A tökéletesség pillanata

A tökéletesség pillanatában felismerjük önmagunk és minden létező spirituális tökéletességét. A tökéletesség sosem a múltról vagy a jövőről szól. Csak és kizárólag a jelenre vonatkozik. Most, a jelen pillanatában vagyunk tökéletesek, függetlenül attól, mit érzünk vagy gondolunk, függetlenül problémáinktól vagy befejezetlen ügyeinktől.

Szeretetre méltók vagyunk akkor is, ha úgy érezzük, elkövettünk hibákat. Bármit gondoltunk, érzetünk vagy tettünk is, nem akadályozhatja meg, hogy a jelenben itt és most felismerjük tökéletességünket. Minden szenvedésünk abból ered, hogy nem vagyunk hajlandóak elfogadni és élvezni az életet úgy, ahogy van, valamint abból a bizonytalanságunk szülte igyekezetből, hogy jobbá tegyük önmagunkat, kapcsolatainkat és a világot, melyben élünk. Ha felhagyunk végre a hibák keresésével és javítási kényszerünkkel, sokkal teljesebben létezhetünk jelen életünkben. A teljesebb élet energiáját, célokat és töretlen egészet. Semmi sem hiányzik, semmi sem kevés, semmi sem csorba. Tökéletes úgy, ahogy van. 

A tökéletesség pillanatában azt is felismerjük, hogy mindenki más is tökéletes jelen állapotában. Függetlenül attól, hogyan viselkedtek velünk a múltban, és az sem számít, vajon hogyan fognak velünk viselkedni a jövőben. Függetlenül attól, hogy látszólag problémáik vannak. Nem kell segíteni rajtuk, nem kell tanítani vagy jobbá tenni őket. Joguk van a saját érzéseikhez, mindegy, hogy tetszik-e nekik vagy sem, mindegy, hogy egyetért-e velük bárki. Minden ember teljes egész, még akkor is, ha önmaga nincs is erről meggyőződve, vagy mások látják tökéletlennek. Ha a lélek vezérli tekintetünket, átlátunk a másik személy felszínen megmutatkozó gyengeségein, és megpillanthatjuk belső nagyszerűségét. Ha ez az illető ellenséges velünk, akkor is látni fogjuk, hogy csupán szeretetünkre vágyik, de nem tudja, hogyan kérje. Ha rossz véleménnyel vagyunk másokról, fontos, hogy tudatosítsuk magunkban ezeket a gondolatokat. Ne próbáljuk igazolni ezeket  a gondolatokat. Ne is hibáztassuk magunkat miattuk. Egyszerűen azt kell megértenünk, hogy akit megítélünk, azt nem vagyunk képesek  többé tisztán látni. Amit másokban elítélünk, megmutatja, mit nem tudunk elfogadni saját magunkban. Ha megtanuljuk szeretni és elfogadni személyiségünknek ezeket az aspektusait, nem hibáztatunk többé másokat miattuk.

A tökéletesség pillanatában azt is felismerjük, hogy a körülöttünk lévő világ is elfogadható jelen formájában.  Nem kell megváltoztatni, jobbá tenni. Nem kell, hogy elvárásainknak megfeleljen. Fájdalmat szül, ha azt akarjuk, hogy a dolgok megváltozzanak. A dolgok nem lehetnek mások, mint amik. Csupán az változhat meg, hogyan értelmezzük a történéseket. Az eseményeket nem befolyásolhatjuk, de azt igen, miként gondolkodunk róluk. A világgal szembeni ellenérzéseink megmutatják, mit nem tudunk elfogadni saját magunkban. Ahogy egyre jobban megtanuljuk szeretni önmagunkat, egyre kevesebb külső helyzetet találunk majd kellemetlennek.  Az is fájdalmat szül, ha ragaszkodni kezdünk bizonyos életkörülményekhez vagy az általunk játszott szerepekhez. Minden szerep és körülmény egy idő után korlátok közé szorít; ha tovább akarunk fejlődni, meg kell őket változtatnunk. Bár talán nem mindig vagyunk rá felkészülve, a változások minden esetben szabadságot hoznak. Belső világunk egy mélyebb szintjére vezetnek el. Külső kötöttségeink fokozatos levedlésével világra segítjük azt, ami kívülről nem felismerhető, de mindig jelenlévő és örökkévaló bennünk. Ha felismerjük, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van, észrevesszük, hogy megfelelően alakulnak a dolgok. A világ sosem lesz jó, csak ha mi jónak akarjuk látni. Élményeink minősége attól függ, hogyan nézzük a dolgokat. Ha bíráló a tekintetünk, az élet torz és üres. Ha nyitott szívvel és tudattal nézünk körbe, az élet megrendítő és jelentőségteljes. Amit szeretet és elfogadás nélkül nézünk, ahhoz sohasem kerülünk közel. Azért viselkedünk így, mert félünk. A távolságtartás egy időre enyhíti a félelemet, de végül csak még erősebbé teszi, tovább mélyíti elszigeteltségérzetünket és elhagyatottságunkat. Minthogy minden védekező mechanizmus a félelem szülötte, az elszigeteltség csak illúzió. Ha megint szeretettel pillantunk körbe, új világ tárul fel előttünk.
Paul Ferrini