2012. február 29., szerda

2012. március - A teremtő erő felismerése


A hónap mantrája:

ISTEN AKARATA A SZERETET BENNEM

TEREMTŐ EREJE VALÓSUL MEG VELEM!


Ez a hónap nagyon erős energiákat és beavatásokat hoz el a számunkra. Olyan változások indulnak el bennünk és a világunkban, melyeknek látható eredményei lesznek hamarosan.

Ebben az időszakban olyan univerzálisan is formáló erők érkeznek dimenziónkba, melyek minden segítséget megadnak a régi energiákban ragadt formák átalakulásához.

Az energetikai rendszerek egyéni és kollektív szinteken is folyamatos átalakulás alatt vannak, ami igencsak megviseli mind fizikai testünket, mind pedig érzelmi és gondolati beállítottságunkat.

Az isteni Rend alapjai már jelen vannak, csak rá kell hangolódnunk ezekre a törvényszerűségekre, hogy bekapcsolódhassunk a tiszta isteni Szeretet-erők áramába. Az új „Fénykötések” kialakulásához a Szeretetnek jelen kell lennie bennünk. Ezzel tudjuk magunkban aktiválni azokat a csatlakozási pontokat, melyek összekötnek isteni minőségünkkel. A Fénykötések (lélektesteinken képződnek és onnan sugárzódnak át a DNS újraaktiválódása által testi szintre) csak megfelelő rezgésszint mellett stabilizálódnak, alacsonyabb rezgés esetén csak időszakosan, vagy egyáltalán nem jön létre megkötődés.


Ennek előkészítését már megfigyelhettük az év elején történő változások folyamán. Sok fizikai szintű kapcsolat alakult át, és sokan testi és lelki változáson mentek (mennek) keresztül. Gyakran mély érzelmi és gondolati energiákat tisztítottak meg bennünk, hogy előkészítsék a beáramlást. Az energiák befogadásához dimenziócsakráinkat aktív állapotban kell tartanunk, hogy a Fényinformációk minden szintet átjárhassanak.

Ehhez érdemes a csakra-érzékelő gyakorlatot elvégeznünk.


Ezek a csakrák a fizikai testünk körüli energiatérben találhatóak, és a magasabb dimenziókhoz, a szellemi terekhez kapcsolnak minket, ahonnan a tudatos létezés igazságai juthatnak el hozzánk. Ezek a területek is hozzánk tartoznak, csak addig nem tudjuk befogadni a tőlük áradó információkat, míg tudatosságunk nem képes értelmezni azokat.


Ebben a hónapban az a felismerés lehet részünk, hogy választásunkkal Önmagunkon át az isteni Akarat beteljesülését szolgálhatjuk. Ezért kaptuk teremtő erőnket.


Itt az idő, hogy tiszta szívünkből kijelentsük: Istenhez tartozom, legyen meg bennem az Ő Akarata!


Ez az Akarat pedig nem más, mint a bennem működő teremtő SZERETET! Ez vezet el mindenkit a Boldogsághoz.


A krisztusi erők mindig bennünk/velünk vannak, csak engednünk kell megmutatkozni azokat általunk. Engedjük, hogy a Szeretet felnyissa Fénymagjainkat, hogy beteljesíthessük mindazt, amire vállalkoztunk:


Legyünk Fény mindenkor és mindenhol Isten Akaratában!


Március a tiszta akarat hónapja. Olyan beavatásokon és próbákon át vezet, melyek összetéveszthetetlen jeleken át mutatják meg nekünk igazi vágyainkat, melyekért tennünk kell. Ha nem bontakoztatjuk ki magunkban isteni teremtő erőinket, akkor azok megvalósulás híján elkeseredéssé válhatnak bennünk. Most már élnünk kell ezekkel az erőkkel tudatosan és felelősségteljesen.

Márciusban is 3 teljes hét áll rendelkezésünkre, de kapunk egy hosszú levezető szakaszt, hogy gyakoroljuk az isteni Akarat általi irányítást. Akaratunkat Istenébe helyezni és azt őszintén elfogadni nem mindenkinek könnyű feladat, míg a félelmeink bennünk vannak nem is lehet teljes. Éppen ezért olyan próbák elé nézünk, melyek félelmeink elengedésében segítenek. Felismertetik velünk, hogy igazából semmitől nem félünk, csak a félelmeinktől.

A hónap energiája: az ISTENEMBER TEREMTŐ ERŐINEK felismerése önmagunkban, melyek tisztán szívvel használhatók.


E teremtő erő azonban már sokkal nagyobb, mint korábban. Visszakapta az emberiség azokat a teremtő potenciálokat, melyeket a régi időkben elvesztett.

Ezért fel kell ismernünk a felelősséget és legalább olyan szintre kell fejlesztenünk magunkban mint teremtő erőnket. E nélkül tudattalanul cselekszünk és nem értjük miért történnek meg velünk dolgok, pedig nem is tettünk semmit (persze csak gondoltuk). Végre élnünk kell Istenemberségünk lehetőségeivel és fel kell vállalnunk Isten-i minőségünket. Így teljesíthetjük be az Akaratot Magunk által.


A felismeréshez nagy segítséget kapunk a krisztusi dimenziókból. Az a fényspirál, melyen a tiszta isteni Szeretet energiája érkezik el hozzánk most intenzívebb rezgésbe kezd és leáradó erői felkészítenek bennünket az isteni Akarata megnyilvánulására.

Ehhez most is megnyílik a dimenziók határa és feltárul Jézus Szeme.

Így nevezik az angyali lények azt az eseményt, mikor a galaktikus dimenziók közötti határ (dimenziókapu) átjárhatóvá válik a Felsőbb Dimenziókból érkező Energiák számára, és az isteni éltető Szeretet-Fény átjárja a teret. Isten mindent lát és a krisztusi Szereteten keresztül mindent áthat. Ha felnyílik Jézus Krisztus szeme, akkor Isten mosolyog a Világra és Fényével köszönti azt.

E Fénnyel olyan segítő és megvilágosító energiák érkeznek a 7. Dimenzió Fénymagján keresztül, melyek a további fejlődést és beavatások sorozatát készítik elő a Földön élő lelkek számára. (Mikor változásokat, beáradó energiákat érzékelünk magunkban, kérjük meg Földanyát, hogy isteni minőségével rögzítse azokat fizikai szintünkre Isten Akarata szerint, úgy ahogyan nekünk az jó. Az anyai áldással segíthetjük az energiák gyorsabb megkötődését.)

A krisztusi Szem egy olyan spirális Csillagfény-örvény, melynek közepében kialakul egy Energiagömb, ami sokkal fényesebb és magasabban rezgő magjával sugárzóbb, mint a körülötte örvénylő Fény, így összegyűjti, majd lesugározza a megfelelő Fénystruktúrákat a kívánatos szintre. Ez a Fény akár több dimenzión is áthaladhat, hogy elérje célját. Most mi részesülhetünk abban az áldásban, hogy segítségképpen befogadhatjuk Energiáját és ezáltal felébreszthetjük Fényemlékeinket.

Ez az időszak a felkészülés befejezését és a közelgő Fény-beavatások kezdetét jelzi.

A Fénymag aktiválások egyre erőteljesebben érezhetőek fizikai valóságunkban és testi tünetekként is.

Nincs okod a félelemre, hiszen csak az történik veled és benned amire már lélekként IGENT mondtál…

Sok felismerés vár arra, ki életét a tiszta isteni Energiák szerint és azokkal harmóniában kívánja élni.

Legyen hát ez az időszak teremtő erőnk felismerésének erejében az Akarat kiteljesedése bennünk, Szeretetünk által.



A hónap fontosabb napjai:


Március 1. – A meteorológiában ma kezdődik a tavasz, de ez a nap energetikailag is fontos minden évben. A harmadik hónap kezdete mindig egy változás beindítója. Az év felkészítő időszaka itt lassanként lezárul és helyet ad az új energiáknak, a beáradásnak, a növekedésnek. Földünk megújulása, a belső energiák összekapcsolása és a külső erők munkálkodása kezdődik. Ez a nap energiarendszerünkben is elindít valamit. Egyfajta energetikai impulzust ad, mintha újratöltene minket, beindítaná fényvezetékeinken az áramlásokat. Ha furcsa bizsergést vagy belső csiklandozás szerű érzéseket figyelnél meg magadon, akkor tudd: betöltődnek a rendszereid. Fontos, hogy ebben az időszakban feltöltekezz fénnyel! Fizikailag a napsugárral és energetikailag a Teremtő Központ isteni fényével, a Szeretet sugarával. A Szeretet töltöttsége nagymértékben befolyásolja, így elfoghatóvá, érthetővé teszi benned a hónapban történő hangolásokat és átalakulásokat. Nyisd meg magad az újnak és légy befogadó! Növekedj, mint a mag a fénnyel…


Március 3. – Egy személyes szimbólumrendszeren keresztül történik kapcsolatfelvétel Felsőbb Éned és közted. A hónap energiái és tanítása ezen át válnak érthetővé számodra. Ez lehet érzelmi, vagy gondolati úton történő jelképrendszer, de lehet színek, formák és szimbólumok által kódolt üzenet formájában is. Csak figyelj, és meditálj rá ezekre a szimbólumokra. Nem kell túl bonyolult dolgokra gondolnod, egyszerűen csak tartsd nyitva az érzékeidet, hogy megérthesd a szellemi üzeneteket. Az emberi energiarendszerben léteznek „Fény-kommunikátorok”. Ezek olyan kristálymagok, melyek értelmezik (lefordítják) azokat a Fényenergia-információkat, melyek magasabb Tudatosságunkból, Felsőbb isteni Énünktől jönnek, valamint továbbítják azokat a tanításokat, melyek a magasabb dimenzió mestereitől és szellemi lényeitől érkeznek. Ezek vagy érzéseinkben, vagy gondolatainkban megjelenő megértésben, de lehet, hogy sejtszintű tudásban nyilvánulnak meg bennünk.

Most hagyjunk időt magunknak a szemlélődésre, pihenésre is. Legyünk a friss levegőn és engedjük erejét át magunkon. Végezzünk tisztító légző-gyakorlatokat. Legyünk minél többször TUDATában MAGUNKnak, isteni-spirituális Valónknak, hogy ezek az információk akadálytalanul átáramolhassanak rajtunk.

Ez a nap számenergetikailag is nagyon erős: benne van a 3, a 9 és a 12-es szám ereje is. Jelzi, hogy a hármas egység egyesítésére (3), a bennünk élő teljesség felismerésére (9) és az isteni rend (12) térnyerésére kapunk felkészítést. Ha ma ezekkel a számokkal találkozol, engedd be magadba tudatosító rezgésüket.


Március 5. – Az első hangolási hét kezdő napja. Ma erőteljes tisztítások kezdődnek, hogy emberi akaratunk gátjait el tudjuk választani tiszta lelki vágyainktól, melyek az isteni Akaratot szolgálják. Ha tiszta bennünk az akarat, akkor eggyé válik Isten Akaratával bennünk. Fontos, hogy a hét folyamán figyeljük, milyen érzések, gondolatok és szituációk váltanak ki belőlünk ragaszkodást vagy akaratosságot. Itt vannak azok a blokkot, amikkel tudatosan foglalkoznunk kell.

Egyik szellemi tanítómesterem Hiranus, a következő gyakorlatot adta nekem egyszer az elengedésre:


Vonulj el egy nyugodt helyre, hol önmagadba mélyedhetsz…

Kérd Felsőbb Éned, hogy szellemi erejével segítsen neked megtisztítani felesleges lélekemlékeidtől lelkedet, és irányítsa az elengedést. Ahhoz, hogy segíthessen, neked is tiszta szívből kívánnod kell a megtisztulást. Bármi történjék is az emlékképek felvillanásakor, bátran kell szembenézned velük, mert csak így engedheted el tudatosan energiájukat.

Mélyedj el és érezd meg magad körül lelki energiáidat, szólítsd meg szeretettel lélektested. Engedd, hogy hívásodra összerezegjen lelki és testi tudatod, így érezheted meg, hol kell korrigálnod energiáidat. Érezd meg lélektested önmagadon át, lelki tudatod válik így megérthetővé számodra!

Ha készen állsz, szépen lassan lélegezd át a tested!

Figyelmeddel kövesd a levegő útját, és ahogy beszívod azt éltetőn, tudatosan mindig egy-egy testtájadba lélegezd be. Engedd és figyeld, ahogy feltölti és fellazítja azt…

Kérd Felsőbb Éned, hogy tudatosságát töltse a beszívott levegőbe, hogy érezhesd, hol van benned akadály, blokk, fájdalom lélegzéskor.

Mindig csak egy területre figyelj!

Kezdd azzal, amelyik problémát okoz, vagy melyben fájdalmat érzel.

Tudatosan szívd be és lélegezd oda a levegőt. Figyeld meg, hogyan tölti ki a területet, és hol van, ahol elakad, nem tud tovább áramlani. Ott feszültség, szúró, fájó érzés keletkezik…

Ezen a területen lélektesteden egy energiablokk található, mely már fizikai szinteden is érezhető. Lelki tudatodba lépve kérdd Felsőbb Éned, tárja fel előtted ennek az energiablokknak az okát.

Érzésben, gondolatban vagy képben fog megjelenni benned a válasz. Nem kell megijedned tőle, hanem fel kell ismerned, hol kapcsolódik az hozzád, és arra a területre tudatosan Szívenergiát küldened. Ez azt jelenti, hogy bármi is jött elő benned lelki emlékként, azt szeretettel elfogadod, nem állsz ellen neki és hagyod, hogy ez az elfogadás a Szeretet Fényével feloldja a kötöttséget. Köszönd meg magadnak, hogy mindezt megteheted, és kérd szellemed, lazítsa föl és írja jóvá energiáit. Figyeld meg, mennyivel könnyebb és oldottabb lesz az a terület.

Ha még mindig érzel benne feszültséget, az azt jelenti, hogy önmagadat hibáztatod valami miatt, ami már elmúlt. Ezzel kötöd oda az energiát.

Itt a Megbocsátás ereje az, mi kioldja a görcsöt, az önvádat és felszabadítja a területet.

Bocsáss meg hát magadnak! Szeretettel tedd meg, Magadért. A Megbocsátás erejével engedd el a felesleges lélekemléket, oldd meg a csomókat, emeld ki magadból ezt a kötött energiát, és add vissza azt a Teremtés Teljességének! Küldj oda Szeretetet, hogy kitöltse a teret, ezzel írva jóvá az emléket…

Most már megláthatod, hogyan szűnik meg minden feszültség és fájdalom azon a részeden és lelki tereid is megtisztulnak ott.

Ha ezután még fizikai szinten érzéseid vannak e területen, mosolyogva fogadd el, hogy megéléseddel mindezt most elengedheted…

Jó munkát az Elengedés Fényében!

Március 8. – A Telihold energiái hatják át ma a teret, ezért érzelmileg és gondolatilag túltöltődhetünk. Egy kicsit olyan érzésed lehet, mintha minden egy pillanatra megállna, vagy lelassulna, mert olyan kozmikus erők is dolgoznak, melyek bezártságot, határozott, elkülönült tereket érzékeltetnek bennünk. Ezek most abban segítenek, hogy felfedezd magadban az akaratosság be/lehatárolt tereit. Az ego-s akarat megfoszt minket a szabadságtól, hogy szívünkön át válasszunk. Ezekben a terekben olyan gondolati-, érzelmi programokat tartogatunk, melyek egy-egy helyzetben megmagyarázták, bizonyították nekünk cselekedeteink ”helyességet”. Pl. „Azért voltam vele durva, mert múltkor megbántott mikor azt mondta, hogy…!”- tipikus ego-s reakció és magyarázkodás a felelősség elhárítására.

Ha akaratunkat rákényszerítjük magunkra vagy másra, azzal megkötjük mindkettőnk energiáját. Az isteni Akarat ezzel szemben a teremtő erő előmozdítója, nem kényszer, hanem lehetőség a szeretetben való teremtésre.

Ha ezek az ego-s akarati kötelek elszívnak tőlünk energiát, hiszen mi tartjuk fenn őket az energiánkkal, kevesebb erőnk marad a tiszta teremtésre, vágyaink megvalósítására.

Ha egy személyhez kapcsolható ez az energia, akkor a következő gyakorlatot javaslom (ez lehet bármilyen kapcsolat esetén).

Képzeld magad elé az adott személyt és mondogasd neki szeretettel a szöveget, amíg azt nem látod, hogy mosolyogva elmegy:

„A mai nap az elengedés napja. Elengedlek téged XY. Szabad vagy, én is szabad vagyok. Bármilyen szeretetlenség is volt közöttünk, azt én most megbocsátom. Kívánom, hogy az életedet kísérje a szeretet a boldogság, a lelki nyugalom a jó egészség, a harmónia, az egyensúly és siker. Szabad vagy, én is szabad vagyok. Mától fogva harag nélkül fogok rád gondolni, és azt kívánom, hogy Isten áldása kísérje minden napodat. Szabad vagyok, te is szabad vagy. Béke legyen veled.”


Március 11. – Az első hét lezárása, melynek során egyfajta energiaharmonizálás indul be. Ez az energia most végigfut a rendszereinken és leolvassa mindazokat a változásokat, tisztításokat, jóváírásokat, melyeket megtettünk az elmúlt időszak folyamán. Ennek alapján beállítja és újrahangolja auraterünket és csakráinkat, valamint sejt szinten is változásokat indít be. Ezért a mai napon és az elkövetkező pár napban is borzongásszerű tüneteket érezhetsz magadon.


Március 12. – A mai napon olyan tiszta lelki vágyakat tár elénk tudatosságunk, melyek életünk beteljesítését és boldogságunk irányát mutatja meg bennünk. Ezt egész héten érezni fogjuk, mert időnként bevillannak szívünkön át ezek az információk.


Március 15. – Ez a nap nekünk magyaroknak különösen fontos, mert bennünk, szívmagunkban megnyílnak az Istenember kódok újabb Fénykristályai. Mit is jelent ez: Az Istenember kódok olyan szellemi energiák (Tudatszikrák) Bennünk, melyek az örökkévaló Tudatrészeink rezgéseit képviselik. Ezek a szellemi részek folyamatosan együtt rezegnek az isteni Teremtés-Tudat azon részével, mely a tiszta szellemi esszenciából „megformálta” Valónkat. Mivel Tudatosságuk az isteni szintekkel egyenlő, működésük is az isteni ELV-et követi:

Egy
Lét/Létezés/Létező
Van

Ha tudatosságunkat képesek vagyunk ráhangolni ezekre az isteni rezgésekre, akkor velük összekapcsolódva, mintegy nyílt csatornán keresztül képesek vagyunk az ELV szerint cselekedni.


Erről már beszámoltam 2010-ben, amikor elkezdődtek az aktiválások, így a teljes írást róla itt találod.


Ami számunkra nagyon fontos, hogy magyarságtudatunkon keresztül történik meg mindez bennünk.

Azok az ősi kódok, melyek bennünk találhatóak, olyan feladatokat és a hozzájuk tartozó erőket aktiválják, mellyel beteljesíthetjük Isten előtt vállalt és a Földdel, felemelkedéssel, tanítással, példamutatással kapcsolatos küldetésünket. Legyünk ma különösen büszkék magunkra és magyarságunkra tiszta szívünkből, igaz lelkünkből!


Március 18. – A második tanító hét lezárásaként szellemi üzenetben isteni feladatunk információit tárja fel lelkünk. Olyan cselekvésekre ösztönöz, melyek vágyaink megvalósulása felé terelnek minket. Nagyon sok olyan jelet kapunk ma, melyek irányt mutatnak és bizonyságot adnak a Gondviselés jelenlétéről életünkben. Figyeld a jeleket!


Március 19. – A harmadik héttől a cselekvés erői felé terelnek minket. Ez a hét a döntésről és annak szívbéli kifejezéséről szól. Ezt viszont csak akkor tudod kifejezni, ha Szereteted Önmagad iránt isteni. Isten szeretete feltétlen, örök és áradó minden teremtménye felé. Ez a Szeretet tartja egységben a teremtést és benne minden lényt.

Ez a Szeretet tart egyben téged is önmagaddal. Ha e Szeretet a Szívedben elérhető számodra azzal, hogy szereted önmagad, akkor képes vagy benne maradni e Szeretet áramában, a Gondviselés energiáiban.

A mai nap számenergiája azért csodálatos, mert benne van az isteni 1 száma és az oda elvezető teljesség, a 9 száma is, ami összeadva újra az EGYség számát az 1-et adja. Azaz a beteljesülés mindig csak az isteni úton lehetséges. A beteljesülés útjára viszont a tiszta Akarat vezet el… ezért csak engedd, hogy Isten Akarjon Benned! 


Március 21. – A Napforduló erői elhozzák nekünk a krisztusi Lángot. A Kikelet ünnepén az ÚJ ÉLET KRISZTUS szimbóluma virágzik ki minden lélekben. Ez egy kristályerőt közvetít Akarati rendszerünkbe, mely iránymutatóként és szellemi központként működik a fizikai szívterünkben. Fellobbantja bennünk, Szív-templomunkban az isteni Szeretetlángunkat újra. Ez a Szeretet-láng a megváltás üzenet lobogja. Sürgeti bennünk a megbocsátás erőinek fizikai megnyilvánulásait is. Nem tudunk haraggal és indulatokkal előre jutni. Az isteni Igazság a Szeretetben tud a legjobban megnyilvánulni. A türelem erényére most szükségünk van, hogy megvárjuk az Akarat térnyerését a megfelelő helyben és időben…

Március 22. – Az Újhold erői a megtisztulás energiáit segítik közvetíteni felénk. Ilyenkor még a tudattalan mélyből feltörhetnek régi sérelmek, félelmek, de mindezt azért kapjuk, hogy felismerjünk és elengedjünk. Újholdkor energiarendszerünk olyan csúcsponti állapotban van, amikor képes magába fogadni és ugyanakkor magából átadni a szükséges energiákat. Ebben az állapotban sokkal könnyebben kezdünk neki bármilyen átalakulásnak, mert az emberi tudat ilyenkor sokkal fogékonyabb. Az újhold kitágítja tudati tereink horizontját, ezzel befogadóvá tesz minket mindenre, minden új-ra. A leáradó és beállító erők ekkor kezdik el munkájukat fizikai síkon is, hiszen először szellemi és lelki tereinket hangolják. Ha tudatos befogadók vagyunk, fizikailag is érezhető változásokat tapasztalhatunk. Ezek az erők segítik, hogy krisztusi szívlángunkat magunkban érezzük és befogadjuk segítségével az érkező megigazító Fényeket.

Március 25. – A harmadik hét lezárása az elfogadás próbája. Mindenki elé odaállítják a lehetőséget, mellyel elfogadhatja küldetését és az Isteni Akaratot Önmagában kiteljesedni. Ez érkezhet szellemi úton, angyali üzenetben, de akár fizikai megkeresés útján is. Használjuk Szívlángunk krisztusi erejét, hogy megértsük a szellemi üzeneteket! Kérjük Jézus segítségét a megértéshez és ajánljuk fel Magunkat Általa az Akaratnak. A mai napon tett felajánlásunk sokszoros erővel bír.

Képzelj magad elé egy aranytálcát, amit két angyal tart. Tegyél rá mindent és mindenkit, amit/akit Isten kegyelmébe ajánlasz. Ez lehet akár egy kapcsolat, a nemzeted, országod, vagy önmagad is. Kérd Atyádat fogadja kegyelmébe és teljesítse be benne Akaratát a Szeretet törvénye által, Krisztus szent nevében.

Majd miközben imádkozol, kérd az angyalokat tegyék Atyád lábai elé felajánlásodat és imád végére megérkezik az elfogadó üzenet hozzád.

Március 28-29. – Ez a két nap együttes erővel bír. Az isteni erők térnyerését hozzák el akarati energiáidba, valamint a földi terekbe. A REND pillérei már állnak és az alapok szilárdulnak. ezeken a napokon olyan átalakító erők munkálkodnak, melyek beindítják a megnyilvánulási folyamatokat. Ez azt jelenti, hogy látható jelei lesznek a Föld számos pontján az isteni Akarat térnyerésének és az Igazság győzelmének. Benned is harc folyik az ego és a lélek között. Melyiket segíted? Szívvel és szeretettel a lelket, vagy elmével és félelemmel az egot? Ahogyan magadban meghozod a döntést és teret adsz az igaz Akaratnak, úgy nyilvánul meg szinte abban a pillanatban életedben és világodban is ez az isteni erő! Tegyük együtt igazzá szeretettel életünket!

Március 31. – A hónap utolsó napja levezetés és egyben felkészítés is a következő időszakra. Harmonizálás indul be bennünk szellemi, lelki és fizikai erőinkben és tudatosságunkban. Kérd Felsőbb Énedet vezesse le ezt a harmonizációs folyamatot és hagyd, hogy az Akarat most már érvényesüljön az életedben, ne feledd, választottál!


Csodás megéléseket az Akaratban!


Áldással: Orsi

2012. február vége

Pusztai Orsolya

Kristálycsakra (http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/)



Élet az ötödik dimenzióban



2012 UTÁN azok, akik készen állnak, több fényt hordoznak majd. Erre azért lesz szükség, hogy segítsék a tömegeket, mert a Földanya folytatni fogja a bolygó megtisztítását. Sokan lesznek, akik megrémülnek a változásoktól, miközben fényküldöttek készülődnek, hogy világítótornyokként és tanítókként tevékenykedjenek. Azok számára, akik készen állnak, rengeteg a teendő, és a felgyorsult spirituális fejlődés számos lehetősége érhető el.

Az ötödik dimenzióban a csakráid fényesen ragyognak majd.


Hogyan éljünk az ötödik dimenzióban?


Úgy bánj másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled bánjanak

Az ötödik dimenzióban élt élet első gyakorlata, hogy úgy bánsz másokkal, ahogyan szeretnéd, ha veled bánnának. Állandóan gondolj arra, hogy mások hogyan érzik magukat, és hogyan szeretnék, hogy bánjanak velük. Ha tehát azt látod, hogy valaki visszahúzódik, mert félénk, akkor finoman vond be őt a körbe. Ha egy elveszett vagy szenvedő teremtményt látsz, segíts rajta. Nem helyénvaló dolog, ha valaki szeretetéhes embereken segít úgy, hogy azok megmentőjeként tetszeleg, hiszen csak saját szeretetéhségét leplezi, mert ettől érzi jól magát. Ez a harmadik dimenzió egyik aspektusa. Az ötödik dimenzióban úgy reagálsz mások szükségleteire, hogy nincsenek személyes, hátsó szándékaid. Ennek következtében az univerzum tízszeresen megjutalmaz.

Tégy olyan dolgokat, amelyek a legfőbb érdekedet szolgálják!

Ha valami nem a legfőbb érdekedet szolgálja, akkor az mások legfőbb érdekét sem szolgálja. Ennek ellentéte szintén igaz. Ha nem szolgál valaki más javára, akkor a saját lelkedet sem fogja szolgálni. Tehát mindig úgy cselekedj, hogy ezt szem előtt tartod.


Legyen nyitott a szíved!


Mindenkor cselekedj szeretetteljes kedvességgel. Ha valaki rosszindulatúan cselekszik veled szemben, vagy árt neked, szeretettel áldd meg.


Állíts fel fontossági sorrendet az életedben úgy, hogy több szabadidőd legyen!

Nem lehetsz mindig szörnyen elfoglalt, és tarthatod rezgésedet az ötödik dimenzióban, tehát szánj időt a lazításra, a meditációra és arra, hogy élvezd az életet.


Kezeld a dolgokat könnyedén, hogy élvezd a szórakozást és a nevetést!

Figyeld a hozzáállásodat! Vedd könnyedén a dolgokat! Válaszként válaszd a nevetést. Boldogabbnak fogod érezni magad, és a körülötted lévők is boldogabbak lesznek.

Vedd körül magad magas frekvenciájú emberekkel!

Hozz döntést azzal kapcsolatban, hogy inkább azokkal légy együtt, akik emelik a frekvenciádat, ne pedig azokkal, akik csökkentik. Ha ez azt jelenti, hogy egyedül leszel, vagy egy ideig kevesebb barátod lesz, amíg be nem vonzód az újat, akkor is ezt kell választanod.

Tartsd az otthonodat az ötödik dimenzió rezgésében!

Tedd az otthonodat a lehető legharmonikusabbá. Ez nem azt jelenti, hogy hagyni kell, hogy lábtörlőként bánjanak veled, hogy mások továbbra is elégedettek legyenek. Erőre és hatalomra utal, és arra a képességre, hogy meg tudd emelni a háztartásodban élők frekvenciáját. Ugyanakkor az otthonodnak tisztának, boldognak és biztonságos menedékhelynek kell lennie. A virágok, a gyönyörű zene és a színek segítenek neked ebben.

Olyan rezgést sugározz, amely elégedettséget okozó munkát vonz!

Ebben a magasabb dimenzióban te uralkodsz az életed és az energiameződ fölött. Tehát a frekvenciádat olyan munka frekvenciájához kell igazítanod, amely megfelel a vérmérsékletednek, és mélyen elégedetté teszi a lelkedet. Hasznosnak találhatod a „Bőség és manifesztá-ció" című fejezetben szereplő információkat és gyakorlatokat.

Élj bőségtudatosságban!

Figyeld a gondolataidat és a szavaidat. Gondoskodj róla, hogy gondolataid és állításaid igazodjanak a legmagasabb szintű lehetőségekhez. Ne húzd le a látomásodat kétségekkel, félelmekkel és szegénységtudatossággal. Légy nagylelkű!

Élj úgy, mint egy mester!

Mindig tisztességgel, becsülettel és felelősséggel cselekedj.

Állandóan légy kapcsolatban földcsillag-csakráddal a Földdel való kapcsolatodon keresztül!

Földcsillag-csakrád 30 cm-rel a lábad alatt a spirituális alapzatodat jelenti. Ha nincs ébren, nem nyitott és aktív, nem tudsz felemelkedni. Olyan vagy, mint egy magas épület: minél biztonságosabb az alapod, annál magasabbra tudsz nőni. Képességeid magjait itt táplálja Sandalphon arkangyal, tehát ha be akarod teljesíteni legfőbb sorsodat, gondoskodj róla, hogy kapcsolatban légy ezzel a csakrával. Minden olyan tevékenység jó, ahol kapcsolatban állsz a földdel. A séta, a hegymászás, a játék a réten piknikezés közben, a mezítláb álldogálás a fűben, a virágok és zöldségek termesztése mind segítenek, hogy kapcsolatban légy földcsillag-csakráddal. Ha csak teheted, jobb a talajon sétálni, mint az aszfalton.

Légy szimbiotikus kapcsolatban a növényekkel, a fákkal és a természet egészével!

Ha megölelsz egy fát, megnyílhatsz az általa hordozott tudás és bölcsesség előtt, ugyanakkor a fa gyökerei segítenek, hogy a gyökereid mélyebbre hatoljanak föld-csillag-csakrádba. Ha kint vagy a természetben, az egyensúlyban és harmóniában tart, és segít, hogy fenntarts egy ötödik dimenziós frekvenciát.

Sétálj az elementálokkal, angyalokkal és szellemekkel!

Ha ötödik dimenziós lény vagy, akkor automatikusan tudatában vagy a téged körülvevő spirituális dimenzióknak. Tedd meg azt a pluszlépést, hogy a hétköznapi életedben kéz a kézben jársz az angyalokkal. Légy tudatában az elementálok körülötted végzett munkájának, és légy nyitott azok előtt a szellemlátogatók előtt is, akik átkeltek a fátylon, de még kötődnek a Földhöz.

Hallgass az isteni sugallatokra!

Figyeld a jeleket, és mindig hallgass az istenség sugallataira. Ez az ötödik dimenziós ráhangolódás részét képezi.

Fogyassz megfelelő ételeket!

Fogyassz könnyű, de magas rezgésű ételeket, amelyek frekvenciája illik a tiédhez. Az ötödik dimenziós ételek biotermesztésből származnak. Fogyassz annyi zöldséget, amennyit csak tudsz, valamint gyümölcsöket, olajos magvakat és kiegyensúlyozott tápértékű ételeket. Áldd meg az ételedet, mielőtt elfogyasztod. Tartsd észben, hogy szükséged lehet valamennyi nehezebb ételre is ahhoz, hogy földelt maradj, és ezt tartsd tiszteletben. Nem lehetsz az ötödik dimenzióban, ha úgy repkedsz, mint egy űrutazó. Egyensúlynak kell lennie.


Spirituálisán viszonyulj minden dologhoz!

Minden helyzetben és minden emberben keresd a legmagasabb minőségeket. Áldd meg az alacsonyabb frekvenciájú dolgokat, hogy magasabb szintre emeld azokat.

Sugározz bölcsességet a solar plexusodból!

A solar plexus (napfonat csakra) egy hatalmas pszichikus szonda, amely a harmadik dimenzióban a veszélyt keresi, hogy elke-rülhesd. Magasabb szinten antenna, amely Uriel arkangyal energiamezőibe nyúlik fel. ő a solar plexus fejlődését felügyelő arkangyal, bízz benne, hogy biztonságban tart téged. Ekkor előhozhatod saját bölcsességedet, és csillapíthatod mások félelmeit. Igazán hasznos, ha ezt akkor vizualizálod, amikor kint vagy a természetben.

Dolgozz a tizenkét csakráddal!

Gyakran hangolódj rá és energetizáld tizenkét csakrád-ra. Ezt bármikor megteheted, amikor nyugodtan ülsz, a természetben sétálsz, vársz valamire, házimunkát végzel, autóban vagy bármilyen közlekedési eszközön utazol. Ez nem meditáció, és nyitott szemmel végezzük. Mindössze annyit kell tenned, hogy egy pillanatra rákoncentrálsz minden egyes csakrára, és arra kéred a megfelelő angyalokat, hogy hangolják össze azokat, hogy rajtad keresztül áthozzák a Forrás energiáját. Gondolatban kérd meg mindegyiküket.

É L E T  A Z  Ö T Ö D I K D I M E N Z I Ó B A N

• Sandalphon arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze földcsillag-csakrámat.

• Gábriel arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze alapcsakrámat.

• Gábriel arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze szakrális csakrámat.

• Gábriel arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze köldökcsakrámat.

• Uriel arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold ösz-sze solar plexusomat.

• Chamuel arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze szívcsakrámat.

• Mihály arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze torokcsakrámat.

• Rafael arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze harmadikszem-csakrámat.

• Jofiel arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold ösz-sze koronacsakrámat.

• Christiel arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze kauzális csakrámat.

• Zadkiel és Mariéi arkangyalok, kérlek, nyissátok meg és hangoljátok össze lélekcsillag-csakrámat.

• Metatron arkangyal, kérlek, nyisd meg és hangold össze csillagkapu-csakrámat.


Lépj kapcsolatba Metatron arkangyallal!

Nap mint nap idézd meg Metatron arkangyalt arany és narancssárga fényében, és kérd, hogy segítsen felemelkedési utadon.

Tartsd észben, hogy az Egység része vagy!

Nézz fel a hatalmas, nyílt égre, a csillagokra, a holdra, a napra és az egész kozmoszra, és tartsd észben, hogy az egész egyetlen hatalmas organizmus, amelynek te is része vagy, és kapcsolatban állsz benne minden élőlénnyel.

Idézd meg az ötödik dimenziós buborékokat!

Sandalphon arkangyal, aki a földcsillag-csakrát felügyeli, egy ötödik dimenziós buborékot teremt köréd, ha erre kéred.

Részlet Diana Cooper 2012 és azután című könyvéből

Kapcsolódó bejegyzések



Metatron


Csakrák




Egység




Mesterlét












12 hasznos jótanács 2012-re



Diana Cooper üzenete


Alig tudom elhinni azt, hogy 2012-es év már végre itt van. Sokáig vártunk erre a különleges évre (valójában 26.000 évet) és legtöbbünk már biztos alapokkal és készen áll szolgálatával, bármi is legyen az.


1. A Kozmikus pillanat. – Ebben az évben, minden, de minden a Kozmikus pillanathoz vezet, amely 2012. december 21-én 11 óra, 11. perckor következik be. Miként ott voltunk 11-11-11-ben, úgy fognak megnyílni a mennyei kapuk, és a Forrás energiái fognak elérni bennünket és akkor férhetünk hozzá ezekhez az energiákhoz, ha készen állunk erre. Csakhogy ebben az időben ezek az energiák még erősebbek lesznek, és ha elfogadjuk azt, amit kínálnak nekünk ebben az évben, akkor a lelkünk egy hatalmas lehetőséget kap a spirituális fejlődésünkre. Tehát aktívan készüljünk fel az év során, imáinkkal, meditációval és helyes cselekedetekkel.


2. Nagyon fontos az, hogy földeltek legyünk, hogy szilárdan állva fogadjuk a kihívásokat. Éppen ezért sokat sétáljunk (tartózkodjunk a természetben) és győződjünk meg arról, hogy megfelelően táplálkozunk-e, fogyasszunk használható ételeket.


3. A beáramló energiák legtöbbje nagyon erős és tiszta lesz és át kell tudnunk engednünk a csakra-rendszereinken, azért, mert mi vagyunk az átalakítói ezeknek az energiáknak, a Mennyország és a Föld között.. Ha vizualizáljuk azt, hogy a 12 dimenziós csakránk szabadon forog, ez sokat fog segíteni nekünk. Ez nem egy hosszan tartó folyamat. Meg tudjuk tenni akár lefekvéskor az ágyban, vagy ha éppen várakozunk valahol valamiért, vagy ha éppen sétálunk. Az is segítségünkre lehet, hogy kérjük az Unikornisokat, hogy legyenek segítségünkre, dolgozzanak velünk, amikor ezt megtesszük.


4. Minden Újhold (1) ideje egy új esélyt, egy új kezdetet hoz magával. Tehetünk egy rítust/szertartást minden hónapban, hogy leválasztódjon rólunk a régi és behívhatjuk ahhoz az energiákat, amit éppen szeretnénk megtenni.


5. A 33 kozmikus kapu, lassan megkezd megnyílni és sugározni fogja a 12 Isteni Sugár fényét, és az Ezüst sugár(Istennői sugár), mint a Krisztusi/Kristály Fényesség, Feltétel nélküli Szeretet Sugara elárasztja a Földet. Segíthetjük ezt a folyamatot azzal, hogy meghívjuk a Krisztusi/Kristály fényesség Arany sugarát magunkon keresztül átáradni, minden nap. Ezek az alapvető hírek a 33 kozmikus kapuval kapcsolatban, 2012-ben és azt követően.


6. FénySzolgálat: Közel-Keletnek nagy szüksége van segítségetekre, ezért így küldjünk Krisztusi Fényt a mezopotámiai kapuba, hogy a kapu képes legyen könnyebben és gyorsabban megnyílni, mert ez a kapu közvetlenül befolyásolja ezt a területet. Ezzel növelhetitek e terület fényét.



7. Gyújtsunk gyertyát minden nap a londoni olimpiai játékok ideje alatt. A Föld Csillag csakrája Londonban van, és ha megfelelő fényt kap, akkor jobban tud összehangolódni a Csillag csakra a bolygó ötödik dimenziós kundalinijének mozgásával.



8. Vizsgáljuk meg gondolatainkat, szavainkat és tetteinket, és győződjünk meg arról, hogy azok valóban ötödik dimenziós rezgésűek-e. Olvassunk ötödik dimenziós könyveket és otthonaitokat folyamatosan tartsuk tisztán az ötödik dimenziós rezgéssel, gyönyörű, szép zenével, virágokkal, totem szobrocskákkal és boldogsággal. (Az Univerzumhoz vezető kulcsok az 5. dimenzióban vannak, és akkor adják fényüket, ha ezek az energiák a szobáinkba is kerülnek.)


9. Látogassunk meg legalább két vagy három éjszakánként egy Arkangyalt vagy egy Felemelkedett mestert az angyali tanácsokból vagy egy kozmikus kaput álmaitokban. Ez felgyorsítja majd a spirituális fejlődéséteket.



10. Aranyszínben vizualizáljuk az auránkat. Azután vegyítsük össze energiáinkat az angyalok fényével és az Arany kor energiáját fogja eredményezni.



11. Tartsunk fenn spirituális lapokat/oldalakat. Csak egyszerűen írjuk le, gondolatainkat, vagy tapasztalatainkat, tartsunk meditációkat, és meglehet, hogy el fogunk csodálkozni azon, hogy mennyire és milyen messze jutottunk el az év végére.



12. Nyissuk meg szívünket az Univerzum előtt és ajánljuk fel szeretettel szolgálatunkat.. Amint ezt megtesszük, belélegezhetjük az Univerzum szeretetét és támogatását, és tudni fogjuk azt, hogy mit is tud adni nekünk. Így mindent, amire szükségünk van, az megadásra fog kerülni.


Diana Cooper


Forrás: 12 Helpful Tips for 2012 a message from Diana Cooper Tuesday, 17 January, 2012

© 2012 Diana Cooper

http://spiritlibrary.com/diana-cooper/12-helpful-tips-for-2012

közreadja:

www.foldicsillagok.hu




Kapcsolódó bejegyzések

(1) Telihold és  Újhold időpontok 2012-ben 

      

Telihold 2012:
Újhold 2012:
Január 9.
Január 23.
Február 7.
Február 21.
Március 8.
Március 22.
Április 6.
Április 21.
Május 6.
Május 20.
Június 4.
Június 19.
Július 3.
Július 19.
Augusztus 2.
Augusztus 17.
Augusztus 31.
Szeptember 16.
Szeptember 30.
Október 15.
Október 29.
November 13.
November 28.
December 13.
December 28.





Maják



11:11:11