2013. március 18., hétfő

Aisha North - 283. rész






2013. március 16.

A tempó teljesen felgyorsult és sokan érezhetitek a szeretet bomba hatását. Maga a folyamat egy kicsit megterhelő számotokra, de a végeredmény nagyon is pozitív lesz. Mindez megadja nektek a legjobb esélyt arra, hogy akadálytalanul utazhassatok a következő szakaszba. Készüljetek fel hát arra, hogy mindent kiprésel belőletek ahogy a fény megszentel benneteket. Ne gondoljátok azt hogy szétestek, még ha időnként így is érzitek magatokat. Amikor a folyamat befejeződik, olyan erősek lesztek, hogy bármit képesek lesztek kiállni. Ez is a cél.

Ne felejtsetek el lélegezni, ez ugyanis lecsökkenti a tüneteket. A lélegzés a szent kötelék köztetek és a Lényegetek között és minél jobban hozzákapcsolódtok, annál könnyebb lesz az átmenet. Ennyi a mai napra az üzenetünk. Ezek a napok nagyon erőteljesek, de a végén meglátjátok, hogy a cél szentesíti az eszközt. Hiszen teljesen kiemel a régi mocsokból melyben eddig gázoltatok. Fogadjátok tárt karokkal bármi is jön, hiszen segíteni fog a régi levetésében.

Fordította: Tom Fodor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése