2012. április 6., péntek

Gondolataitok alkalmazása valóságotok javítására



© Kim Evans
Using your thoughts to better your reality



Van valami, ami amellett szól, hogy a pozitívra összpontosítsunk. Valóban, a metafizikusok és a személyes élet trénerek elmondják majd nektek, hogy a pozitívra való összpontosítás minden. Elmesélik nektek, hogy a tudatalatti elmétek vezeti a valóságot körülöttetek. Így, ha tudat alatt, vagy tudatosan a negatívra összpontosítotok, tudatalatti elmétek épp oda fog irányítani benneteket.

A metafizikusok azt is elmondják majd nektek, hogy minden, vagy a legtöbb problémánkat életünkben mi teremtjük, épp e helytelen gondolkodás által. Majd elmesélik nektek, hogy a világegyetemet arra programozták, hogy pontosan azt adja meg nekünk, amit tudatalatti elménk, tudatos gondolataink és szavaink kérnek. Így, ha egy negatív gondolatot ismételtek újra meg újra, ha még tudat alatt is, megvan az esély arra, hogy a fizikai világban szert tesztek rá, mert megjelenítettétek [manifesztáltátok]. Ha egy pozitív gondolat ismétlését folytatjátok, ez ugyanígy működik.

Amikor elkezditek meglátni, hogy ez hogyan fordulhat elő életetekben, szinte kérve kér benneteket, kezdjétek el figyelni gondolataitokat, egészen a mindennapi kis tréfáitokig. Elvégre, miért akarnánk negatívat teremteni, csupán mert a létezésbe gondoljuk vagy beszéljük? Nincs annak több értelme, hogy bizonyos gondolatcserét végezzünk el, és a pozitívot beszéljük és gondoljuk a létezésbe? A személyes trénerek az utóbbit fogják elmesélni nektek, plusz a cselekvést, hogy eljussatok oda, mely gyakran juttat el benneteket oda, ahol akartok lenni.

Összpontosítsatok arra, amit akartok, és ne arra, amit nem akartok!

Néhány esetben ez a különbség a között, hogy mit akartok, és cselekedtek, hogy oda eljussatok, ahelyett, hogy arra összpontosítanátok, amit nem akartok. Néha ez egy pár fordulatba telik, hogy gondolataitokat a kellő helyre tegyétek, amint tudomást szereztek gondolatmintáitokról, és felismeritek, hogy azok többet összpontosítanak a negatívra. Azonban, hé, ha mi nem azért vagyunk itt a Földön, hogy tanuljunk és növekedjünk, akkor miért vagyunk itt a világban?

Más esetekben úgy tűnik, nehéz összpontosítani a pozitívra, mert már látjuk a negatív megnyilvánulásokat életünkben. Ezen esetekben a legjobb, ha gondolatainkat és szavainkat valahogy így használjuk: „a gazdagságot jelenítem meg”, vagy „a ragyogó egészséget szándékozom”. Globális léptékben pedig: „egy békés világot jelenítek meg”. Csupán illesszetek be bármilyen pozitív végeredményt, melynek a létrejöttére vágytok.

Míg nem egy jó ötlet úgy tettetni, hogy rossz nem történik, jó ötlet megoldást találni arra, hogy mit tehettek egy rossz helyzettel. Illetve csupán tudomásul veszitek, hogy van rossz, és még mindig a pozitívra összpontosítotok.

Amikor megértitek, hogy mindaz, amit körülöttünk látunk, a világméretű tudatnak egy visszatükröződése, és hogy mit teremtettünk, és mit engedtünk meg, hogy velünk megtegyenek, elkezdjük meglátni, hogy a felemelő emberi tudat valóban a megoldás számunkra ebből az összevisszaságból. Mivel szerte a világban emberek milliói sugározzák a szeretet energiáját mag szinten, egyszerűen nem látjuk meg az összes problémát, amit jelenleg teszünk. A legtöbb ember jelenleg a félelem bizonyos szintjeit sugározza.

Meglehetősen egyszerű: amikor a szeretetet sugározzuk, egy jobb valóságot fogunk megjeleníteni [manifesztálni], épp azáltal, hogy felemelkedettebb rezgéses lények vagyunk magasabb rezgéses gondolatokkal és cselekedetekkel. A felemelkedettebb tudatú / tudatosságú lények nem mérgeznék a társadalmat, vagy a Földet, hiszen ez épp ellentmondó a természetben.

A gyógyszerek és más nem természetes és mérgező vegyszerek csökkentik rezgéseteket, míg ellenben a mély tisztítás révén a múlt mérgeinek eltávolítása megemeli azt. Azon kívül, hogy elméteket egy pozitív térben tartjátok meg, ez egy hathatós technika, hogy megváltoztassátok életeteket azáltal, hogy megváltoztatjátok rezgéseteket.


Forrás:
http://consciouslifenews.com/thoughts-better-reality/1126459/

Resources for this article include:
The Wisdom of Florence Scovel Shinn by Florence Scovel Shinn
Awaken the Giant Within by Tony Robbins
http://www.yourjoyouslife.com/raiseyourvibration-positivefocus.html
http://www.unifying.com/manifesting/vibrating.htm

A szerzőről:
Kim Evans szerző és természetes egészség író. Könyve: Cleaning Up! A Végleges Test Tisztítás [Ultimate Body Cleanse] mély és hathatós testet tisztító otthoni módszereket körvonalaz, előadva a legtöbb egészségi probléma eredendő okát. Mialatt köztudomásúvá válik, hogy a legtöbb ember igen nagy toxikus [mérgező hatású] terhet cipel, és hogy ezek a mérgek bármely elképzelhető betegséget előidézhetik, a legtöbb ember nem tudja, hogy van egy közvetlen kapcsolat a lelki [spirituális] valóságunk és testünk állapota között is. A módszerek a „Cleaning Up!” [című könyvben] segítenek az embereknek ismét visszanyerni mind az egészséget, mind a lelki [spirituális] összekapcsoltságot, hogy egy szeretet alapú valóságot éljenek.
Több megtudható a http://www.cleaningupcleanse.com oldalon.


Learn more: http://www.naturalnews.com/035374_thinking_positive_reality_mental_focus.html#ixzz1qi1T3XPS
http://www.naturalnews.com/035374_thinking_positive_reality_mental_focus.html

 
Translated by / magyar nyelvű fordítás: Clarissa


 
Kapcsolódó bejegyzések:











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése