2013. március 23., szombat

Aisha North 289. rész





2013. március 22.

Ma ismét egy nagy nap van, viszont sokan közömbösséggel fogadják. Ez a nap arról szól, hogy magatokba integráljátok azt ami ért benneteket, ugyanakkor új szintre emeli a megértést is. Ez nem minden emberre vonatkozik, csak azokra akik megnyitották erre a szívüket és szívesem látják a fény és a remény mennyei energiáit. Az emberiség többi részének ez a nap is olyan lesz, mint a többi. Csak még egy nappal tovább vonszolták magukat az emberi porhüvelyükben.

Persze ők is örömüket lelik néha, de ez nem hasonlítható ahhoz az örömhöz amit ti éreztek ahogy megnyitjátok magatokat a mennyei küldötteknek. Ekkor ugyanis a ”hangerő” maximálisra emelkedik, a füldugók eltűnnek, az öröm és az emelkedettség pedig a sokszorosára növekszik. Emellett kinyúlhattok és összekapcsolódhattok a többi lélekkel azokon a helyeken, amelyek erre a célra jöttek létre. Érezni fogjátok a pozitív rezgések további emelkedését, hiszen ez az emelkedett rezgés van a szívetekben. Ehhez a csatornához hozzá kell hangolnotok magatokat, különben nem tudjátok meghallani a mennyei muzsikát.

Éppen ezért azt mondjuk, maradjatok behangoltak mert egyre több dolog jön. Lehet időnként megterhelő fogadni ezeket a mennyei jeleket, de meglátjátok hogy megéri. A kórusotok sok új taggal bővült, de még sokszorozódni fog ahogy elkezditek ti is sugározni ezt a csodálatos mennyei hangot a szívetekből. Egyre több fül, vagy inkább úgy is mondhatjuk, hogy egyre több szív hallja meg ezt. Amíg képesek vagytok behangolva maradni és ezt az új rezgést sugározni, több és több embert vonzotok magatokhoz. Ők pedig újakat és ez így megy tovább. Olyan mint egy szeretetvonat, melyhez újabb és újabb vagonok csatlakoznak.

Arra bátorítunk, nézzetek szét és lássátok meg, hogy már a szeretet óceánjában úsztok. Melyet azok az emberek teremtettek, akik elég bátrak voltak megnyitni a szívüket és kiárasztották a benne lévő tartalmat, ezzel növelve ezt a gyönyörű óceánt. Ez csupán a kezdet kedveseim. Tudjátok hogy több ilyen óceán van, csordultig tele szeretettel. Hamarosan egybeolvadnak ezek a nagy szeretetóceánok, egyre nagyobb területeket lefedve a kis kék bolygótokon. Nem kell sok idő és nagyobbak lesznek mint a leghatalmasabb óceánjaitok.

Köszönjük hát azt amit tesztek és azt, hogy azok vagytok akik vagytok. Lépésről- lépésre, dallamról- dallamra, kórusról- kórusra ti teszitek mindezt lehetővé. Dőljetek hátra és hallgassátok, hiszen már most részei vagytok ennek a mennyei kórusnak, mely közel és távol is hallatszik. Ez a dal amit énekeltek/sugároztok a szabadság dala, azok éneklik akik felszabadultak. Ez nem egy vágyakozással teli dal, ez már egy létállapot dala. Ennyit üzennénk a mai napra, hamarosan jövünk és tovább dicsőítünk benneteket. Hiszen megérdemlitek, jobban is mint gondolnátok. A dal amit árasztotok, szétárad a világegyetemben és még tovább. Kihirdetve azt, hogy az emberiség hamarosan áttör minden eddigi emberi teljesítményt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése