2011. december 1., csütörtök

3 Mágikus Lépés - A Fény jelzőtüzeinek meditációja



*OverLight

A Csoporttól: „Az alacsonyabb vibrációkban, ahonnan most magasabb szintekre fejlődtök, mi, angyalok, közvetlen angyali beavatkozáson keresztül léptünk kapcsolatba veletek. Most, ahogy megemelitek a kollektív rezgéseteket, valóban közelebb kerültök az Otthonhoz. Ennek köszönhetően a fényen keresztül kezdünk kapcsolatba lépni veletek. Az angyali beavatkozás helyett most angyali fényt sugárzunk a vállatok felett, megvilágítva az utatokat. Ez egy olyan eszköz, melyet meg fogtok tanulni egymás között is használni. Az angyali birodalmakban ez a dolog „OverLight" [kb. rávilágítás vagy megvilágítás] néven ismert."

Üdvözlet Otthonról

Az általunk élőben bemutatott üzenetek során, melyek szeminárium sorozataink részét képezik, A Csoport információkat adott át nekünk Az Ember Angyalok Teremtésének sorozatából. Amikor elkezdték ezt a sorozatot, azt mondták nekem, hogy ez egy új irány lesz és nagyon gyakorlatias eszközöket tartalmaz, melyek a negyedik dimenzióban és ezen felül használhatóak. Itt következik a sorozat második része, mely ezeket az eszközöket mutatja be.

Emlékeztetők Otthonról

~ Másvalaki szemébe tekintünk, hogy visszaemlékezzünk ~

Emlékeztető Összejövetel
Nijmegen, Hollandia, 2000 április,16.

Megtisztelve érezzük magunkat, hogy itt lehetünk veletek, a vibráció változásnak e csodálatos idejében. Meghozni a választást arra, hogy ide jöjjetek, az útkereszteződésnek ezen pillanatában, néha nagyon nehéz volt számotokra.

Mi, kimondhatatlanul tisztelünk titeket e választás meghozásáért, mivel ez a legmegfelelőbb időpontban helyezett ide titeket ahhoz, hogy fenséges munkátokba belépjetek és megváltoztassátok az események menetelét a bolygón. Ti gyakran arra gondoltok, hogy fenséges az a munka, melynek beteljesítéséért ide jöttetek. Miközben hozzá kezdetek e munkátokhoz, valami tovább kerestek valami többet és felteszitek magatoknak a kérdést: „A jó úton járok? „ Igen, saját utatokon vagytok, máskülönben nem tennétek fel a kérdést.

A biológiai állapotban Menny és Föld keveredik.

Elmondjuk nektek, hogy utatokon járni néha talán különbözőnek tűnik annál, amire számítottatok. Néha, azok az apró dolgok, melyeket spirituális lényetek összekapcsolásával tesztek biológiai állapototokkal és a Földdel, nagyon sokat számítanak. A most együtt töltött időben, a spirituális, biológiával való keveredéséről fogunk beszélni. Megtanulni teljes mértékben összekapcsolódva együtt járni, Szellemnek nevezett részetekkel, ez az a reális munka melynek elvégzéséért ide jöttetek.

Arra kérünk, hogy lélegezzetek velünk együtt, mert miközben ezt teszitek, átveszitek magatokba a harmadik dimenziónak azon részét, mely egésszé tesz titeket.

Isten lélegzete, mindannyiótokban benne van és Isten lélegzetének átáramlása rajtatok egyesít titeket a Földdel. Megkérünk, tudatosan lélegezzetek, mivel a Szellemetek tudatosításában való belépés olyasvalami, melyhez nincs hozzászokva az emberek biológiája. Ám mi azt mondjuk nektek, hogy nem telik el sok idő addig, amíg megtanuljátok majd az ily módon való belépést.

A zavarosság

Ti, nagyon zavaros időkben éltek most és nagyon könnyű elveszítenetek az irányt. Éreztétek a Föld sűrűségét és gyakran zavartnak és összefüggés nélkülinek érzitek magatokat. Éreztétek a nehézségeket. Éreztétek a zsongást és azt hittétek, bennetek történik. A sok harc, mellyel szembe kerültök, tulajdonképpen biológiai válasz a Föld belsejében zajló változásokra. Mi, látjuk izgatottságotokat. Látjuk problémáitokat. Látjuk a harcokat és szeretünk titeket, mivel toleráljátok ezeket. Ám, mi több, látunk és érezünk titeket akkor, amikor egyedül nem tudjátok megtalálni önmagatokat. Kérünk, emlékezzetek arra, hogy mi ott vagyunk ezekben a zavar ezen pillanataiban. Kiterjesszük felétek szárnyainkat, hogy láthassátok kik vagytok. Mert, amint közületek mindenki saját hatalmába lép, amint közületek mindenki elkezdi megteremteni a Földi Mennyország saját valóságát és verzióját, Ember Angyalokká váltok, amint kértétek. És azt is elmondjuk még nektek, hogy úgy viselitek szárnyaitokat ahogyan kell, mivel ti, Mihály Emberi Családja vagytok.

Mihály Kardja

Tartsátok magasra kardjaitokat. Álljatok egyenesen Igazságotokban. Megkérünk, ne kételkedjetek önmagatokban. Megértjük a fátylat. Értjük, hogy nem láthatjátok azt, hogy kik vagytok, mégis azt mondjuk nektek, hogy ti – mi vagyunk. Ti hallgatjátok leírt szavainkat, hallgattok minket, amint az Őrző hangján keresztül szólunk hozzátok. És azt mondjuk nektek, hogy ez semmi, fenségetekhez képest. Az a magas megtiszteltetés ért minket, hogy meghozzuk nektek az Otthon vibrációit, bár egy rövid pillanatra is. Mivel ez teszi lehetővé számotokra, hogy megteremtsétek az Otthonnak saját változatát a fátyol felétek eső részén. És ez a legnagyobb megtiszteltetés számunkra. Ezek a vibrációk fogják megteremteni az Ég és a Föld újra-egyesülését. Ez a mindannyiunk által keresett egység, mert a Nagy Bujócska Játék azért volt, hogy Isten végessé váljon, hogy Isten véges darabjaira hulljon szét, csupán azért, hogy megláthassa képes lesz-e önmagához visszatalálni, képes lesz-e ismét Önmagára ismerni.

És íme itt vagytok, egymás szemébe nézvén. És ti is érzitek az örömöt, amit mi érzünk. Ti is érzitek Mihály Családja Szívét, mert mi most megosszuk ezt veletek. És mindannyian rendelkezetek ezzel az kapcsolattal. Mindannyian érzitek az energiánkat. Mindannyian érzitek a Szeretetet és a magatok során tovább adjátok ezt. És ily módon váltok Ember Angyalokká.

Együtt járni a Szellemmel

Ma, egy nagyon fontos folyamatról akarunk nektek beszélni. Ti „lépésnek” nevezitek. Mi, kissé többnek nevezzük. Mivel három nagyon lényeges lépés létezik, amit minden alkalommal megtesztek, amikor elkezdtek lépni. Ezt az első három lépés az, amit Felsőbb Énetekkel és a Földdel egységben tesztek meg. Kérünk, tiszteljétek ezt a folyamatot és ezt a három szent lépést, belső mágiátok szándékával tegyétek meg. Érezzétek kapcsolatotokat a Földdel, minden alkalommal, amikor megteszitek az első három lépést. Függetlenül attól az iránytól, merre ezt a három lépést irányítsátok, megnyílik énetek azon része, amely teljes kapcsolatban van saját Felsőbb Énetekkel. Egyesítsétek a Szellemet és a Földet, biológiai járművetek közvetítésével és figyeljétek, amint a mágia elkezdődik. Egészítsétek ki, ezeknek az energiáknak a körforgását és előrehaladásotok erőfeszítés nélkülivé fog válni.

Tudatosan lépni

Tegyétek meg kecsesen ezt a három lépést. Lépjetek annak tudatosításával, akik vagytok. Lépjetek méltósággal, mivel Mihály energiáját viszitek. Ha kezdetben nem tehetitek meg minden lépéseteket a Földön, annak tudatában, akik vagytok, kezdjétek azzal, hogy első három mágikus lépéseteket tudatosan teszitek meg és Mihály energiájának hordozójaként fogtok felébredni. És, jól csináljátok. Nézzetek mindannyiótokra. Nézünk titeket, amint fix módon az Őrzőt figyelitek, szavaira várakozva. És azt mondjuk nektek, hogy ezek a szavak azért vannak itt csupán, mert szíveitekkel rezonálnak. A szavak, melyeket hallotok, a tieitek és azt reméljük, hogy vissza fogtok emlékezni erre. A szavak, melyeket hallotok azok a visszhangok, melyeket elhagytatok, abban a reményben, hogy egy napon majd ismét hallani fogjátok azokat. Ezek saját hangotok visszhangjai, amikor utolsó alkalommal a Mennyben jártatok. Közületek mindenki speciális feladatokat választott magának és közületek mindenki felzárkózott a Fény energiájához, hogy beteljesíthesse ezeket a feladatokat. Közületek mindenki magára vállalta ennek az energia hordozásának feladatát, hogy átadja a többieknek és hozzáférhetővé teszi. És azt mondjuk nektek, hogy utatokon vagytok.

