Az előző lecke során megígértem nektek, hogy megmutatok egy utat az élet, a ti életetek teljessé tételére az érzékelési módjaitokon keresztül. Ehhez tudnotok kell azt, hogy mindaz, amit a földön megtapasztaltok, mindaz a mód, ahogyan ezt megtapasztaljátok, egyedülálló az univerzumban. Vannak a földön kívül más, hasonló jellemzőkkel bíró, a ti világotokhoz hasonló fizikai létezési formák, de a föld az a speciális hely, ahol a létezők egy olyan módon képesek megtapasztalni önmagukat, amire ebben az egész univerzumban nincsen példa. (Ha kételkedsz a szavaimban, bátran tedd meg, de amit állítottam, annak a megvizsgálásához tudnod kell, hogy ennek a fajta szénalapú, oxigénre és széndioxidra utalt létezési formának a kialakulásához olyan speciális körülményekre volt szükség, ami magában foglalt számos olyan tényezőt, ami máshol nem lelhető fel. A tudósaitok folyamatosan dolgoznak más hasonló alapokon nyugvó létezési forma fellelésén a világegyetemben, eddig nem sok sikerrel. El fog jönni hamarosan az ideje, amikor találtok más fizikai létezésre utaló jeleket több égitesten, de rá fogtok jönni a kutatásaitok révén, hogy miért van az, hogy csak a Föld nevű bolygón van hasonló élet, miért nem alakult az ki máshol ilyen módon.)
Ennek a sajátos, egyedi megtapasztalásnak az az alapja, hogy ti rendelkeztek egyedül azzal a fajta testtel, ami arra van berendezkedve, hogy önmagán, tehát a testen keresztül érzékelje a valóságot. Mondok egy példát. Én egy ötödik dimenzióban élő létező vagyok, ezért a ti szemetek által láthatatlan vagyok; ezért sokan azt gondolnátok, nem is rendelkezem testtel. Ez nem igaz, nekem ugyanolyan testem van, mint nektek, csak más rezgéssel rendelkezik, ezért számotokra a fizikai érzékszerveiteken keresztül nem érzékelhető. Ám a testem nem funkcionális, tehát nem arra szolgál, hogy általa tapasztaljam meg az én ötödik dimenziós valóságomat, inkább úgy kell értelmeznetek, mint egy energetikai burkot, amin a magam módján képes vagyok változtatni, de nem ezen keresztül tapasztalom meg a valóságomat.
Na mármost a te tested teljesen máshogyan működik: neked az a szubjektív érzeted, hogy „bele vagy bújtatva” ebbe a testbe, amin keresztül tudsz csak kapcsolatba lépni az általad külvilágnak érzékelt valóságoddal. Ez persze koránt sincs így, ám neked ez az illúziód, és ezért kialakult benned az a megkülönböztetés, hogy mi az, ami benned van és mi az, ami rajtad kívül. Ezt úgy kell néznetek, mintha egy házból néznél ki az utcára, és miután te a házban vagy, az utcát csak és kizárólag az ablakon keresztül tudod észlelni; ami voltaképp egy hatalmas illúzió – mármint az, hogy az utca van kint, te meg bent –; hiszen az utca tőled függetlenül is létezik, és ha te az utcán állnál, akkor közvetlenül képes lennél azt megtapasztalni és már nem tudnád azt mondani rá, hogy kint vagy bent. Miért mondom ezt, és miért hoztam fel ezt a példát, drágáim? Azért, hogy megmutassam számotokra, hogy ha képesek lennétek kvázi önmagatokból kilépni, „kimenni az utcára”, akkor egy más típusú tapasztaláson mennétek keresztül itt a földön. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Vegyünk megint egy hétköznapi példát! Elmész egy elegáns étterembe vacsorázni a kedveseddel. Te egy tenger gyümölcsei tálat rendelsz kellemes fehérbor kíséretében, míg partnered egy báránysültet finom mártással és burgonyával. Kihozza a pincér az ínycsiklandozó fogásokat, és ti elkezdtek enni. Te a tenger gyümölcseit a saját, tested által meghatározott érzékszerveiden keresztül vagy képes értelmezni: érzed az illatát, az ízét, az aromáját, a hőmérsékletét, sőt még a textúráját is az ételnek. Ám ez pontosan az az érzékelési forma, amikor az ablakból nézel az utcára. A partnered is a maga fogását csupán az ő teste által meghatározott módon érzékeli, tehát ő is a házból tekint ki az utcára. No most tisztában vagyok vele, hogy ebben a pillanatban merül fel benned a kérdés: „Drága, Adamus, már megint miket hordasz itt össze! Hát hogy máshogy tudnék egy ételt megízlelni, mint a saját számon keresztül, hát a bőrömből már csak nem tudok kibújni! És nem is értem, Adamus, miért kellene egyáltalán kibújnom?” Válaszolok, mégpedig tovább göngyölítve a vacsora történéseit, továbbvíve ezt a példát. Tegyük fel, számodra tökéletes választás volt a tenger gyümölcsei, ízletes, friss, kellően könnyű és frissítő eledel, ám partnered megjárta a báránnyal, mert el van sózva, rágós, és a burgonya sem sült meg kellően. Nos, ebben az esetben mi történik? Az, hogy amíg számodra az ízletes étel egyfajta kielégülést okoz, a partnered számára nem, s nem csak hogy az érzékei által az agya nem képes egy pozitív visszacsatolásra, hanem még éhen is marad. Tehát ekkor te egy megelégedettségi állapotba kerültél, míg a partnered egy „megelégedetlenségi” állapotba. Na és most jön az a tényező, drágáim, amit ha figyelembe vesztek, többet nem fordulhat elő veletek, hogy a terített asztaltól éhesen álltok fel. Tegyük fel ugyanis, hogy partnered erre a rágós és elrontott ételre egy más módon tekint, és mindjárt minden megváltozik. Nem, nem az étel lesz finomabb, de valami változik. Ha ő képes ebben a pillanatban megtenni azt, hogy ezt az ételt nem az öt érzékszerve általi módon érzékeli, hanem ezt az érzékelést kiterjeszti egy általános, egységes formulába, az megváltoztatja az étellel kapcsolatos észlelését.
Ennek az ételnek ugyebár van hőmérséklete, van látványa, van illata, van íze, van textúrája stb. Most ha ezeket külön-külön érzékeli és ebből alkot egy egységes képet, akkor bizony a textúra rágósnak bizonyul, a hőmérséklet túl hideg, az íze inkább csípős, mint kellemes, és az illata is kissé fanyar. Ám ha ő képes minden, ebben a folyamatban résztvevő érzékszervét egyszerre bevonni az észlelési folyamatba, akkor az azt eredményezi, hogy nem különíti el az egyes elemeket, nem érzékeli külön a hideget, a csípősséget, a rágósságot, hanem az étel megkóstolásának pillanatában egy egységes érzete lesz. Ettől még a hús rágós és csípős marad, de történik valami érdekes: az egységes észlelés folytán ezek a tényezők elveszítik a jelentőségüket, mégpedig azért, mert amíg ezek az észlelések szegregáltan, elkülönülve kerültek az elméjébe, ami egységesnek tekintve értelmezte azt a maga módján, addig ebben az utóbbi esetben ennek az egységes észlelésnek a folytán – miután nincsenek elkülönítve az egyes jellemzők – a különböző érzékelések közti átmenetek is érzékelhetővé válnak és az egységes képet módosíthatják. Megérzi a partnered egy ilyen érzékelés folytán azokat az aromákat, azokat az eddig nem észlelt apró finomságokat is, amiket a szétkülönített észlelés folytán nem volt képes, mert azoknak a legfőbb elemeire fókuszált, még ezen szétválasztottságon belül is. Megérezhet ilyenkor egy-két nem is annyira domináns fűszert, megérezhet egy kis édeskés ízt a burgonyában – és sorolhatnám. S bár az étel nem lesz ettől számára kedvére valóbb, ám biztos nem marad éhen, mert az eddig élvezhetetlennek tűnő vacsora már elviselhetővé vált.
S bár kissé fals a példa, ha szigorúan nézzük, ám azért bátorkodtam mégis előhozakodni vele, mert rávilágít valami fontos dologra, amit sokan közületek nem tudnak.
Amikor érzékeled, észleled a valóságot, ezt az öt érzékszerveden keresztül, ezen érzékszervek elkülönítésével végzed. S bár az agyad a strukturáló, rendszerező funkciója révén ebből egy egységes képet alkot, mégis valahol ez az elkülönültség megmarad, és ezáltal az olyan apró finomságok, amik az érzékszervek átfedésénél találhatóak, számodra nem válnak érzékelhetővé. Azonban ha képes vagy arra, hogy az érzékszerveidet ne elkülönítve használd, hanem egyfajta egységes módon, az egy teljesen másfajta, teljesebb érzékelést eredményez. Hogy kell ezt megtenni? Nagyon egyszerű, csak gyakorlás kérdése az egész. Válassz egy tetszőleges tárgyat és ülj le elé! Először nézd meg, majd tapintsd meg, majd bátran (ne szégyelld magad, senki sem lát) ízleld meg, majd próbálj valamilyen módon hangot kelteni általa, és a végén szimatold meg! Most keletkezett az elmédben egy egységesnek tűnő kép erről a tárgyról. Most várj egy-két percet, majd megint ülj le a tárggyal szemben és próbáld meg a következőket – és ha az elméd tiltakozik, engedd ezt meg neki – de folytasd a feladatot: Próbáld meg az ujjaiddal megérezni a tárgy ízét! Próbáld meg hallani a felületét! Próbáld meg látni a hangját! Próbáld meg kitapintani az illatát és próbáld meg megszimatolni a látványát!
Elsőre ez nagyon blőd feladatnak tűnhet, és belátom, hogy ez számotokra akár riasztóvá is teheti ezt a gyakorlatot, de ha elég merészek vagytok, hogy ezt megpróbáljátok és elég elszántak, hogy kellő ideig gyakoroljátok, nagyon érdekes tapasztalásban lesz részetek: a szemetekkel képesek vagytok érezni a hangot, az orrotokkal érzékelni a látványt, a bőrötökön keresztül érzékelni a tárgy illatát stb. Mindez azért van, mert a valóságotok nem más, mint energia. A valóság egy energia, amit ti az érzékszerveiteken keresztül feldaraboltok ingerekre, bejuttatjátok ezeket az ingereket az agyatokba, amely ezt az energiát egyfajta módon értelmezi, jelentést kapcsol hozzá és strukturálja. Ám az pusztán energia! És ha képesek vagytok ezt az energiát az érzékszerveiteken keresztül valóságos tárgyi világként érzékelni, akkor képesek vagytok energiaként is érzékelni; és akkor már ez a fajta megkülönböztetés elveszíti a jelentőségét, mert az adott valóságszelet energetikája egy adott jellemzővel rendelkezik és nincs széttagolva részekre, csak a ti érzékelésetek által. S akkor a látvány már könnyedén kapcsolható a hanghoz, a tapintás a szagláshoz és így tovább, mert egységében látjátok azt.
Ezzel a feladattal végül is nem tesztek egyebet, mint megtanítjátok az agyatoknak, hogy az egyes érzékszervek által észlelt ingert, amit ingerületként ő megkap, más területen bontsa ki, mint eddig. (Ugye azt tudjátok, hogy az agy csodákra képes: a balesetet szenvedett embereknél az elpusztult agyszövet funkcióját kellő gyakorlás során képes átvenni az agynak nem pont azért a területért felelős része is.) Tehát mi most egyfajta új kapcsolódást építünk ki az agyban, és ezzel létrehozhattok a magatok számára egy ugyanolyan rangú hatodik érzékszervet, mint a másik öt. És ez attól lesz ugyanolyan rangú, mert az agy ugyanúgy fogalmilag képes majd dekódolni az e „hatodik érzékszerveteken” át kapott információt, mint a többi érzékszerveitekét. Tudnotok kell, hogy ez lesz a legjelentősebb érzékszervetek, és minden olyan esetben képesek lesztek használni, amikor a hagyományos utak nem okoznak számotokra kellő kielégülést.
S ez hatalmas előrelépés, barátaim, ha ezt a bennetek lévő egységes érzékelési képességeteket előhívjátok, mert minden olyan érzékelés, ami eddig ehhez a látens érzékelésetekhez kötődött (nevezzük ezt megérzésnek, intuíciónak) „értelmet” nyerhet az elmétekben, fogalmakat tudtok hozzárendelni, képesek lesztek azt strukturálni, mert az egységes észlelés gyakorlásával az agyatokat megtanítjátok erre. És gondolom, azt nem kell hangsúlyoznom, hogy egy ilyen képesség kifejlesztése, tehát amikor az intuíciótok nem egy megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan valami lesz, hanem egy pontosan olyan módon érzékelő érzékszervetekké válik, mint most a szemetek, az milyen hatalmat ad számotokra, mekkora előrelépést nyújt számotokra a tudatos teremtési folyamatotok során.
A következő fejezetben szeretnélek titeket bevezetni oly módon ebbe a folyamatba, hogy végigjárunk együtt egy teremtési folyamatot lépésről lépésre, meglátva a teremtés buktatóit, azokat a csapdákat, amik miatt nem vagytok még olyan tudatos teremtők, mint szeretnétek.
Forrás: www.adamus-saint-germain.hu/com
Kép: Nicoletta Ceccoli
Adamus - Tudatos valóságteremtés sorozat korábbi részei
Adamus 2 - A valóságteremtés;
További kapcsolód bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése