2011. október 3., hétfő

A mesterré válásról


Szeretnénk megosztani veletek néhány információt a mesterré válásról. Ezek talán segítenek majd eloszlatni néhány félreértést a régi Földet jelképező spirituális elméletekkel kapcsolatban, és egyben magyarázatot is adnak néhány frusztráló jelenségre. 
Lemúriaiak figyeljetek!
A magas rezgésszinttel rendelkező, tiszta szándékú Emberi Lénynek nem kell szenvednie a bolygón. Isten tervei nem így szólnak. Nem kell szenvednetek ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyetek véghez a Földön. Egyáltalán nem kell. Eljárt az idő a régi elképzelés felett, miszerint a szenvedés valamiképp meghozza gyümölcsét. 
A magas rezgésszinttel rendelkező, magukat fényküldötteknek nevező Emberi Lények képesek maguk mögött hagyni a félelmeket és a szomorúságot, mert a bölcsesség fénye világít bennük. 
Talán úgy érzed, hogy fájdalomban és szenvedésben kell élned ahhoz, hogy a szent úton haladhass és segíthess a bolygónak. De ennek nem ez a módja. Ne keverd össze ezt az információt azzal, amit azokról mondtunk nektek, akik azt választják, hogy mások fejlődését segítendő feláldozzák ezt a kifejeződésüket (a halált) választják. Az egy mások forgatókönyv. Most azokról beszélünk, akik azt hiszik, hogy földi létük ideje alatt a tartós szenvedés állapotában kell lenniük, és hogy ez az "életfeladatuk" része. Ez igazán ironikus, hiszen ezeknek az embereknek valójában pont az lenne az életfeladatuk, hogy megtanuljanak kilépni a fájdalmakból és a szenvedésből!
Az "Istenért való szenvedés" gondolata az Embertől származik. A fátyol túloldaláról kapott valódi üzenetekben sose hallhattok ilyet. Ennek pont az ellenkezője a helyzet. Ezt is az Emberek találták ki, és még be is illesztették szent iratok szövegébe, azért, hogy hatalmat gyakorolhassanak a többi Ember felett. Ez soha nem tartozott az igaz spirituális üzenetek közé. 
Te is az angyalok családjához tartozol, és a barátom vagy. Ismerlek, hiszen örök életű vagy mindkét irányba (Kryon ezzel fejezi ki, hogy létezésednek nincs se kezdete, se vége). El tudod képzelni ezt angyal-angyal közötti köteléket? Kezded már érteni, mennyi szeretet és tervezés rejlik ittlétedben? Amikor biológiai lényként a bolygó dualitásában élsz, a dolgokat nem angyali nézőpontból látod. Szinte megszakad a szívünk, mikor belegondolunk, hogy néhányan azt hiszitek, a spiritualitás velejárója a szenvedés. Talán éppen itt az ideje, hogy felülvizsgáld ezt az elképzelést. Valóban. Ezek a kihívások lehetnek olyanok, melyekről úgy gondolod, hogy megállapodásod részét képezik, de a bolygó dualitásában való létezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy szomorúságban kellene élned. Meghívásunk az örömre szól. Az igazi kihívás pedig: Vajon tudsz-e maradni még a kihívások idején is? Ha igen, akkor éppen ez az öröm lesz majd a szóban forgó kihívás megoldásának katalizátora. Így működik az új energia!

Kryon: Új gondviselés 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése