Kilencedik beszélgetés arról, hogy milyen lesz az életetek, ha az isteni lényetek magjából élitek azt meg

Az előzőkben bemutattam számotokra, hogy hogyan lehet minden elmejáték és erőlködés nélkül elkezdeni azt az átalakulást, azt az átváltozást, aminek során a kis földi lényetek átalakul azzá, akik vagytok valójában. Most azt kívánom számotokra bemutatni, hogyan működik ez ebben a ti háromdimenziós valóságotokban, hogy néz ki ez csodálatos átváltozás egy emberi létben legyökereztetve. 

Ha elértétek az isteni éneteket, a legbelső igazságpontotokat, akkor ez automatikusan fölülírja bennetek mindazt, amit valaha igazságnak tartottatok, amit valaha a saját valóságotokként éltetek meg. Ez nem egyfajta halál, ez nem egy olyan elengedési folyamat, amitől félnetek kell, bár az kétségtelen, hogy maga a folyamat sokszor okoz kellemetlen pillanatokat, mert a megszokottól való leválás bizonyos mértékben fájdalmas is lehet. Mi okozhatja ezt a fájdalmat, és hogyan lehet ezt könnyebbé tenni? A fájdalom az nem ered másból, mint abból a két világ közti szakadék átugrását megelőző félelemből, amit azért éreztek, mert olyan régóta vagytok az egyik oldalon, az egyik parton, hogy az elrugaszkodás okoz némi nehézséget, maga ez az első mozdulat, ami félelmet válthat ki belőled. 

Ám ha elrugaszkodtál, a lendület automatikusan átvisz a másik oldalra, tehát ehhez már neked semmit sem kell tenned, csak megengedned ezt a folyamatot kibontakozni. Hogyan lehet mégis elkerülni a régi elengedése miatti fájdalmat és félelmet? Ez nem egyszerű számotokra addig, amíg nem tapasztaljátok meg annak a partnak, ahol álltok, az illúzió voltát. És én itt nem arról beszélek, hogy „nem fogjátok fel”, hanem arról, hogy nem tapasztaljátok meg. Hiszen a tapasztalás az, ami igazából számít: a megértés csak támogatja ezt a folyamatot, hogy az minél harmonikusabban tudjon megnyilvánulni. Azonban, mint azt mondtam, ha egyszer ráérzel az isteni lényed „ízére”, ha csak egyszer is megízleled ezt a magot, és ezzel folyamatosan játszol, és próbálod ezt minél gyakrabban érezni, egy idő után ez lesz a te valódi valóságod és minden hazugság lesz ennek a fényében. És egy dologtól megválni, egy dolgot elengedni csak addig nehéz, barátaim, amíg valóságosnak élitek meg.

Vegyünk egy konkrét példát! Van egy szép álmod. Egy csodálatos álmod, amiből felébredve, még kicsit az ébrenlét és az álom határmezsgyéjén még nem tudod megállapítani, mi a valóság és mi az álom. Szép lassan ébredezel ebből a csodás álomból, majd mikor a tudatod véglegesen belehelyezkedik a valóságnak ítélt állapotba, amikor érzed már a testedet, ahogy ott fekszik az ágyon, amikor kezded kinyitni a szemed – az álom egyre tovaillan, és hiába próbálod visszaidézni, vagy netán folytatni, ez egyre nehezebb lesz számodra. Nem történik itt sem más, mint hogy az elméd számára az álomhoz képest egy magasabb szintű valóság lépett annak a helyére és ez automatikusan felülírta azt. És amint te teljesen belehelyezkedsz ebbe a valóságba, egyre kevésbé fogsz sajnálkozni az álmod eltűnése fölött, talán még néha eszedbe jut, mosolyogsz is rajta, ám mikor elkezded a napi teendőidet végezni, ez szinte teljesen eltűnik, és nem érzel egész nap fájdalmat az eltűnése miatt. Miután minden valóság csak viszonylagos fogalom, ezért a mostani földi valóságodon túl is van egy olyan valóság, amihez képest ez a háromdimenziós létezésed csak egy álom, és nem kell ahhoz „kilépned a testedből”, hogy ezt megtapasztald, mint ahogy az álmod esetében sem; hiába hiszitek, hogy ti a „testetekből kilépve” élitek meg éjszaka az álmaitokat, ez nem így van, a „barangolás más birodalmakba” az egészen máshogy fest, mint ti azt most gondoljátok. 

Tehát amikor belehelyezkedsz abba az igazságpontodba, ami fölülírja a többi igazságodat, ezáltal maga a valóság is megváltozik; maga az a valóság, ahogy eddig tekintettél rá, és ahogy eddig megélted, elkezd egy álomszerű valamivé válni, és belép a helyébe egy ennél számodra akkor sokkal valóságosabbnak érzékelhető valóságkép. Ez nem azt jelenti, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj, vagy netán megőrülsz, és képzelődni fogsz, de még azt sem, hogy valami olyan, általad „multidimenzionálisnak” gondolt élményben lesz részed, amit mások nem érzékelnek. Nem, ez azt jelenti, hogy az a valóság, az az objektív valóság, amit eddig egyfajta módon szemléltél, átalakul, egyfajta cseppfolyós és rugalmas jelleget kap a zárt és stabilnak észlelt forma helyett. Mit jelent ez a gyakorlatban? Nem mást, mint hogy azok a lehetőségek, amik eddig korlátozott számban álltak a rendelkezésedre, azok egy pillanat alatt egy olyan végtelen és változatos képet mutatnak, hogy abban minden benne van, ami te valaha voltál és lehetsz; minden olyan lehetőség feltárul előtted, ami eddig zárva, rejtve volt, mert egy illúziórétegen keresztül tekintettél rá. Ha, tegyük fel, eddig munkahelyi, pénzügyi, magánéleti problémákkal küzdöttél, és sehogyan sem láttad az ebből kivezető utat, nem voltál képes önmagadat meghatározni egy más módon, mint amibe belerögzülve élsz 10-12 éve – nos, ez egy csapásra egy olyan képpé változik, ahol a kiutak, a kitörési lehetőségek száma végtelen lesz. S ehhez nem kell mást tenned, mint megtalálnod és megtapasztalnod a lényed isteni magját, mert maga ez az aktus beindít egy olyan szinkronfolyamatot, ami automatikusan kibontja ezt a csodát előtted. Sorra jönnek azok az élmények, azok a tapasztalások, hogy valóban minden egymásra épül; megtapasztalod az általad véletlennek hitt jelenségek mögötti mágikus hajtóerőket, megtapasztalod, hogy hogyan működik a valódi teremtés; és nem győzöm hangsúlyozni, ehhez nem kell „mantrákat” mondogatnod, ehhez nem kell különleges szertartásokra járnod, ehhez nem kell lótuszülés és füstölők; ehhez nem kell semmi, de semmi, csak önmagadban megtalálni azt a pontot, aki ténylegesen vagy. És itt nem segít az önáltatás: nem segít, ha egy hazugságra egy hazugsággal válaszolsz, mert azzal ahelyett, hogy bontanád ezeket a rétegeket, egyre magasabbra és masszívabbra építed őket. Hallom, ahogy sokan dobálóztok azzal, hogy „vagyok, aki vagyok”, mindenféle önmegismerés, alászállás, ennek valós megtapasztalása nélkül, és ez nem más, mint hazugság; ennél még az is jobb, ha nem mondtok semmit, legalább megkímélitek magatokat egy újabb réteg majdani lebontásától. Tapasztald meg, ki vagy és ne csak mondogasd! Ez nem mások felé megnyilvánuló hőstett, ez nem egy olyan játék, ahol magadat kell meggyőznöd arról, amit magad sem hiszel el, ez egy szent rítus, ez egy isteni tett, amit nagy kár ilyen aljas módon a sárba tiporni, mint ahogy sokan ezt teszitek. És ha most harag gyúlt a szívedben, biztos lehetsz benne, hogy te is ezt a játékot űzöd, és kérlek, hagyd abba! Csak magad miatt, de hagyd abba! Most; nem holnap, nem holnapután, nem majd máskor, hanem most. Mert ez az első lépés: ha ki tudod mondani magadról, hogy hazug vagy, ez az első lépés, hogy megtaláld a legigazabb pontodat. Tudom, sokan most talán túl keménynek ítélitek a szavaimat, de a hazugság a legalattomosabb ellenfél, hogy így mondjam, és vele szemben bizony csak határozott és kemény fellépéssel lehet csatát nyerni.

Ha sikerül ezen a folyamaton szép lassan áthaladnotok, ha beindul az az energetikai spirál, ami kiszórja a sok szemetet a tájképetekről, kitisztítja a lényeteket, az magában hordozza annak a felismerését, hogy nincs rajtatok kívül álló dolog, nincs semmi, de semmi, ami nem belőletek eredne. S ott álltál még pár hónapja reményvesztetten azon a munkahelyen, abban a kapcsolatban, ebben a szegénységben és most meg mi történt? Már nem is tudod pontosan, hogyan, de kint vagy belőle! Megoldódott! Nem megoldottad, drágám; nem, hanem megoldódott! Ám nem valami véletlenszerű egybeeséseken keresztül, nem valami esetleges szerencse miatt. Hanem a te varázshatalmadnak köszönhetően, mert megtaláltad önmagad, és innentől minden azt fogja körülötted szolgálni, hogy te ezt kifejezésre juttasd. Nincs fortuna, nincs végzet, nincs jó és rossz szerencse, csak te vagy, és minden körülötted azt és csak azt mutatja meg, aminek te most gondolod magad. Minden. Minden! Nézz körül és vizsgáld meg, tetszik, amit látsz? Tetszik ez a kép? Nem? Pedig ez vagy te most, pontosan, ez egy hajszálnyit sem több és egy jottányit sem kevesebb. Minden, minden téged mutat meg, pontosabban azt, hogy minek gondoltad magad a múltban. Ha nem tetszik, akkor te nem tetszel önmagadnak! Változtass, változtass azon a képen, ami már nem fejezi ki azt, aki vagy, mert már megtaláltad azt, aki valójában vagy! Ennyit kell tenned és semmi többet. És dobd ki azt az összes hiedelmedet arra vonatkozóan, hogy neked feladataid vannak, hogy neked különböző nehéz próbákon kell keresztülverned magad, hogy egyszer majd a megfoghatatlan jövőben boldog légy! Dobd ki ezeket a kukába, mert ezek is azt a hazugságot táplálják, amik elfedik előtted azt, aki vagy! Menj el a végsőkig, légy bátor és bölcsen cselekedj, mert így megtalálod azt, aki vagy, és soha, de soha többet nem kell úgy körülnézned, hogy nem tetszik, amit látsz! 

A következő beszélgetésben szeretnék egy kicsit arról beszélni, hogy hogyan tudtok másoknak is segíteni ebben, illetve azt is megvilágítom, miért fontos, hogy másokat is segítsünk ezen az úton.

Kapcsolódó bejegyzések:

TUDATI RÉTEGEK SOROZAT

A tudatos valóságteremtés sorozat részei

1. beszélgetés a tudati rétegekről 

2. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek és azok módozatai

3. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek felismerése

4. beszélgetés a tudati rétegekről - a tájkép tereprendezése

5. beszélgetés a tudati rétegekről - kérdések és válaszok

6. beszélgetés a tudati rétegekről - az igazságpontjaitok és azok megtalálása

7. beszélgetés a tudati rétegekről - a szív igazsága

Nyolcadik beszélgetés arról, milyen diadalmas a felfedezése annak, hogy kik vagytok valójában

Az előzőekben adtam a kezetekbe egy módszert, amivel elkezdhetitek azt a fajta játékot, hogy megtapasztaljátok önmagatok kristálytiszta esszenciáját, adtam egy módszert, hogy ez ne csupán elmélet legyen, hanem valósággá váljon; mert ha valamit sikerül megtapasztalnotok akár egy pillanat erejéig, az a lényetek legmélyén eltárolódik és sokkal könnyebb előhívnotok azt más módokon. 

Most ezekre a más módokra szeretnék kitérni, hogy eljussunk ahhoz a ponthoz, amikor elmondhatjuk: értitek is pontosan, miről szól az illúzió és annak lebontása, megértitek ennek a korszakalkotó jelentőségét mind a ti személyes utatokon belül, mind pedig annak a globális folyamatnak a részeként, aminek mindannyian egyesével a része vagytok, egy fontos pillére vagytok. És a megértés mellett most lehetőségetek van meg is tapasztalni ezt a fajta ént, ezt a fajta új ént, ami csak számotokra új, de egy olyan tapasztalatot eredményezhet ennek felismerése, aminek révén hatalmasat tudtok előrelépni azon az úton, ahol – lehet, eddig úgy éreztétek – csak toporogtatok.

Ennek a kristálytiszta, lerakódásmentes, valódi énnek a feltárásában sok olyan módszer lehet a segítségetekre, amikről már talán hallottatok valahol, talán próbáltátok is ezeket, de sohasem olyan módon, ami ezt a perspektívaváltást, ezt a kívülre helyezkedést szolgálta volna, mindig csak belül, a rendszeren belül maradva próbálgattátok a módszereiteket; és ebből az eleve hibás szemléletmódból következően nem mindig sikerült olyan eredményeket elérnetek, amiket szerettetek volna. Most mutatok egy másik módszert, most továbblépünk, mert ha az előző beszélgetésben leírtakat gyakoroltátok és csak egy pillanatig is, de ráéreztetek az „én vagyok ízére”, akkor tovább tudunk lépni, hogy ezt ne csak megérezzétek, hanem meg is tudjátok élni a maga teljességében. 


Azt mondtam ugye, hogy tegyétek meg azt, hogy érezzétek – lehetőleg minden szinten, minden érzékszervetekkel – ezt az esszenciális magot, ami bennetek van, mindentől függetlenül és minden lerakódástól mentesen. Amint megtapasztaltátok ezt a csupasz, pőre, ám tökéletes isteni ént, akkor óhatatlanul az a vágy keletkezik bennetek, hogy ezt juttassátok kifejezésre, ahelyett a lerakódásokkal teli énetek helyett, akikkel eddig azonosítottátok magatokat. Ehhez egy másik technikát kívánok számotokra bemutatni egy kis magyarázat kíséretében. Ha te az isteni énedet nyilvánítod ki, az magában hordoz értelemszerűen egy tényezőt, mégpedig nem mást, mint a szabad választásnak, az önmagad feletti hatalom megnyilvánulásának egy olyan módját, amiről, biztosíthatlak, hogy bármennyire is áltatod magad, még nem sokat tudsz. Ez nem jelent mást, mint azt a fajta áramlást, a valóságod olyan módú megteremtését pillanatról pillanatra, ami mindig a legbelső igazságpontodból eredő tiszta és szent választás eredménye; ami mentes minden olyan hátsó szándéktól és gondolattól, ami nem ezt a tökéletes isteni lényt szolgálja, nem önmagadnak ezt a szent esszenciáját fejezi ki, mégpedig a maga teljességében. 


A választásaid eddig konkrét eredményekre, célokra irányuló cselekvési irányok meghatározásai voltak, vagy netán egyfajta belső vágy megnyilvánulásai, mindig egy meghatározott eredményt várva. Még ha most tiltakozol is, és azt állítod, hogy te bizony nem vártál bizonyos dolgoktól eredményeket, pontosabban meghatározott eredményeket, no, én ezt rövid úton tudom számodra cáfolni: ha mással nem, hát azzal, hogy minden esetben, amikor a lineáris idősík mentén cselekszel, nem teszel mást, mint ott egy jövőbeli pontot kijelölve, próbálod a magad módján megközelíteni azt. Máshogy nem is tudtok a földi valóságotokban létezni, mindaddig, amíg nem tapasztaljátok meg azt a mérhetetlen teljességet és hatalmasságot, akik vagytok, mert ezzel megváltozhat számos olyan észlelési mód, számos olyan tényező a ti valóságotokban, amit eddig szilárdnak, amit eddig véglegesnek, végletesnek és meghatározottnak tekintetetek. Ez szintén egy automatikus folyamat: nevezhetitek felemelkedésnek, megvilágosodásnak, ahogy akarjátok, de ez egy olyan természetes és spontán folyamat, mint a százfokos víz elpárolgása. A kötöttség feloldódik és átveszi a helyét egyfajta folyékony áramlás, ami onnantól oly módon válhat a részetekké, hogy már máshogy nem lesztek képesek létezni és ez természetesen nem zárja ki, hogy mindezt itt a földön teljesítsétek be a magatok választása alapján. 

 

Nos, és akkor jöjjön az a módszer, amivel ezt a fajta áttörést elő lehet segíteni, most is szigorúan hozzátéve, hogy ezek nem örökérvényű technikák, nem lehet mindenkire azonos módon ráhúzni, mert a személyes utak és állomások sokszínűsége és mértéke nem enged meg egyetlen módszert sem örökérvényűnek és mindenkire általánosan működőképesnek minősíteni.

A feladat a következő, barátaim. Amint megteremtettétek a burátokban azt az érzést, ami a puszta „én vagyok”-ot jelenti, és ezt lehetőleg minden pontotokon, minden zsigeretekben érzitek; a szemetekben, a gyomrotokban, az elmétekben és legfőképp a szívetekben, akkor kerestek a magatok tájképén egy dolgot, egy fát, egy cserjét, egy kőrakást: bármit, ami legjobban zavar titeket, ami legviszketőbben vagy éppen a legfájdalmasabban adja nap mint nap a tudomásotokra, hogy ez nem a ti szabad és szuverén választásotok eredménye.

S ekkor ezt a dolgot először megérezvén, megérezvén annak a fájdalmas voltát, a szúró, égető, viszkető voltát, belehelyezve ezt az érzést abba a legjellemzőbb szituációba, ahol ez megnyilvánul vagy megnyilvánult, és mindezek után belehelyezve a tájkép egy elemébe (fa, tüskés bozót, kőrakás, földkupac – bármi, ami magától előjön képileg és úgy érzitek, a leghűebben fejezi ki ennek a dolognak a lényegét), szép lassan és óvatosan behúzzátok a burátok alá, vagy ha úgy könnyebben megy és jobban tetszik, fölé terjesztitek a burát. Amikor ez a dolog, ez a viszkető, szúró, fájó dolog bent van a ti szent teretekben, abban a pillanatban teljesen a hatalmatok alá vontátok, és ott és akkor, nem máskor, nem másnap, ott és akkor hoztok vele kapcsolatban egy választást. Egy választást, ami abból a pontból származik, akik ti vagytok e bura alatt, itt és most. És higgyétek el, ez működik, még ha a ti földi agyatokkal rendkívül banálisnak is tűnik, ne törődjetek vele!

Az energia, az energia meghatározása és működtetése nem agyi funkció, ezért folytassátok csak a gyakorlatot mindaddig, amíg ez kényelmes számotokra. Amit sikerült bevonnotok a bura alá, az „isteni lényetek centrumába”, az egy automatizmus révén elkezd lassan átalakulni a magatok választása alapján, mint mikor a víz felforr, eléri a forráspontját és átalakul. Ezt nem lehet elmével kitalálni, ezt nem lehet akarni, erre nem lehet erővel hatni; ezt a vízcseppet csak be kell könnyedén helyezni abba az üst vízbe, amit ti előzőleg már felforraltatok, és az a parányi csepp automatikusan eléri a forráspontot mindenféle ráhatás, ráolvasás nélkül, önmaga, harmonikusan, szinte észrevétlenül. Minden dolgot, amit ily módon belehelyeztek az üstötökbe, bevontok a bura alá, éreznetek kell, mint ahogy végig éreznetek kell önmagatok szent esszenciáját, a lerakódásmentes puszta „én vagyok”-ot, mert ezek az érzések, ez az átélés mozgatja meg azokat az energiaörvényeket, amik már a ti közreműködésetek nélkül is végzik a maguk dolgát, szolgálnak titeket a magatok választásai alapján.

 

És még egy figyelmeztetés, barátaim! Ez mágia, ez nem más, mint mágiagyakorlás, a magad varázserejének a felébresztése, de miután ez oly régóta nem volt használva, sokan még a létéről is megfeledkeztetek, ezért ne várjatok azonnali eredményeket, mert odavész a varázslat, odavész a kibontakozás. Ez egy fokozatos, önkibontó folyamat, ám ennek megvan a maga természetes ritmusa, a maga természetes tempója, amit ha ti az emberi elmétekkel befolyásolni kívánnátok, akkor azt teszitek, mint mikor a türelmetlen kertész megpróbálja az épphogy kicsírázott mag apró hajtását kirángatni a föld felszíne fölé. Ezzel nemcsak hogy megöli azt a zsenge hajtást, de lehet, hogy emiatt örökre elmegy a kedve a kertészkedéstől, pedig ha türelmes lett volna, a világ legcsodálatosabb növényében gyönyörködhetett volna a maga idejében.

 

S mi az eredménye annak, ha ezt a folyamatot beindítjátok? Először apró eredmények, apró csírák bontakoznak ki a szemetek előtt, az első és legelső jele, hogy a mágia sikeres volt, hogy elkezdtek egyre tudatosabban reagálni a valóságotok különböző elemeire, majd azt veszitek észre, hogy azok a dolgok, amelyek régen az „irányíthatatlan” kategóriaként voltak bennetek elraktározva, egyszer csak, mint egy varázsütésre, engedelmeskedni kezdenek az akaratotoknak. Pontosabban azt tapasztaljátok meg, szép lassan, fokozatosan, hogy hatással vagytok a világra, annak minden elemére, a legegyszerűbb dolgoktól a leghajmeresztőbbekig. És ahogy ez szép lassan bontakozik ki a szemetek előtt, óhatatlanul magával vonja azt a folyamatot, hogy elkezdtek vágyakozni arra, hogy ezt az új képességeteket gyakoroljátok és egyre többféle módon, és egyre szélesebb körben alkalmazzátok és játsszatok vele. S hogy hogyan is néz ki ez az új játék a gyakorlatban, abba szeretnék egy kis bepillantást nyújtani nektek a következő beszélgetésünk során.

Forrás: http://adamus-saint-germain.net

Kapcsolódó bejegyzések:




TUDATI RÉTEGEK SOROZAT

A tudatos valóságteremtés sorozat részei



Vagyok, aki Vagyok

1. beszélgetés a tudati rétegekről 

2. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek és azok módozatai

3. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek felismerése

4. beszélgetés a tudati rétegekről - a tájkép tereprendezése

5. beszélgetés a tudati rétegekről - kérdések és válaszok

6. beszélgetés a tudati rétegekről - az igazságpontjaitok és azok megtalálása

7. beszélgetés a tudati rétegekről - a szív igazsága

Metatron - A vonzás hatalma 

Hetedik beszélgetés a szív igazságáról

Az előző beszélgetésünk során megmutattam nektek azokat az alaprétegeket, amik elfedik előletek azt a szent és esszenciális igazságpontot, ami számotokra az a pont, amin keresztül találkozhattok azzal az isteni részetekkel, melynek integrálása során teljességgel visszanyerhetitek a hatalmat önmagatok felett. A rétegek lebontása hosszadalmas feladat és mindenki számára más-más módszer lehet az, ami hatékonynak bizonyul, ám vannak olyan általános, hogy úgy mondjam, eljárások, amik segíthetnek ebben a folyamatban mindenkinek, aki úgy választ, hogy meg szeretné tapasztalni önmagát, mint autentikus létezőt itt a földi síkon. 

Először pár szót ejtenék ezekről a módszerekről, hogy kellő fogódzót adva a kezetekbe, bepillantást nyerhessünk abba csodás világba, abba hatalmas teljességbe, amit a szív igazsága képvisel, amit, ezt a pontot megtalálva tudtok önmagatokon keresztül megtapasztalni már itt a fizikai valóságban, hiszen ebben a kalandban ez a legnagyobb kihívás. Miután itt nincsen másról szó, mint egyfajta bontásról, egyfajta lehámozásáról azon rétegeknek, amik a tájképeteken oly zavaróak és oly mértékben elburjánzottak, ehhez a legfontosabb és első lépés, hogy kikerüljetek abból az illúziórétegből, ami titeket fogva tart. 

Talán páran közületek emlékeznek arra, amit mondtam a magam tapasztalatáról, amikor belekerültem egy olyan illúzióba, amit számotokra egyfajta kristályként írtam le. Ez nem volt más, barátaim, mint egy olyan hiedelemrendszer, egy olyan hatalmasra duzzasztott és megkristályosodott hazugság és illúzióréteg, ami szabályszerűen – mondhatjuk így – fizikailag is fogságban tartott. Ebbe besétálni egy pillanat műve volt, ám kijönni belőle egy örökkévalóság. S miután én bejártam ezt az utat, amit magamnak választottam, pontosan tudom, hogy hogyan lehet belőle kikerülni, és azt is pontosan tudom, hogy közületek elenyésző azok száma, akik azon a ponton vannak, hogy már csak egy lépés választja el őket e rácsból, e kristályból való szabaduláshoz vezető úttól. 

Amikor bele vagy rögzülve egy ilyen rácsba, kristályba, mátrixba – vagy nevezzétek úgy, ahogy nektek tetszik –, az egyetlen és legfontosabb felismerés, hogy ezt ebből a pozícióból nem fogjátok tudni ledönteni, a mátrixból nézve nem lehet kijutni onnan; a mátrix egy hihetetlenül ellentmondásos dolog, csak akkor vagy képes ezt lebontani, ha kívülre helyezkedsz belőle oly módon, hogy a nézőpontodat kihelyezed önmagadból is, hiszen te a mátrix foglya vagy.

„Mit jelent ez valójában? Hogy lehet azt az ellentmondást feloldani, hogy amíg benne vagyok, nem tudok belőle kikerülni, ám csak akkor tudok belőle kiszabadulni, ha kívülre helyezkedem a mátrixhoz, kristályhoz képest? Ez teljes abszurditás, Adamus és bevallom, ebből így nem sokat értek, ez így most elsőre nagyon zavarosnak tűnik!” – Igazad van, barátom, egy nonszensz éppen attól nonszensz, hogy egy bizonyos nézőpontból, egy bizonyos perspektívából lehetetlennek tűnik. De miután én ezt megoldottam, most első kézből kapod általam a választ, hogyan lehet ezt feloldani, méghozzá rendkívül könnyedén. Miután azt mondottam, hogy te bele vagy ragadva ezekbe a hazugság- és illúziórétegekbe, amik téged egyfajta módon egy rögzített állapotban tartanak, ebből belülről nem tudsz kikerülni, mert ez pontosan olyan lenne, mintha egy biciklin ülve a mögötted ülő tolná a hátad, hogy menjetek gyorsabban; ez lehetetlen, így nem tudja megtolni az emelkedőn a biciklit, sőt azzal, hogy ott ül mögötted, csak nehezíti a dolgod. Neki le kell szállnia a csomagtartóról és a földön állva megtolni téged, hogy sikerüljön lendületbe jönnöd és feltekerned az emelkedőn. Tehát a kristályba rögzülésből való szabaduláshoz sem kell igazából más, mint leszállni a bicikliről, és a földről megtolni azt. 

No és ez mit jelent a gyakorlatban? Hát nem mást, mint megtalálni azt az egyszerű módot, ahol van egy olyan átjáró, egy flexibilis átjáró ebből a mátrixból, ahol minden gond nélkül ki lehet szabadulni. És ez az átjáró a szív igazsága, mert amikor erre rátalálsz önmagadon belül, az, mint egy számítógépes program, azonnal felülírja a mátrix aktuálisan futó programját és mintegy önmagát egy elsőrendű programmá minősítve, fölé helyezkedik, és ezáltal ki is kerül annak a rendszeréből. 

„No de hogyan lehet eljutni ehhez az igazságponthoz, Adamus, ha azt mondtad az imént, hogy belülről lehetetlen ez a fajta lebontás?” Erre van egy nagyon egyszerű módszerem, amit most megosztok veled, azzal a megkötéssel, hogy mindenki egyéni útjában vannak olyan sajátos jellemzők, eltérések, amik nem teszik lehetővé, hogy egy, egyetlen és mindenkire nézve működő módszert lehessen megállapítani; ám vannak olyan általános megközelítési módok, amik segíthetnek a te, csak és kizárólag rád szabott módszerének a megtalálásában. Egy ilyen segítséget kívánok most nyújtani, ami pont annyira általános, hogy lehetőséget ad az egyéni felfedezések számára, de konkrét kapaszkodóul is szolgál az első lépések megtételénél. 

Képzeld el magad a tájképeden, képzeld el magad a tájképed közepén, mint egy figurát, vagy bábut, ahogyan az számodra a legvalószínűbben jelenik meg, ne határozd meg a színét, ne határozd meg a méretét, a formáját, a lényeg: álljon ez a bábu a tájképed kellős közepén mozdulatlanul. Láthatod a képet felülről, szemből, oldalról, ahogy jólesik, a lényeg, hogy egy először egy teljes képet láss, tehát lásd önmagad és a körülötted lévő tájképet, ami a te valóságodat szimbolizálja. Majd amikor már tiszta a kép és sikerül könnyedén lélegezve ezt a képet bizonyos ideig megtartani, a következőket tedd: képzeld el, hogy fölülről erre a figurára, vagy bábura leereszkedik egy bura, egy keret, aminek a mértani formáját semmilyen módon ne határozd meg előre, csak engedd, hogy ez a maga módján alakuljon. Van, akinek ez gömb alakú lesz, van, akinek kocka vagy háromszög, de ez teljesen lényegtelen, a lényeg, hogy ne változtasd meg azt a képet, ami számodra megjelenik. Az egyetlen fontos elem, hogy ez a bura, ez a keret átlátszó legyen; az nem baj, ha kap egy színt, de lássál ki rajta. Na mármost, ha rajta van a bura a bábudon, akkor ezt szép lassan kezdd el terjeszteni kifelé, de ez a folyamat lassú legyen és természetes. Mindeközben ügyelsz végig a légzésedre, hogy az is megmaradjon a kiegyensúlyozott ritmusában. Addig terjeszd ezt a keretet, ameddig jólesik, ameddig magától tágul. Ez egy ponton meg fog állni, és azt fogod érzékelni, hogy egyfajta vákuumba kerültél, egyfajta légüres térben vagy, ahol a burában nincsen az égvilágon semmi, de semmi, csak te magad. És itt megállsz, és ezt az érzést magadba szívod egy darabig, ezt a „csak én vagyok és semmi más”-t, ezt ízlelgeted, lehetőleg minden érzékeddel és minden porcikáddal átélve ezt. Mikor ezzel megtelítődtél, hogy így mondjam, kinézel ebből a légüres burából vagy keretből a tájképedre és megvizsgálod ebből a nézőpontból. Ha jól végezted a gyakorlatot, idegennek fog tűnni, nem tudod majd elhelyezni magad benne, tehát valamilyen módon azt mondhatod, kikerültél belőle. Ez persze csak egy olyan imaginációs gyakorlat, ami nem tesz mást, mint segít a hazugság, az illúzió valódi arcát felismerni, mert a hazugság és az illúzió furcsán működik: csak addig életképes, amíg újabb és újabb illúzióval és hazugsággal táplálod; nevezhető egyfajta kannibálnak is, vagy vírusnak, aki csak önmagából képes táplálkozni oly módon, hogy folyamatosan sokszorozza meg önmagát azon „gazdatest” által, amin megvetette a lábát, teljesen eltorzítva ezáltal annak a valós lényegét. Ezzel a talán elsőre banálisnak tűnő gyakorlattal be lehet indítani azt a bontási folyamatot, ami elkezdi ezeket a vírustörzseket kiirtani a tájképedről, de ezt csak úgy teheted meg, ha a lényed egy részét elkülöníted a vírus elől, mert csak úgy nem tudja azt a hatalmába keríteni. 

S most joggal teheted fel azt a kérdést: „Adamus, ezzel a gyakorlattal hogyan kerültem ki a mátrixból? Hogyan oldottam fel azt az ellentmondást, hogy a biciklin ülve nem lehet megtolni a biciklit?” Úgy, drágám, hogy te ezzel nem teszel mást, mint a biciklin ülve leszúrsz egy botot a földbe és abból a pontból kiindulva, arra a pontra támaszkodva tolod meg magad, és amint kimozdultál a statikus, álló helyzetedből, a lendület révén képes vagy elindulni. Más szóval, te létrehoztál a mátrixban, a rácsozatban egy olyan pontot, ami egy olyan viszonyítási ponttá válik, amihez képest a rács kívül van és ezzel a módszerrel hopp!, kint is vagy a csapdából. Ez a pont, ez a leszúrt karó az a lecsupaszított lényed, ami nem mond mást, mint „én vagyok”, de mindezt azzal a hihetetlen részletgazdagsággal teszi, ami hűen fejezi ki mindazt , ami te vagy és ezáltal önmaga ellentételezésévé válik, hiszen a Mindenséget és a Semmit jelenti egyszerre.

S miután azon az úton, amin ti jártok, ez a leglényegibb felismerés, a következő beszélgetésben folytatjuk a szív igazságának feltárásához vezető más módszerek bemutatását, valamint szót ejtenék azokról az eredményekről, hogy úgy mondjam, amik ennek a belső igazságpontnak a feltárásából és felfedezéséből egyenesen és automatikusan következnek.

Forrás: http://adamus-saint-germain.net

Kapcsolódó bejegyzések:

TUDATI RÉTEGEK SOROZAT

1. beszélgetés a tudati rétegekről 

2. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek és azok módozatai

3. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek felismerése

4. beszélgetés a tudati rétegekről - a tájkép tereprendezése

5. beszélgetés a tudati rétegekről - kérdések és válaszok

6. beszélgetés a tudati rétegekről - az igazságpontjaitok és azok megtalálása

A Szent Szív 

A szívcsakra megnyitása - meditáció

A tudatos valóságteremtés sorozat részei

Hatodik beszélgetés az igazságpontjaitokról és ezek megtalálásáról

Most egy kis pihenő után folytatjuk a felvázolását annak, hogy hogyan fest az a kép, amit én látok, ahogyan én látom azt, hogy megnézhessétek teljességében, és utána eldönthessétek, mely részlete tetszik, mely része elfogadható számotokra, s mely nem; vagy tán az egész megnyeri a tetszéseteket; vagy úgy, ahogy van, kidobjátok azt a kukába, keresvén egy másik képet. Tehát folytatjuk a beszélgetést az eddigi módon. 

A negyedik alkalommal azt mondtam: ha lebontod a magad tájképén lévő összes hazugságot, az összes illúziót, eljutsz önmagad szent és tiszta, esszenciális, isteni magjához, amit nevezhetünk akár a legbelső igazságpontodnak, vagy legbelső igazságodnak. Azzal már ugye tisztában vagytok, hogy nincs hazugság, csak különböző szintű igazságok vannak, s erről szeretnék egy kicsit bővebben szólni, mert nagyon fontosnak tartom ennek a megértését, mert mindennek ez a gyökere; az is ki fog derülni, miért mondom ezt. 

Itt vagy te, egy földi és ugyanakkor egy ennél sokkal hatalmasabb létező is egyben. A hatalmas alatt itt azt értem, amit ez a nyelv oly gyönyörűen ki is fejez a maga módján, hogy hatalmad van, nem mások, hanem önmagad felett. Ez vagy te, egy nagy hatalmasság egyfajta manifesztációja itt a földön. No mármost, ahogy megnyilvánulsz, ahogy létezel és tapasztalod meg önmagad, vannak benned különböző szintek, különböző rétegek, hogy így mondjam, amik mind téged fejeznek ki egy sajátos módon. Van a tested, van a testednek egy sajátos kifejezésmódja önmagáról, ezek azok a testi jellemzők, amikkel rendelkezel. És most ez alatt nem azt értem, hogy szép vagy, vagy csúnya, mert ennek így semmi értelme nincs, hiszen ez is, mint minden, csak és kizárólag viszonyítás kérdése; inkább azt, hogy a tested kifejezi a lényednek azt az egyediségét, azt a sajátosságát, amit a lelked reprezentál, s amire korábban azt mondtam, az Isten egy egyedi ujjlenyomata. Ha megnéznéd a földi létidőid során készült „éteri fotókat” önmagadról, nagyon sok olyan jellemzőt fedezhetnél fel ezeken a képeken, amik valahol mindig tartalmaznak egyfajta hasonlóságot, és a megtapasztalás másságából fakadó különbségeket is természetesen, de karakterisztikusan egyértelműen láthatnád az azonos jegyeket a fizikai felépítésed tekintetében. Tehát ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy a tested is kifejez valamit, tehát ezen a szinten is van egy igazságod, amit ugyanúgy el lehet fedni hazugságrétegekkel, mint bármi mást, és ez a ti mostani kultúrátok élen jár ebben, hogy hogyan kell a test eredeti adottságait különböző illúziórétegekkel elfedni. De ez más korokban sem volt igazán másként, inkább a módozat tekintetében vannak különbségek. 

Tehát ott van a testednek egy igazsága, egy legmélyebb igazsága, amit akkor tudsz megismerni, ha nem teszel rá semmilyen olyan réteget, amit igaznak érzel ehhez képest, és ezzel elfeded önmagad elől azt, aki vagy a testedben. Magyarán itt van egy igazságpont, nevezzük ezt külsőnek, és lám, erre is rápakolsz számos réteget, ami miatt nehezen tudod ezt megtapasztalni a maga teljességében.

Ám, ugye, azt mindannyian tudjátok, hogy a külsőségek, a test által kifejezett igazság alacsonyabb rendűnek számít annál az igazságnál, amit az elmétek fejez ki, mert akármilyen furcsának tűnhet ez a kijelentés, bizony ott is van egy igazságpontotok, az egy réteggel mélyebben helyezkedik el, mint a test igazsága. (Ezt ti pontosan érzitek is: ha valaki a ti szemetekben csúnya, de „vág az esze, mint a borotva” – ahogy ti mondanátok –, azt a társadalmatok jelen pillanatban „értékesebbnek” címkézi, mintha valaki gyönyörű a ti fogalmaitok szerint, ám tegyük fel, az észbeli képességei tekintetében nem éri el egy elemista színvonalát.) 

„Hol van az elme, Adamus? Hát nem azt mondjátok, hogy ne azonosítsuk magunkat az elménkkel? Akkor most hogy mondhatod azt, hogy ott is van egy igazságpontunk?” Úgy, kedvesem, hogy én pont azt kívánom előttetek most vázolni, hogy az igazságaitok rétegzettek, mint a hagyma héja, és ahogy a hagymának is – ahogy bontod, bontod le a rétegeit – ott van középen az a picinek tűnő, de lédús és sima „szíve”; bizony neked is van egy olyan belső igazságpontod, amit csak akkor tudsz megtalálni magadban, ha tudod, milyen rétegeken kell áthatolnod ehhez, sőt azzal is tisztában vagy, drágám, hogy ezekre a rétegekre milyen plusz rétegek rakódtak. 

Tehát az elménél tartottunk, aminek az igazsága nagyon egyszerűen kifejezhető: ez nem más, mint az a fogalmi struktúra, a gondolkodásodnak az a kifejeződése, ami a fogalmi szinten megtestesül az elméden keresztül. Ez nem annak a kérdése, hogy okos, intelligens vagy-e, mint a testnél sem a szépség vagy csúnyaság, ami mentén ezt vizsgálnotok kell, hanem az, ahogy az kifejez Téged, és ez az elme esetében nem más, mint a fogalmi rendszer, a fogalmiság. Mit értek ezalatt? Hát azt, hogy te kifejezed magad a gondolataid, a fogalmaid révén, egy olyan módon, ami nagymértékben megmutat belőled valamit. Nem a fogalmak határozzák meg a gondolkodásodat, ez ugye köztudott tény, hanem a gondolkodásod határozza meg, hogy te a fogalmi síkon milyen módon fejezed ki önmagad, és ez oda-vissza ható rendszer, mert ugye maga az a fogalmi rendszer, amibe te beleszületsz (nyelv) ezt behatárolja, de ezen belül te autentikusan fogod önmagad kifejezni. Van egy általános szóhasználatod, egy általános fogalmi struktúrád, amit nevezhetünk egyfajta logikai sornak, és te ezen a rendszeren belül fejezed ki önmagad, de bizony erre is sok-sok hazugságréteg kerülhet, elfedve ezen igazságodat is. 

Mit értek ezalatt? Amikor a szavaid, amikor a megválasztott kifejezéseid nem azt fejezik ki valójában, amit megfogalmazni szándékozol; amikor megtanulsz, ahogy ti mondanátok, csúsztatni, mellébeszélni; amikor elsajátítod annak a képességét, hogy lehet valamiről úgy beszélni, hogy közben másra gondolsz; hogy lehet szavak útján úgy elferdíteni, úgy csűrni-csavarni azt az igazságot, ami az elmédből jön, hogy már magad sem tudod sokszor, mit beszélsz. Mesterei vagytok ennek, drágáim, a beszélgetéseitek során a rés, az űr, ami a kimondott és a kimondandó között van, sokszor akkora, hogy elférne közte egy méretes elefánt. És amikor így fejezed ki magad, ez szokásoddá válik, és már magad sem tudod, mi az a valós tartalom, amit szeretnél önmagadból kifejezésre juttatni, a környezetedről nem is beszélve. Hazudozók vagytok ebben az értelemben, mégpedig nem is kisstílű hazudozók. Ha fáj, hogy ezt így kimondom, ha erre most görcsbe rándult a gyomrod, nos, akkor tudhatod, te is az vagy, ami – mint a múltkori zenekaros példámnál már említettem – csak akkor jelent gondot, ha nem ismered ezt el, ha továbbra is tagadod, és ezáltal képtelen leszel ezt korrigálni, és ezeket a rétegeket eltávolítani. 

Menjünk tovább a hagyma bontásában, és nézzük meg mi a következő, eggyel mélyebb igazságpontotok az elméhez képest; itt jönnek az érzelmek. Nem érzések, drágáim, az más, nem is érzetek, mert az megint más; én itt azokról az érzelmekről beszélek, amiket azok a jellemzők írnak le, mint pl. harag, düh, féltékenység, vágy, bizakodás, öröm és sorolhatnám. Ezek valahol az elme és a szív között helyezkednek el félúton, kicsit e két szülő közös gyermekeként, amolyan, ahogy ti neveznétek, koktélként. Nem mosódnak össze attól függően, mi az eredetük, de egy közös halmazt alkotnak benned, és ők a ti megnyilvánulásaitok egyik legfontosabb gyújtószikrái; ezek az érzelmek, amik beindítják azt a motort, ami végigvisz titeket a saját utatokon és ezek azok a visszajelző műszerek is, amik ezen az utazáson titeket tájékoztatnak a motor működésének módjáról. (Erre szintén egy későbbi beszélgetésben térnék ki részletesebben.) 

Ezek az érzelmek azok a pontok bennetek, ahol ti megtapasztaljátok önmagatokat mint nem fizikai lényeket, de mindezt fizikai módon. Mindjárt megmagyarázom, hogy ez mit jelent, mert talán bonyolultnak tűnhet így elsőre: az érzelmek oly módon fejezik ki a te igazságodat, hogy azt fejezik ki, azt mutatják meg számodra, hogy ebben az utazásban, ebben a fizikai, lineáris tapasztalásban maga a megtapasztalt dolog milyen módon hat rátok, és ti milyen módon hattok arra a tapasztalásra. 

Vegyünk egy konkrét példát: vizsgára készülsz, és mikor ott állsz az ajtóban, hogy elindulj a vizsgádra, ott van benned számos érzelem: egyfelől izgulsz, másfelől némi örömöt is érzel, hogy túl vagy a sok tanulnivalón, dühös is vagy magadra, mert két tételre már nem jutott időd stb. Ezek az érzelmek egy kétirányú folyamat eredményei benned, egyfelől meghatározzák azok a dolgok, amik előtted állnak a lineáris megtapasztalásban, hiszen ezzel kapcsolatban merülnek fel benned (izgalom), másrészt meghatározzák azok az események, tapasztalások, amik elvezettek téged erre a pontra (düh), tehát elmondható, hogy a benned lévő érzelmek nem mások, mint a lineáris tapasztalásra adott oda-vissza áramló reakcióid.

S ezek hogy fejezik ki az igazságodat? Nagyon egyszerű a válasz, drágám: úgy, hogy te, mint Isten egyedi és megismételhetetlen ujjlenyomatának egy kifejezésre jutott metszete, nagyon egyedi és egyéni módon reagálsz, és ezt hűen kifejezik azok az érzelmek, amik ebben a tapasztalási úton benned keletkeznek, reagálván a dolgokra és beindítván reakciókat az általatok jövőnek érzékelt események irányába. S hogyan kozmetikázzátok ezt, hogyan pakoltok erre a rétegre hazugságrétegeket a magatok módján? Ó, ez egy elképesztő folyamat, ahogy képesek vagytok a saját érzelmeitekkel hazudni! Képesek vagytok elhitetni magatokkal olyan érzelmeket, amik nincsenek is bennetek, társadalmi elvárások sora alakítja ki bennetek azokat a „kívánatosként” és „nemkívánatosként” felcímkézett érzelmeket, amiket aztán eszerint csoportosítva magatokban, már egy idő után fogalmatok sincs, mit éreztek valójában. Fogalmatok sincs. Már nem tudjátok, mikor éreztek valódi dühöt – sokan meg sem engedik maguknak, hogy egyáltalán ilyesmit érezzenek –, kit szerettek, mikor féltek, és már abban sem vagytok biztosak egyáltalán, hogy amikor nevettek, valóban felszabadultak és vidámak vagytok, vagy csak úgy tesztek. Micsoda hazugság, amit az érzelmeitekkel műveltek, micsoda ocsmány megváltoztatása annak, akik valójában vagytok, csak azért, mert a társadalmatok egyes valós és szent érzelmeiteket bűnösnek, nem helyénvalónak kiáltott ki! Milyen kárt tesztek ezzel magatokban, micsoda eszeveszett módon hamisítjátok meg a legszentebb és legérzékenyebb műszeretek működését! Bizony, barátaim, ezt teszitek!

És akkor elérkeztünk a legmélyebb ponthoz, elérkeztünk ahhoz a szent és esszenciális ponthoz, amit én a szív igazságának nevezek. Ennek felismeréséről és megélésről fog szólni a következő beszélgetésünk.

Forrás: http://adamus-saint-germain.net

Kapcsolódó bejegyzések:

TUDATI RÉTEGEK SOROZAT

1. beszélgetés  a tudati rétegekről 

2. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek és azok módozatai

3. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek felismerése

4. beszélgetés a tudati rétegekről - a tájkép tereprendezése

5. beszélgetés a tudati rétegekről - kérdések és válaszok

A tudatos valóságteremtés sorozat részei

GONDOLATOK ÉS VALÓSÁG

Gondolatok és érzelmek

Hogyan tekints megértéssel a gondolataidra 

Film - Byron Katie - Fordítsd meg!

ÉRZELMEK

 Kirael: Az érzelmi gyógyulás ösvénye 

Kryon: gyorsított érzelmi gyógyító folyamat

2012. február - A fénylő érzelmek ereje

Az érzelmek megélése 

Atlantiszi kristályok

SZÍV 

Szent Szív

Solara: 2012 február - Ugrás a Szívünk Tudásába

Ötödik beszélgetés, amelyben Adamus megválaszol pár kérdést

Eljutottunk most egy olyan pontra a közös beszélgetéseink során, amikor én úgy látom, felmerült annyi kérdés, hogy ideje ezeket megválaszolnom. Ezek a kérdések leginkább arra vonatkoznak, hogy hogyan kell bizonyos dolgokat értelmeznetek, valamint egy kis zavart látok a tekintetben, hogy nem látjátok, mindezt a tudást hogyan tudnátok legyökereztetni a hétköznapi életetek valóságában.

Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a további beszélgetéseket és a közös munkát, pár dolgot tisztázni kívánok most. Az első és legfontosabb kérdés: miért nevezem beszélgetéseknek, és nem „leckéknek”, „tanításoknak” ezeket a leiratokat? Azért, drágáim, mert ez egy folyamatos interakció gyümölcse, egy olyan munkáé, ami nem arról szól, hogy én elhatározom, hogy ezt és ezt a fejetekbe tömöm egyfajta kész ismeretanyagként, hanem egy dinamika alapján gyökereztetem le ezen tanításokat, mégpedig oly módon, hogy azokkal az emberekkel dolgozván, akik most intenzív munkára vállalkoztak velem, folyamatosan eljutnak hozzám azok a kérdőjelek, azok a bőr alatt viszkető kérdések, amiket egy láncra fűzve próbálok beszélgetésről beszélgetésre megválaszolni; természetesen ügyelve arra, hogy ezek a beszélgetések mind tartalmilag, mind energetikailag egységesek legyenek. Ezekben a leiratokban mindannyian benne vagytok a magatok módján: soha egyetlen alkalommal sem úgy látok neki a munkának, hogy előre meghatározott menetet kívánok tartani, mert ez egy dinamikus, kölcsönhatáson alapuló munka, ahol ti vagytok a zenészek, ti hozzátok létre azt a csodálatos zeneművet, ami most a szemetek előtt kezd szépen lassan kibontakozni; én nem vagyok ebben más, mint egy karmester, aki egyrészt látom minden hangszer kottáját, átlátom a zenekart és ismerem annak tagjait, valamint segítek nektek abban, hogy egységes ritmusban, összhangban tudjatok játszani. De a magatok hangszeréért csak ti vagytok felelősek: ha az hamisan szól, akkor arról nem a karmester tehet, de nem is a mellettetek ülő másik zenész. Ám akkor sincs nagy baj, mert annak, hogy hamis a dallam, csak akkor van jelentősége, ha ezt nem tudatosítjátok, és nem korrigáljátok. Ebben szeretnék most egy pici segítséget nyújtani, hogy megválaszolom azokat a kérdéseket, amik eljutottak hozzám ez alatt a mi közös folyamatunk alatt. Bízom benne, mindenki rátalál a maga kérdésére, és szívében igaznak fogja érezni a választ. 

Akkor lássuk tehát a kérdéseket:

Honnan tudjuk, hogy te „Adamus” vagy, én bevallom, kételkedem ebben, főleg pár kijelentésed bizonytalanított el, és nehéz úgy haladnom ezekben az anyagokban, hogy ott van bennem végig egyfajta kétely a dolog hitelességével kapcsolatban! 

Drága barátom, soha semmiben nem lehetsz biztos, mert amint azt már említettem, a valóságod alapvetően egy szubjektív észlelés eredménye; illetve amit te objektív valóságnak élsz meg, az nem más, mint ennek a teáltalad megélt szubjektív valóságnak az a legkisebb közös többszöröse, ami az összes észlelő által érzékelhető. És ez bizony sokszor nagyon szegényes képet mutat ahhoz a valósághoz képest, amit te észlelni tudsz a magad kifejlettebb módján. Nem lehetsz biztos abban sem, drágám, hogy az a monitor, amit most nézel, amit a szemeden és valamelyest a bőrödön keresztül érzékelsz, az valóságos; pontosabban nem lehetsz biztos abban, hogy olyan és azokkal a jellemzőkkel bír, amiket te tulajdonítasz neki. De elfogadod, hogy ott van, elfogadod, hogy az egy monitor, ilyen és ilyen jellemzőkkel, hogy a bal felső sarkában ott van az a pici homályos folt, és nem kételkedsz ebben. S mindezt csupán azért teszed, mert a körülötted lévők is észlelik ezt a monitort, természetesen a maguk módján, de pár alapjellemzőjében megállapodhattok, és közösen ki tudjátok mondani, itt van ez a kicsit régi monitor, kis hibával a bal felső sarkában.

És ez miért válasz a kérdésedre? Azért, mert mint azt láttad, az objektív valóság valahol mennyiségi kérdés: ha bizonyos számú ember állítja valamiről, hogy márpedig az ott van, és úgy van, akkor az objektív valósággá válik, sőt kap egy fogalmat, egy jelzőt, egy címkét, egy minősítést, és ebben a pillanatban a mennyiség átcsap minőségbe. Ez mindig így van: ha egy szubjektív elem az objektív valóság részévé válik. Tehát jelen pillanatban én sokatok számára egy módon, egyfajta észlelési módon, amit megszoktatok, az objektív valóságotoknak a része vagyok, de ez az én lényemnek csupán olyan kis szelete, hogy bátran kimondhatom: ti semmit nem láttatok még abból, aki én vagyok. És most kicsit más módon kívánok megnyilvánulni, más módon mutatom meg magam, és ez a ti elmétekben zavart okoz, mert jellemző rátok, hogy mindenben a megszokottat, az azonos elemet keresitek, mert így tudjátok egyik dolgot a másikhoz kapcsolni. Adamus Saint Germain vagyok, az az Adamus, akit sokan megismertetek egy módon, más Adamus nincs, és senkinek nincs joga és lehetősége, hogy az én nevemmel visszaéljen, és ily módon használja, mint amit ti ezen az oldalon láthattok. Ha kétely van a szívetekben, vagy az elmétekben, az teljesen rendjén való és nincs ezzel semmi teendő: ezek a kétségek sokszor titeket szolgálnak oly módon, hogy rajta tartanak egy olyan úton, ami nem engedi, hogy mások által befolyásolhatóak legyetek. Ne harcoljatok a kétségeitekkel, áldjátok meg azokat és kövessétek a szívetek hangját, és akkor mindig találkoztok azzal az igazsággal, ami a ti belső igazságpontotokra reagál; és azt mindig igaznak fogjátok érezni a magatok módján! 

Adamus! Kérlek, magyarázd el nekem, hogy ha mindez olyan egyszerű, ahogy itt nekünk leírtad, miért nem működik szinte senkinek tökéletesen? Miért van az, hogy ezeket a dolgokat már annyian így vagy úgy leírták, olvassuk és valahogy az alkalmazás nem sikerül?

Ez azért van, kedvesem, mert kapkodsz. Mert ide-oda kapsz, mindenből egy kicsit, belekóstolsz ebbe, majd abba, keresvén valójában a magad igazságát, és ez a csipkedés, hogy így nevezzem, nem szolgál téged. Az elméd összezavarodik ebben a nagy habzsolásban, és azt a rendszerező, katalogizáló funkcióját, amivel téged csodálatosan szolgálna, nem tudja ellátni; ezt a sok információt, amit magadba gyűjtöttél az elmúlt pár év során, egy kupacban tárolja a lényed mélyén, és emiatt, amikor az alkalmazásra kerülne a sor, a legyökereztetésre, a megélésre, nem tudod, mihez nyúlj, mely információt hasznosítsd. Ha van egy olyan átfogó, egységes és az elméd által szépen rendszerezett elméleti tudásod, ahol nincs lyuk, ahol nincs hézag, ahol összedőlhetne ez az építmény, ha az elemek szépen egymásra épülve helyezkednek el, akkor mindig tudni fogod, a valóságod megélésénél éppen mely elméleti tudásodat hasznosítsd; hiszen ez az elméleti tudás nem más, mint a valóság egy modellje, egyfajta leképezése a fogalmi szinten. A rendrakás az első, barátaim: szórjatok ki minden olyan elméletet magatokból, ami nem szolgál titeket és építsetek egy egységes, egymásra épülő rendszert csak és kizárólag a magatok módján, de az legyen résmentes és stabil, különben nem tudjátok majd alkalmazni a tanultakat. Az elkövetkezendőkben, miután lefektettem annak a rendszernek az alapjait, ami csak és kizárólag az én álláspontomból, nézőpontomból, de egy egységes rendszernek tekinthető; utána, akinek a szíve rezonál erre a – hogy úgy nevezzem – világnézetre, nagyon sok gyakorlati példán keresztül fogjuk megvilágítani ennek a nézőpontnak az egyes elemeit. 

Drága Adamus! Olvasom ezeket a tanításokat, és nekem ezek nagyon bonyolultnak tűnnek, sokszor kell újraolvasnom a mondatokat, nehezen haladok. Nem lehetne ezt egyszerűbben? 

Nem. A valóság, az a mindenség, amit próbálok számotokra fogalmi módon megjeleníteni, még így is sokkal rétegzettebb és árnyaltabb, mint ahogy én azt megmutatni tudom a szavak által. A magyar nyelvet találtuk energetikailag és árnyaltságában a világ legátfogóbb és rétegzettebb nyelvének, ami rengeteg olyan ősi réteget hordoz magában, ami nagyon nagymértékben segíti az éteri gondolatcsomagok legkevesebb információveszteségével történő kibontását, de még így is nagyon nehéz bizonyos dolgokat szemléletesen eljuttatni hozzátok. Ha most ezt redukálnánk, lebutítanánk egy egyszerűbb szintre, még több információt vesztenénk és ez nem célunk. Azt tudom neked javasolni, drágám, olvasd el az anyagokat egyszer és lehetőleg sorrendben, mindenféle megértésre való elvárás nélkül. Csak, hogy úgy mondjam, fuss át rajtuk, és amikor ez megvolt, szépen menj vissza azokhoz a fejezetekhez, amik szólongatnak téged, és így szépen lassan mindent meg fogsz érteni. Hidd el, mindannyian képesek vagytok erre, ez nem intellektuális kérdés, ez nem egy lecke, nem egy bebiflázandó anyag, ez valami egészen más, amit nem csupán az elmétekkel kell, hogy befogadjatok, hanem a szívetekkel is, és a szívnek nincsen IQ-ja; ami a szívet megérinti, azt az elme is idővel meg fogja érteni, mert ez törvényszerű. 

Adamus! Magyarázd el nekem, kérlek, a diás hasonlatodat abból a szempontból, hogy sokszor hallottam, hogy a világ, a környezetem egy tükör, ami engem tükröz vissza. Mintha te ezt valahogy más irányból közelítetted volna meg! 

A megközelítés ugyanaz, csak a példa volt más, és én azért nem használtam a tükröt, mert az a meglátásom, azzal sokan nehezebben azonosulnátok; ugyanis magadat észrevenni egy olyan dologban, amire az elme hangosan felkiált, hogy ez nem én vagyok, az sokkal nehezebb, mint azt belátni, minden belőled fakad, a te diádat te rajzolod; és a mások diáival alkotott közös metszet – amire a te kérdésed valójában irányult –, az tükör annyiban, hogy benne foglaltatik a te képed, tükör annyiban, hogy a te mágnesed hívta azt oda most vagy egy múltbeli választásod eredményeként; de azt ne felejtsük ki a képből, hogy az a másik géptulajdonos szintén ott van ugyanezt a tapasztalatot megélve. Ha ezt elfelejtitek, és mindenre, mint tükörre tekintetek, hajlamosak lehettek arra, hogy egész egyszerűen kifelejtsétek ebből a másikat mint másik szuverén szabad lényt, és ezzel a tapasztalásaitokat nehezíthetitek meg egyfajta módon. Én egy másik példát választottam, mert ezt tartom érzékletesebbnek a mostani tudásotok ismeretében. 

Adamus! És akkor hogyan tovább? Itt vannak ezek a leckék, és akkor mit kezdjünk ezzel? 

Drágám, csodálatos példája ez a kérdés annak, hogy hogyan helyezitek ki magatokat mindig kívülre. Itt vannak ezek a gondolatok, mint az ezermester kamrájában a szerszámos-készlet. És akkor megkérdezi a mester: és akkor hogyan? Keress egy számodra megfelelő szerszámot és kezdd el használni, tegyél be máshonnan újakat, ha úgy választasz, dobd ki, amire úgy érzed, nincs szükséged, de ezek csak szerszámok, nem fognak helyetted barkácsolni. Az énáltalam felkínált szerszámoskészlet folyamatosan gyűlni fog, remélhetően egy egységes és kompatibilis szerszámos arzenált létrehozva, de csupán azzal az egyetlen céllal, hogy ha szükséged van rá, vagy bármely darabjára, szabadon vedd el és használd. És én a későbbiekben abban is segítségedre leszek, hogy megmutatom, hogyan tudod ezeket igazán hatékonyan használni, de most előtte ezt a készletet szeretném teljessé tenni a magam módján. 

Adamus, anyagi gondjaim vannak és erre vonatkoztatva nem találtam tanácsot a tanításaid közt! 

Találtál, aranyom, ha kerestél, de ígérem neked most, lesz egy külön sorozat az anyagi - nem csak a pénzügyi, hanem a konkrét anyagi - bőség megteremtéséről a közeljövőben. 

Köszönöm Adamus ezt a sok tanítást, igazán, nekem sokat segített és hálás vagyok mindezért. 

Áldásom rátok, barátaim, szívemnek nagy gyönyörűség, hogy elkezdhettem ezt a tanítást az általam választott módon, és köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik meghallották a hívásomat és partnereim ebben a hatalmas kalandban, amit most kezdünk lassan kibontakoztatni a magunk közös módján. Folytatjuk tovább a beszélgetéseket, és bátran hívjatok, kérdezzetek, ott vagyok veletek mindig, ha ezt választjátok! 

Forrás: http://adamus-saint-germain.net

Kapcsolódó bejegyzések

1. beszélgetés a tudati rétegekről

2. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek és azok módozatai

3. beszélgetés a tudati rétegekről - a tudati rétegek felismerése

4. beszélgetés a tudati rétegekről - a tájkép tereprendezése

Adamus - Tudatos valóságteremtés sorozat részei