Az első három lépés

A fátyol sűrű. A fátyol megállít titeket abban, hogy lássátok és érezzétek azt, akik vagytok, ám minket nem tart távol tőletek. Mivel mi vagyunk a ti visszaemlékezéseitek, hogy érezhessétek az Otthon vibrációját. És szívetek mélyén, ti tudjátok az igazságot azokról a vibrációkról, melyeket éreztek. Segítsétek egymást. Egyesítsetek minél több Fény Kört és legyetek nagyon tudatában első három megtett lépéseteknek, bármilyen irányban. Kapcsolódjatok össze az Anyával. Kapcsolódjatok össze Legfelsőbb Énetekkel. És kérjetek vezettetést akkor, amikor e három első lépést megteszitek, mivel mágikusak ezek. A mágia, bensőtökben található. Kecsesen és tudatosan lépkedjetek a Földön, mert egységben vagytok a Földdel. Harmóniában vagytok a Földdel, miközben beléptek és kiléptek az erdőkből, miközben a Bolygó Pazar zöld szépségén lépkedtek. És miközben lábatok egy szépséges növényre lép, arra gondoltok, hogy valami téves dolgot tettetek. Mivel letapostátok a növényt, melyre léptetek. Mi azt mondjuk nektek, hogy nem így állnak a dolgok. Mivel a Föld, teljes gyönyörűségében, csupán egyetlen irányba ment, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az a növény ott legyen és harmonikussá tegye lépéseteket. Legyetek hálásak a növénynek és tiszteljétek azt. Lépjetek tudatosan és kecsesen a Földre, mivel a Föld ezt kéri tőletek. A Föld támogatni és táplálni fog titeket. Nektek csak tudatosítanotok kell ezt és felelősséget vállalnotok azért, hogy békében és harmóniában éltek együtt a Földdel. Ti kapjátok a Fáklyát, amit átadnak nektek a Cetfélék, melyek vigyáztak eddig a bolygóra. Lépjetek tudatosan, lépjetek kecsesen és büszkén, mert Mihály Szárnyait hordozzátok. És jól hordozzátok.

A Föld Anya legnagyobb tisztelete

Értsétek meg, hogy a Föld Anya legnagyobb megtiszteltetése az, hogy megadja nektek azt a támogatást, amelyre szükségetek van, mivel ez a természetes energia ciklus. Valóban fogadjátok el ezt a segítséget. Fogadjátok el ezt a segítséget és engedjétek meg neki, hogy utatokat egyengesse. Ne éljetek vissza ezzel a segítséggel. Elég ha nézitek és érezni fogjátok a Mágiát, ebben az első három lépésben. Ezek, teljes egységbe fognak hozni titeket az Anyával és következésképpen, egységbe Legfelsőbb Énetekkel. Azon részeteket, melyet Legfelsőbb Éneteknek neveztek, biológiai buborékotok nem fogadhatja magába. Mégis, mindenik lépéseteknél, veletek van. És mi azt is tudjuk, hogy nem láthatjátok azt. Tudjuk, hogy nem érezhetitek.

A Szellem Integrálása

Sokan közületek, elveszettnek érzik magukat és nem tudnak önmagukra találni.

Sok Őshonos Gyógyító létezik, akik már ennek népszerűsítése előtt sok idővel itt voltak és akik, a legmegfelelőbb magvakat ültették el. És most, ezek az emberek, akik mindig bíztak kapcsolódásukban, elveszettnek érzik magukat és ezt kérdezik: „Miért hagyott el engem a Szellem?” A Szellem, soha nem fog elhagyni titeket. Nem lehetséges az, hogy a Szellem elhagyjon titeket, mivel ti vagytok a Szellem. Ti vonzzátok azt a fenséget, amit kisugároztok és ez a tükör titka a Játékasztalon. Azt mondjuk nektek, hogy a legtöbb esetben, azon részetek, amely a Legfelsőbb Én, még jobban integrálódott bensőtökben. Ti úgy érzitek, hogy elvették tőletek ezt a vezetést, mi mégis azt mondjuk nektek, hogy vezetésetek tulajdonképpen közelebb van. A zavar onnan származik, amikor ti továbbra is kívül keresitek azt a vezetést, amely most bensőtökben van.

A Három Mágikus Lépés

Azok közületek, akik megnyitják az utat egy magasabb vibráció felé, ők érzik a legerősebben ezt a zavarodottságok. Azt mondjuk nektek, hogy ez csupán egy ideiglenes helyzet, mivel amint alkalmazkodtok a magas vibrációhoz, érzitek amint az erő/hatalom, erősebben integrálódik bensőtökben. Egy egyszerű útja e belső vezetés aktiválásának, először a szándék által történik. Erre adunk nektek egy eszközt: Mondjátok fennhangon azon szándékotokat, hogy befogadjátok/megtestesítitek a Szellemet, egyszerű mindennapi tevékenységeitekben. Ezután tudatosítsátok azt, hogy minden fizikailag megtett lépéseteknél, az első három lépésetek vezetést fog nyújtani nektek a további utazás folyamán. Keressétek a Szellem irányítását első három megtett lépéseteknél, mert ott fogjátok megtalálni a kapcsolatot a belső Szellemmel. Ugyanakkor ne számítsatok arra, hogy a Szellem világosan megmutatkozik majd előttetek, ujjal mutatva az utat, mert nem ismernétek fel akkor sem ha pontosan előttetek állna. Tegyétek meg az első három lépést és bízzatok a belső vezetésben, mely most erős. Amint egyik lépést a másik után teszitek, érzitek azt az erőt és tudatos jelenlétet, miközben lábaitok kapcsolatba lépnek a Földdel.

Lépjetek méltósággal, lépjetek kecsesen és büszkén, mivel Mihály Szárnyait hordozzátok. És jól hordozzátok.

Belépni a Földdel és Másokkal való kapcsolatba

Tanuljatok meg fizikailag méltósággal és büszkén lépkedni, mert megtanultatok harmóniában lépkedni mindennel ami titeket körülvesz. Lépjetek teljes egységben a Föld Anyával és engedjétek, hogy segítsen titeket, miközben tudatában vagytok annak, hogy rajta lépkedtek. Találjatok módozatokat arra, hogy könnyedén és felelős módon lépjetek. Tanuljatok meg szó szerint ily módon lépkedni és ezt a magatartást magatokkal fogjátok vinni életetek többi kapcsolataiba. Járni a Földön, nem csupán azt a járást jelenti, amit ti tesztek. Ti ugyanakkor, másokkal együtt lépkedtek, kapcsolataitok által és ha megtanultok tudatosan, méltósággal, kecsesen és büszkén lépkedni ezekben a kapcsolatokban, ez lehetővé fogja tenni, hogy határozottan haladjatok előre utatokon.

Az Angyalok Karjaiban

Várunk egy pillanatig, mivel túlságosan erősen öleltük meg az Őrzőt. [Itt várnom kellett egy pillanatig, mivel eleredtek a könnyeim]. Megígértük az Őrzőnek, hogy nem fogjuk túl erősen átölelni és íme. Elmondjuk nektek, hogy általatok érzett szeretetünk, annyira átfogó, hogy nehezen fogjuk vissza magunkat attól, hogy megöleljünk titeket. Ti, az „Angyalok Karjaiban” – című dalt éneklitek, támogatásotokra. [Ezt a dalt tesszük fel minden szemináriumunkon, hogy összehangoljuk az energiákat]. Ti, a szívetekkel rezonáló dalt énekelitek és nem tudjátok miért. Azért van így, mert mi beburkoltunk szárnyainkkal és karjainkkal titeket. Csupán azt szeretnénk, hogy visszaemlékezzetek arra, hogy kik vagytok. Csupán azt szeretnénk, hogy visszaemlékezzetek ama részetekre, ami tartalmazza mindazt, ami a legmagasabb és legjobb bennetek. Ti uton vagytok ahhoz, hogy a Föld Angyalaivá váljatok és ez az oka annak, amiért megadjuk nektek azokat az eszközöket, melyekkel saját valóságotokat megteremthetitek.

Az Ember Angyalok Megteremtése

A legmagasabb vízió, amit önmagatoknak álmodhattok, a tiétek. A legmagasabb öröm, amit megélhettek, a tiétek. A legmagasabb szenvedély – ah, a szenvedély… A legmagasabb szenvedély, amit megkaphattok addig amíg fizikai formában vagytok, ugyanaz a szenvedély, amit mi megélünk a fátyol felénk eső részében. Ezért arra kérünk titeket, haladjatok a szenvedély felé életetekben, mivel ez teremti meg az Otthont, a fátyolnak felétek eső oldalán. Ez a Menny újra egyesülése a Földdel. Ti, választásaitokkal, lehetségessé tettétek ezt a dolgot és mi megköszönjük nektek. Megtisztel minket, hogy jelenlétetekben lehetünk. Nagyon hosszú ideig vártunk arra, hogy itt lehessünk. Mindannyiótoknak köszöntet mondunk, Mihály Családjának legmélyebb vibrációival, mely még egyszer rezonanciába hozta ama bizonyos részeteket. Mert, amint áramlik az energia, ti Ember Angyallá váltok, a Menny Földre teremtésében. Ha elfelejtitek kik vagytok, nézzetek egymás szemébe. Ha, csak egy pillanatig is elfelejtitek, tegyétek meg méltósággal azt a bizonyos első három lépést. Tegyétek meg büszkén azt az első három lépést. Lélegezzétek be, a körülöttetek lévő levegőt. Vegyétek a Föld azon részét, mely segít nektek lehorgonyozni Énetek Szellemét a biológiai buborékotok belsejébe és lélegezzetek energiával, mert mi ott vagyunk abban a légzésben, segítve titeket visszaemlékezni arra, hogy kik vagytok.

Most válaszolni fogunk a kérdésekre. Ez, egy annyira örömteljes csoport. Sok kérdés van.

[Minden élő üzenetnél a Csoport örömmel válaszol a direkt kérdésekre.]

Vissza a valósághoz?

Kérdés: Kérdésem a következő, itt ezen a szép, történelmi emlékekkel tele helyen, hogy számomra és vezetőim számára könnyű megtapasztalni jelenléteteket és engedni, hogy beburkoljon engem a Szeretet és szárnyaitok, és érezni saját szárnyaimat. Minden nap, több mint egy órát kell menjek autómmal. Amikor jövő heti mindennapi életemre gondolok, amikor a háromdimenziós dolgokkal kell boldogulnom, hogyan őrizhetném meg azon képességemet, hogy érezzelek titeket? Hogyan őrizhetném meg ezt az érzést, mindennapi életemben?

Válasz: Szeretteink, eljöttök erre az összejövetelre és mélyen egymás szemébe néztek, hogy visszaemlékezzetek arra, hogy kik vagytok. Ezután, kinéztek az ablakon, az elhaladó autókra és ezt mondjátok magatokban: „Holnap én is ott leszek. Visszatérek mindennapi munkámhoz és a harmadik dimenzióhoz.” De ti, soha nem fogtok visszatérni. Mivel egy új énetek létezik, aki visszatér a mindennapi világhoz és ti most, a visszaemlékezés magvait hordozzátok. Mi, új éneteknek részei vagyunk, mely visszatér, és ez csupán akkor lesz kínlódás, ha azt választjátok, hogy így legyen. Mi, provokálunk titeket, hogy magatokkal vigyétek kifele, ezt az energiát. Ez jelenti a teremtést és a Menny hirdetését a Földön. Csupán ekkor hozzátok be ti az Otthont, a fátyol felétek eső részébe. Ennek a műnek beteljesítésére jöttetek ti ide.

Ne teremtsétek meg a szétválás illúzióját, ezen belső részetek és azon külső rész között. Ne gyűjtsétek az energiát azzal a céllal, hogy visszavonultok a hegyekbe és megteremtitek magatokban a kizárólag szeretetben élő közösséget, mert ez csupán el fogja rejteni fényeteket. Ez helyett, menjetek és osszátok meg ezt a szeretetet, mindenik mosolyotokkal. Szórjátok szét ezt a szeretetet szív csakrátokból, mások szív csakrája felé. Segítsetek nekik visszaemlékezni arra, hogy kik ők és miközben ezt teszitek, Ember Angyalokká váltok. Merjetek jogot formálni szárnyaitokra, Szeretteink. Merjétek uralni, megteremteni saját valóságotokat, mert ezt tesszük mi is a fátyolnak ezen az oldalán és jól boldogulunk, köszönjük. Most segíteni fogunk nektek, hogy ugyanezt tegyétek.

Hordozzátok és ragyogtassátok ezt a Fényt. Vigyétek magatokkal munkahelyetekre. Találjátok meg szenvedélyeteket ott, a világban, vagy teremtsétek meg szenvedélyeteket ott, ahol laktok. Az eszközök éppen előttetek vannak. Vegyétek és tanuljátok meg használni azokat.

Egyre több ember ébred fel a Bolygón, rendkívüli ritmusban. És mindenki egy magasabb Igazsághoz kíván eljutni. Mivel, amilyen mértékben felébredtek, magatokra néztek és ezt mondjátok: „Miért vagyunk itt? Mi az én célom? Tudom, hogy létezik valami több, de nem tudom mi az?” És akkor, amikor egymás mellett elmentek az utcán, az autókban, nézzetek a mellettetek ülő vezetőre és mosolyogjatok. És abban a pillanatban ti, elhintitek a magot. Abban a pillanatban, segítetek nekik visszaemlékezni arra, hogy kik ők. Abban a pillanatban elkezditek megteremteni az Otthont, ott rögtön. Ez egy nagy hely és jól vissza fogtok rá emlékezni. Érzitek a vonzást; nagyon erős. Mi figyelmesek vagyunk, hogy ne árasszunk el titeket az Otthon teljes vibrációival, mert máskülönben mindannyian átjönnétek a mi oldalunkra. A ti szerepetek ott van.

A ti küldetésetek előttetek van. És még akkor is ha nem nagyon világos számotokra, keressétek a válaszokat az első három lépésben. Tudatosítsátok, hogy a Szellem veletek van és lépjetek méltósággal, lépjetek kecsesen és büszkén, mivel Mihály Szárnyait hordozzátok. És jól hordozzátok. Ez az oka annak, hogy együtt jöttetek, hogy segítsetek magatoknak visszaemlékezni önmagatokra. Ezt a részeteket tükrözzük mi. Emlékezzetek vissza ránk, akkor amikor megteszitek az első három lépést, mert mi mindig ott vagyunk veletek. Az irántatok érzett különleges tisztelettel, arra kérünk titeket, hogy bánjatok tisztelettel egymással, nagyon vigyázzatok egymásra és játszatok szépen együtt.

A Csoport

Steve: Az üzenet után azonnal leírtam érzelmeimet és azt, amit megmutattak nekem:

“Ez valóban erős volt, a Három Mágikus Lépéssel kapcsolatban. Elmondom nektek, hogy amikor felemelkedek, hogy elmenjek innen, emlékezni fogok erre. Nem tudom, képes voltam –e leírni ezt, azonban amikor ők azt mondták, hogy járjunk méltósággal, - megpróbálok felállni, hogy megmutassam nektek, mire utaltak – megmutatták nekem a teljes egységben járás csodálatos képét, a tudatos lépkedést a Földön, a bolygó támogatásával, energiát kapva Tőle. A lépések, melyeket megmutattak nekem, a méltósággal lépés leírásaként, olyanok voltak, mintha szelíden lebegnék egy mezőn, alig érintve a földet. Hihetetlen kép volt.”

Ez után a Hollandiai élő üzenet után, szünetet tartottam, majd elvégeztem a Visszaemlékezés Összejövetel szemináriumának befejezési szertartásait. Ez az a pillanat, amikor mindenki alkalmazza az Angyal Járást és szeretetet kap az összes többi részt vevőtől, lehorgonyozva azt az energiát, melyen a két előző napon dolgoztunk. Befejezésül, köszöntöttem őket a Légy Üdvözölve Itthon! – köszöntéssel majd Barbara elvitte őket az Összejövetelre, ahol aláírták új szerződéseiket. Ezen üzenet után, minden alkalommal, amikor Barbara elvisz egy személyt, hogy új szerződését aláírja, ő mindig a Három Mágikus Lépéssel kezdi.

Hatalmas ölelésekkel és barátságos bökdöséssel:

A Kard Őrzője (Steve Rother)


~ A Fény Jelzőtüzeinek Meditációja ~


Lazítsátok el testeteket egy pillanatra, miközben vezetőitek elfoglalják helyüket vállaitoknál. Érezzétek az energiát gerincoszlopotok alapján, ahol a nyakkal találkozik. Ez a magasabb energiának a portálja, a biológiai test belsejéből. Szívjátok be a levegőt orrotokon és fújjátok ki szájatokon keresztül. Miközben ezt teszitek, érezzétek az energia növekedését gerincoszlopotok mentén. Olyan ez, mintha elektromos töltés lenne testetek belsejében. Örüljetek, a testeteket tápláló energia érzésének. Annak tudatában, hogy vezetőitek ott vannak, készüljetek fel egy utazásra…

Pihentető álomból ébredve, megvalósítjátok, hogy egy pazar, zöld erdőben vagytok, a legcsodálatosabb helyen. Az élénk színek, a körülöttetek mindenütt ott lévő élet energiáról tanúskodnak. Rájöttök, hogy egy csodálatos mező, magas füvében pihentetek. Lélegezzétek be az illatos levegőt, mely körülöttetek áramlik és áthatja érzékszerveiteket. Egy frissen lekaszált gyephez hasonlóan, az üdeség betölti a levegőt. Érezzétek testeteket, miközben felébredtek az álmosságból. Fejetek fölé nyújtóztatva karjaitokat, ásitva, érzékeitek lassan magukhoz térnek és azt kérdezitek, hol vagytok. Ezután megkérdezitek, hogy kerültetek ide. A titeket körülvevő magas fű, semmivel sem utal arra, hogyan kerültetek ide, hogy ezen a helyen megpihenjetek. Most, talpon vagytok, a környezetet kémlelve és felfedeztek egy végtelen, magas fűvű mezőt, távoli hegyekkel. Még tájékozatlanok vagytok, ám még mindig közel érzitek magatokhoz vezetőiteket. Tudatában vagytok annak, hogy egy álmodáshoz nagyon közeli, különleges állapotban vagytok. Elhatározzátok, hogy megtöritek a csendet és ezt mondjátok: „Itt vagytok? „ A válasz, enyhe nevetésként, kuncogásként érkezik. “Eddig soha nem hagytunk el téged, mi késztet arra a hitre, hogy most fogunk elhagyni téged?” – érkezik a válasz.

Ti, ezt válaszoljátok: „Sokszor próbálok beszélni nektek, ám ennek ellenére soha nem sikerül nekem meghallani titeket úgy, ahogyan szeretném addig amíg nem jutok ebbe az állapotba. Vajon miért?”

Ők ezt válaszolják: “Ha megjelennénk előtted és bemutatkoznánk, agyadnak nem lenne viszonyítási pontja ehhez a tapasztalathoz és gyorsan azt közölné veled, hogy nem történt meg. Mivel gondolataiddal teremted meg saját valóságodat, abban a pillanatban, amikor elfogadod ezt a gondolatot, reálissá válik. Ez egy nagyon zaklató tapasztalat számunkra. Ebben az álmodás állapotában agyad pihen és engedélyezi a kölcsönhatást.” “Akkor, miért nem láthatlak titeket?” – kérdezitek ti. “Láthatsz, ha akarsz, ám te emberi formára számítasz és mi nem ilyenek vagyunk.” – válaszolják ők. “Akkor ti mik vagytok?” – kérdezitek. Ezt válaszolják: “Mi vagyunk azok, akik úgy döntöttünk, hogy támogatjuk energiádat, miközben a Játék asztalon vagy. Azért vagyunk itt, hogy vezessük lépteidet, ha megengedte ezt nekünk.” “De akkor, én miért nem érzem vezetve magam?” “Mivel te kintről várod a vezetést, miközben, a valóságban, mi sokkal közelebb vagyunk. Gyakran a légzéseid közti rövid időszakokban vezetünk téged. Az apró dolgok nyújtanak alkalmat arra, hogy a legjobban vezessünk téged.” “Mit akartok ezzel mondani?” – kérdezitek ti. A vezetők ezt válaszolják: “Azt mondjuk neked, hogy mától kezdve, minden alkalommal, amikor járni kezdesz, mi vezetni fogjuk első három lépésedet. Ebben az első három lépésben meg fogsz kapni minden vezetést ahhoz, hogy végső célodat elérhesd. Legyen bár nagy vagy kicsi, bármilyen helyre is mész majd mostantól kezdve, megkapod ezt a vezettetést. Ha elhatározod, hogy követed ezt, utad a legrövidebb út fog lenni, célod irányába. Ha kételkedsz benne, el fog tűnni. ” “Mit tegyek?” “Először is bizzál abban, hogy megvan minden szükséges információd ehhez az utazáshoz, ebben a három első lépésben, ezután majd menj méltósággal, kecsesen és büszkén, mintha utad nagyon világosan látnád magad előtt. Számíts a legcsodálatosabb és legrendkívülibb eredményre és örülj az utazásnak.”

Vezetőitek szavaira gondolva, elhatározzátok, hogy megpróbáljátok. Felálltok és elkezdtek menni ebben a mezőben, a magas fűben. Egyszerre épp hátatok mögül halljátok: “Menj méltósággal, kecsesen és büszkén.” Az első három lépésetek normálisnak tűnt, de a negyedik olyan volt, mintha védelmezve lennétek. Miközben tovább mentek ezen a mezőn, hátra néztek a fűben hagyott nyomaitokra. Láthatjátok a helyet, ahol pihentetek és könnyedén megláthatjátok azt a helyet, ahol első három lépéseteket tettétek a fűben. Majd ezután, semmit sem láthattok. Olyan, mintha direkt a Földdel összekapcsolódva mennétek. Mielőtt még lábaitok megérintenék a földet, látjátok, amint a fű félre hajlik, hogy helyet csináljon nektek. Elegendő magas fű marad ott, hogy tompítsa lépteiteket. Miután megtettétek a következő lépést, a fű visszatér eredeti állapotába, mintha soha nem jártatok volna ott. Megérteitek azt, hogy ha ily módon lépkedtek, a Föld Anyát tisztelve, ő. Olyan támogatással válaszol nektek, amilyet nem hittetek lehetségesnek. Az utazás, erőfeszítés nélkülivé és örömteljessé válik.

A nap további részét, e magas fűvü mezőn lépkedve töltitek. Egy adott pillanatban, más személyekkel is találkoztok, akik e mezőn lépkednek. Rájöttök, hogy figyelmetlenek az őket körülvevő dolgokkal és minden lépésüknél letapossák a füvet. Tulajdonképpen, megláttok egy személyt, aki az egész füvet le akarja kaszálni, hogy a többieknek lépéseit megkönnyítse. Azonnal rájöttök arra, hogy a méltósággal, kecsességgel és büszkeséggel való lépkedés elveit, a többiekkel való kapcsolatotokban alkalmazhatjátok. Akkor, amikor találkoztok velük, bánhattok velük igazi hatalmatok megértésének méltóságával, önmagatok elfogadásának kecsességével és az elődeitek iránti valódi büszkeséggel. Meglepetésetekre rájöttök, hogy akkor amikor ily módon bántok a többiekkel, őket jótékony módon befolyásolja jelenlétetek. Azonnal elkezditek átadni nekik lényetek legjavát és ők úgy válaszolnak nektek, akár az utatokból félre hajló fű, hogy helyet adjanak számotokra. Hamarosan megvalósítjátok, hogy időtök ezen a mezőn a végéhez közeledik. Elmondjátok vezetőiteknek azokat a szavakat, melyeket ők a legjobban hallani szeretnének: “Köszönöm nektek.” Ők meg azzal válaszolnak nektek, hogy a maguk módján megölelnek titeket.

Miközben visszatértek arra a helyre, ahol elkezdtétek ezt a meditációt, ők még mindig mellettek vannak, ölelve titeket. Körülnézve a szobában, rájöttök, hogy eltűnt a mező és minden visszatért a normálishoz. És ekkor meghalljátok világosan ezeket a szavakat: “Itt vagyunk veled, ebben a három első lépésben.”

És így van ez…

Ez a meditáció 2000 június 4-én, vasárnap zajlott.

Különleges kérés
Copyright 2002 Steve Rother
Ez az információ egészben vagy részben, ingyenesen terjeszthető, azzal a feltétellel, hogy semmilyen díjat nem számítanak fel a terjesztéskor és ezt a figyelmeztetést csatolják az üzenethez. Mikor ennek az anyagnak csak egy része kerül felhasználásra, kérjük tüntessék fel, hogy ez egy rövidített változat és az olvasó megtalálja az eredeti és teljes változatot a www.Lightworker.com/beacons/címen. Támogatjuk a nyilvánosságra hozatalt, az újranyomtatáshoz engedély nem szükséges, de kérjük értesítsen róla bennünket a következő címen: Email Lightworker A Csoportról további információ a http://www.Lightworker.com címen található vagy a Fénymunkáson keresztül a következő telefonszámon: (858) 748 5837. Köszönet a fény terjesztéséért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése