2012. december 10., hétfő

Advent 3. hete (December 14-20). - Egység és bátorság



Advent harmadik hete – Bátorság – Metatron arkangyal


Az ellenerők elsősorban az asztrális testre hatnak: félelmet és aggodalmat akarnak ébreszteni bennünk. Az ember asztrális testét az angyalok vigyázzák. Mivel most ők is hazatérnek, az ellenerők ezt a területet is támadás alá veszik. Az ember úgy éli meg ezt, mintha elvesztené lelki egyensúlyát, ezáltal kibillenhet az egyenesből és leléphet az útról. Úgy érezhetjük, hogy lelkünk három ereje nem működik összhangban és nem szolgálnak minket. E három erő az Akarat, az Érzelem és a Gondolat.



Angyalok: Legnagyobb csoportjuk az egyes ember lelki-szellemi vezetéséért felelős. Leszületéskor minden ember kap maga mellé egy védőangyalt, aki egészen haláláig segíti, inspirálja, terelgeti védencét. Ők állnak legközelebb az emberhez. Velük lehetséges először az élő kapcsolat kialakítása. Az ember karmájának, előző életeinek, jelenlegi életfeladatának ismeretében a lehető legjobb módon tudják segíteni az embert, ha létrejön velük a kapcsolat. Szellemi hazájuk a Hold-szférában található. Az ősi időkben az ember ösztönös kapcsolatban állt védőangyalával, a későbbiekben azonban ez a kapcsolat megszűnt. A mai kor egyik feladata védőangyalunkkal az élő, tudatos kapcsolatfelvétel. 



A lélek e három vetületét újra harmóniába kell hoznunk, és ebben segít a bátorság ereje! A bátorság lényege, hogy semmilyen helyzetben ne veszítsük el önmagunkat.

A három lelkierő (akarat, érzelem, gondolat) szétválása félelemmel tölti el az embert. A félelem pedig képes az embert olyan dolgokra késztetni, amit nem szeretne megtenni. A bátorság erejével képesek vagyunk ezen lélekrészeinket újra egyensúlyban hozni.

Cél:

Az embernek a legnehezebb helyzetben is meg kell találnia a helyes megoldást a szellem sugallatára hallgatva. Meg kell őriznie lélekjelenlétét!

Hívjuk be ezen a héten a Bátorság Lelkét, és Metatron arkangyal segítségével engedjük magunkba egyensúlyba hozó erejét.



Advent harmadik hete - Levegőpróba

Az embernek a legnehezebb helyzetben is meg kell találnia a helyes megoldást a szellem sugallatára hallgatva. Ki kell fejlődnie az azonnali döntéshozatal képességének. Minden perc habozás csak azt bizonyítja, hogy az ember még nem elég érett. Legfontosabb a minden helyzetben tanúsított lélekjelenlét. Teljesen mentesülni kell a külső befolyásoktól, és önállóan kell leküzdeni minden akadályt.

Jelszó: "Ami visszatart attól, hogy a szellemre hallgass, azt bátran le kell győznöd!"

Fontos, hogy bátrak legyünk, ne legyünk bizonytalanok. Uraljuk az akaratot és az érzelmeket, legyünk határozottak. Bátorság erényét úgy kell gyakorolni, hogy bátran viselkedünk. Tegyük meg azt, amit eddig halogattunk, vagy féltünk megtenni!









Metatronról

Metatron - a felelőség vállalás arkangyala, Isten fő irattárosa avagy titkára, Héber legendák szerint nem volt mindig angyal, valaha halandó ember volt, és az Enoch nevet viselte. A legenda azt mondja: Enoch Istennel járt, és Isten magához emelte. Metatron ellenőrzi azt a különleges irattárat, ahol minden gondolatunk és tettünk feljegyeztetik egy lényegileg szellemi, roppant érzékeny lemezre. Látja gondolatainkat, és segít tisztán tartani azokat, hogy képesek legyünk befogadni az igazságot, amitől jobbak és boldogabbak leszünk. Segítségünkre van, hogy kapcsolatba kerülhessünk igaz belsőnkkel és felsőbb énünkkel, ha megkérjük erre.


Nem elég arra törekedni, hogy boldog gondolataink legyenek. A cél az, hogy megtisztítsuk értelmünket balhiedelmeinktől, és felkészítsük az igazság befogadására. Arra születtél, hogy az egyedül rád jellemző módon kerülj kapcsolatba Istennel. de míg nem ismered fel az igazságot, automatikus reakciók hatására a felszíni értelem mozgat. Indulataid, környezeted és körülményeid, testi érzeteid, kulturális balhiedelmeid és előítéleteid sugallatára cselekszel. Amint megtanulsz mindig magasabbra törve élni, Örök Éned tölti be tudatodat azzal a céllal, hogy szeretetben, szabadon önmagával egyesítsen. 


Semmi nem ölt testet úgy, hogy előbb ne jelent volna meg gondolatként. Te magad is Isten gondolata vagy, képes arra, hogy teremtő elképzeléseid révén kapcsolatot teremts az Örök Értelemmel. Kérd Metatront, ő tegye gyorsabbá agyad működését, fedje fel előtted, aminek a foglya vagy. A megtisztult képzelet Isten kifejezőeszköze. 







Fohászok Metatron Arkangyalhoz:


"Metatron Arkangyal, a Bátorság szent erejét öntsd szívembe, hogy legyőzhessek minden félelmet." 

"Metatron Arkangyal, kérlek védd meg asztális testemet minden támadástól, és vértezz fel engem a Bátorság Fényével!" 

"Metatron Arkangyal, kérlek segíts harmóniába hoznom lelkemben az akaratomat, érzelmeimet és gondolataimat!" 



A harmadik adventi hétre való felkészítő meditáció hanganyaga innen letölthető:




Pusztai Orsolya



Kapcsolódó bejegyzések





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése