2012. április 21., szombat

Az új Föld, ébredésben: Megtalálni a harmóniát és a szépséget




Tehát itt vagyunk a Napéjegyenlőség másik oldalán. Igen ez hatalmas energiaváltozást hozott, és azt is, ahogy elfogadtuk ezt az új energiaváltozást, amely el fog vezetni bennünk a decemberi fénykapuhoz és még majd tovább. Természetesen, Én személy szerint is nagyon örülök, hogy képesek voltunk megtartani ezt az energiát, minden szörnyű jóslat ellenére, és a pusztulás és a sötétség nem vált a valóságunkká. Hát ugye izgalmas, ahogy megérettünk a Föld Őrzőinek szerepére, és ahogy képesek vagyunk az egyensúlypontjainkat megtalálni magunkon belül, és ezt az egyensúlyt szintén képesek vagyunk megnyilvánítani a külvilágunkban is.



Mihály Arkangyal újra emlékezetet, bennünket arra, hogy az év első hatalmas összehangolódása a június 6-ai Vénusz Tranzitja felé közeledünk. A Vénusz Tranzit első, azaz beindító pontja 2004-ben volt*, és számos változást hozott maga után, melyeket meg is tapasztalhattunk az elmúlt években, és ezek készítenek fel bennünket a június 6-ai (megnyilvánító) erőpontra. A második Vénusz Tranzitot megindító erőponttól (2012. június 6.), azt várhatjuk, hogy még többen fognak emelkedni sorsukban, ahogy előrehaladunk ez év decembere felé. Vénusz a Naprendszerben testesül meg és a Szeretet, a Szépség és az Isteni Nőiség/Istennőiség rezgésével köt össze bennünket. Ebben az időszakban ezek az energiák fognak felemelkedni a Földön és kimutathatjuk, kifejezhetjük a Szerelmet, Szépséget az életünkben. Bármi, amik nem azonosak ezekkel az energiákkal, a felébresztő rezgésekkel, azok stresszt válthatnak ki bennünk, ezekben az időkben.



Lehet, hogy az elmúlt napokban egyfajta ingerültséget, sőt haragot is érezhettetek, szinte minden olyan dolgotokban, ami nincs összhangban a saját energiátokkal és szépérzéketekkel. Ezek a kibillent energiák mindig is ott voltak, de most sokkal jobban előtérbe kerültnek, ahogy a Vénusz harmonikus rezgései beérkeznek a Föld mezejébe és természetesen mindezeket megerősíti és kiterjeszti a Jupiter a tudatosságunkba. (Vénusz-Jupiter összehangolódás, együttállás a Bika csillagjegyében, a Halak csillagképében) Valójában az az igazság, hogy sokkal jobban, szorosabban összekapcsolódunk a Naprendszer energiájával., a magasabb csakráinkkal és a magasabb tudatosságunkon keresztül, és így egyre tudatosabbá válunk a Naprendszeren belül a Napunk/Solaris energiáinak áramlásával. Így most sokkal jobban átölelhetjük a Szépség és a Harmónia felénk áramló energiáit, de mindaz, ami nem ennek a rezgésnek felel meg az is sokkal jobban nyilvánvaló lesz a számunkra. Ezért is történhet meg ez az ellentmondásnak tűnő helyzet, hogy a szépség és a harmónia növekedése mellett egyre több kibillentséget érzünk, de ez csupán a kitágult nézőpontunk eredménye, hogy mi az ami nem harmonikus az életünkben.



Ez a jó hír azoknak különösen, akik az északi féltekén élnek, ahol a tavasz elején ezek a rezgések: mint a Szerelem és Szépség egyre inkább érzékelhetők lesznek az év előrehaladtával, különösen, júniusban a Vénusz tranzit idején.



A Szépség és a Harmónia energiájával való kapcsolódásra lesz szükségünk ebben az évben, ha át akarunk jutni a változásokon, egyensúllyal és örömmel, az érzéseinkkel. Erre a legalkalmasabb hely, természetesen a természetben van. Ahogy újra összekapcsoljuk az Isteni Női/Istennői energiával, önmagunkat és a világunkat, egyre jobban fel fogjuk ismerni, hogy az már ott van a természetben, amint összekapcsolódunk a természet mintáival és harmóniájával, és ekkor ugyanúgy kapcsolódunk össze az Istennő Teremtő Intelligenciájával és az Istennő Szeretetének megnyilvánulásával az egész teremtésben.



A Delfin Angyalok és Mesterek most még jobban velünk vannak, hogy segítsenek nekünk, hogy újrakapcsolódhassunk ezekkel a rezgésekkel, és Én (Diana Cooper), kidolgoztam erre egy segítő tervet, hogy hogyan hozhatják be az emberek az életükbe ezeket a segítő frekvenciákat, a zenén és a hangokon keresztül. Ezt a Tervet úgy nevezhetnénk: Az Új Föld Ébredésében: A Delfin Álmodása, és én örömmel közzé fogom tenni nagyon gyorsan nektek ezeket a zenéket és energiákat. Addig is megadok néhány gyönyörű zenét az Isteni Nőiség/Istennőiség és az Új Föld Szent energiáinak néhány gyönyörű zenéjét, ezen a helyen:






Forrás: New Earth Rising: Finding the Harmony and Beauty a message from Celia Fenn

Thursday, 22 March, 2012







© 2006-12 Celia Fenn és Starchild Global http://www.starchildglobal.com






* A kettős Vénusz Tranzitról az Idővonalból:

2004 - 2012.- VÉNUSZ TRANZIT



2004. JÚNIUS 8. – VÉNUSZ ÁTVONULÁSA

243 ÉVENTE A Vénusz 8 éven belül kétszer is áthalad a Föld és a Nap között.

8 Földi év, az 13 Vénuszinak felel meg, és a Vénusz ugyanazt az arcát 5ször mutatja meg.

(A FÖLD ÉS A VÉNUSZ 5SZÖR VÁLT CSÓKOT). Ez a Fibonacci haladványhoz mutat hasonlóságot: 5, 8, 13

A két bolygó harmonikus kapcsolatában az áthaladások, a férfi és női energiák szent házasságát jelentik.

(DP:309)







2004. JÚNIUS 8. A VÉNUSZ ÁTVONULÁSÁNAK AJÁNDÉKA.

130 évente nyílik meg 8 évre az ún. Vénusz-kapu. 2004-2012.Ez a Föld 8 éves és a Vénusz 13 éves közös energiaciklus-kombinációja a Nappal. (Ilyenkor úgymond retrográd a Vénusz és a Nap előtt halad át a Föld szemszögéből nézve.

A nyolcas szám adománya: a Fényközvetítők felelősségét szimbolizálja, önmagukkal szemben

(Kryon közvetítések: A Vénusz átvonulás ajándéka)





2004. JÚNIUS 6.

VÉNUSZ ÁTHALADÁSA A NAP ELŐTT

A maja naptár fontos eseménye, amely magasabb tudatosságba való spirituális belépés jelentőségét hordozza a bolygónak.

(BHC2:23)



2004. JÚNIUS 8. – 2012. JÚNIUS 6.



KETTŐS VÉNUSZ TRANZIT



Kiegyensúlyozza a férfi és női energiákat, az egyéni és kollektív tudatosságba.

Magába foglalja az egyedi és bolygószintű felemelkedés felgyorsítását.



(DC: 33)



2004. JÚNIUS 8. VÉNUSZ TRANZIT

2004 június 8-án a Vénusz bolygó közvetlenül a Nap és a Föld között halad el, amely egy ritka csillagászati esemény, mely párban történik, egymástól pontosan 8 év mínusz két nappal elkülönülve. Míg ezen tranzit[*] események kozmikusan elég közel vannak, a párokat több mint egy évszázad választja el. A következő lista a legutóbbi előfordulásokat sorolja fel (minden pár második tranzitja zárójelben található)

1518 (1526)
1631 (1639)
1761 (1769)
1874 (1882)
2004 (2012)

Harmadik dimenziós terminusokban, a Vénusz tranzit egy izgalmas planetáris fogyatkozás típus. Kirael mester tanácsadó birodalmában, a Vénusz tranzit egy mélyenszántó együttállása azoknak az energiáknak, amik mindig meg fogják változtatni földi valóságainkat. Tehát, mi a Vénusz tranzit kapcsolata Ferdinand Magellánnal, Mária Magdalénával, a túlmesterkedéssel, az Istennő Fénnyel és a tudatosságban történő Nagy Változással? Csatoljátok be biztonsági öveiteket, valamennyien, és készüljetek fel a Földön a békére!



KIRAEL: Azért vagyunk itt, hogy arról a dologról beszélgessünk, melyet mi a Vénusz bolygóval való együttállásnak hívunk. Kezdjük azzal, hogy emlékeztetlek titeket, hogy ez az esemény oly nagyon ritkán történik itt a földi síkotokon. Ebben az együttállásban, itt valami nagyon különleges történik, és ez a kommunikációval áll kapcsolatban.



Ahogy most elérkeztünk ehhez a nagyszerű energia lármához, mely e köré a csodaszép idő köré összpontosul, melyre néhányan 6/6, vagy 6/8, vagy 6/10-ként hivatkoznak; a dátum nem annyira lényeges, mint amennyire lényeges annak az időzítése, ami megtörténik. Az időzítés a legfontosabb.

Még ebben, a 2004-es évben, a nagyszerű mesteri évben [2], megérkezhettek egy nagyobb tudatosságra, melyről a közvetítőmmel az első könyvemben írtunk, amikor a tudatosságban megtörténő Nagy Változásról beszéltünk.[3] Ez arról az időszakról szól, amikor az egész világnak el kell kezdeni meghozni azon döntéseket, miszerint vajon a fény, a világosság felé fordultok-e, vagy megpróbáltok ragaszkodni mindenhez, amit tanítottak nektek, illetve mindenhez, amit elődeitektől megtanultatok.

Barátaim, azt mondom nektek, hogy van egy nagyszerű, nagyszerű nyitás itt. A fény kapuja önmagába nyílik meg. Mielőtt belemerülnétek abba, ami idén megtörténik, egy kicsit térjünk rá a Vénusz történelmére, egy történelemre, ami jóval meghalad mindent, amit képesek vagytok megmérni, mivel azt mondják, hogy az idő egyszer olyan lassan járt ezen a csodálatos bolygón, hogy a legnagyszerűbb lelkek igazodtak hozzá.



AZ ISTENNŐ ENERGIA ÉS A VÉNUSZ

Azt mondják, hogy a nagyszerű Istennők energiáikat a Vénusz köré halmozták fel, és nagyon régóta laknak ott, elkülönülve, e csodaszép bolygó felhőtarajai alatt. Itt, az Istennők találkoztak, és ezért találjátok meg gyakran a Vénusz nevet a nagyszerű Istennő Fényhez társítva, mert itt kezdték meg az Istennők utazásukat a világegyetem ezen részében.

Most, minden alkalommal, amikor ez az Istennő energia belekerül ezen együttálló bolygók ösvényébe, az energiában nagy változást idéz elő. Megnézhetitek azt a négy változást [előző Vénusz tranzitokat], melyeket épp az imént említettem, és látni fogjátok, hogy az emberi felébredésben ti vagytok fölényben. Látni fogjátok ezeket, arra fókuszálva, ahol vagytok, és ahol lesztek. Látni fogjátok újra, amikor ez az energia a tapasztalás legnagyobb sebességére vált át.

Tehát, ezzel az újbóli Vénusz együttállással, észleljük, hogy az Istennő Fény energiái most átitatják a Föld síkját. Itt a Földeteken az Istennő Fény oly régóta volt csendes, évszázadokon keresztül, lehet, hogy még évezredeken át – azonban barátain, többé nem lesz ez az Istennő Fény „hatályon kívül tartott”. Most készül felállni, hogy ismét számba vegyék azok között, akik hatalmi pozícióban vannak a Nagy Változás kibontakozásának elősegítésében.

Minden férfi barátomnak: ne figyeljetek ölbe tett kézzel, ezt gondolva: „Ó, Istenem. Mindez a női energiáról szól.” Nem mondtam azt, hogy nő; azt mondtam, hogy Istennő. Minden egyed emberi lény legalább egy parányi Istennő Fény részecskét bír önmagában. A nők, természetesen, akik annak teljességében léteznek, egyre nagyszerűbb és nagyszerűbb magasságokat érhetnek el ezen az Istennő szereteten keresztül, míg a férfiak még mindig igyekezni fognak, és megalkotják saját egyensúlyukat, saját fényüket, és ebben fogjuk ezt a nagyszerű energiát kibontakozni látni.



Az ilyen felébredésekre vonatkozó példákról már beszéltek, nemcsak [jómagam] a saját energiám, hanem más energiák már nagyon régen. Az erre az évre [2004] vonatkozó jövendölésemben elmondtam, hogy ez lesz az az év, ahol a lélek beszéde megkezdi legfelemelkedettebb utazását – a lélek beszéd, mely olyan gyönyörű, nem szóbeli [nem verbális], nem fizikai kommunikáció emberi tudatotok és felsőbb önvalótok tudata között, köztetek, és a Fény látatlan erői között. Ha akarjátok, hadd mondjam el ezt bátran: közületek mindenki, aki valaha is gondolt arra, hogy csatorna, vagy közvetítő legyen – ez az az év, barátaim, ez az az év.



Mi ez a csatorna, amiről beszélünk? Ez nem egyszerűen azon gondolatrendszereiteknek a megnyitása, melyekhez olyan erősen és szilárdan ragaszkodtatok? Ez nem a más birodalmakra való megnyílás? Nos, ez csupán a kezdet, barátaim, csupán a kezdet. Ahogy ez alkalommal megnyíltok, elkezditek meglátni, hogy az emberek a világon keresztül kommunikálnak telefon, távíró [telegráf], számítógépes telefon nélkül – bármiféle „tele” nélkül – mert megkezditek használni saját rezgésetek „távbeszélőjét”.

Barátaim, nemcsak ez, hanem a fátylak [4] ezen a bizonyos napon elkezdenek vékonyodni. A világban sokan közületek érzik, hogy fizikai testetek energiaforgásokon megy keresztül. Érzitek, hogy gondolati kapacitásotokat annak tűréshatárai felé nyomják. Érzitek, ahogy érzelmeitek átözönlenek szervezeteteken. Valamint, igen, most a lelki energia éber és vibráló földi síkotokon. Mégis, ez csupán előfutára a teljességnek, és a kibontakozó Föld szépségének.



Ez a hatodik hónap, a hatodik nap, a hatodik érzék, mely elvisz titeket annak a befejezéséhez, mely után vágyódtatok. Ezért mondom, hogy a hatodik nap olyan fontos, mint a nyolcadik, és a tizedik, mert ezen a napon nyílnak meg az érzékek. Mindenki ugyanabban a pillanatban fogja ezt érezni? Nem. Mindenki hasonlóan fogja érezni? Igen, sokan. Mindenki(?) - nem. 

Meg kell értenetek, hogy még mindig lesz egy közös túlmesterkedés, mely vitatja ezt, egy túlmesterkedés, mely Magellánnal kezdődött, élt, és erre összpontosítottak ezen idők folyamán. Valójában, amire most emlékezzetek: csupán elkezdtetek felébredni.

Könyvem, „Kirael: A Nagy Változás” volt a kezdet; ez egy végtelen energia, ami megengedi az embereknek, hogy elkezdjék megérteni ennek a Nagy Változásnak a fogalmát [koncepcióját]. A túlmesterkedés azt akarná, hogy a „háromnapos” sötétségre [5] összpontosítsatok, csupán azért, hogy félelemben tartson titeket a Változás megtörténtének megengedésével kapcsolatosan. Azonban olvassátok el könyvem, barátaim. Nagyszerű felébredésről szól. Az elkövetkezendő magasztos időkről szól.

És most van itt az idő ebbe belefogni, mert a túlmesterkedés mindent megpróbált, amit tudott, hogy irányítsa bolygótok túl-létezését. Azonban, a fénytevők, a tapasztalati lelki emberek [experimentális spiritualisták], a metafizikusok ezt mondták: „Ne többet. Ne többet.” Majd igen szorgalmasan dolgoztak, hogy megkezdjék fénnyel telíteni ezt a túlmesterkedést. Elkezdték elhozni ebbe a fény energiáját.

Olyan erősen tették ezt, hogy ezen túlmesterkedésre most a közmondásos kétkulacsosság illik; a sötétség és a fény oldalán is áll egyszerre. Sötétségét megtartva áll, azonban tudván, ha elbukik, kell, hogy fél lábbal a fényben is legyen. Ne tántorítson el ez titeket, barátaim. Ne kapjanak rajta titeket, hogy a Teremtőtök ismerete nélkül imádkoztok. Mivel barátaim, ebben van a felébredés.

Egy hang hangmagassága, a fény hangja át fogja hatni földi síkotokat. Az Istennő energia megérkezett, és az elkövetkezendő időkben nem fog távozni. Ebben kezdhetitek el megérteni, hogy az a nagyszerű egyensúly, melyet a Teremtő oly régen tart fenn ezen a bolygón, fel fog szabadulni a tudat egy másik szintjére. Ó, az az egyensúly, melyet megfigyeltetek a jó és a gonosz közt – milyen keményen dolgoztak az őrzők / oltalmazók, az angyalok, és mindenki, hogy fenntartsák ezt az egyensúlyt, és hogy ne engedjék, hogy a bolygó túl jóvá, vagy túl rosszá váljon. Mégis, most van itt az idő mindenki számára, hogy eljöjjön a fénybe. Itt az idő elmozdulni!

Azok számára, akik emlékeztetnének arra, hogy ez az Ötödik Dimenzió, Negyedik Dimenzió, Nyolcadik … hagyjuk annyiban a dolgot. Hagyjátok a számokat. Mindent hagyjatok el, melyről úgy találjátok, hogy nézeteltérést szül, és inkább értsetek egyet abban, hogy egyszerűen van a tudatban egy Nagy Változás.

Ha megnézitek, meg fogjátok látni, hogy minden könyvbe, melyet elhoztam számotokra a Földetek síkjára, beleírtam egy különleges üzenetet. Ez mélyen beleszőtt minden könyv szövegébe, azonban érezni fogjátok ezt, amikor elolvassátok őket. Ezek a könyvek nem varázslatosak. Ez csupán egy mód, hogy átszőttek, egy mód, mely elviszi őket azoknak a gondolataiba, akik olvassák őket, hogy reménykedni kezdjenek, hogy visszatérnek, és a fénnyel telítődés [megvilágosodás] megkezdődik, hogy megtartsa magát annak a teljességében, ami. Valamint, igen, ez „Mi az Emberek” felébredése.

Azt mondom nektek, barátaim, ez a nagyszerű együttállás, mely megtörténik, csupán a kapu, hogy megengedje „Mi az Emberek”-nek elkezdeni a Tudatos Teremtés Tíz Alapelvén át a kommunikációt – magának az életnek az Igazságán, a Bizalmán és Szenvedélyén keresztül – minden módon a „Minden Ami Van”-ban.

Emlékeztetlek titeket, hogy elhoztam nektek eszközöket, mint ahogy sokan a nagyszerű erők közül tették itt, e Föld síkján. Kryon energiájának gyönyörű fénye, a Csoport, és olyan emberek, mint Gregg Braden, ők mind elhozták számotokra ezt az emelkedett tudatosságot. Most rajtatok áll, hogy ezzel bánjatok.



Azonban elmondom nektek ezt: nincs visszaút. A tudatban történő Nagy Változás rajtatok áll. Már benne vagytok, és ez nagyon gyors léptekkel halad előre, ahogy az Istennő Fény megnyitja magát bolygótokra.



KÉRÉDÉS: Kirael mester, elmagyaráznád, kérlek, miért választottad az „együttállás” szót inkább, a „tranzit” szó helyett, hogy leírd ezt a kedvező Vénusz eseményt? Ez az esemény összefüggésben áll a négy testel: a fizikai, érzelmi, gondolati és lélek testtel?

KIRAEL: Ezt tranzitnak hívni, egyszerűen azt jelenti, hogy valami elhalad, és ebben egyetértek bolygótok tudományos világával. Annak a világával is egyetértek, melyben én létezem, és mi hívjuk ezt nagy együttállásnak, mert a Vénusz elhalad Napotok és Földetek között, és a Hold rezgésével is együtt áll.

A Föld – mint mindig – a négy test (fizikai, érzelmi, gondolati és lélek test) fizikai kifejezéseként cselekszik. Ezen a ponton az Istennő Fény belép a képbe, és érzelmi energia változást okoz a Holdról a Vénuszra. Ez a változás a legszebb tudatosságot teremti meg, mert ez az a pont, ahol ez a fény válik az erővé. Ahogy elkezditek ezt megérteni, látni fogjátok, hogy a Hold, mely jellemzően érzelmi rezgést hordoz, most magára vállalja azt, amit mi gondolat birodalmának tekintünk. Mégis, ugyanebben a pillanatban, semmi sem változik Napotokkal, és annak sugaraival, a legnagyszerűbb lelki fényetekkel, az emberiség forrásával, a forrással, mely által léteztek.

Tehát, amikor együttállásnak hívom, ennek igazán semmi köze sincs a tényleges bolygóálláshoz. Ennek az energiákhoz van köze, ahogy összevegyülnek, és újrarendezik magukat.

A tizedik napon, a kimeneti ponton, minden visszaesik szabályos rendjébe. Azonban mire ez megtörténik, a Földön minden emberi lényre hatással lesz a fény egy új szinten, csakúgy, mint ahogyan ez minden egyes alkalommal megtörtént, amikor a Vénusz együttállás megtörtént.



KIRAEL: A Vénusz volt az, ahol az elsődleges Istennő, akit mi Egyistennőnek hívunk, valójában udvart tartott. Ez jóval azelőtt történt, hogy Földeteken civilizáció, ember, vagy bármi más lett volna. Most, bármikor, amikor az Istennő Fény belép a színtérre, mindig valami jelentős dolgot idéz elő. Ebben a bizonyos esetben, az Istennő energia a Földetekhez közel halad el, és ez az a „valami jelentős”, mely megtörténik Földetekkel. Amikor bármely más rendszer közelében halad el, ahol esetleg elhaladhat, rájuk is hat.



AZ ISTENNŐ TELJESEN KIEGYENSÚLYOZOTT FÉNY

Az Istennő Fény oly nagyon hatalommal telítő. Beszéltem Istennő barátaimmal itt a Föld síkján, és ismételten elmondtam nekik, és folytatni fogom, hogy elismételjem nekik: az Istennő Fény a legalázatosabb kifejezés, mely létezik, mert az Istennő nem választ jól, vagy rosszul. Az Istennő nem választja a jót, vagy a rosszat, a felfelét vagy lefelét, vagy bármi mást. Az Istennő már a kiegyensúlyozó összpontosítás; így, nem aggódik afelől, hogy kiegyensúlyozott legyen. Tehát nem törekszik erre; alázatos. Szerető. Ez a szó, a szeretet / szerelem. Ez a tudat szerelme. Semmi több nem lehet. 

Hallottátok sokszor, hogy azt mondják „Anyaisten, Atyaisten”, és az összes más ilyen dolgot. Csupán egy Teremtő van – egy forrás – és ennek a forrásnak nem kell szükségszerűen bírni a férfi, vagy női kifejezést, kivéve, amikor kiegyensúlyoz egy bolygót. Ha kiegyensúlyozni fog egy bolygót, rendelkezni fog a kiegyensúlyozó formával, mely azt jelenti, hogy a Föld egy kiegyensúlyozott bolygó volt mostanáig.

Most, a tudatosságban történő Nagy Változás okán, az egyensúly megkönnyebbült, és elkezdi áthatni a szerelem / szeretet. Vannak, akik szeretnék hinni, hogy a világvége kézenfekvő, mert egyensúly nélkül ez a bolygó nem létezhet. Ti voltatok a Teremtő tapasztalatai. Ez a föld egy tapasztalat – egy tapasztalat a kettősségben [dualitásban], az egyensúlyban.

Nem képes folytatni ezt az erőszak okán, ami vele jár. Annak érdekében, hogy legyenek jó emberek, lenni kell rosszaknak is. Azért, hogy legyenek nagyszerű napjaitok, rossz napjaitoknak is kell lenni, mert nem méltányolnátok a jó napokat. Azonban ez a bolygó érzékelése, ami az egyensúlyban gyökerezik. Tehát, amikor a fény kerekedik felül, amikor túl ragyogóvá válik, akkor a sötétséget előretolják. Amikor túl sötétté válik, akkor a fény felélénkül.

Ez alkalommal azonban nem ez a helyzet. Most ez az a fény, mely kiárad, és megmarad, kitart, és egy új ráeszmélésbe mozdul el. Első könyvemben elmondtam nektek, hogy közületek nagyjából hatmilliárdból csupán kétmilliárd marad a változási folyamaton keresztül. Mindenki pánikba akar esni, és ezt gondolja: „Ó, Istenem, négymilliárd ember meghal.”

Mi a helyzet, ha ez nem így megy, barátaim? Mi a helyzet, ha ez a négymilliárd lélek visszatér Teremtőjük szeretetébe, félelem nélkül, kompromisszum nélkül? Mi a helyzet, ha ez a hátramaradt kétmilliárd itt egyszerűen újjáalkotja ezt a bolygót az egyik legszebb Édenkertté, az Elven megértés egyik leggyönyörűbb társadalmává? Mi a helyzet, ha ez azokról az emberekről szól, akik egymással jól kijönnek, és csupán mindenki folytatná rezgésének emelését?

Nos, ez változást hozna, ugye? Aki itt marad, és nem képes még megérezni fényét, egyensúlyotokban egy időre elegendő kihívást fog nyújtani számotokra. Azonban még mindig meg kell történnie, hogy ez a világ a szeretet teljes szabadságát megélje. Örömmel fogtok eljönni ide a Teremtő szeretetében és világosságában, és az Istennő élményben fogjátok találni magatokat. Az Istennő Fény fog uralkodni ezen a bolygón 2000 évig.






The Venus Transit of June 2004
Master Guide Kirael, through the mediumship of Kahu Fred Sterling
2004 © Fred Sterling
A magyar fordítás forrása: Clarissa: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/







2004 - 2012.- VÉNUSZ TRANZIT A CHEROKEE PRÓFÉCIA

A Cherokee naptár mondja: Az egész Föld felébred az álmából az 5. ciklusa végén (2004-2012), miután a Jupiterbe egy üstökös töredékei belekerülnek az 1990-esévekben.

A Jupiter és az Orion felébred. A Fiastyúk és az Orion megújul a háborúk után.

2004-ben és 2012-ben galaktikus összehangolódásra kerül sor. (a két Vénusz tranzit idején)



Ekkor a kétfejű csörgőkígyó az egekig emelkedik. A Vörös Orion és a Jupiter szemben áll majd a Plejádokkal és a Vénusszal.



EZ IDŐ ALATT A BOLDOGSÁGOS ASSZONY MISZTÉRIUMA HOZZA EL AZ IDŐTLEN IDŐT.

A SZELLEMVILÁG FÉNYHEGYEI AZ IDŐTLEN IDŐBŐL VILLÁMKÉNT FOGNAK VILÁGÍTANI.

2004-2012 KÖZÖTT A Cherokee Csörgőkígyó fején tollak jelennek meg, szemét kinyitja, szárnyai nőnek és 7 csörgőjével mozgásba, izzásba hozza a Plejádokat.

A Tejút egy élő fa, az ágai és gyökerei mind élnek. A Fa virágaiban kukoricaszemek vannak. Ez az Élet Fája. A Tollaskígyó jelzi a Szerét a felemelkedésnek, amikor 2012.-ben a cherokee prófécia véget ér.

A csillagok mögött minden élet időtlen időben van megnyilvánítva. Ahogy minden kultúra civilizáció a zodiákus rendszert tartalmazza, úgy mindegyikben meg van írva az időtlen idők elérkezése, és ugyanúgy tartalmazza az ősi zodiákus rendszerét, ahogy azt a cherokee chichamangen prófécia. A cherokke zodiákus él és mozog, forog az időtlen idő gyűrűjében.

2004-ben a Hajnali csillag és 2012-ben az Esti csillag a két Vénusz tranzit alatt, kel fel először. A Plejádok fája megújul és felébred, és minden újraéled.
A Tollaskígyó feltűnik az égen és beteljesíti a próféciát..



2012. JÚNIUS 6.

2004-2012.

KÉT VÉNUSZ KÖZÖTTI ÁTVONULÁS

(8 év alatt párosával történik)

A kettő között Kapu van, amelyben az Egységet tápláló energia áthaladhat, eközben az emberiségnek lehetősége nyílik erősen megosztott, ellenséges csoportok közötti megbékélésen dolgozni. A két ajtófélfa között természeti katasztrófák, békétlenségek és háborúk is megjelenhetnek.



2012. JÚNIUS 6. a 2. VÉNUSZ ÁTVONULÁS IDEJÉN- KUKULKÁN

Azt igérte, hogy az 5. teljes ciklus után visszatér majd.

GB:67, GB:109



2012.JÚNIUS 6. VÉNUSZ TRANZIT

Témája: A szíriuszi-Plejád Szövetség energiáival való egységbe rendeződés

Az Arany Delfin energiáinak teljes körű visszatérése.

Az Isteni Férfi és Isteni Nő energiáinak belső egységbe rendeződése



A Vénusz Tranzit spirituális hatásairól olvasható még Kirael mester üzenetével:http://univerzumitudatossag.blogspot.com/2010/07/venusz-tranzit.html



2012. JÚNIUS 6. – VÉNUSZ TRANZIT

Az év legnagyobb érdeklődéssel várt csillagászati eseménye a Vénusz átvonulása lesz a Nap előtt június elején. A jelenség kissé hasonlatos a Hold által kiváltott napfogyatkozáshoz; ilyesmire akkor kerül sor, amikor az égitest a Föld és központi csillagunk között halad el.



A ritka jelenség legközelebb százöt év múlva, 2117 decemberében, majd ezt követően 2125 decemberében ismétlődik meg. Hatezer év alatt (Kr. e. 2000-től 4000-ig) 81 átvonulás volt/lesz. Az egyes átvonulások között rendre 8 év, majd 121,5 év, újból 8 év, végül 105,5 év telik el. Ezután a ciklus kezdődik elölről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése