A tudomány kizárólag funkcionálisan gondolkodik. Ez olyan magától értetődő számunkra, hogy csodálkozva kérdezzük, egyáltalán hogyan lehetne gondolkodni még anélkül, hogy utat ne nyitnánk a zabolátlan fantáziának. Az ezotéria tartalomban gondolkodik, ez azt jelenti, hogy nemcsak a valóság „hogyan”-jára, hanem mindenekelőtt „miért”-jére kérdez rá. Ez a miért a dolgok értelmére vonatkozik, s így nem más, mint a tulajdonképpeni összekötő kapocs a megjelenési formák világa és az ember között.
A dolgok értelme mint igazság azonban mindig csak az egyes ember számára nyilvánulhat meg, ezért nélkülöz minden nyilvánosságot. Az ezotéria tehát aszociális. A tudománynak az a követelménye önmagával szemben, hogy mindenki számára megközelíthető legyen. Aki elég tehetséges, megfelelő mennyiségű szorgalom befektetésével a tudományt elsajátíthatja. A tudomány átadható. A tudás nem. A tudást sajnos gyakran összekeverjük olyan felhalmozott ismeretekkel, amelyek teljességgel érdektelenek, céltalanok.
Ez utóbbi átadható, a valódi tudást azonban szorgalommal sohasem érhetjük el, csak olyan teljességgel személyes, individuális megismerési aktussal, amely metafizikus természetű, s amely nagyvonalúan nem vesz tudomást a tömegek azon követeléséről, hogy „a tudás legyen mindenkié”. A valódi tudás mindig saját tapasztalatunk eredménye, sem átvenni, sem továbbadni nem lehet. Amit másoktól veszek át, azt csak hihetem, de sohasem tudhatom. Az sem számít, jó okom van-e arra, hogy valamiben higgyek vagy sem. Hinni annyi, mint nem tudni. Ezen a valószínűség-számítások sem változtathatnak. Ebből a szempontból a természettudomány olyan hitközösségnek tűnik, amely a felismerhetetlenségig újrarágja néhány valóban tudó ember tudásának morzsáit.
Mindezzel semmiképpen sem szeretnénk leértékelni a hitet, hiszen a hit a tudás elérésének legfőbb előfeltétele. A hit alapvetően azt jelenti, hogy lehetségesnek tartunk valamit; márpedig azt, amit nem tartunk lehetségesnek, nem tapasztalhatjuk meg. A hit és a tudás két különböző fokozat, amelyek kölcsönösen feltételezik egymást,
mindkettőnek megvan a maga jogosultsága, de nem szabad összekeverni őket egymással.
Miként a tudás mindig az egyes emberé volt, az ezotéria is csak a keveseké. Ezek a kevesek – akik a megismerés keskeny ösvényét járták, hogy tudóvá váljanak – alkotják az ezoterikusok körét, az úgynevezett „belső kört” (esoteros görögül annyit jelent: belső). Ezt a kicsiny belső kört a lényegesen nagyobb exoterikusok köre veszi körül, a külső kör (exoteros görögül annyit jelent: külső).
Ebből a tudásból az következik, hogy az ezoterikus kör sosem akarja meghódítani a világot. A valódi ezotéria működése rejtőzködő; több fáradságot fordít arra, hogy létét homályban tartsa, mint amennyit tagtoborzásra áldoz. Így minden olyan egyesülés vagy társaság, amely növekedésén s taglétszámának gyarapodásán fáradozik, csalhatatlanul bebizonyítja – árulkodjék a neve vagy a hirdetésének szövege akár az ellenkezőjéről –, hogy esetében nem valódi ezoterikus közösségről van szó. Az ezoterikus titoktartásnak semmi köze a titokzatoskodáshoz, ez a titoktartás a dolog természetéből kényszerűen adódik. Az ezoterikus tanok minden további külső tevékenység nélkül is titkosak. Egy ember csak akkor ismerhet fel és tehet a maga számára hasznossá valamilyen tudást, ha tudatállapota megfelel e tudás szintjének. Egy, a fizikában képzetlen ember nem ismerheti fel egy fizikai törvény jelentőségét, tehát számára az akkor is semmitmondó, ha egyébként korszakalkotó jelentőségű. A törvény a fizikába be nem avatottak előtt titok marad. Ezért el sem kell rejteni.
A törvények felismerése csak azt viheti előre, aki magas fokon magáévá tette a fizika tudományát. Ugyanígy van ez az ezoterikus tudással, vagy ahogyan nevezik, a titkos tanokkal is. Az ezoterikus tudás rejtjelezett formájában mindenki számára hozzáférhető, a tudatlan mégsem meríthet belőle. A tömegek nem ismerik a szimbólumok értékét, haszontalannak és értelmetlennek tartják őket. Először meg kell tanulnunk használni a szemünket ahhoz, hogy képesek legyünk látni.
Ha nem tudok kottát olvasni, ez nem jogosít fel arra, hogy azt követeljem a zeneszerzőtől, használjon műve leírására betűket vagy számokat, mert azokat ismerem. Ilyenkor el kell döntenem, hogy vagy veszem a fáradságot, és megtanulok kottát olvasni, vagy pedig örökre lemondok a zene mélyebb megértéséről. Ugyanígy van ez az ezotériával is. A tudóknak nem az a feladatuk, hogy a tudatlanok megértőképességéhez igazodjanak, hanem az, hogy készek legyenek segítséget nyújtani azoknak, akik kérik ezt a segítséget.
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Máté ev. 7, 7.)
Iménti hasonlatainkkal azt kívántuk bemutatni, hogy az ezotéria nem olyanfajta tudás, mint az, amelyet szorgalommal elsajátíthatunk. Az ezotéria nem valamiféle gyűjtőfogalma dátumoknak, tényeknek vagy törvényeknek, amelyeket csak meg kell tanulnunk ahhoz, hogy tudjunk.
Az ezotéria út, még inkább ösvény. Minden út valamilyen célhoz vezet.
Lehetséges, hogy előzetes tájékozódásunk, információink hasznosnak bizonyulnak,de semmilyen elmélet sem helyettesítheti az út megtételét. Az ezotéria mint út s a puszta ténygyűjtés különbségét akartuk megvilágítani. Az ezotéria olyan célhoz vezet, amelyet csak akkor érhetünk el, ha útra kelünk.
Ezt tévesztik szem elől azok az embertársaink, akik, bár teli torokból hirdetik, hogy az ezoterikus világkép mellett állnak, de még fél lábbal sem léptek rá az ezotéria útjára. Ezen az úton járni azt jelenti, hogy felismeréseinket, még a legkisebbet is, azonnal át kell helyeznünk a valóságba. Saját életünket, a dolgok átélését, magatartásunkat folyamatosan változtatjuk, így magunk is változunk, megújulunk.
Röviden: az ezotéria maga a fejlődés.
Felismeréseinket tehát szükségképpen át kell ültetnünk a valóságba; ez azt jelenti, hogy az ezoterikus tanok köteleznek. A funkcionális tudományok nem kötelezik semmire művelőiket. Egy vegyész manapság szenzációs felfedezést tehet, ugyanakkor nyugodtan verheti a feleségét, pereskedhet a bátyjával, szidhatja a társadalmat és így tovább. Kémiai felfedezése nem érinti életét és magatartását. Teljesen másként van ez a legcsekélyebb ezoterikus „felfedezés” esetén. Ennek közvetlen hatása van a lét minden területére, ez szükségképpen megváltoztatja a világhoz való viszonyunkat, egyes szokásainkat azonnal hatálytalanítja. Ha valaki például valóban megértette, mi az asztrológia, az soha többé nem fogja a külvilágban keresni a vétkest, nem fog pereskedni és így tovább. (Hangsúlyozzuk, hogy az asztrológia üzletszerű művelése és az asztrológia valódi megértése két nagyon különböző dolog. Sajnos, e kettő ritkán esik egybe.)
Az exoterikus külvilág azért harcol olyan szenvedélyesen az ezoterikus igazságok átszivárgása ellen, mert tudat alatt pontosan érzi, hogy az ezoterikus út kötelez.
Az emberek szívesen elfogadnak minden új felfedezést, amíg az funkcionális jellegű, s így semmire sem kötelez.
Az ezotéria mint út
Miután meglehetősen világosan elhatároltuk magunkat mind a tudománytól, mind a parapszichológiától, forduljunk végre az ezoterikus út felé. Ennek az útnak a célja az emberi teljesség, a bölcsesség megtalálása, a polaritás legyőzése, az Istennel való egyesülés; az Unio Mystica, a kémiai menyegző, a kozmikus tudat elérése. Ezek a fogalmak az emberi út végcélját próbálják körülírni.
Ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, meg kell ismernünk az univerzum törvényeit, s meg kell tanulnunk, hogyan értsük meg őket. Gyarapodó felismeréseink nyomán meg kell változnunk, tudatosabbá kell válnunk, hogy valódi feladatunkat és célunkat világosabban megértsük. Igen hasznos, ha egy ilyen úton vannak tájékozódási pontok, útmutatók és útjelző táblák, amelyek az egyes kereszteződésekben felvilágosítanak, eligazítanak bennünket, hogy merre is menjünk tovább. Ilyen segédeszközök az ezoterikus technikák és diszciplínák, sok van mindkettőből.
Említsük meg példaként itt a legfontosabbakat: asztrológia, kabbala, tarot, alkímia, mágia, jóga, meditáció, Ji - Csing. Ezek a diszciplínák azonban semmiképpen sem öncélúak, hanem a tájékozódásban segítenek, útmutatók utunkon.
Gyakran esünk abba a hibába, hogy leragadunk egy útjelzőnél, ahelyett, hogy utunkat követnénk. Ezt teszik azok, akik csak az asztrológiára, vagy csak az ingára esküsznek. Van egy sereg olyan specialista, aki azt képzeli, hogy saját területén már meg is találta a kulcsot a világ problémáinak megoldásához. Ezek az emberek, sajnos, megrekednek kedvenc útmutatójuknál, és így saját magukat akadályozzák abban, hogy az úton továbbhaladjanak.
Pedig az ezoterikus diszciplínák feladata éppen az, hogy a régi rögződésektől megszabadítsanak: csak hogy éppen ők igen gyakran választott útmutatójukhoz tapadnak. Azt hiszik tehát, hogy továbbjutottak, s nem veszik észre, hogy csak a rögződés tárgya változott meg.
Ehelyütt szóljunk még az ezotéria keleti és nyugati technikáiról. Minden ezoterikus fejlődés végpontja az igazság megismerése. Igazság csak egy van. Ennek az igazságnak az elérését a különböző korokban és kultúrákban különböző módszerek szolgálták. Ezek – segédeszközként – egyformán jók és használhatók. Ennek ellenére azt kell mondanunk: mindenki saját kultúrája rendszereihez és szimbólumaihoz áll a legközelebb. Egy nyugati ember számára sokkal nehezebb s rendszerint jóval tovább is tart a Kelet útmutatásait követve célhoz érni.
Ezt csak azért említem meg, mert napjainkban nagyon divatosak a keleti vallások és ezoterikus rendszerek. Ezért aztán nehéz észrevenni, milyen gazdag a választék itt Nyugaton ezoterikus módszerekből.
Az ezotéria egyidős az emberiséggel. Mindig volt és mindig lesz. Kezdettől fogva őrzi mindazt a tudást, ami az emberek számára az univerzumról hozzáférhető. Tanításai függetlenek az időtől, sosem kell korrigálni, vagy modernizálni őket, hiszen nem öregszenek el.
A modern tudomány nem érti, hogy minden tudás mindig jelen van. Abban a tévhitben él, hogy minden felfedezéssel közelebb kerülünk az igazsághoz, s csak idő kérdése, mikor fogunk „mindent” tudni. Ezoterikus szemmel nézve mindez éppen fordítva van. A tudás mindig jelen van, de az embernek kell fejlődnie ahhoz, hogy felismerhesse.
Lássunk egy példát: Homérosz költeményei igen régóta megvannak, de a gyermeknek, tanulnia kell az iskolában, és lassan odáig fejlődnie, hogy e költeményeket képes legyen elolvasni és meg érteni. A gyermek számára nincs jelentősége annak, hányan olvasták előtte Homéroszt, ő először olvassa, pedig évezredek óta olvasható.
Thorwald Dethlefsen: A sors mint esély
Kapcsolódó bejegyzések:
Filmek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése