Energetikai változások az átlényegülés korszakában
Fizikai test A régi: A fizikai test a harmadik dimenzióban rezeg és mindig a jelenre koncentrál. A test sűrű, szénalapú, és két DNS szálas szerkezetből áll. Az agyalapi és a tobozmirigy működése elsorvadt, emiatt öregszünk és halunk meg, és emiatt nem érzékeljünk a többi dimenziót. A fizikai test gyakran fókuszál az én karmájára. Az emberek általában ellenséges a kapcsolatuk ezzel a testtel: neheztelnek rá, rosszul bánnak vele és azt kívánják, bárcsak másmilyen lenne, ezen kívül kontrollálni és megtagadni is próbálják. Mivel a karmát a fizikai testen keresztül tapasztaljuk, ezért van egy fajta hajlam bennünk arra, hogy büntessük és hibáztassuk azért is, hogy egyáltalán létezik. Csak kicsit, vagy egyáltalán nem vagyunk tudatában annak, hogy ennek a testnek saját tudata van és csak a Szellemet szeretné szolgálni.
Azúj: Ahogy az Égi Fény beáramlik az éterikus lenyomatba, kiváltja az ATP (Adenozin-trifoszfát - a sejtek központi energiaforrása) termelését a sejtek mitokondriumában. Ez az anyag szállítja a Fényt és bontja szét a DNS számára így már felhasználható Fény kódokra. Az új kódolás jelez a DNS-nek, hogy megkezdődhet az átváltozás a dupla spirálból tripla spirállá. A harmadik szál a sejten belül már az ötödik dimenzió szintjén rezegve aktiválódik és összekapcsolódik a régi genetikai struktúrával, arra késztetve a sejteket, hogy a szén alapú sűrűséget elhagyják ( a sejtek tehát innentől kezdve már nem a sűrű szénből fognak állni).
Az agyalapi és a tobozmirigy aktiválódik és növekedni kezd. Az embereknél ez gyakran úgy mutatkozik meg, mintha megfiatalodnának. Ezek a mirigyek összekapcsolódnak az eddig rejtett kristály szerkezettel és el kezdik fogadni és megfejteni a Fény Nyelvét.A jobb és bal agyfélteke el kezd szinkronizálódni és új szinapszist fejleszt ki. Erős fizikai és multi-dimenzionális nyitások történnek, amint az agy korábban nem használt részei belépnek az új életbe és működni kezdenek. Egyre többen és többen értik meg, hogy a testnek saját tudata van, és hogy a test őket és az ő Szellemüket szeretné szolgálni. A test nem egy ”jármű”, hanem egy együttműködő partner a Fénytest átalakulás során. Ezen kívül aktiválódnak a belső és külső Fény ötödik dimenziós testei. Ezeket a Fénymeridiánokat axiatonális, axiális és strallim vonalaknak nevezik. Ezek az új meridiánok alkotják a Fény test szerkezetét. Elősegítik a sejtszintű gyógyulást és kapcsolatot teremtenek más csillagrendszerekkel, Fénytest inkarnációkkal és a dimenziós létezés következő szintjével. Egyre nagyobbá és egyre inkább végtelenné válsz, ahogy a Szellem átveszi a testben az irányítást és a tudatosságod kitágítja egy nagyobb valóság felé. A Fénytest átalakulás elhoz neked többet abból a ragyogásból és nagyszerűségből, aki a többi birodalomban vagy. Emelkedetté válsz. Éterikus lenyomatok A régi: Az éterikus lenyomatok az ötödik, hatodik és hetedik dimenzióban rezegnek és egymással időben párhuzamosan működnek. A lenyomatokon keresztül szövődő háló egy negyedik dimenziós anyag, amit karmikus mátrixnak nevezünk. Nagyon hasonlít egy szürkés pókhálóra. A mátrix az összes inkarnációdhoz kapcsolódik minden időben és minden párhuzamos dimenzióban. Fenntartja a karmikus folytonosságot. Egyfajta kapcsolóközpontként működik, amin keresztül a lélek kapcsolódik a fizikai testhez, ezen kívül a fizikai halál mintáját is tartalmazza. A karmikus mátrix lassítja a geometriai formák forgásának ütemét az érzelmi, a mentális és a spirituális testben, ezzel arra készteti őket, hogy bevonzzák a karmikus tapasztalatokat. A hatodik dimenziós lenyomat egyfajta sablonként vagy mintaként működik a fizikai test számára. Minden DNS kód ebből a hatodik dimenziós mintából származik. Minden fizikai jellemvonást az egyén DNS-e határoz meg, mely először a hatodik dimenziós struktúrákban jelenik meg. Az ötödik dimenziós lenyomat egy minta a Fénytest átváltozáshoz és rejtve van. Vannak éterikus kristályok ötödik dimenziós szerkezetben, melyek visszatartják ezt a mintát attól, hogy túl korán manifesztálódhasson a Fénytest, valamint segítenek az embereknek, hogy ezt a karmikus játékot örömmel játsszák. Az új: Ahogy az Égi Fény beáramlik az éterikus testbe, aktiválni kezdi az ötödik dimenziós szerkezetet és ösztönzi a negyedik dimenziós karmikus mátrix felszabadulását. A karmikus megakadási minták fokozatos felszabadulása megváltoztatja a geometriai formák sebességét és az érzelmi, mentális és spirituális test funkcióit. A hatodik dimenziós struktúrák elkezdenek összekapcsolódni az ötödik dimenziós lenyomattal, ami előmozdítja a változást a fizikai test DNS-ében. Fokozatosan, ahelyett, hogy a sűrű harmadik dimenzió része lenne, a Fénytest lenyomatává válik. Amikor az éterikus lenyomat elmozdul, minden más testnek is meg kell változnia. Ahogy a rezgésszám emelkedik a testekben, a kristályos szabályozó szerkezetet el kell távolítani. Ez még inkább lehetővé teszi, hogy a Fény beáramoljon a testekbe és a DNS-be. Az eltávolítást megteheti egy megtestesült személy, vagy néha a saját Szellemed végzi. Általában a Szellem által történő eltávolítás nagyon ritka. Rendszerint az, aki úgy gondolja, hogy a kristályos szabályozó szerkezetet eltávolították, nagy spirituális fontosságot tulajdonít saját magának. „Én mindenkinél sokkal fejlettebb vagyok spirituálisan, nekem már biztosan nincsenek ilyen kristályaim! A Szellemem minden bizonnyal már évekkel korábban eltávolította őket!” Érzelmi test A régi: Az érzelmi test az alsóbb negyedik dimenzióban rezeg (alsóbb asztrális síkon), és hajlamos a múltban élni. Az érzelmi test természetéből adódóan kapcsolódási pontokat hoz létre emberekhez, helyekhez, tárgyakhoz és gondolatokhoz. Gyakran nagyon gyerekesnek látszódhat, mivel a kapcsolódási pontok nagy része gyermekkorban alakul ki. Ezek az érzelmi minták vagy kapcsolódások az érzelmi testben, úgy működnek, mint egy gomb a jelenben, amit különböző helyzetek szépen benyomogatnak és így hozzák elő a régi blokkolt érzelmeket. Például ha egy macska két éves korodban megkarmolt, most félelmet és gyanakvást érezhetsz, amikor meglátsz egy macskát. Vagy tegyük fel, hogy másodikban az ebédlőben leejtetted az ebédedet és mindenki nevetett rajtad. Most akár irtózhatsz is csoportoktól vagy ebédlőktől, és ha emberek egy csoportja nevet, azt hiheted, hogy rajtad nevetnek. Láthatod, hogy egy bizonyos dologra adott reakciónak a jelenben valószínűleg semmi köze nincs ahhoz, ami tulajdonképpen történik. Gyakran bizonyos érzéseket az érzelmi test elfojt, amik később úgy jönnek elő, hogy azt érzed, szükséged van éppen aktuálisan valamire, de ezt valójában a régi elfojtott érzések határozzák meg. Azért fojtod el az érzéseket és benyomásokat, mert rossznak, vagy elfogadhatatlannak gondoltad őket. Ez karmikus blokkokat okoz ezekkel az érzésekkel kapcsolatban és megerősíti a kötődést a külső dolgokhoz. Amikor azt érzed, hogy nem tudsz bízni magadban, nagyobb lehet az igényed a mentális test feletti kontrollra. Az érzelmi és a fizikai test tapasztalják magát az életet. A fizikai test tapasztalja a jelent, míg az érzelmi test a múltbeli történések szűrőjén keresztül tapasztal. A karmikus minták nagy részét az érzelmi test tárolja. Az új: Az érzelmi test felemelkedik a többi testtel együtt és az ötödik dimenzióban rezeg. Minden emberekhez, helyekhez és gondolatokhoz való kapcsolódás felszabadul, amint az érzelmi test elkezd működni a jelenben. Az egyetlen, ami megmarad, a kapcsolódás a Szellem rezgéséhez és megnyilvánulásaihoz. Ez gyakran olyan, mint szerelembe esni a Szellemmel. Az emberek általában úgy érzik, hogy érzelmileg sokkal kifejezőbbé válnak. Mint egy gyermek, amikor érez valamit és egyszerűen csak kifejezi. Amikor mérges vagy, kiabálsz. Amikor szomorú vagy, sírsz. Amikor boldog vagy, mosolyogsz és nevetsz. Ez a teljes isteni megnyilvánulás kapuja. Nincs többé „rossz” vagy „elfogadhatatlan” érzés. Minden érzés az isteni megnyilvánulás része. Ez a három test dupla forgó tetraéderekből áll. Minden egyes testben a mozgás és a forgás mintája egyedi és különleges, mert ezek a testek magának a Léleknek a kisugárzásai. A geometriai formák lassú forgása vagy megrekedése határozza meg, hogy milyen karmikus tapasztalatokat fogsz bevonzani. A „Fénytest átalakulás” folyamata során ezek a testek először kiegyenlítődnek, majd egybeolvasztják a tetraéderes formákat egy egységes energia mezőbe. A forgás üteme egységessé válik az egész mezőn belül. A megrekedt geometriai formák felszabadulnak mind és ez a mező együtt a Legfelsőbb tudatossággal, a Krisztus tudattal és az ÉN VAGYOK Jelenléttel egyesül, hogy teljesen megmutatkozhasson a te isteni természeted. Mentális test A régi: A mentális test a negyedik dimenzió magasabb szintjén rezeg (magasabb asztrális síkon) és leginkább a jövőre koncentrál. A „mi lesz, ha…” világában él. A valóságot csak jellemezni tudja, tapasztalni nem. Leginkább a túlélésre koncentrál és a gondolatmenete a következő: „ Ha valami egyszer segített nekem életben maradni a múltban és én ezt a valamit továbbra is így folytatom, akkor életben maradok a jövőben is.” A mentális test nem akar változást. Az automatikus cselekvés, mint pl. először mindig a bal lábadat dugod be a nadrágba, ehhez a testhez kötődik. A ”valós” dolgok értelmezésén és védelmén keresztül ez a test késztet téged arra, hogy erre az adott valóságra koncentrálj. A mentális test általában azt hiszi, hogy ő a felelőse az egész életednek és elnyomja az érzelmi test ”irracionális” érzelmeit, szükségleteit és impulzusait. Egyáltalán nem érdekli, hogy boldog, vagy elégedett vagy-e, neki csak az a fontos, hogy ugyanazt csináld, amit eddig, azért, hogy továbbra is túlélj mindent. Az új: Amint a mentális test egybeolvad a többi testtel, azonnal elkezd élni a jelenben és rezegni kezd az ötödik dimenzióban. Amint a működését a Szellem szolgálatába állítja, a Szellemtől kezdi el megtudakolni, hogy mi is ”valós” tulajdonképpen. Megengedi a Szellemnek, hogy innentől kezdve ő legyen az egész élet felelőse, hogy ő irányítson, és a Szellem által ezen a síkon látott hatalmas, végtelen valóságra fókuszál. A legtöbb embernek nagy megkönnyebbülés, amikor a mentális test végre megadja magát a Szellemnek és egyesül a többi testtel. Gyakran a túléléshez kapcsolódó félelmek csökkenek, vagy teljesen meg is szűnnek, és amikor mégis felbukkannak, addigra már tudod, hogy a velük kapcsolatos érzések és gondolatok nem ”valósak”. A félelem egyszerűen csak azt jelenti, hogy a testek kimozdultak az egységből. Spirituális test A régi: A spirituális test az ötödik (éterikus vagy Fénytest síkon) rezeg és a többi testtel időben párhuzamosan működik. Egyfajta kapcsolatteremtőként működik a fizikai inkarnáció és a Magasabb Én vagy Univerzális Intelligencia között. Az egyén jelenésszerű dolgokat él át, melyet a Szellem kommunikál felé és ezek a tapasztalatok a spirituális testen keresztül érkeznek. Gyakran az ezen a testen keresztül érkező impulzusok vagy információk illúziónak tűnhetnek és az egyén lehet, hogy egyáltalán nem is törődik velük. Amint láthatod, ennek a testnek a karmikus játék során csak másodlagos szerepe van. Az új: A spirituális test a tökéletesedés útján halad, ahogy a Fénytest átalakulás folyamata zajlik. Amint úgy döntesz, hogy követed a Szellemed, ez a test, mely oly sokáig volt kihasználatlan, felkészül, hogy erősebb kapcsolatot építhessen ki Felsőbb Énünkkel vagy az Univerzális Intelligenciával. Minél többet szeretnél a Szellemmel kommunikálni, ez a test annál jobban megerősödik és betöltheti kapcsolatteremtő szerepét közted és a Szellemed között. angyalforras.hu |
2011. augusztus 6., szombat
Energetikai változások - a fénytest kialakulása
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése