Születésetek előtt megterveztétek életeteket. Ezek a tervek mintegy lenyomatként emlékek és vágyak formájában vannak meg bennetek. Mikor megszülettek átmentek a felejtés folyosóján, de életetek terv ott van bennetek, így hozzá tudtok férni.
Mindannyian egy ideális élettervet dolgoztok ki azokról a tapasztalatokról, amiket gyűjteni szeretnétek, és azokról az adottságokról, amit ki akartok bontakoztatni. Ezeket az ideális terveket felsőbbrendű énetekkel együtt dolgozzátok ki, és vágyak formájában raktározódnak el bennetek. Olyan ez, mint egy széles út, amin végig akartok menni.
A valóságban időnként konfrontálódtok a kollektív meggyőződésekkel és korlátozó hiedelmekkel, amiknek hatására letérhettek utatokról, és egy kis párhuzamos útra léphettek rá. Eközben szem elől téveszthetitek azt, amiért a Földre jöttetek, és olyan életet élhettek, amiben nem telik örömötök, amit csalódásként életek meg. Időnként nagyon gyorsan elhagyjátok a párhuzamos utat, mert ösztönösen azt érzitek. "Az nem lehet, hogy csak ennyit tudok elérni." És megindultok eredeti utatok felé! Aztán elfogy a bátorságotok, kétkedni kezdetek, és gyorsan visszatértek a párhuzamos útra. Ez két okból történik: Az új cél még nem világos, vagy nem tudjátok elhagyni a régi biztonságot! Ehhez bátorság és szilárd akarat kell. Azok a változtatási vágyak, amelyek nem a szívetek mélyéről jönnek, általában nem vezetnek célhoz! De tudnotok kell, hogy egész életetekben bennetek él az eredeti utatok, aminek szinte mágikus vonzása van, és ami állandóan emlékeztet arra, hogy mi is akarok tenni! Figyeljetek befelé! A múltatokban vannak olyan momentumok, témák, helyzetek, ahol nagyon áramlott bennetek az energia, és teli voltatok örömmel. Emlékezzetek vissza, mi volt akkor? Hogyan éreztétek magatokat? Mi volt a külvilágban? Mi okozott igazán örömöt? Mindenkinek vannak álmai, elképzelései és vágyai arról, hogy milyen lenne az ő ideális élete. Lehet, hogy fiatalkorotokban felnéztetek az égre és nagyravágyó elképzeléseitek támadtak felnőtt életetekről. Gondoljatok vissza ezekre az elképzelésre, vágyakra! Ezek közül melyek azok, amelyekben még most is sok energia van? Az eredeti tervetek az a vágy, amit nem tudtok elfelejteni, ami egész életetekben nem hagyj nyugodni!

Azt sem szeretnék elhallgatni, hogy széles tömegek vannak párhuzamos úton, különösen az ipari országokban. Nem azt az életet élitek, amit megterveztetek. Ezt félelemből teszitek, és a felelősséget szüleitekre hárítjátok. Azt képzelitek, hogy ha kedvezőbb körülmények között születettetek volna, akkor most nagyszerűbb lenne az életetek. A csodás élet minden mástól függ, csak tőletek nem. Így ütitek agyon az időt és az éveket. Az elégedetlenségtől hamarabb öregszetek, megbetegedtek, és idő előtt elhagyjátok a földi síkot. Aztán átjöttök túlvilágra és ezernyi lehetőséget fedeztek fel, ahol változtathattatok volna életeteken. A szegény, sajnálatra méltó áldozatok így viselkednek, de a teremtő isteni energiával rendelkező lelkek nem!
Részlet: 2012 A Föld felemelkedése az ötödik dimenzióba című könyvből - Konfuciusz üzenete
Kapcsolódó bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése