2012. január 2., hétfő

Isteni Egységtudat




"Mivel Szent Rózsák vagytok, ti magatok vagytok a Szépség és a Koherencia, a Kegy és a Szenvedély. Mennyei Szeretet vagytok, Emberi Formában kiteljesedve."

Most kezditek kibontani a Rózsa első „szirmait” energiamezőtökben, és megformálni vagy megalkotni az aurikus „csillagkaput”, amely lehetővé teszi majd számotokra az „Egy” Kozmikus Fényének elérését, direkt módon is, és Kollektívaként is. Ahogy elkezditek formálni a Szépség ezen koherens mintáját energiatestetekben, úgy a Bolygó is elkezdte megalkotni csillagkapuját, a fölött a terület fölött, amelyet ti déli sarknak hívtok.


Ez a Rózsa, avagy a keleti hagyományban Lótusz, azért nyílik, hogy megalkossa a portált a Kozmikus Tudathoz, és úgy volt ismeretes az Ősök számára, mint a „Mennyei Ember” avagy Emberi Angyal „tervrajza”. Sok ősi spirituális praktika arra találtatott ki, hogy felemelje az energiát végig a fény-gerinccsatornán, hogy kinyissák a „virágok”, amely egy Szakrális Geometriai Portál, amelyet Rózsa Csillagkapuként emlegetünk.



És így, Szeretettek, az Élet Virágának Szent Rózsája az a Kozmikus Csillagkapu, amelyet most elkezdtek megalkotni, és „felfedezni” Lélekcsillag energiamezőtökben, ahogy ti és Bolygótok újjászülettek és újjástrukturálódtok, a Nagy Kozmikus Rózsává vagy Virággá. Ez a Geometriája a Harmonikus Csillagkapunak, amely lehetővé teszi majd végső emelkedéseteket a Kozmikus Szívbe és Elmébe, és az Új Föld teljes Alkotásába és Tapasztalatába."


(Mihály arkangyal üzenete Celia Fenn közvetítésében 2009. novemberében)





Solara 


Amikor a kettő Eggyé válik,
Az elkülönülés fátylai szétfoszlanak, és megmutatkozik
az Egy Szívbe olvadt Esszenciád természetes állapota.


Teljes feladást élsz át, ahogy egész valód kinyílik,
hogy a másikat a legteljesebb egységben öleld dimenzióról
dimenzióra, míg az Egység Új Oktávját el nem éred.


Itt rájössz, hogy igazán Egyek vagytok.
Az elkülönülés illúziójának nyoma sem marad.
Sejtjeitek és molekuláitok mind összeolvadtak.
Minden egyes lélegzeted csodálatos összhangban van
az Egy Lélegzettel.


Még az is, amit különálló formáitokként észleltek,
aaz is csupán az Egység Isteni Tükreként szolgál.
Ezeken keresztül fejeződik ki a bennünk rejlő Szent Egyesülés.


Többé már nem egyéni, különálló tudatként gondoltok magatokra
Mert mostanra közös tudatotok sokkal hatalmasabbá vált, mint
Arra külön-külön képesek lettetek volna.


A két tüzes Fényoszlop az Egy Szív hatalmas, ragyogó
máglyájává olvadt össze, amely magába foglal mindent.
A Mindent Körülölelő Szeretet Eggyé változtatja
a megosztottságot.


Ilyen hát a szolgálat, amire vállalkoztunk,
amit megtestesíteni sóvárgunk.
Szívünk Egy Szívként kíván verni,
hogy igaz formákat viselve,
A Szeretet Csodálatos Lényeiként,
az Isteni Gyönyör tüzén megtisztulva újjászülessünk!




Kapcsolódó bejegyzések linkjei: Valójában ez csak szeretetSpirituális valóság film; Hórusz szeme dokumentumfilm sorozat


A filmhez kapcsolódva az általam felhasznált cikkek: Mihály arkangyal 2009. novemberi közvetítése Celia Fenn által, valamint Solarától vett idézet a Csillagszülöttek című könyvből. Kérlek, ha átveszed ezt a bejegyzést, Te is minden forrást jelölj meg. Hálával és köszönettel! Kata) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése