Az előző beszélgetéssorozatunkban bemutattam, hogy ti itt a földön hogyan vagytok képesek megteremteni a saját valóságotokat, valamint azt, hogy hogyan vagytok képesek közösen harmonikus képeket festeni, olyanokat, amik számotokra tetszetősök. Ebben a második sorozatban arról kívánok beszélgetni veletek, hogy hogyan vagytok képesek valóban a magatok képére formálni a valóságotokat, s ehhez mik azok a rétegek, amiket feltétlenül le kell bontanotok; valamint mit jelent az, hogy az itt és mostban áramoltok, ahelyett, hogy a jövőben vagy a múltban keresnétek folyamatosan valamit, amit ott sohasem fogtok megtalálni. Bár elsőre nem sok összefüggés van e két tényező között, de a beszélgetéssorozat végére rá fogtok jönni, hogy a hiedelemrétegek lebontása és az „Itt és Most” szinte egy dologról szólnak.
Miután az előző beszélgetéseink során tisztáztuk, hogy nagyjából milyen feltételek között léteztek itt a földön és ezen feltételek függvényében hogyan vagytok képesek megvalósítani önmagatok vágyait, s ezáltal önmagatokat, a mostani beszélgetéseinkben egy mélyebb szintre kívánok veletek menni, ami egy sokkal nagyobb összefüggés felé nyitja meg számotokra az ajtókat.
Amikor a földre születsz, beleszületsz egy adott társadalomba, pontosabban annak az adott társadalomnak az illúziójába. Miért mondom azt, hogy a társadalom illúziójába? Mert ha elgondolkodunk azon, hogy melyek azok a tényezők, amik egy társadalmat összetartanak, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek nem mások, mint azok a hiedelemrendszerek, amiket az adott társadalom fokról fokra, fokozatosan kialakított. Minden társadalomnak a múltban és a jelenben is megvan az a fajta összekötőeleme, kohéziója, ami nem anyagi dolgokból áll össze, hanem olyan illúziórétegekből, amelyek mint a ragasztó tartják össze ezt a rendszert, valamilyen módon korlátozva ezek által az egyéni szabadságot. Ezek az illúziórétegek aztán meghatározzák az egyén mozgásterét minden szinten, gátolva ezáltal a teljes kibontakozását, amit az életén keresztül véghezvihetne.
Vegyünk egy konkrét példát: a mai, modern, nyugati társadalmak alapja a pénz. Ezt ti fogyasztói társadalomnak hívjátok, mert valójában ez az, ami mindent összetart: a fogyasztás, ami a pénzen keresztül áramlik oda-vissza. Hatalmas mennyiségű árucikk hatalmas összegek körforgásával vándorol körbe-körbe, s ahhoz, hogy ezt a körforgást érzékelhetővé tegyük, mutatok egy példát: éhes vagy, betérsz egy közértbe, ahol valami gyorsételt választasz magadnak, amit megveszel és kifizeted az árát. Az élelmiszer árában benne van a szállítás, tárolás, csomagolás. Amikor te ezt az árucikket megveszed, nem is vagy tudatában, hogy az ár és érték arány hogyan fest, te csupán egy dolgot nézel: hogy éhes vagy és szükséged van az árura. A boltban kifizetett pénz ugye azé a bolttulajdonosé, aki előzőleg kifizette az árut a szállítónak, aki kifizette a forgalmazónak, aki a gyártónak; és a gyártó fizetett a nyersanyagokért, a nyersanyagok előállítója a gépekért, a gépek előállítója az alkatrészekért és ezt a sort folytathatnánk a végtelenségig. A pénz áramlása a mai társadalmatokban végtelen, olyan nincs, hogy valahol megreked, s ezáltal a valóságotok minden szintjén jelen van, nincs olyan része az életeteknek, amiben ne lenne jelen. (Még azokban a dolgokban is benne foglaltatik látens, rejtett módon, amiről nem is gondolnátok. Erre a későbbiekben fogok kitérni.) S miért hoztam fel ezt a konkrét példát? Mert amikor megveszed a boltban a gyorsélelmiszert, akkor egy olyan illúzióréteget táplálsz, ami más illúziórétegek táplálásának a táptalaja, és ezáltal alakul ki az a ragasztó, az a réteg, ami elveszi az egyén szabadságát. „Adamus – mondjátok most sokan –, már megint mit hordasz itt össze? Akkor ne vegyünk élelmiszereket, menjünk vissza az időben és termeljük meg magunk az élelmünket?” Én nem ezt mondom, én csupán azt állítom, hogy minden korban van egy olyan alapillúzió, ami a többit táplálja, és ebben a mai modern korotokban ez az alapillúzió a pénz. Ami nem jó vagy rossz, csupán egy illúzió, amibe kapaszkodva nőnek ki azok a rétegek, amik aztán rendszerré összeállva alkotnak egy társadalmi berendezkedést, ahogy ti hívjátok, és egy sor hiedelemrendszer melegágya.
Miért illúzió a pénz? Azért, mert a pénznek önmagában nincsen értéke, a pénz önmagában nem létezik, a pénz az nem más, mint egy hiedelem: ugyanis miután végtelenül áramlik körbe-körbe, igazából nincs már mögötte valós fedezet, tehát bár ti azt hiszitek, kifejezi egyes dolgok értékét, de ez nem igaz; csak annyiban fejez ki bármi ilyesmit, mint amennyiben kifejezi a valós értékét egy kedves fiatal hölgynek, ha azt mondják róla, hogy csinos. Ezek nem valós értékmérők, de miután ti oly mélyen bele vagytok ásva ebbe a hiedelemstruktúrába, magatok is elhiszitek, hogy a dolgok valós értékét a pénz fejezi ki, ezért önmagatokat is kezditek a pénzhez mérni; kialakul lassan egy társadalmi árfolyamotok, ami által magatokat kasztokba soroljátok, ahonnan aztán csak hihetetlen erőfeszítéssel tudjátok magatokat kiszabadítani, ha egyáltalán tudjátok. S erre a hiedelemre, hogy pénz, erre épül minden, amit ma megtapasztaltok: a politika, a környezetvédelemnek nevezett üzletág, a reklámok, de még a szórakoztatás is, minden. Ma a világotokban semmit sem találtok, ami pénzen ne lenne mérhető (még az érzelmeitek is, hiszen ezt sokszor máshogy nem tudjátok kifejezni, csak pénz által. Gondoljatok csak a főbb ünnepeitekre, gondoljatok csak arra, amikor meghatározzátok azt, hogy mik a valódinak nevezett értékeitek, ebből mennyi az, ami pénz által meghatározott. Ha azt mondod erre, hogy „Adamus, most tévedsz, mert az én világomban az alapértékek nem pénzben kifejezhetőek” – akkor is azt mondom, hogy de bizony sokszor azok, hiszen a szeretet, a szabadság, az önmegvalósítás és minden egyéb, az, ahogy az emberek nagy része a köznapi értelemben használja, pénz által meghatározott) és ez egy olyan torz nézőpontot eredményez, hogy számotokra az, ami pénzben nem kifejezhető, annak nem is tudjátok az értékét meghatározni. (Még egy szép táj látványa is pénzen mérhető, hiszen csak pénz által juthattok oda, elég, ha csak a cipőt nézzük a lábadon, vagy a ruházatodat, amiben odamentél, és ami nélkül ezt a látványt nem tudnád megcsodálni. Más, régebbi korokban is volt természetesen pénz, és fontos volt, de más módon volt a társadalom hiedelemrendszerének a része, nem ez volt az alappillér.)
Ezek a hiedelemrendszerek aztán elkezdenek téged szépen, észrevétlenül manipulálni, hiszen olyan szorosan épülnek egymásra, hogy egész egyszerűen ebben a felépítettségben nem találtok egy pici rést sem, ami kibúvót jelenthetne számotokra ebből. Hogyan lehet a hiedelemrendszereket leépíteni és egyáltalán hogyan lehet felismerni, hiszen ahhoz, hogy leépítsük, meg kell tudnunk határozni? És a legfontosabb kérdés mindenekelőtt, miért kell egyáltalán leépíteni? Az utolsó kérdésre válaszolnék elsőként: ha te az életedet a tömegtudat, a hitrendszerek által meghatározottan éled, akkor sosem tudod megtapasztalni magadat önmagad teljességében (márpedig ezért vagy itt, ez volt az eredendő célod), mert egy zárt pályán fogsz mozogni, egy olyan zárt pályán, ahol, ha van is választásod, pontosabban megvan az az illúziód, hogy magad választasz, lényegében ez nem más, mint előre meghatározott utak közötti döntés, nem pedig önmagad szuverén választása. A tömegtudat olyan, mint egy teleszkópos póráz a kutyán: a kutya úgy érzi, van mozgástere, futkoshat szabadon, ám ha nagyon belelendülne, a póráz nagyot ránt rajta, mert egy bizonyos pályáról, a póráz által meghatározott kerületű körről nem térhet le, aminek a középpontjában a gazdi áll. Ilyen gazdi számotokra az a kultúrkör, amiben éltek, ami csak addig engedi ki ezt a pórázt, amíg számára elfogadható és kényelmes, mert csak így képes önmagát egyben tartani.
A hiedelemrendszerek felismerésére két járható út van: az egyik, amikor önmagadból tekintesz rájuk, a másik, amikor magukból a hiedelmekből tekintesz önmagadra. Mindkettő ugyanoda vezet; ez mindenkinek saját életútja és lelki alkata alapján meghatározható, hogy számára melyik a járhatóbb út.
Ha önmagad felől tekintesz a hiedelemrendszerekre, csupán egy dolgot kell megvizsgálnod önmagadban: mennyire vagy olyan, mint a többi ember? Mennyire vagy uniformizált, mennyire azok a céljaid, vágyaid, mint a tömegnek? Mennyiben azok a témák foglalkoztatnak, mint másokat, milyen szokásaid vannak, milyen módon éled az életed? És itt nem azt kell nézni, mennyire vagy lázadó, avagy sem, mert a lázadás nem más, mint szembemenés, szembehelyezkedés a tömegtudattal, és nem tesz mást, mint azt táplálja, csak más módon; hiszen a kivételek, a szembemenések épphogy erősítik annak összezárását, mint gyengítenék. Minden lázadó személyiség, aki a lázadásával kíván kilépni a tömegtudatból, az annak a legnagyobb rabja, hiszen a kiindulópontja nem más, mint maga az a rendszer, amit lebontani igyekszik. A lázadása abból táplálkozik, tehát nem került ki abból.
A lázadással én a teljes önkifejezést állítom szembe mint olyan viselkedésmódozatot, ami a tömegtudatból való kitöréshez vezető első út, de ezt mindig a rendszeren kívül kezdve és nem a rendszer antagonistájaként, ellenzőjeként. A hiedelemrendszereknek ugyanis megvan az a sajátosságuk, hogy nagyon rafináltan működnek: veled is elhitetik, hogy márpedig te ezt és ezt akarod, ezt és ezt hiszed, és ha ez ellen ágálsz, akkor nem teszel mást, mint azt erősíted, hogy a társadalom ezt és ezt akarja, de én ez ellen fellázadok; magyarán a lázadás nem más, mint a tömegtudat egyik meghatározott eleme. Ezzel szemben a teljes önkifejezés nem tesz mást, mint első körben meghatározza önmagát, és minden valóságcikkelyt úgy alakít, hogy ezt a meghatározott tudatosságot fejezze ki a legautentikusabb módon. Ez nem lázadás; ez egy szabad önkifejezés, ami magában hordozza hosszú távon a hiedelemrendszerek felismerését, mert bizonyos pontokon az önkifejezés nem fog találkozni a társadalom önkifejezési módozataival, s az egyén ott áll akkor egy kereszteződésnél, és élesen látni fogja a határokat a tömegtudat és a saját tudata között. És akkor már szabadon választhat, hiszen az általa meghatározott út egy teljesen egyéni módozat lesz még akkor is, ha netán egy tömegtudatos réteggel egybeesik. A lényeg itt ugyanis nem a szembemenés, hanem a tudatos választás, amit addig nem tudsz megtenni, amíg a tömegtudat rabja vagy.
Ha a társadalom felől kívánjuk meghatározni a hiedelemrendszereket, az is rendkívül egyszerű: meg kell találni azokat a közös pontokat, amik az emberek számára „evidenciák”. Minden evidencia egy tömegtudati elem, hiszen ebben a világegyetemben, pont a változatossága révén, nincsenek olyan általános irányok, amik meghatároznák bármelyik létező létezésének módozatait, ha csak a létezők egy csoportja mesterségesen létre nem hoz egy ilyet. Minden olyan, egy adott létezési formán kívül álló meghatározottság, ami valamilyen módon korlátozza az ő szabad megnyilvánulását, azt nevezhetjük hiedelemnek és bizony ez nem csak a ti földi valóságotok sajátja. Ha ezekből a pontokból nézel önmagadra, amikor ezekből a rétegekből nézed meg azt, hogy te valójában mit érzel, teszel és gondolsz egy helyzetben, meg tudod állapítani, mennyire vagy a tömegtudat csábításának az áldozata. Minden olyan pont, ahol azt látod, hogy mások ilyenkor ezt vagy azt teszik, gondolják, érzik, nos ez mind-mind tömegtudatos réteg, ami ahhoz, hogy valóban szabad legyél, lebontásra kell, hogy kerüljön a te életeden belül, mert ez a feltétele annak, hogy felépíthesd a lebontott falak helyén a magad tudatosan választott valóságát. Ennek a lebontásnak legelemibb és legegyszerűbb módja az, hogy nem veszel tudomást róla, mert ha valamit nem táplálsz, az automatikusan megszűnik – ám ezek a rétegek oly mélyek, oly mértékben egymásra épülnek, és oly mélyen beléd ivódtak, hogy ez bizony ennél sokkal bonyolultabb folyamatnak tűnik elsőre, mint amilyen az valójában.
Ennek a sok-sok rétegnek a lebontásában leszek a segítségetekre a következőkben, mindaddig, amíg nem jutunk el ahhoz a ponthoz, amikor szabadon megtanulhattok áramolni és ezáltal egy új, saját magatok által meghatározott jövőt teremteni az itt és mostban.
Adamus Saint Germain
www.adamus-saint-germain.net
Kapcsolódó bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése