Nincs távolság közöttünk. Ám erre csak fokozatosan ébredünk rá. Spirituális értelemben véve van egy időszak, amikor többnyire egyéni tudatunkban élünk, és magunkat teljesen elkülönültnek látjuk másoktól. Ez a gyökércsakra fejlődésének szintje, amikor a túlélésre összpontosítunk. Úgy érezzük, túl kell élnünk, ha kell, akár egyedül. Végül elfogadjuk, hogy egy csoport részei vagyunk. A családhoz, barátokhoz, társunkhoz fűződő kapcsolataink mellett, a csoport akár olyan nagy is lehet, mint az emberi faj. Ezt a szintet csoport-tudatosságnak nevezzük. Azután a tudatosság egy magasabb szintjére lépünk, melyet Krisztus-, Buddha vagy egység-tudatosságnak nevezünk, ahol átérezzük az élet forrásához, valamennyi életformához és az univerzum egészéhez fűződő kapcsolatunkat. Amikor elérjük ezt a szintet, felismerjük bensőséges kapcsolatunkat minden létezővel - megértjük, hogy semmi nem létezik a bolygón, amihez ne fűzne bennünket bensőséges kötelék - legyen az ember, állat, növény vagy ásvány - beleértve természetesen a földet és a bolygót körülvevő légkört is. Órási örömmel és csodálattal tölt el bennünket, amikor ennek a tudatára ébredünk, és hatalmas felelősségérzettel is, hiszen megértjük, hogy minden tettünk egyes dolgokra hatást gyakorol az univerzumban. És amint mindenre hatást gyakorolhatok egy suttogással, minden hatást gyakorol rám is, ha hagyom. A tudatosság e szintjén megértjük, hogy sem tér, sem idő nem választ el bennünket egymástól. Az univerzum egyszerűen csak van, a most örök pillanatában.
Nincs valódi űr körülöttünk, lényünk kinyúlik az univerzumba, finomtesteink fizikai testünk előtt járnak, és hatást gyakorolnak mindenre körülöttünk. Energiatestünk találkozik és elvegyül másokkal, érzékel, jeleket ad, és előkészíti előttünk az utat azzal, hogy információkat nyújt rólunk. Megálltál már valaha a most pillanatában? Észrevetted, hogy mindegy, milyen nyugodt és mozdulatlan vagy, folyamatosan továbbmozogsz? Testünk kémiai reakciók millióit hajtja végre, sejtjeink születnek és indulnak növekedésnek, miközben más sejtjeink életük végére érnek, és visszajutnak az anyagcsere körfolyamatába. Folyamatos mozgásban vagyunk. Körülöttünk hasonló tevékenység zajlik, melyet soha nem lehet elcsendesíteni. És mégis, ismét megállunk és körülnézünk, azt vesszük észre, hogy még mindig a jelen pillanatában vagyunk. A paradoxon éppen az, hogy jóllehet semmilyen élő dolgot nem tudunk megakadályozni szüntelen mozgásában, folyamatosan a végtelen pillanatban vagyunk. Minden egyes dolog, mely létezett, amikor olvasni kezdted ezt a mondatot, már meg is változott. A "halál" nem vált ki zavart, nem idéz elő szüntet, nem okoz kihagyást a pillanat szívének ritmusában, minden halad tovább. Soha nem ragadhatjuk meg a következő pillanatot, és soha nem követelhetjük vissza az utolsót. Ami elmúlt, nincs többé. Egyedül ez a pillanat létezik - most.
Ahogyan ez a pillanat végtelen, végtelen a tér is, amelyben ülve éppen e sorokat írom hozzád. És ahogyan itt vagy ebben a pillanatban, itt vagy ugyanebben a térben is. Itt van fizikai és energiatestem, tengernyi molekula veszi körül, és valahol, közel hozzám vagy távol tőlem, ott vagy te. A te aurád is elkeveredik az univerzális energiamezővel, és a közöttünk lévő rezgések összekapcsolnak bennünket; mindegy, mekkora fizikai távolság van közöttünk. Nincs üresség, csupán folytatása van mindennek, ami létezik. Tehát bármit teszek is ebben a végtelen térben és végtelen mostban, ahol te és én egyáltalán nem vagyunk elválasztva egymástól, azt veled teszem, és magammal is. Aki ebben a térben létezik, akár szeretem, akár gyűlölöm, arra hatást gyakorolok minden tettem. Akár boldog vagyok, és édes szeretetet sugárzok a világba, akár haragos vagyok, és a keserű neheztelés energiáit bocsátom ki magamból, mindent megérintek vele. Halk suttogásom vagy velőtrázó sikolyom, gyöngéd simogatásom vagy karom heves mozgása a levegőn keresztül, ahogy lesújt valakire, megmozgatja a teret, és dominó-effektusként mindenre hatást gyakorol. Azután pedig, mint egy univerzális bumeráng, visszatükröződik az univerzumból, és visszatér hozzám, hogy rám is hatást gyakoroljon. Ennélfogva nem egyének vagyunk, nem is pusztán csoport, hanem bensőségesen és megmásíthatatlanul össze vagyunk kapcsolódva, nem csupán egymással, de minden létezővel.
Dr. Brenda Davis - A szívcsakra megnyitása (részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése