2011. július 28., csütörtök

Mesterszámok



A korai számmisztikai tanításokban mesterszámként a 11, 22 és a 33 szerepelt. Lynn Buess azonban 11-től 99-ig vizsgálta a mesterszámok rezgését.

Mi a mesterszám?

Az esetek többségében egy öreg lélekre utal, aki azzal küldetéssel jött a Földre, hogy hozzájárulhasson az emberiség fejlődéséhez a spiritualitás, a tudomány, a vallás, az oktatás stb. terén, amihez felszínre hozhatják előző életeik során megszerzett tudásukat (akár misztérium iskolákban beavatások által szerzett tudást). Olyan dinamikus lelkekre is utalhatnak, akik más bolygókról vagy naprendszerből azért születtek a Földre, hogy egy meghatározott küldetést teljesítsenek. Ugyanakkor fontos tudnunk, hogy a mesterszám jelenléte a születési képletben nem jelenti azt, hogy a tudás az ölünkbe hullik. A szám által hordozott magasabb rezgés csakis az egyén által tudatosan a lélek felébredése felé megtett lépésekkel bontakozhat ki. A mesterszám jelenléte egyrészről lehetőség, másrészről kötelesség is. Azt se felejtsük el, hogy minden ember képlete más és más, és minden esetben a számok egymásra hatását kell figyelembe vennünk. 

Lássuk a számokat! Elsőként a rezgés harmonikus megnyilvánulását írom le, és csak ezt követően térek ki röviden az eltúlzott és a passzív jelenlétére.


11
Harmonikusan: médiumi vagy tisztánlátó képesség, a magasabb tudatosság kifejezésére törekszik.  
Eltúlozva: fanatikus, szélsőséges vallási kultuszokhoz vagy szektákhoz csatlakozik, eszméket jobban tiszlet embereknél
Passzívan: inspirációit figyelmen kívül hagyja, túlérzékeny, fél a spirituális tudástól

22
Harmonikusan: magasabb bölcsességét egy szervezet élén kamatoztatja, személyes büszkesége fölé helyezve az egyetemes célt
Eltúlozva:  túlértékeli önmagát, tudását és képességeit, visszaél bölcsességével
Passzívan:  érzéketlen mások igényeivel szemben,  féltékeny mások sikereire

33
Harmonikusan: remek tanácsadó, humanitárius szolgálatot végez, "kozmikus gondnok"
Eltúlozva: intoleráns nézetek és szokások iránt, mások ember problémáit meglátja, erőszakosan akar segíteni, miközben saját problémáival nem akar szembesülni
Passzivan: kerüli a felelősséget, mártíromságra hajlamos, nem akar változni

44

Harmonikusan: belső bölcsességét használva képes a megfelelő alapok, a stabilitás megteremtésére, gyakorlatias jövőbelátóként működik, a csoporttudat kialakításában kulcsszerepe van
Eltúlozva: merev ideológia és hitrendszer, pénzen keresztül irányít, közömbösen nézi, ha mások hiányt szenvednek valamiben
Passzívan: jót ötleteinek kivitelezését másoktól várja, nem viseli jól a fegyelmet, kritizálja a sikeres embereket

55

Harmonikusan: saját akaratát az isteni akarattal kívánja összhangba hozni, ösztönöz másokat is a reformokra, változtatásra, az új gondolkodásmódok kialakítására
Eltúlozva: kerüli a felelősséget, az elköteleződést, kishitű, türelmetlen, kritizál másokat
Passzívan: élete negatív történéseiért a sorsot vagy másokat okol, túlzott agresszióra hajlamos

66

Harmonikusan: segíti az embereket, az állatokat, a bolygót akár szervezett formában, kiváló tanácsadó és gyógyító, válhat belőle ihletett művész
Eltúlozva:  bizonytalan, kétségbeesett, érzelmileg zavaros
Passzívan: képtelen felismerni saját érzelmi blokkjait, a csendes, szenvedő áldozat szerepében tetszeleg

77
Harmonikusan: embereket szolgáló rendszereket hoz létre, intuícióját ötvözi műszaki - tudományos ismereteivel
Eltúlozva: az intellektuális elithez akar tartozni, elvonul az elefánt csont tornyába, ahol elméleteknek él
Passzívan: barátságtalan, közönyös, pesszimista, megtagadja az érzelmeit

88

Harmonikusan a vezetői módszerek javítását célzó törvényeket tanítja, feladatait úgy delegálja, hogy mindenki érezhesse személyes hatalmát
Eltúlozva: hatalmi komplexusa van, gőgös és arrogáns, fondorlatos módon igyekszik a csúcsra kerülni
Passzívan: nem bízik intuíciójában és a magasabb tudatosságban, mások meggyőződéseire nincs tekintettel, a hatalommal szemben passzívan ellenáll

99
Harmonikusan: bepillantást nyer a bolygónkra vonatkozó nagy tervbe, és a felemelkedésért dolgozik, az öntudatosság és önismeret kiváló tanára
Eltúlozva: önző, a csoportot használja fel saját felelősségének elkerülésére, kapcsolataiban ideálisnak mutatja magát
Passzívan: hajlamos depresszióra, fájdalmaiban, sérüléseiben elmerülni, búskomor, nem tud szívből örülni mások boldogságának

10X10=100

Az az evolúciós rezgésszám, amely  megnyitja a tudatfejlődés útjának új szintjéhez vezető ajtót.  



Forrás: Lynn Buess

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése