak, hogy váljunk kiegyensúlyozottá érzelmeinkben, gondolatainkban és lelkileg hozzuk összhangba munkánk és játékunk férfias és nőies jellegeit. A tizenegyek varázslatos üzenetek, kérdve minket, vajon középpontosítottak vagyunk, vagy az összhangon kívül vagyunk, emlékeztetve minket: Egyenlőség – Pártatlanság – Nyugalom – Jóság – Tapintatosság – Kettősség – Szeretet – Öröm – Boldogság életünkben és mások életében.

Közülünk azok, akik felismerik a tizenegyes szám lelki jelentését életünkben, meglehetősen érzékenyek rezgésszámaira. A tizenegyek egy állandó alapon feltűnve, nagyszerű eszközzé válnak a gondok megoldására, hogy körültekintően, meggondoltan viselkedjünk, alkalmazva lelkünk belső szemléleti [intuitív] adományait. Ahogy az életünkben az energiával foglalkozunk, alapvető megérteni azt, hogy az energia egyesült mezejének része vagyunk. A tizenegy-tizenegy szám lelki jelentése közvetlenül életünk fejlődésébe történő belegabalyodásával foglalkozik. Amikor feltűnik, ez vonatkozik mind képességünkre, hogy tárgyilagosak és az élet eseményeitől függőek vagyunk; így lépünk át a választás kapuzatán, mely meghatározza a folyomány tisztaságát, mely válik azzá a szivárvány híddá, amit a Béke Harcos Szivárványként ismernek.

Köszönöm, köszönöm mindnyájatoknak, sok szeretetet és hálát küldünk tudatosságotokért a 11-11-11 energiáinak bölcsességében; a bölcsességet képviselik a tudásban, melyet megosztottak veletek. Köszönet a sok bölcsesség hordozónak, akik szintén segítettek szívükkel ennek megírásában. Köszönjük nektek, és kérünk titeket, fontoljátok meg ezt az ismeretet 2011. november 11. végett az imádság okán az Élet Hálójáért e nagyszerű meditáció során, hogy Lángra lobbantsuk a Rácsot szeretettel a békéért, és hogy összhangot (harmóniát) hozzunk az Anyaföldre. Köszönjük a Világegyetem bölcsességét, melyet a Fény Szent Lényei adtak meg számunkra életünkben. Különösen megköszönjük nekik az időt az ülésünkhöz most, ahogy a jóslatok említik, hogy mi vagyunk azok, akiknek felébredtére vártunk. Ahogy az ősök üzenetei azok, melyben a világ számos kultúrájának sok üzenetében megjósolták, az idő nagyon közel van. Egyesítsük erőinket az egész világgal, ahogy világszerte felkészülünk az új világra szertartásainkkal, hagyományainkkal és kultúráinkkal, hogy elhozzuk a békét és szeretetet családunknak azáltal, hogy szeretetet adunk vissza az Anyaföldnek és az emberiségnek.

Köszönjük, köszönjük, és köszönjük nektek mindazt, amivel összefüggünk, tudván, hogy elvégre egyek vagyunk. Oohweehoo, egy végtelen köszönettel megköszönve nektek!


INTERPRETATION OF WHAT 11-11-11 REPESENTS
Written for Love, Peace and Harmony
For Earth Wisdom Foundation’s Medicine Wheel Ceremony on 11-11-11
BlueThunder-Eastern Shoshone, Wind River Indian Reservation, Fort Washakie, Wyoming, in the USANovember 8th, 2011, Mexico City, Mexico
http://www.earthwisdomfoundation.net/ email: bluethunder[at]earthwisdomfoundation.net
Magyar fordítás: Clarissa
http://univerzumitudatossag.blogspot.com/



Kapcsolódó bejegyzések: Üzenet az órán; 11:11; Kryon: Ezek a végső idők; 11:11:11;11:11:11 kvantumugrás; Mihály arkangyal: 11:11-12:12Angyali számok; Számokba rejtett üzenetek; Mesterszámok;12 szálú DNS

A különböző perspektívák, azok hasznosítása



Az előző beszélgetés során megmutattam nektek, hogy miért fontos, hogy megtanuljátok a fókuszálást, megtanuljátok tudatosan irányítani a fókuszotokat. A mostani beszélgetésben meg arra szeretnék rávilágítani, hogy mi a perspektíva és mit eredményezhet számotokra, ha megtanuljátok a különféle perspektívákat váltogatni, és a magatok módján felhasználni azt. Beszéltünk arról, hogy ha egy pontra fókuszálsz, az egyfajta olyan koncentrációt eredményez, ami segít abban, hogy a lényegest meg tudjátok különböztetni a lényegtelentől. Illetve megemlítettem azt is, hogy ha képes vagy a fókuszodat kiterjeszteni bizonyos esetekben, az szintén abban segít, hogy a lényeges elemet ki tudjátok emelni sok más közül. 



A perspektíva az egyfajta nézőpont, pontosabban a szemlélő egyfajta elhelyezkedése a szemlélt dologhoz képest. Vegyünk egy nagyon hétköznapi és mindenkivel előforduló példát! Vitába keveredsz egy barátoddal, mert nem egyezik a nézőpontotok. Leültök egymással szemben és elkezditek felsorakoztatni az érveiteket a magatok álláspontja mellett, szemben a másik álláspontjával. Ha perspektivikusan nézzük ezt a szituációt, akkor erről elmondható, hogy két szemlélő és két szemlélt vesz részt ebben a rendszerben: Péter egyrészt szemléli Jánost, akivel vitatkozik, másrészt János által ő egyfajta szemlélt pozícióját is betölti, mert János meg őt figyeli meg ebben a helyzetben. És ez elmondható a másik szereplőről, Jánosról is, aki szintén két helyzetben vesz részt a vitában. Tehát jelen esetben kétféle perspektívát tartalmaz ez a szituáció, egyrészt mindenki a maga helyzetéből tekint a másikra, és a másikon tükröződve tekint önmagára. Ha ezt egy ábrán kellene szemléltetnünk, egy olyan rajzot készíthetnénk, ahol van egymással szemben két kör (Péter és János) és mind a kettőből kiindul egy nyíl, ami a másik körre mutat; ezáltal egy olyan nyilat rajzolhatunk kettejük közé, aminek az ellentétes végén ellentétes irányú nyílhegyeket látunk. Ám, miután ők ebben a vitában a másikon keresztül visszatükröződnek önmaguk felé, ezért rajzolhatunk mindkettőjükből egy olyan nyilat, ami belőlük indul, de a vége feléjük mutat. Ezt a feléjük mutató nyílhegyet az érthetőség kedvéért rajzoljuk a már meglévő kétágú nyíl közepére oly módon, hogy a nyílhegyek egymás felé mutatnak. 


Mit eredményez ez az ábra? Miért is rajzoltattam le veletek? Mert megmutat valamit a perspektíva fontosságáról; ugyanis ha ez az egymásnak feszülő két szereplő ilyeténképpen folytatja tovább a vitát, akkor ebből az ábrából látható pontosan, hogy mi történik: középen egy olyan ütközés, ami visszaveri rájuk pontosan azt, amit magukból a másik felé, hogy úgy mondjam, kilőni szándékoztak. Ezt úgy is elképzelhetjük, hogy Jánosnál van egy kék labda, ez szimbolizálja az ő álláspontját és érvrendszerét, míg Péternél van egy piros labda. És ebből az egymással szemben elhelyezkedő perspektívából a vita során ők nem tesznek egyebet, mint a saját labdájukat dobálják a másik felé, ami pontosan középen összeütközik, és ezáltal visszapattan a labda a saját tulajdonosához. Ezért van az, hogy sok emberi vitában a felek azt érzik, hogy minden érvelésük, minden kimondott szavuk süket fülekre talál és egyfajta energetikai visszaáramlás következtében a vitapartner egyre inkább ellenáll; és ez az a pont, amikor vita veszekedésbe torkollik, mert a sok visszacsapódó energia mérhetetlen feszültséget szül a vitapartnerekben. 


No mármost egy egyszerű perspektívaváltással ez a probléma nagyon könnyedén kiküszöbölhető, és ha ezt megértitek, drágáim, nagyon könnyen el tudjátok sajátítani a perspektívaváltás alapjait, ami aztán belépőt jelent számotokra egy tágabb megismerési rendszerbe, kitágítja a megismerő képességetek horizontját. 


Hisz mi van akkor, ha János és Péter a vita során nem egymással szemben ül? Mi van akkor, ha egy vita során a két fél, egy egyszerű perspektívaváltás során, kiküszöböli az egymásnak feszülő energiák hatványozottan önmagunkra visszaáramló hatását? Ilyenkor az történik, hogy Péternek van egy perspektívája, amin keresztül Jánost és az ő érveit szemléli, illetve a vele szemben ülő János perspektívájából szemléli önmagát. Most tegyük fel, hogy ebben a vitában János perspektívát vált és egész egyszerűen odaül Péter mellé. Ekkor nem tett mást, mint a saját szubjektív perspektívájából kilépve belehelyezkedett társa perspektívájába, azt téve a saját szubjektív valósága részének, Péter perspektíváját tekintve ezáltal a sajátjának is. Ilyenkor ugye az történik, hogy nincsen egymásnak nekifeszülő energetikai labdadobálás, mert ha János eldobja a maga kék labdáját, és ebben az időben, tegyük fel, Péter is eldobja a magáét, a két labda nem tud ütközni, hanem párhuzamosan röpül egymás mellett. Ez az egyszerű perspektívaváltás két dolgot eredményezett ebben a szituációban:


1. a labdák nem ütköznek, tehát nincs energiaveszteség, minden labda addig repül szabadon, ameddig a dobó belevitt ereje röpíti;


2. megszűnik a megfigyelő-megfigyelt státusz a két résztvevő részéről, mert ha egy pontba helyezkednek perspektivikusan, akkor a másik nem tükrözi vissza rájuk az ő megfigyelői státuszából fakadó információkat. 


Ez pedig azt eredményezi, hogy ha nincs megfigyelő és megfigyelt, akkor nincs az a fajta megosztottság, ami magát ezt az ellentétet, vitaalapot szolgáltatta, mert akkor a két szereplő eggyé válik a közös perspektíva révén. Ám ez nem jelenti azt, hogy nekik feltétlenül egyet kell érteniük az adott kérdésben, ez csak annyit jelent, hogy ez a kétszereplős vita átalakul egy egyszereplős játékká, ahol egy adott téma különböző oldalról való megvizsgálása történik, érvek és szempontok ütköztetése nélkül. Az eredeti példánál maradva: amikor János odaül Péter mellé, belehelyezkedik az ő nézőpontjába, az ő szempontrendszerén keresztül vizsgálja a témát és ekkor Péter (miután az ő perspektívájában vagyunk) eldobja a maga labdáját, ergo kifejti az álláspontját a témával kapcsolatban. Ez a labda elszáll egy bizonyos pontra. Majd János visszaül a helyére, visszahelyezkedik a saját perspektívájába, és ekkor Péter ül mellé, és eljátsszák most ezt a labdadobást János labdájával. Ez a labda is elröpül valameddig, majd lehuppan a földre. S ekkor mindkét szereplő ismét perspektívát vált és a két kiindulópontjuk, eredetei helyük között félúton találkoznak és megnézik onnan, hogy melyik labda milyen messzire repült ettől a ponttól; és akkor az adott téma több oldalról való megközelítésének folyamatában el tudják energiapocsékolás nélkül is dönteni, hogy a két szempontrendszer közül kettejük számára közösen melyik szempontrendszer a legmegfelelőbb. Ez nem azt jelenti, hogy kinek van igaza a vitában, mert ilyen soha sincs, ám két szemlélő egy dolgot mindig kétféle módon szemlél, értelmez, elemez. És ez csodálatos dolog, drágáim, de bizony sokszor számotokra félreértésre adhat okot; sokszor – miután a te perspektívádból csak a te nézőpontodat tudod látni – felesleges ütközéshez vezet. Ám ha képesek vagytok arra, hogy kilépjetek abból a perspektívából, ami számotokra most egyetlennek és változtathatatlannak tűnik, rá fogtok jönni, hogy ahány észlelő van a világon, annyiféle észlelet is; és ha képesek vagytok ezeket az észlelési pozíciókat könnyedén váltogatni, nagyon hamar rájöttök arra, hogy amit ti kéknek láttok, az a másik szemében zöld; és ha ezt meg is tapasztaljátok, az előbbi példában a labdatávolságok lemérése során el is dönthetitek, hogy számotokra melyik a megfelelőbb szín, mert innentől már nem köt titeket a saját észlelési pozíciótokból történő egyfajta és meghatározott észlelés, hanem szabadon válogathattok a nektek tetsző észleletek közül. 


Ez a ti háromdimenziós életetekben azt eredményezi, hogy nem vagytok kiszolgáltatva annak, hogy a falra vetített diát hogyan észlelitek a saját szemeteken keresztül, mert ha képesek vagytok arra, hogy bármikor egy másik géptulajdonos szemén keresztül tekintsetek rá, ezzel a perspektívaváltással még szabadabb teremtővé váltok; hiszen lehet, hogy ily módon felfedeztek a saját képeteken egy olyan epizódot, amit felhasználva a történetet még kreatívabban tudjátok alakítani. És ilyenkor mondhatjátok, hogy jé, valóban az ő kék labdája messzebbre repült ebből a közös pontból, mint az én pirosom; használom akkor a valóságépítésben azt, mert így még tetszetősebb képet tudok teremteni. Azonban előfordulhat az is, hogy az ő perspektívájából ránézve a képedre, nem találsz semmi olyat, ami tetszene neked, sőt csúnyábbnak látod a magad képét, mint a magad szemszögéből nézve; ilyenkor az ő labdája nem repült messzebbre a tiédnél, ám annyi haszna itt is volt a perspektívaváltásnak, hogy lehet, hogy felhívta a figyelmedet egy olyan momentumra a képeden – ami, ha nem vagy szemfüles, akár el is hatalmasodhatna rajta –, amit a te perspektívádból talán észre sem vettél, de nem nevezhető jelentéktelennek az egész képet nézve. 


Gondolkodjatok ezen, barátaim, gondolkodjatok azon, hogy mennyire megköti a mindennapi tapasztalásotokat az a hiedelemrendszer, az az illúzió, hogy mindent csak a magatok nézőpontjából szemlélhettek, hogy mindent ezen keresztül kell szemlélnetek! Nincs ez sehol lefektetve – sőt, abszolút képesek vagytok rá –, hogy ezeket a nézőpontokat szabadon váltogassátok a magatok igénye szerint a színesebb és örömtelibb teremtés jegyében. És hogy milyen képességetek az, ami alkalmassá tesz erre titeket, és hogyan tudjátok ezt a legsokoldalúbban kihasználni – erről fog szólni a következő beszélgetésünk!


www.adamus-saint-germain.hu/com