A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodás okozza a szenvedést. A gondolathoz való ragaszkodás azt jelenti, hogy elhisszük, a gondolat igaz, anélkül, hogy megvizsgáltuk volna. A hiedelem egy gondolatot jelent, amelyhez gyakran évek óta ragaszkodunk. Sok ember azonosul azzal a valakivel, akiről a gondolatati azt állítják, hogy az - ő. Mondod azt magadnak, mikor reggel felébredsz, hogy "Azt gondolom, ma nem fogok gondolkodni?" Túl késő: Már gondolkozol! Csak megjelennek a gondolatok. Kilépnek a semmiből és visszamennek a semmibe, mint ahogy a felhők mozognak az üres égbolton. Azért jönnek, hogy áthaladjanak, nem azért, hogy maradjanak. Nincs bennük semmi káros, míg igaznak nem hisszük őket, és nem kezdünk el hozzájuk ragaszkodni. Soha még senki nem volt rá képes, hogy kontrollálja a gondolatait, még akkor sem, ha vannak emberek, akik történeteket mesélnek róla, hogyan sikerült nekik. Én nem megszabadulni próbálok a gondolataimtól - megértéssel fordulok feléjük, és akkor ők hagynak el engem. A gondolatok olyanok, mint a szellő, mint a levelek a fákon, mint az esőcseppek hullása. Feltűnnek, megjelennek - és ha megvizsgáljuk őket, megbarátkozhatunk velük. Veszekednél egy esőcseppel? Egy esőcseppben nincs semmi személyes, és ugyanúgy nincs semmi személyes a gondolatokban sem. Ha újra felbukkan egy egykor fájdalmas koncepció, melyet már megértéssel megvizsgáltál, lehet, hogy legközelebb érdekesnek fogod találni. Ami korábban rémálom szokott lenni, most már csak érdekes. A legközelebbi alkalommal, ha felbukkan, lehet, hogy már mulatságosnak találod. Végül tán észre sem fogod venni. Ez az ereje annak, ha szereted azt, ami van.
Byron Katie: Négy kérdés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése