Eljutottunk most egy olyan pontra a közös beszélgetéseink során, amikor én úgy látom, felmerült annyi kérdés, hogy ideje ezeket megválaszolnom. Ezek a kérdések leginkább arra vonatkoznak, hogy hogyan kell bizonyos dolgokat értelmeznetek, valamint egy kis zavart látok a tekintetben, hogy nem látjátok, mindezt a tudást hogyan tudnátok legyökereztetni a hétköznapi életetek valóságában.
Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a további beszélgetéseket és a közös munkát, pár dolgot tisztázni kívánok most. Az első és legfontosabb kérdés: miért nevezem beszélgetéseknek, és nem „leckéknek”, „tanításoknak” ezeket a leiratokat? Azért, drágáim, mert ez egy folyamatos interakció gyümölcse, egy olyan munkáé, ami nem arról szól, hogy én elhatározom, hogy ezt és ezt a fejetekbe tömöm egyfajta kész ismeretanyagként, hanem egy dinamika alapján gyökereztetem le ezen tanításokat, mégpedig oly módon, hogy azokkal az emberekkel dolgozván, akik most intenzív munkára vállalkoztak velem, folyamatosan eljutnak hozzám azok a kérdőjelek, azok a bőr alatt viszkető kérdések, amiket egy láncra fűzve próbálok beszélgetésről beszélgetésre megválaszolni; természetesen ügyelve arra, hogy ezek a beszélgetések mind tartalmilag, mind energetikailag egységesek legyenek. Ezekben a leiratokban mindannyian benne vagytok a magatok módján: soha egyetlen alkalommal sem úgy látok neki a munkának, hogy előre meghatározott menetet kívánok tartani, mert ez egy dinamikus, kölcsönhatáson alapuló munka, ahol ti vagytok a zenészek, ti hozzátok létre azt a csodálatos zeneművet, ami most a szemetek előtt kezd szépen lassan kibontakozni; én nem vagyok ebben más, mint egy karmester, aki egyrészt látom minden hangszer kottáját, átlátom a zenekart és ismerem annak tagjait, valamint segítek nektek abban, hogy egységes ritmusban, összhangban tudjatok játszani. De a magatok hangszeréért csak ti vagytok felelősek: ha az hamisan szól, akkor arról nem a karmester tehet, de nem is a mellettetek ülő másik zenész. Ám akkor sincs nagy baj, mert annak, hogy hamis a dallam, csak akkor van jelentősége, ha ezt nem tudatosítjátok, és nem korrigáljátok. Ebben szeretnék most egy pici segítséget nyújtani, hogy megválaszolom azokat a kérdéseket, amik eljutottak hozzám ez alatt a mi közös folyamatunk alatt. Bízom benne, mindenki rátalál a maga kérdésére, és szívében igaznak fogja érezni a választ.
Akkor lássuk tehát a kérdéseket:
Honnan tudjuk, hogy te „Adamus” vagy, én bevallom, kételkedem ebben, főleg pár kijelentésed bizonytalanított el, és nehéz úgy haladnom ezekben az anyagokban, hogy ott van bennem végig egyfajta kétely a dolog hitelességével kapcsolatban!
Drága barátom, soha semmiben nem lehetsz biztos, mert amint azt már említettem, a valóságod alapvetően egy szubjektív észlelés eredménye; illetve amit te objektív valóságnak élsz meg, az nem más, mint ennek a teáltalad megélt szubjektív valóságnak az a legkisebb közös többszöröse, ami az összes észlelő által érzékelhető. És ez bizony sokszor nagyon szegényes képet mutat ahhoz a valósághoz képest, amit te észlelni tudsz a magad kifejlettebb módján. Nem lehetsz biztos abban sem, drágám, hogy az a monitor, amit most nézel, amit a szemeden és valamelyest a bőrödön keresztül érzékelsz, az valóságos; pontosabban nem lehetsz biztos abban, hogy olyan és azokkal a jellemzőkkel bír, amiket te tulajdonítasz neki. De elfogadod, hogy ott van, elfogadod, hogy az egy monitor, ilyen és ilyen jellemzőkkel, hogy a bal felső sarkában ott van az a pici homályos folt, és nem kételkedsz ebben. S mindezt csupán azért teszed, mert a körülötted lévők is észlelik ezt a monitort, természetesen a maguk módján, de pár alapjellemzőjében megállapodhattok, és közösen ki tudjátok mondani, itt van ez a kicsit régi monitor, kis hibával a bal felső sarkában.
És ez miért válasz a kérdésedre? Azért, mert mint azt láttad, az objektív valóság valahol mennyiségi kérdés: ha bizonyos számú ember állítja valamiről, hogy márpedig az ott van, és úgy van, akkor az objektív valósággá válik, sőt kap egy fogalmat, egy jelzőt, egy címkét, egy minősítést, és ebben a pillanatban a mennyiség átcsap minőségbe. Ez mindig így van: ha egy szubjektív elem az objektív valóság részévé válik. Tehát jelen pillanatban én sokatok számára egy módon, egyfajta észlelési módon, amit megszoktatok, az objektív valóságotoknak a része vagyok, de ez az én lényemnek csupán olyan kis szelete, hogy bátran kimondhatom: ti semmit nem láttatok még abból, aki én vagyok. És most kicsit más módon kívánok megnyilvánulni, más módon mutatom meg magam, és ez a ti elmétekben zavart okoz, mert jellemző rátok, hogy mindenben a megszokottat, az azonos elemet keresitek, mert így tudjátok egyik dolgot a másikhoz kapcsolni. Adamus Saint Germain vagyok, az az Adamus, akit sokan megismertetek egy módon, más Adamus nincs, és senkinek nincs joga és lehetősége, hogy az én nevemmel visszaéljen, és ily módon használja, mint amit ti ezen az oldalon láthattok. Ha kétely van a szívetekben, vagy az elmétekben, az teljesen rendjén való és nincs ezzel semmi teendő: ezek a kétségek sokszor titeket szolgálnak oly módon, hogy rajta tartanak egy olyan úton, ami nem engedi, hogy mások által befolyásolhatóak legyetek. Ne harcoljatok a kétségeitekkel, áldjátok meg azokat és kövessétek a szívetek hangját, és akkor mindig találkoztok azzal az igazsággal, ami a ti belső igazságpontotokra reagál; és azt mindig igaznak fogjátok érezni a magatok módján!
Adamus! Kérlek, magyarázd el nekem, hogy ha mindez olyan egyszerű, ahogy itt nekünk leírtad, miért nem működik szinte senkinek tökéletesen? Miért van az, hogy ezeket a dolgokat már annyian így vagy úgy leírták, olvassuk és valahogy az alkalmazás nem sikerül?
Ez azért van, kedvesem, mert kapkodsz. Mert ide-oda kapsz, mindenből egy kicsit, belekóstolsz ebbe, majd abba, keresvén valójában a magad igazságát, és ez a csipkedés, hogy így nevezzem, nem szolgál téged. Az elméd összezavarodik ebben a nagy habzsolásban, és azt a rendszerező, katalogizáló funkcióját, amivel téged csodálatosan szolgálna, nem tudja ellátni; ezt a sok információt, amit magadba gyűjtöttél az elmúlt pár év során, egy kupacban tárolja a lényed mélyén, és emiatt, amikor az alkalmazásra kerülne a sor, a legyökereztetésre, a megélésre, nem tudod, mihez nyúlj, mely információt hasznosítsd. Ha van egy olyan átfogó, egységes és az elméd által szépen rendszerezett elméleti tudásod, ahol nincs lyuk, ahol nincs hézag, ahol összedőlhetne ez az építmény, ha az elemek szépen egymásra épülve helyezkednek el, akkor mindig tudni fogod, a valóságod megélésénél éppen mely elméleti tudásodat hasznosítsd; hiszen ez az elméleti tudás nem más, mint a valóság egy modellje, egyfajta leképezése a fogalmi szinten. A rendrakás az első, barátaim: szórjatok ki minden olyan elméletet magatokból, ami nem szolgál titeket és építsetek egy egységes, egymásra épülő rendszert csak és kizárólag a magatok módján, de az legyen résmentes és stabil, különben nem tudjátok majd alkalmazni a tanultakat. Az elkövetkezendőkben, miután lefektettem annak a rendszernek az alapjait, ami csak és kizárólag az én álláspontomból, nézőpontomból, de egy egységes rendszernek tekinthető; utána, akinek a szíve rezonál erre a – hogy úgy nevezzem – világnézetre, nagyon sok gyakorlati példán keresztül fogjuk megvilágítani ennek a nézőpontnak az egyes elemeit.
Drága Adamus! Olvasom ezeket a tanításokat, és nekem ezek nagyon bonyolultnak tűnnek, sokszor kell újraolvasnom a mondatokat, nehezen haladok. Nem lehetne ezt egyszerűbben?
Nem. A valóság, az a mindenség, amit próbálok számotokra fogalmi módon megjeleníteni, még így is sokkal rétegzettebb és árnyaltabb, mint ahogy én azt megmutatni tudom a szavak által. A magyar nyelvet találtuk energetikailag és árnyaltságában a világ legátfogóbb és rétegzettebb nyelvének, ami rengeteg olyan ősi réteget hordoz magában, ami nagyon nagymértékben segíti az éteri gondolatcsomagok legkevesebb információveszteségével történő kibontását, de még így is nagyon nehéz bizonyos dolgokat szemléletesen eljuttatni hozzátok. Ha most ezt redukálnánk, lebutítanánk egy egyszerűbb szintre, még több információt vesztenénk és ez nem célunk. Azt tudom neked javasolni, drágám, olvasd el az anyagokat egyszer és lehetőleg sorrendben, mindenféle megértésre való elvárás nélkül. Csak, hogy úgy mondjam, fuss át rajtuk, és amikor ez megvolt, szépen menj vissza azokhoz a fejezetekhez, amik szólongatnak téged, és így szépen lassan mindent meg fogsz érteni. Hidd el, mindannyian képesek vagytok erre, ez nem intellektuális kérdés, ez nem egy lecke, nem egy bebiflázandó anyag, ez valami egészen más, amit nem csupán az elmétekkel kell, hogy befogadjatok, hanem a szívetekkel is, és a szívnek nincsen IQ-ja; ami a szívet megérinti, azt az elme is idővel meg fogja érteni, mert ez törvényszerű.
Adamus! Magyarázd el nekem, kérlek, a diás hasonlatodat abból a szempontból, hogy sokszor hallottam, hogy a világ, a környezetem egy tükör, ami engem tükröz vissza. Mintha te ezt valahogy más irányból közelítetted volna meg!
A megközelítés ugyanaz, csak a példa volt más, és én azért nem használtam a tükröt, mert az a meglátásom, azzal sokan nehezebben azonosulnátok; ugyanis magadat észrevenni egy olyan dologban, amire az elme hangosan felkiált, hogy ez nem én vagyok, az sokkal nehezebb, mint azt belátni, minden belőled fakad, a te diádat te rajzolod; és a mások diáival alkotott közös metszet – amire a te kérdésed valójában irányult –, az tükör annyiban, hogy benne foglaltatik a te képed, tükör annyiban, hogy a te mágnesed hívta azt oda most vagy egy múltbeli választásod eredményeként; de azt ne felejtsük ki a képből, hogy az a másik géptulajdonos szintén ott van ugyanezt a tapasztalatot megélve. Ha ezt elfelejtitek, és mindenre, mint tükörre tekintetek, hajlamosak lehettek arra, hogy egész egyszerűen kifelejtsétek ebből a másikat mint másik szuverén szabad lényt, és ezzel a tapasztalásaitokat nehezíthetitek meg egyfajta módon. Én egy másik példát választottam, mert ezt tartom érzékletesebbnek a mostani tudásotok ismeretében.
Adamus! És akkor hogyan tovább? Itt vannak ezek a leckék, és akkor mit kezdjünk ezzel?
Drágám, csodálatos példája ez a kérdés annak, hogy hogyan helyezitek ki magatokat mindig kívülre. Itt vannak ezek a gondolatok, mint az ezermester kamrájában a szerszámos-készlet. És akkor megkérdezi a mester: és akkor hogyan? Keress egy számodra megfelelő szerszámot és kezdd el használni, tegyél be máshonnan újakat, ha úgy választasz, dobd ki, amire úgy érzed, nincs szükséged, de ezek csak szerszámok, nem fognak helyetted barkácsolni. Az énáltalam felkínált szerszámoskészlet folyamatosan gyűlni fog, remélhetően egy egységes és kompatibilis szerszámos arzenált létrehozva, de csupán azzal az egyetlen céllal, hogy ha szükséged van rá, vagy bármely darabjára, szabadon vedd el és használd. És én a későbbiekben abban is segítségedre leszek, hogy megmutatom, hogyan tudod ezeket igazán hatékonyan használni, de most előtte ezt a készletet szeretném teljessé tenni a magam módján.
Adamus, anyagi gondjaim vannak és erre vonatkoztatva nem találtam tanácsot a tanításaid közt!
Találtál, aranyom, ha kerestél, de ígérem neked most, lesz egy külön sorozat az anyagi - nem csak a pénzügyi, hanem a konkrét anyagi - bőség megteremtéséről a közeljövőben.
Köszönöm Adamus ezt a sok tanítást, igazán, nekem sokat segített és hálás vagyok mindezért.
Áldásom rátok, barátaim, szívemnek nagy gyönyörűség, hogy elkezdhettem ezt a tanítást az általam választott módon, és köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik meghallották a hívásomat és partnereim ebben a hatalmas kalandban, amit most kezdünk lassan kibontakoztatni a magunk közös módján. Folytatjuk tovább a beszélgetéseket, és bátran hívjatok, kérdezzetek, ott vagyok veletek mindig, ha ezt választjátok!
Forrás: http://adamus-saint-germain.net
Kapcsolódó bejegyzések
2. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek és azok módozatai
3. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek felismerése
4. beszélgetés a tudati rétegekről - a tájkép tereprendezése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése