A problémáim nem egyebek, mint a tudatalattimban visszajátszódó emlékek. A problémáimnak nincs köze senkihez, semmilyen helyhez vagy helyzethez. Ezek a problémák "panaszolt panaszok", ahogy azt Shakespeare az egyik szonettjében költőien megfogalmazta.
Amikor azt tapasztalom, hogy az emlékeim problémákat játszanak vissza, van választási lehetőségem. Választhatom azt, hogy továbbra is kötődöm hozzájuk, vagy megtehetem, hogy az ISTENIHEZ folyamodok, hogy átalakítással szabadítson meg tőlük. Az elmémet így vissza tudom állítani eredeti, nulla, üres állapotába. Az emléktelenség állapotába. Amikor mentesülök az emlékeimtől, akkor ISTENI ÖNVALÓM vagyok, ahogy az ISTENI létrehozott, pontosan saját maga hasonlatosságára.
Amikor a tudatalattim zéróállapotban van, olyankor időtlen, határtalan, végtelen és a halál sem érinti. Ha viszont az emlékek diktálnak, akkor elakad az időben, a térben, a problémákban, a bizonytalanságban, a káoszban, a gondolkodásban, a problémákkal való birkózásban, az ügyek kezelésében. Ha megengedem, hogy az emlékek uraljanak, akkor azzal lemondok elmém élességéről és az ISTENIVEL való harmóniámról. Nincs ráhangolódás, nincs inspiráció. Ha nincs inspiráció, nincs cél.
Amikor emberekkel dolgozom, mindig azt kérem az ISTENITŐL, hogy a tudatalattimban alakítsa át azokat az emlékeket, amelyek velük kapcsolatos érzékeléseimként, gondolataimként és reakciómként visszajátszódnak. Zéróállapotban az ISTENI ezt követően elárasztja a tudatalatti és a tudatos elmémet inspirációval, így a lelkem már ugyanúgy tapasztalhatja meg ezeket az embereket, ahogy az ISTENI tapasztalja meg őket. Az ISTENIVEL dolgozva a tudatalattimban átalakuló emlékek minden elme tudatalattijában át fognak alakulni. S nem csupán az emberek elméjében, hanem az ásványokéban, az állatokéban és a növényekében is, tehát a létezés minden látható és láthatatlan tartományában. Milyen csodálatos is felismerni, hogy a béke velem kezdődik!
dr. Ihaleakala Hew Len: Hoponoponó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése