Tanár akartál lenni? Vajon nem azért-e, hogy először a magadban rejlő infantilis, felelőtlen, tudatlan gyermeket fölneveld?
Zenész akartál lenni? Nem azért-e, hogy füled képessé váljék a Logosz ibolyántúli, infravörös, kozmikus ultrahangját, a "Legyen!" teremtő jelentőségének értelmét meghallani?
Festő akartál lenni? Vajon nem magasabb tudatod kíván-e bevezetni vele a szimbólumok nyelvébe, amely a lét háromsíkú valóságát tartalmazza? Az álmok képnyelven beszélnek. Tudod-e, hogy a festőt az ősi Egyiptomban "Sinecknek", Megelevenítőnek nevezték, mert akit vagy amit lefestettek, azt megkötötte és életre keltette?
Arról nyilván tudsz, hogy az írás ősformája a mágikus kép. Foglalkozol-e álmaiddal azzal a bizonyossággal, hogy azok saját képtáradból kiemelt világnyelven beszélnek hozzád? Tanulod-e sorosod kulcsait tartalmazó nyelv üzeneteinek megfejtését?
A festőművész a vásznán kívül hozza létre alkotását. A szobrász kőből fejti ki remekműveit. Miért felejted el néha, hogy a teremtő, alkotó benned dolgozik sorsvésővel, tüzes színeket osztó ecsettel, csiszolókoronggal, s művének te vagy a Príma Matériája, nyersanyaga, alkímiai tégelye, amely szenvedések parazsán nyugszik. Miért lázadsz az ellen, hogy isteni remekművet formál belőled, s a széttört tégelyből szárnyas titánforma röppen fel, akinek lényében a Bölcsek Köve szikrázik?
Tudod-e, hogy a realitás mulandó tárgyai mind magukban rejtik lelki-szellemi céljuk jelbeszédét és eszközeit? Elegendő szívósságot, erőt veszel-e vissza hétköznapjaid relatív idejéből, hogy e halhatatlan üzeneteket megfejtsd és gyakorlattá tedd életed minden percében?
Író szerettél volna lenni? Ugye nem vonod kétségbe, hogy mindaz, ami körülvesz, és saját életed is félbehagyott történet, olyan rejtvény, amelyeket még nem tudtál megfejteni? Nem volna-e a legfontosabb dolgod, hogy egy írásműben saját léted rébuszának értelmét keresd, s a cselekmény Aradné fonalát követve megtaláld végre halhatatlan otthonod?
Színész szerettél volna lenni? Nem tagadhatod önmagad előtt, hogy a saját szerepeid kívánod végigjátszani, esténként mindazt kiélni, amire kíváncsi vagy. Érzed-e a leküzdhetetlen ingert rá, hogy e szerepekben örülni, sírni, dühöngeni, intrikálni, koldulni, koronát viselni, fiatal, gyönyörű, vén és bölcs álarcokat cserélni, újra és újra feltámadni tudj, hogy maszkjaidtól, jelmezeidtől megszabadulj végül?
Pap szerettél volna lenni? Talán sok a vezekelni valód és névtelen bűntudatod olyan tettekért, amelyek emlékét a tudatlanodban áthoztad a jelen inkarnációdba? Nem sikerült reverendát vagy apácaköntöst öltened? Akkor miért prédikálnád másnak azt, amit nem puritán, fanatikus, önsanyargató, védett elvonultságban, hanem a nyüzsgő világ brutális konfliktusai, kísértései között neked kell helyes módon megvalósítanod?
Orvosnak készültél? Kétséges lehet-, hogy előbb a saját lelkedet kell meggyógyítanod ahhoz, hogy mások testét, lelkét sikeresen kezeld?
Pszichológiát tanultál? Képesítésed van róla? Hogyan lehetnél embertársaidnak gyógyítója, ha a saját tudattalanodban lappangó ösztön-lényként sem ismered, amelyeken keresztül páciensed szenvedély-vírusai megfertőzhetnek?
Emlékeztetni szeretnélek rá, hogy csak az önmaga fölé emelkedő ember léphet ki a világ erkölcsi, gazdasági és ökológia kataklizmájából, de saját karmája - sorsa - bilincseiből is.
Megvan-e a szándékod a szüntelen tanulás, fanatizmus és egzaltáció nélküli megismerés elnyerésére? Főként van-e kitartásod hozzá?
Forrás: Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája (Édesvíz 2002)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése