A sikernek is vannak ciklusai. Időszakok, amikor bizonyos dolgok megjelennek az életedben, s te gyarapodsz; és időszakok, amikor eltűnnek a dolgok az életedből vagy megsemmisülnek, és neked el kell őket engedned ahhoz, hogy helyet teremts a felbukkanó újnak; hagynod kell, hogy megtörténhessen az átalakulás, a transzmutáció. Ha ezen a ponton görcsösen kapaszkodsz vagy ellenállsz, az azt jelenti, hogy nem vagy hajlandó együtt úszni az élet áramlatával, s ezért szenvedés vár rád. Szükség van a szétesésre ahhoz, hogy valami új kezdhessen növekedni. Az egyik feltételezi a másikat. A spirituális fölismeréshez nélkülözhetetlen a lefelé ívelő ciklus. Valamilyen szinten hatalmas kudarcot kell elszenvedned, illetve nagy veszteséget vagy fájdalmat kell átélned ahhoz, hogy a lelki dimenzió felé fordulj. Az is megtörténhet, hogy épp sikered válik számodra üressé és értelmetlenné, és így kudarcként szembesülsz vele. Minden sikerben benne rejlik a kudarc, mint ahogy a kudarcokban is ott lapul a siker. Ebben a világban - a forma szintjén - előbb-utóbb természetesen mindenki "kudarcot vall", és minden eredmény végül semmivé válik. Minden forma mulandó.
Mindemellett te nyugodtan lehetsz aktív, és élvezheted az új formák és körülmények manifesztálását, megteremtését, de többé már nem azonosul velük! Éntudatodhoz már nincs szükség rájuk. Nem ők az életed. Ők csak az élethelyzeted.
Egy-egy periódus időtartama néhány órától néhány évig terjedően bármennyi lehet. Vannak nagy ciklusok, és azokon belül kisebbek is. Sok betegség például abból születik, hogy az illető az alacsony energiájú ciklusával küzd, holott az létfontosságú a regenerálódása szempontjából. A cselekvés kényszere és a hajlam, hogy önértékelésedet és identitásodat olyan külsőségekből eredeztesd, mint az eredményeid, mindaddig elkerülhetetlen illúzió, amíg te az elméddel azonosulsz. Ez nehézzé vagy lehetetlenné teszi számodra, hogy elfogadd a nehéz időszakokat, és azokat is létezni engedd. A szervezet intelligenciája ilyenkor önvédelemből átveheti az irányítást, és betegséget teremthet, hogy megállásra kényszerítsen, és így a szükséges regenerálódás megtörténhessen.
Amíg egy állapotot elméddel még "jónak" ítélsz, akár valamilyen kapcsolatról, tulajdonról, társadalmi szerepről, helyről vagy a testedről van szó, addig az elme rátapad arra, és azonosul vele. A dolog boldoggá tesz, hatására jó érzés keletkezik benned, és az részévé válhat annak, aki vagy, illetve akinek gondolod magad. Ám semmi sem marad fönn ebben ebben a dimenzióban, ahol mindent fölfal a moly és rozsda! Vagy véget ér, vagy megváltozik, vagy ellentétes pólusba fordul át. Ami tegnap vagy tavaly még jó volt, hirtelen vagy fokozatosan rosszá válik. Ugyanaz az állapot, amely boldogító volt, ettől kezdve boldogtalanná tesz. A ma bősége holnapra üres "fogyasztásizmussá" válik. A boldog esküvő és nászút fájdalmas válásba vagy boldogtalan együttélésbe torkollik. Vagy valami eltűnik az életedből, és annak hiánya tesz boldogtalanná. Az elme nem tudja elfogadni, ha egy olyan állapot vagy helyzet megváltozik vagy eltűnik, amelyhez hozzátapadt, s amellyel azonosult! Görcsösen fog kapaszkodni az eltűnő dolgokba, és ellenáll a változásnak. Számára ez majdnem olyan, mintha valamelyik végtagodat akarnák amputálni.
Ez azt jelenti, hogy boldogságod és boldogtalanságod valójában egy. Csupán az idő illúziója választja külön ezeket. Ha nem állsz ellen az életnek, akkor a kegyelem, az ellazultság és a könnyűség állapotában vagy. Ez az állapot nem függvénye annak, hogy miként mennek a dolgok, jól vagy rosszul. Szinte paradoxon, mégis az tapasztalható, hogy ha megszűnik a formától való belső függőséged, akkor életed általános feltételei - a külső formák - hajlamosak órási mértékben javulni! Azok a dolgok, emberek, helyzetek, amelyeket boldogságodhoz szükségesnek tartottál, immár küzdelem és erőfeszítés nélkül érkeznek az életedbe, s te szabadon élvezheted és értékelheted őket - amíg tartanak. Persze ezek a dolgok is elmúlnak, a ciklusok jönnek és mennek, de a függőség megszűntével már nem él benned félelem a veszteségtől. Az élet nyugodtan áramlik. A valamilyen másodlagos forrásból származó boldogság sosem mély. Az csupán sápadt visszfénye a Lét örömének, annak az eleven lelkibéke-érzésnek, amelyre rálelsz, amint belépsz a nem ellenállás állapotába. A Lét túljuttat az elme poláris ellentétein, és többé már nem függsz a formától. Ha körülötted minden összedőlne és szétmorzsolódna, még akkor is lelki békét éreznél, mélyen, belül.
Minden belső ellenállást a negativitás valamilyen megnyilvánulásaként tapasztalunk meg. Minden negativitás ellenállás. Az ego azt hiszi, hogy a negativitáson keresztül képes manipulálni a valóságot, és megszerezheti, amit akar. Úgy gondolja, hogy ezen a módon magához tud vonzani valami kívánt állapotot, illetve meg tud szüntetni nemkívántat. Ha a "te" - az elme - nem hinne abban, hogy a boldogtalanság beválik, akkor minek teremtené meg azt? Természetesen a negativitás nem válik be, egyetlen haszna, hogy megerősíti az egot, ezért imádja. Ha már azonosultál a negativitás valamilyen formájával, onnantól nem akarod elengedni azt, és egy mélyen tudattalan szinten valójában nem kívánsz pozitív változást. Tanuld meg, hogyan érdemes elfogadni azt, ami van, s megadni magad a mostnak! Hagyd, hogy a Létre tanítsanak! Tanulj integritást: azt,hogy egy vagy, önmagad vagy, valódi vagy! Használd a negitivitást egyfajta jelként, amely emlékezetet, hogy légy jelen! Valahányszor azt veszed észre, hogy a negativitás megjelent benned, ezt ne tekintsd kudarcnak, hanem hasznos jelzésnek, amely ezt mondja: Ébredj föl! Gyere ki az elmédből! Légy jelen!
Eckhart Tolle: A most hatalma a gyakorlatban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése