A szenvedésnek egyetlen módja létezik: mikor elhiszünk egy gondolatot, mely harcba száll azzal, ami van. Ha az elme igazán tiszta, akkor az, ami van, megegyezik azzal, amit akarunk. Ha azt szeretnéd, hogy a valóság különbözzön attól, ami van, az olyan, mintha elkezdenéd a macskát ugatni tanítani. Próbálkozhatsz és próbálkozhatsz, és a végén a macska fel fog nézni rád és azt mondja, "miau". Azt akarni, hogy a valóság más legyen, mint amilyen, reménytelen.
És aztán, ha odafigyelsz, észre fogod venni, hogy naponta több tucatszor ilyesmiket gondolsz, mint: "Az embereknek kedvesebbnek kellene lenniük". "A gyerekeknek jól nevelten kellene viselkedniük."."A férjemnek/feleségemnek egyet kéne velem értenie." "Soványabbnak kéne lennem (vagy csinosabbnak, vagy sikeresebbnek)". Ez az a gondolkodási mód, amikor azt akarjuk, hogy a valóság más legyen, mint amilyen. Ha azt gondolod, hogy ez eléggé deprimáló, igazad van. Minden stressz, amit átélünk, onnan származik,hogy harcolunk azzal, ami van. Sokan mondják: "Az erőtlenné tenne engem, ha nem harcolnék azzal, ami van. Ha egyszerűen elfogadom a valóságot, passzív leszek. Elveszteném a cselekvésre való késztetésemet."
Egészen biztosan tudhatod,hogy ez igaz? Melyik gondolat tesz erőtlenebbé? - "Bárcsak ne veszítettem volna el a munkám" vagy "Elveszítettem a munkám, mit tehetek most?"
Az, ha valamiről azt gondoljuk, nem kellett volna, hogy megtörténjen, meg kellett történjen. Meg kellett történjen, azért, mert megtörtént, és a világ minden gondolkodása nem tud ezen változtatni. Ez nem azt jelenti, hogy helyeseld vagy ünnepeld. Ez csak azt jelenti, hogy képes vagy a dolgokat ellenállás vagy belső harcaid zavarodottsága nélkül látni. Senki nem akarja, hogy betegek legyenek a gyerekei, senki nem akar autóbalesetet átélni; de ha ezek a dolgok megtörténnek, hát hogyan is támogathatna bennünket az ellenük való mentális harcunk? Csinálhatnánk mi ezt jobban is, ha tudnánk, hogyan hagyhatnánk abba. Én szerelmese vagyok annak, ami van, nem azért, mert spirituális vagyok, hanem mert fáj, ha harcba szállok a valósággal. Onnan tudhatjuk, hogy a valóság úgy jó, ahogy van, mert ha harcba szállunk vele, megfeszülünk és frusztráltak leszünk. Nem érezzük természetesnek és kiegyensúlyozottnak magunkat. Ha megállítjuk a valósággal való ellenkezést, egyszerűen, áramlóan, kedvesen és fájdalommentesen tudunk cselekedni.
Byrone Katie: Négy kérdés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése