Beszélgettünk az előzőekben arról, hogy ha megjelenik a mi képünkön egy másik kép, ami számunkra úgy tűnik: nem oda illő, az mi módon jelenhetett meg a mi valóságunkban. És akkor azt ígértem, elmondom a módját annak, hogy hogyan vagytok képesek ezt a tényezőt is uralni a saját életeteken belül. Egy módszert már nyújtottam számotokra azon eset kapcsán, amikor nyomon tudjátok követni, hogy egy kép (mondjuk, az anyós példánál) hogyan került a képetekre. Itt, ugye, egy olyan érzelmi háttér volt a kiváltó ok, ami lehetővé tette ezt az élményt; tehát ez egy egyszerűbb eset abban a tekintetben, hogy ilyenkor nincs más teendőtök, mint azon az érzelmi hozzáálláson változtatni, ami által bevontátok a kukacoskodó anyóst a képbe. Azonban itt van a második eset, amikor az adott képetekre vetülő kép eredetét nagyon nehéz lenne kikutatni, megfejteni; és ez azt eredményezi, hogy ti úgy érzitek, a ti képetek alapvetően harmonikus és derűs, de ott az a közös metszet, ami ezt valamilyen módon elrontja. Ebben az esetben hiába ragadsz ki egy, csak a te teremtésed által irányított kockát a képedből, mert azt már nem tudod harmonikusabbá tenni, hiszen az jó érzéseket kelt benned, és a képen csak egy zavaró tényező van, mondjuk a téged „kifúrni” akaró kolléga.
Ilyenkor arra kell gondolnotok, amit már az elején mondtam: tehát hogy minden kocka kiindulópontja egy új történetnek. És ebben a kockában ott van egy zavaró elem, az a favágó, aki lehet, hogy kidönti a te képeden lévő fát, rajta Micimackóval és a rigókkal. Ebben az esetben nagyon egyszerű tanáccsal tudok szolgálni; fogni kell a képet és annak a zavaró momentumnak, annak az oda nem illő résznek kell egy új jelentést adni a saját képeteken, hogy az már a továbbiakban harmonikusan tudjon illeszkedni a képetekbe. Tehát ott az a favágó, aki megjelent a képen, egy régi választásotok eredményeként, és ilyenkor nincs más dolgotok, mint a hozzá való viszonyulásotok milyenségén kell állítani. Nem megriadni a favágótól, nem katonákat küldeni a következő képen ellene, mert ezzel a képen még csak éppen, hogy kibontakozó drámát erősítenétek; hanem a favágót egy olyan módon illeszteni a képbe, ami számotokra csodálatos végkifejletet biztosít. Tehát jön a favágó a fűrésszel, de ti ezt a következő képen már a magatok szolgálatába állíthatjátok, mondjuk, oly módon, hogy a száradt ágakat lefűrészelve takaros kis asztalt készít Micimackó és barátai számára, egy kellemes nyárdélutáni piknikhez. „Ez idáig mind szép és jó, Adamus – mondhatjátok ti erre –, de mi van azzal a géptulajdonossal, aki által a favágó a képemre került; mi van akkor, ha azt a favágót ő a maga történetében oly módon teremti tovább, hogy az bizony kivágja a fát, amin az én drága barátaim trécselnek?”
Erre az a válaszom, drága barátaim, hogy ehhez kellett megértenetek a kört, az idő nem lineáris voltát, valamint azt, hogy minden választásotok egy új történetet eredményez. Hiszen ha te úgy választasz, hogy a favágó kis asztalt fabrikál a faágakból, míg a melletted ülő azt teremti meg, hogy a favágó márpedig kivágja azt a fát, mindkét lehetőség megteremtődik egyazon időn belül, csak számotokra, a képet nézők számára nem lesz ebben összemosódás, mert ez már két külön történetté vált szét, két külön kört alkottatok, ami csak egy bizonyos ponton metszette egymást. A való életből kiragadott példa nyomán a téged az állásodból eltávolítani akaró kolléga története is folytatódik a maga teremtése folytán, ám ha te szeretnél maradni a munkahelyeden, és ehhez hozol egy választást, számodra is megteremtődik egy ezt szolgáló történet. Ez, a példánál maradva, egész egyszerűen azt eredményezi, hogy az a kolléga nem téged, hanem egy másik kollégát fog, hogy úgy mondjam, kitúrni, míg te megerősödsz a pozíciódban, elengeded magadtól a bosszú és harag körének tapasztalásait, és egy magasabb pozícióba lépés új körét kezded meg. Ezek a körök sohasem futnak párhuzamosan, csak addig a pontig teszik ezt, amíg ebben a közös teremtésben lévő tapasztalások mindkét fél szándékának megfelelnek azonos módon. Bármikor kiléphetsz ebből a körből, egy új kört teremtve ezáltal, és ezzel az egyszerű lépéssel lehetőséget teremtesz magadnak egy teljesen másféle tapasztalási út bejárására. Ehhez azonban az szükségeltetik, hogy ne vidd tovább a drámát, ne harcolj oly módon a képeden megjelent szereplővel, hogy az ő irányultságát táplálod, mert akkor előfordulhat az a borzalmas dolog, hogy szép lassan átveszi az irányítást a történeted felett és a végén már az egész sztori kimenetele az ő kezében lesz. Nem kell ehhez visszamenned a kiindulóponthoz, nem szükséges feltárnod annak a pillanatnak az emlékét, amikor ezt a kört megteremtetted, amiben ott a favágó, mert mint azt már mondottam, minden kocka egy új történet kezdete; elég annyi, hogy felfedezed a képen ezt az oda nem illő elemet és más előjelet adsz neki, más történettel ruházod fel, és akkor ezzel te egy olyan kört teremtettél, aminek során vagy eltűnik a képedről, vagy éppen hogy a te történetedhez szolgál díszítőelemként.
Mi a különbség az első módszer (amikor arra biztattalak, hogy keress egy csak rád jellemző részt ezen a képen), illetve e második között (amikor azt állítom, hogy magát a szereplőt kell a magad szolgálatába állítanod)? Hogyan lehet a kettőt megkülönböztetni egymástól? Nagyon egyszerű a válasz: úgy, hogy ha a képed eleve borongós, eleve benne rejlik ennek a rávetülő képnek a lehetősége, ha akármennyire is nem tetszik ez neked, de ez a kép szervesen illeszkedik a te képedbe, maximum felerősíti a hatását, akkor az első módszer szerint kell eljárnotok, mert akkor a gépetekben lévő mágnes Itt és Most vonzotta oda azt a képet. Ám ha a képed alapvetően számodra tetszetős lenne, csak ott van az a zavaró tényező, ott az a favágó, akkor elmondható, hogy a mágnesállítás egy olyan régi időpontban történt, amire te már nem emlékszel; melléd sodorta azt gépet, ami az Itt és Mostban vetíti oda a képet, ugyanis most érkezett el a történet abba a szakaszába, ahol mindkettőtök számára fontos tapasztalás lehet a két kép közös metszetének látványa. Ilyenkor kell azt a technikát alkalmazni, hogy most kifejezetten erre a részre koncentrálva kell azt megváltoztatni, az ehhez a képhez fűződő érzelmi viszonyulásotokon változtatni. A világegyetem törvényei mindig és mindenkor érvényesek, mindig és mindenkor működnek, csak ti egy olyan perspektívából tekintetek sokszor rá, hogy a nagyobb összefüggéseket, a sokszor egyértelmű ok-okozati viszonyokat ebből a nézőpontból nem ismeritek fel. Ez olyan, mikor egy háromszor három méteres képet egy centiméter közelről néztek, nem tudjátok rajta felfedezni azt a gyönyörű hölgyet, akit ábrázol, csak foltokat és pacákat láttok, de ez nem jelenti azt, hogy nincs ott a képen a gyönyörű rózsaszín ruhás hölgy, és ha hátra tudtok lépni párat, esélyetek van meglátni, és ezáltal az egész kép más értelmet nyer számotokra.
Eljutottunk ahhoz a ponthoz a beszélgetésünkben, amikor el tudunk gondolkodni azon, hogy ha így működik a személyes tapasztalás a lineáris idő illúziója mentén, ha így működik a társteremtés annak az illúziója mentén, hogy hatással vagytok egymás életére, akkor pontosan mi is a valóság számotokra; pontosan hogyan tudnátok ezt a gyönyörű rózsaszín ruhás hölgyet a maga teljességében megnézni, hogy ezáltal magát az egész képet szemlélve, egy teljesen más módon értelmezzétek azt?
Erről a szélesebb perspektíváról fog szólni az a következő beszélgetésünk, ami a fókusszal, a nézőpontokkal és magának a valóságnak a különböző szintjeivel fog foglalkozni, természetesen továbbra is a földi, gyakorlati életetek oldaláról megközelítve azt. Tartsatok továbbra is velem ezekben a beszélgetésekben, mert ahogy haladunk előre a közös utunkon, meglátjátok, eljuttok szép lassan oda, hogy nem kell már segítség ahhoz, hogy bármilyen képet a maga teljességében láthassatok, nem szükségeltetik semmiféle mankó ahhoz, hogy végre elkezdhessétek a magatok örömére megfesteni a magatok gyönyörű, utolérhetetlen, grandiózus képét.
Kapcsolódó bejegyzések: Adamus1 - Miért vagytok itt?; Adamus 2 - A valóság;Adamus 3 - Társteremtés; Adamus 4- A társteremtés módozatairól és titkairól; Kryon - A társteremtés imája; Az elfogadás imája; Plejádok a gondolati teremtésről; 3 mágikus lépés; A csoda - multidimenzionalitás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése