2013. március 15., péntek

Aisha North: Március 12.





281. rész 

Sokan tapasztaljátok a kitöréseket, fellángolásokat. Ez pedig azt jelzi, hogy sok olyan dolog távozik az életetekből amit eddig a részének tekintettetek. Ami nem szolgál benneteket az lassan, de biztosan eltűnik. Ezek közül a legtöbb mélyre eresztette a gyökerét, így nem biztos, hogy gyorsan lezajló folyamat lesz. Az eltűnésük sem megy kihívások nélkül azoknak a dolgoknak, amelyek egész mélyre ásták be magukat a pszichétekbe. Az egész emberi felépítésetek úgy lett megtervezve, hogy mindenek felett a stabilitásra szomjazik. Most viszont ebből van a legkevesebb. A beérkező energetikai megtisztítások úgy megforgatnak benneteket, hogy a magatok alatt érzett talaj sem tűnik már stabilnak.

Az energetikai letöltések alatt, rövidebb vagy hosszabb időre az egyensúlyotok (annak érzete – Tom) garantáltan elveszik. Mindezt érzelmi és fizikai értelemben is értjük. Az elkövetkező napokban is igen botladozónak érezhetitek magatokat. Minden amit belül és kívül is érzékeltek, állandó változásban lesz. Ezt tetézve úgy fog tűnni, hogy semmi sincs szinkronban. Talajt veszíthettek. De ne feledjétek, bármikor is estek a térdetekre mindig megtaláljátok a módját annak, hogy felálljatok.

Nem azért mondjuk el mindezt, hogy letörjünk benneteket, csupán emlékeztetőnek szánjuk. Minden újraépül bennetek, nagyon könnyű erről megfeledkezni és épp az ellenkezőjét látni meg benne. Következményi lesznek, ezt mindenki tapasztalni fogja. Sok esetben durva következményei. Nem akarjuk, hogy féljetek. Csupán azért mondjuk el, hogy biztosak legyetek benne, győzedelmeskedni fogtok. Próbáljátok megőrizni a nyugalmatokat még akkor is, ha a vihar épp felétek tart. Abban sincs semmi szégyen, ha valamihez kapaszkodtok. A valamit fogalmazhatjuk úgy is, hogy valakihez. Viszont jól válasszatok, hogy kihez is fordultok. Ha olyanhoz fordultok aki már térdre esett a félelemtől, az nem tud segíteni nektek. Sőt, még magával is fog húzni benneteket a félelem tengerébe, biztosítva azt, hogy ti se álljatok fel. Az igazi testvéreitekkel kapcsolódjatok, hiszen szükségetek lesz minden támaszra.

Azért vagyunk, hogy bátorítást adjunk, nem pedig azért, hogy elvegyük az összes reményeteket. Ez egyáltalán nem egy könnyű vágta, de sose feledjétek, hogy képesek vagytok véghez vinni. Az az erőtelep amit magatokban hordoztok, még csak most kezdett aktivizálódni, de egyre nagyobb lendületet kap ahogy múlnak a napok. Ne gondoljátok azt hogy ez volt az utolsó lélegzet, még akkor sem, ha a szél épp kiütötte belőletek a levegőt. Hiszen még csak most kezdtetek el igazán szabadon lélegezni, mindazon korlátozások nélkül ami évezredeken át tartott fogva benneteket. Összpontosítsatok a lélegzetvételre, fontosabb mint amennyire jelenleg gondoljátok. Segíteni fog a legnehezebb pillanatokban is. Kemény fából faragtak benneteket, kedveseim. Pont olyan anyagból, mint amiből a csillagok is vannak. Nem lehet a fényt bennetek olyan könnyen kioltani, mint azt most hiszitek. Továbbra is ragyogni fogtok még a legsötétebb viharban is és ezáltal segíteni tudtok a többieknek. A fényetek segítségével mások is biztonságos kikötőbe jutnak, a kegyetek által pedig ti magatok is. Nem veszítettétek el önmagatokat és nem is fogjátok. Csak tartsátok tekinteteteket távol azoktól akik megpróbálnak berántani benneteket a félelmükbe.

Maradjatok a felszínen és tartsátok a szemeteket a szeretet szigetein. A szívetekben tudni fogjátok, hogy sosem húzhatnak le az üresség mélységébe, melybe mások a saját akaratukból vetették bele magukat. Ti partot fogtok érni és rögtön rájöttök arra, hogy milyen ismerős is a part. Már jártatok itt, de álmotokban. Most viszont mindez valósággá válik.

Fordította: Tom Fodor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése